ZEN-e? (2. rész)

A következő hétvégén, vagyis múlt szombaton, elmentünk a Malacokkal az idei év legjobb fesztiváljára, Agárdra. Gödör Kemping névre hallgatott, és rettentő nagy hülyeség volt nem váltani rá hetijegyet, mert ha jövőre is megrendezik, már mindenki tudni fogja, hogy mekkora királyság, és nem lesz az egész fele olyan jó sem. (A szervezők nyilván más, alantasabb szempontokat vesznek figyelembe, mint én, de ezzel most nagyvonalúan nem foglalkozom.) Aki még járt az ős-Gödörbe bulizni, az képzelje el, hogy egy több fellépős este közönségét varázsütésre konszolidálja és szétszórja egy egész strandnyi partszakaszon. Vadregényes, bőséges hellyel rendelkező sátorhelyek, három színpad, napi 4-5 klassz koncert, naplementéig korlátlan pancsolási lehetőség. Jó, persze voltak gyenge pontok, mint pl. a kaja, de az egy első napi terepfelmérés után könnyen orvosolható lett volna. A koncertünkre viszont adott körülmények között egészen sokan voltak kíváncsiak, mi csajok pedig nyári ruhában, mezítláb tomboltunk a színpadon, úgyhogy volt rendes műsor.

Nem maradtunk hajnalig bulizni a tóparton, mert várt ránk még egy jó húzós nap. A Csibor és a Stáb már szombaton is gőzerővel forgatta Borbála c. számunk klipjét, és sokadik helyszínként vasárnap nyitáskor elárasztottuk a holland képtárat itt a múzeumban. Nagyjából mindent sikerült elkövetnünk négy óra alatt, amit tisztes látogató és itt dolgozó munkatárs nem tesz: én tűvel és cérnával jelmezt varrtam a kiállítótérben, majd gondoltam míg nincs rám szükség, egy nyugis kanapén horgolok, de sajnos ez rettentően szabálytalan ötlet volt részemről. A főszereplőink pofozkodtak és dulakodtak, az ál-teremőrünk újságot olvasott szolgálat közben és csúnyán nézett a látogatókra. A valódi teremőr kollégák csak úgy gurultak a nevetéstől ezt a rendbontó viselkedést látva, majd meg is mondták neki, hogy holnap már be se jöjjön dolgozni.
A stáb rohant tovább a délutáni helyszínre, én meg maradtam zárásig, levezényeltem egy VIP rendezvényt, majd futottam utánuk, hogy a szerenádozós jelenetről le ne maradjak. Ez még eltartott vagy este tízig, de megérte, sosem szorongtam még panel liftben egy tangóharmonikással, egy kisdobossal, egy dzsigoló gitárossal és egy kétméteres bőgőssel, megspékelve egy kétméteres, fekete, színes damilhúrokkal felszerelt és belül pirosan világító bőgővel. Ezt muszáj illusztrálnom is, főleg, hogy zseniális werkfotók készültek.

Időközben ezerrel próbál a régről jól ismert vonósnégyes, hogy felkészüljön a Rendkívül Izgatottan Várt Eseményre. A heti két próba még nem jellemzi eléggé a készülődés fokát, de az, hogy már három estét töltöttem otthon GYAKORLÁSSAL!, az talán igen. És még tudok olyat, hogy negyedik, meg ötödik fekvés. Akik még nem tudnak minden részletet, azokat csigázom még egy kicsit, de annyit elárulhatok, hogy a női vonósnégyes látszat abszolút csal és pillanatnyilag határozottan Rocksztárok Vagyunk.

Addig is, míg minden kiderül, folyatódik a koncertsorozat: pénteken (31.) a Malac játszik 18.00-tól az Orczy Parkban, az Ezisaz Fesztiválon. A Csibor pedig szombati (1.) matinékoncertet nyom a Pozsonyi Pikniken, Lipóciában, 14.45-től. Gyertek, ha tudtok!

(Lényegében csak azt akartam mondani, hogy rettentően zajlik az élet, de van ebben valami roppantul megnyugtató.)