Félreértések vígjátéka

Ez a MAJDNEM-ek 24 órája volt. Remélem ezzel ki is merítettem ezt a korszakot. :)

Tegnap nagyon rendes kislány voltam, és három hét kihagyás után végre elmentem német órára. Nem sikerült bejutnom az épületbe, hiába nyomtam a kapucsengőt, úgyhogy felhívtam egy csoporttársamat és megtudtam, hogy őszi szünet van... Puff neki.
Sebaj, gondoltam, valójában úgyis arra vágytam igazából, hogy hazamehessek kicsit hegedülgetni, mivel meghívott a Meteorfolk zenekar a kedd esti koncertjükre, hát ilyen gyorsan váljon valóra minden álmom! El is prüntyögtem otthon magamban mindenféle jó kis csajszis new-country számokat. Erre ma kiderült, hogy véletlenül rossz infot kaptam és a koncert holnap lesz... na most aztán se Queen, se country... sürgősen ki kell találnom valami tartalmas programot kedd estére. Valamit, ami feledteti a Bonyai féle tárkonyos jérceleves hiányát, amire már úgy rákészültem.

Ki korán kel, azzal madarat lehet fogatni

Mostanában olyan állóvíz van, vagy vihar előtti csend, vagy feszült várakozás... én hallom is a dobpergést, de még artista-énem nem készült fel a duplaszaltós halálugrásra, úgyhogy aktualitások helyett egy múltbeli sztorival foglak titeket szórakoztatni.
Ez életem legcikisebb - de egyben egyik legkedvesebb - sztorija, és tegnap jutott eszembe német óra után. Szerveződött ugyanis egy kicsike csoport a múlt félévi vizsga-előkészítő csoportunkból. Mindannyiunknak (ez kb. 4-5 fő) sikerült a vizsga, de tisztában vagyunk vele, hogy még csak kapizsgáljuk a német nyelv rejtelmes világát. Tegnap címert kellett rajzolnunk magunknak, aztán a többiek kitalálták a rajzok alapján, hogy milyen fontos dolgok vannak az életünkben. Én rajzoltam jó nagy violinkulcsot (kb ez uralta a centrális mezőt), meg hegedűt, gitárt, hegedülő tücsköt, táncoló ír kislányt, virágot, madarat, kémcsövet (ez utóbbi három a végzettségemmel függ össze) és egy múzeumot. Hazafelé még csacsogtunk a csajokkal, szóba kerültek az egyetemi évek, meg a madarászós emlékeim, és akkor elmeséltem nekik ezt...

Történt vala, még ELTE tétékás koromban, hogy állatrendszertan gyakvezetőnek kaptam egy megszállott madarászt, akinek véletlenül a Boglárka volt a kedvenc női neve, úgyhogy onnantól, hogy egyszer gyanútlanul fel mertem tenni egy ártatlan kérdést a Dunán telelő sirályok személyi azonosságát illetően, nem volt menekvés: mennem kellett madarászni. Ezt akkor egy cseppet sem bántam: a madarakhoz és a terepmunkához is elég nagy affinitásom volt. A madarászás úgy működik, hogy van néhány komolyabb gyűrűző hely az országban ahová a vizsgázott gyűrűzők járnak, lehetőleg minden szabad percüket erre áldozva. A mi kis csapatunkkal Ócsára jártunk, ha csak egy napunk volt, és a kiskunsági Kolon-tóra, ha mondjuk egy egész hétvégénk. A madarak korán kelnek, ezért a madarászok is. Ötkor már a háló mellett kell állni, ehhez nekem negyed öt tájban már a Gyömrői út mellett kellett állnom, hogy aztán egy "Kék Villám" nevezetű Skodával lepöföghessek a helyszínre. (Kék Villámnak az volt a nagy előnye, hogy rikító színe miatt bárhol ott lehetett hagyni az Alföldön, tökéletes tájékozódási pontként szolgált kilométerekről is.) Hozzászoktam tehát alaposan a hétvégi koránkelésekhez. Majdan jött a nyár, és készültünk a "Nagy Átfogás" fedőnevű projekre. Ezt a nevet így utólag még kreatívabbnak értékelem, mert akkoriban még nem voltak divatban a valóságsók. A projekt lényege az volt, hogy két héten keresztül a Kolon-tavi Madárvártától kiindulva a tavon áthúzódó kb. 1,5 km-es gáton végig felállítjuk a hálóinkat, egészen a túlpartig, ezáltal léprecsalva az összes nádason áthúzó madarat. Ez ökológiai szempontból nagyon érdekes vállalkozás volt, lehetett elemezgetni, hogy milyen arányban vannak jelen a különböző nádi madárfajok, melyik szakaszon fordulnak elő inkább, milyen a koreloszlás, milyen a fizikai állapotuk - valamint nem utolsó sorban több ezer gyűrűt osztottunk szét a szerencsés nyertesek között, ami a későbbi adatgyűjtésekhez, vonulási statisztikákhoz volt fontos. Nagyon komoly tervezgetés előzte meg ezt a két hetet, mindenki teljes lázban égett, ezért egy pillanatra sem csodálkoztam, mikor gyakvezetőm azzal hívott fel az indulás előtti nap, hogy fél négykor indulnánk az ő lakhelyétől (Ferenc körút - Üllői sarok), és kivételesen nem tud értem jönni kocsival, meg tudom-e oldani, hogy bemenjek valahogy a városba? A telefonba hangosan természetesen igent mondtam, magamban meg bosszankodtam kicsit, mert ugye értem én, hogy ötkor már haptákban akarnak állni, és több, mint egy óra az út, de épp akkoriban költöztem Csepelre és onnan az éjjeli buszozás nem egy nagy élmény. De az elkötelezettség, az minden ösztönt felülír. Ígyhát pár órás alvás után felkaptam az óriási hátizsákom (megtömve hálózsákkal, terep színű cuccokkal, zöld gumicsizmával) és hajnali fél négykor a kihalt Üllői úton lelkesen nyomtam a csengőt, jelezvén, hogy megérkeztem. A harmadik próbálkozás után a világ legálmosabb dörmögő hangja szólt bele a kaputelefonba: "Hát te meg ki vagy?" Gondoltam, ez valami vicc, mondtam, hogy én vagyok, megjöttem, hello. "Hány óra van?" Fél négy, mi lenne, nem ezt beszéltük meg? Hosszú döbbent csönd, majd az elkeseredett válasz: "Délután indulunk."

Szerintem nincs az országban olyan harminc év feletti madarász, aki ne töltött volna hosszú órákat azzal, hogy ezt a sztorit felemlegetve könnyezve gurul jobbra-balra a földön a röhögéstől, amint elképzeli a Gyűrűzési Központ frissen kinevezett igazgatóját karikás szemekkel földbe gyökerezve álldogálni az előszobájában. Mindezek mellett ezzel egy csapásra szívébe fogadott az egész társaság, mert madarászni csakis hatalmas lelkesedéssel lehet, de ekkorát még ők is ritkán látnak... Meg persze azt a hatalmas adag kuglófot is értékelték, amit lelkiismeretfurdalásomban sütöttem az így szabaddá vált délelőttöm során.

Később azért gyakorlatban is sikerült egy kis elismerést kivívnom, pl. remek gyűrűzési napló írnoknak bizonyultam. Ezt a feladatot állítólag kizárólag lányok képesek kellő precizitással végezni, ugyanis azzal jár, hogy órákon át ülsz és adatokat körmölsz, miközben három-négy pasi számokat és furcsa rejtjeleket kiabál neked szimultán, amiket nem keverhetsz össze. Volt olyan, hogy reggel negyed hatkor leültem hosszú nadrágban és pulcsiban írni és tizenegykor szóltak rám, hogy már harminc fok van, úgyhogy öltözzek már át és különben is egyek valamit.

09.08. Fuschl - Hallstatt

Bár az idő sokat javult, vendéglátóink még nem javasolták a hegyrevonatozós programot, így elmentünk Fuschl am See-be, ami egészen véletlenül a Fuschlsee partján fekvő kisváros. Igazából egy kastélyt akartunk megnézni, de mikor leértünk a kikötőbe, megláttuk, hogy pont a tó másik partján áll, és inkább mégsem volt kedvünk odamenni. Ráadásul a frászt hozta rám egy réce, mikor váratlanul jó hangosan és artikuláltan közölte, hogy „Háp!”. Gyorsan elmenekültünk egész Hallstattig, ami az egyik legkülönlegesebb városka a régióban. A nevét a Hallstättersee-ben lakó rengeteg halról kapta, és olyannyira különleges becsben tartják a halételeket, hogy még igazi Halászlét is lehet kapni. Teljesen konkrétan ilyen szép ékes magyar nyelven volt kiírva az egyik tóparti vendéglőben, biza! Na jó, még mielőtt Zimbi régészmeister gutát kap a hülyeségeimtől, a „hall” keltául sót jelent, és ez a város fő bevételi forrása sok ezer éve, lévén tele van vele a hegy gyomra. A régészeknek ez egy igazi paradicsom, rengeteg lelet került elő a környékről és manapság is folyamatosan ásnak, ahol csak tudnak. Van egy szép archeológiai múzeum, rengeteg kelta lelettel. Azt jól meg is néztük, meg sétálgattunk a templom temetőkertjében. Ottan sikerült egy kedves középkorú párt útbaigazítanom, csak aztán az ötödik mondatomba már belecsúszott egy aprócska nyelvtani bizonytalanság, és ekkor rájöttek, hogy nem is vagyok osztrák... Volt nagy hülledezés, hogy húúú, hát micsoda kiejtés, hűűű, hát ezt el sem hiszik, bár ők tudnának így magyarul... blablabla. A múzeumban bezzeg a pénztáros néni hagyta, hogy nagy nehezen elmakogjam, hogy mit is akarok, és csak kifelémenet bukott le, hogy ő is magyar.

Hallstatt még nekem arról is emlékezetes marad, hogy itt sikerült végre Leberkäsenmsemmelhez jutnom, ami egy speckó osztrák szendvics: császárzsemlében egy szelet átmelegített picit füstölt-sült jellegű párizsiszerűség. Nagyon fincsi, én legalábbis nagyon szeretem.

A fő szenzáció azonban a sóbarlang, ahová siklószerű kötélvasúttal lehet feljutni, beöltöztetnek vicces rabruhába, plusz egy kis gyaloglás a bejáratig és aztán indul a menet a hegy gyomrába. A legjobb része, mikor csúszdázni kell két szint között. régi facsúszdákon. Én másodikra már úgy éreztem, hogy ezerrel száguldok lefelé, de csak 22 km/h-val mentem a sebességmérő szerint, a profi idegenvezetőnk meg 40 km/h-t is elérte.

Vacsorázni meg a Franz Josephbe mentünk, inkább már nem is dicsérem agyon.

Das achte Wunder der Welt

Frau Grille Sense ist obergestuft! :)
Köszi mindenkinek, aki naugye megmondta előre, de azért drukkolt szívvel-lélekkel! Most aztán személyiséges Énem 25% osztrák részesedése nagyon elégedett, hogy hivatalos papírt kap nagyanyanyelve felsőfokú elsajátításáról.
Jóleső melengető szeretettel ajánlom mindenkinek az Osztrák Intézetet. Tudjátok: Ausztria Lottó. (Minden lehetséges...)
Ha valaki nem érzékelné, mekkora csoda, hogy "gut" minősítést kaptam ma a vizsgán, annak elmesélem, hogy tegnap szuper kis meglepetésbulin voltam, merthogy imádott Zolink ma harminc éves. Harmincszoros hurrá neki! Hip-hip!!!
A mi legnagyobb meglepetésünkre nem sejtett semmit, úgyhogy szépen behúztuk a csőbe. Volt rögtönzött Aiming For Sunday koncert, aztán meg gátlástalan jammelés, mert sok a zenész haver ugyebár. Ködös emlékeim szerint éjfél és egy között történt az a katasztrófa, hogy Jon, miután még az Afrikát is elénekelte (istentudja honnan, de az egyik lány kerített neki szöveget hozzá), a Long Train Runningnál elakadt, ezért az én becses orrom alá tolta a mikrofont. A következő néhány percért még sokáig kell sűrű elnézéseket kérnem mindenkitől, de igazából ott és akkor éppen teljesen jól éreztem magam. (Maaarcsi! Miért hagytad, hogy visszamenjek?? :D )
No, a többit meg képzeljétek hozzá. A lényeg, hogy azért időben felkeltem, csinos voltam, jófej, mosolygós és kommunikatív. Most így utólag bánom, hogy nem Jägermeisterből ittam sokat este, mert akkor talán az beszélt volna belőlem ma délelőtt... :)
(Bár így meg Frittmann, némi orosz akcentussal... khm...)

Kösz a szurkolást!

Köszi mindenkinek, aki kicsit is gondolt rám ma. Remélem hatott a csoki és meglesz az a vizsga. A három részből kettőről tudom, hogy sikerült, a harmadikat csak a szóbelire javítják ki, és addig nem árulják el. Bizakodom. Tudjátok, úszóversenyt tartanak a kopoltyúsok, a elsőként az angolna ér célba, mögötte érkezik a lazac, a reményhal meg utoljára...
Amúgy jó dolgom van má' megint, a héten másodszor vendégeskedett nálunk Csilla barátném és a kicsi félskót fia, Maci. Most épp Angliából ruccantak haza. Maci nagyot nőtt, és már nagyon pasi. Vannak tündéri szőke göndör tincsei, szigorúan csak a tarkóján. Egyedül eszi kanállal a krémtúrót, 70%-os sikerrel. A többi 30-at egyenletesen oszlatja el saját magán és rajtam... Ez a trükk még jól jöhet húsz év múlva is. Amúgy bármit lelkesen ki- és szétpakol, legyen szó konyhai edényekről, gyógyszeresfiókról, CD-kről, papírfecnikről, bonbonos tálról. Nem valami gyerekbiztos a háztartásunk, erre legalább gyorsan rájöttünk. Múltkor Gabó egészen jól lekötötte a börgerkőnigben begyűjtött lendkerekes R2D2 és a végtagjait állandóan elpotyogtató C-3PO figurákkal, de ma csak ketten voltunk mellette. Ebből én az idő nagyrészében süti sütögetéssel voltam elfoglalva, Csilla pedig a neten bújta a magyar nyelvű gyereklemez választékot. Remélem nem lesz túl nagy botrány, hogy a becses Ray Charles CDbox egy darabjának borítóját kicsit megcsócsálta valaki... (Ajajj!) Amúgy visszapakolni is szereti a dolgokat szerencsére, sőt, legnagyobb megdöbbenésünkre kicipelte a hálóból az ásványvizes palackot, és beállította a többi teli flakon közé a konyhában. Kérem, aminek helye van, annak helye van. Én kérek elnézést a szétszórtságomért. :)
Na mostan alvás, mert holnap olyat teszek, hogy ahhoz képest elenyésző jelentőségű, hogy a Zságer kifelejtett a dívák közül. Eh. Piha! Majd leshet a magyar zeneipar. ;)

Letscho

Sehr geehrte Olvasóközönség,

es tut mir Leid, Ihnen mitteilen zu müssen, hogy ma valahogy ehhez a tanuláshoz nincs túl sok kedvem. Ich muss zugeben, dass ich schon egy egész csomag vajkaramellát elfogyasztottam, aber még mindig keine Lust.
Ich weise Sie außerdem darauf hin, dass ich jetzt eigentlich lieber lecsót kéne főznöm, ahelyett, hogy írásbeli udvariassági formulákat magolok.
In der Hoffnung, dass Önök, kedveseim, megértik, hogy ilyen melegben inkább csak zenélni lehet,

verbleibe ich mit freundlichen Grüßen, Ihr
Frau Grille Hahnenfuß-Ranunkel

Blog-ária

Na most aztán egy egész délutánom van írni. Tanulmányi szabadságon vagyok ugyanis, mivel holnap lesz a német írásbelim. Ehhez ma már semmi értelme tanulni, úgyhogy inkább pihenek. Majd idővel azért átnézem, hogy a hivatalos levélhez milyen udvariassági formulákat kellett volna bemagolni, de sok már ezen nem múlik. Ellenben délelőtt vásároltam két tábla csokoládét, mert ezek elfogyasztásának hiánya katasztrofális következményekkel lehet a vizsgaeredményemre. No.
További tervezett programom mára a lecsó főzés. Ma este van a második EB-elődöntő, és még egyszer sem főztem eddig lecsót! Hát ez azért nem járja! Ehhez persze hozzájárult az a sajnálatos tény, hogy én nagyjából abban az időben dolgozom, mikor a zöldségesünk nyitva tart. Pozitív előjelű közértünkben pedig a zöldségkínálat gyakorlatilag mínusz. Hehe. Ottan még lecsókolbászt sem veszünk, pedig csak 180 Ft egy pár. Illetve részben pont ezért. Erre a célra találták ki a hentest, ahol hihetetlen népszerűségnek örvendek. Ennek egyszerű oka, hogy unatkozó középkorú pasik dógoznak ottan, akik saját bevallásuk szerint belesavanyodtak már a lakótelepi nyugdíjas nénik kiszolgálásába, és minden fiatal hölgy vásárló üdítőleg hat a munkakedvükre. Túlságosan is. Laci hentes most is gyakorlatilag levegővétel nélkül udvarolta végig azt az öt percet, amíg az üzletben tartózkodtam. Nemcsak minden szakértelmét, de szépre szomjúhozó szíve összes dobbanását is beleadta a műveletbe, hogy kiválassza nekem az egyetlen pár füstölt kolbász megfelelő szárát. Mindeközben biztosított róla, hogy töretlenül imád, én vagyok a kedvenc vevője és a hangom csilingelése zene füleinek. Háromszáznegyvenöt forint lesz, jó így angyalom? Mellesleg szívesen megkóstolja azt a vacsorát, és ha finom, akkor megvárná a reggelit is. Ez ilyen kihagyhatatlan poén nála.
Tündértapló zöldséges bácsink is csípőből letegezett kedvesen, de már ehhez is hozzá vagyok szokva. Hihetetlen éles logikájával kikövetkeztette az egy-egy kiló paprika-paradicsomból, hogy lecsót főzök. Szerencsére ekkora mennyiségből azt is, hogy nem csak magamnak, úgyhogy ő nem akarta meghívatni magát. (Jajjeszem a szíved, de jó is a fiataloknak, otthon tanulgatnak meg főzőcskéznek szabadidejükben!)
Nos tehát, eddig minden rendben van, sör a hűtőben, lecsó hamarosan a tűzhelyen, meccs a tévében. Folyt. köv. Most egy kis germán, a tegnapi győzelem tiszteletére.

Egyik szemem sír, a másik nevet

Mostanában elkapott egy kis melankólia. Ilyenkor olyan furcsa dolgokat észlelek magamon, mint például: nehezen mászok ki reggelente az ágyból, munka helyett legszívesebben csak buszoznék körbe-körbe a városban egy könyvet olvasgatva, illetve hogy az egyetlen értelmes tápláléknak a csokoládét tartom (ettől függetlenül megeszek minden utamba kerülő értelmetlen kaját is)(jójó, kivéve a kagylót meg a polipot). Vagy ott van a kötelességek hanyagolása: képtelen voltam magam rábeszélni a futásra - bár tisztában vagyok vele, hogy a mozgás nálam a legjobb ellenszer a magambafordulás ellen - a héten ellógtam egy németórát, mert meggyőztem magam, hogy sokkal hasznosabban töltöm az időt, ha Marcsival együtt kottázom azt a rengeteg hanganyagot, amit sűrgősen meg kell tanulnunk. (Valójában egyszerűen SEMMI DE SEMMI kedvem nem volt próba-szóbelizni. Még fél tábla narancsos milkacsoki után sem.)
Na ezek után ma tele lelkifurdalással direkt jóval korábban megjelentem az Osztrák Intézetben. Gyorsan befizettem a vizsgadíjat, hogy véletlenül se gondoljam meg magam. Úgyhogy nincs visszaút: június végén írásbeli, július elején szóbeli. A lelkiismeretfurdalás főleg annak szólt, hogy utolsó óránk volt, ami ugye hagyományosan laza kacagós-kajálós-játszós óra, ergo megúsztam a próbavizsgát. Ha! Én kis naív. A tanárbának semmiféle lelkiismeretfurdalást nem okozott, hogy vizsgával kínozzon, míg a többiek scrabble-t játszottak.
Első feladat: kínos, magyarázkodós telefonbeszélgetés. Ez pipa, jól ment, max pont. Második: kép választás és a választás megindoklása. Képtelen voltam normális észérvekkel alátámasztani a döntésemet azon kívül, hogy nekem az jobban tetszik. Paff. Mínusz egy pont, node sebaj. Kiselőadás téma: energiafelhasználás, energiatakarékosság. Piha! Mit nekem ilyen laza téma, hát már annyit beszéltünk környezettudatosságról meg energiaforrásokról... Hát kérem, úgy szakítottak félbe és pontoztak le a sárga földig, mint annak a rendje! Még az ötven százalékot sem bírtam összeszedni, nemhogy a minimális hatvanat. Brüüüh. Nem kicsit vagyok elkeseredve. A másik két szóbelizőt is meg kellett hallgatnom, mert bezzeg nekik milyen jól megy, figyeljek csak oda! Aztán még elém toltak egy nyelvtani tesztet, hogy töltsem ki, mert ez alapján fogják eldönteni, hogy ki kapja a csoportból az ötven százalékos kedvezményt a következő tanfolyamra. Agyilag citrom voltam (hogy egy intelligens általános iskolás koromban preferált szófordulattal éljek), baromira nem érdekelt az egész, ráadásul nagyon nehéz teszt volt, néha a választható válaszok háromnegyedét sem értettem. Egy darabig próbáltam logikázni, aztán már csak karikáztam a kb. elfogadhatónak tűnőt. Na, vajon, ki kapta az kedvezményt? Na ki? Ráadásul az egyetlen 50% feletti eredményt sikerült elérnem, ha jól értettem. Komolyan nem értem magamat néha. Beszélni meg miért nem tudok normálisan? Na mindegy, lehet, hogy ha már így alakult, beiratkozom egy egyhetes intenzív előkészítőre a vizsga előtt, féláron. Mert ha törik, ha szakad, le akarok vizsgázni. Punktum.
Hazafelé azért fel kellett dobni még egy kicsit magam, úgyhogy a Deák helyett a Bazilika felé sétáltam, és meglátogattam a frissen felfedezett fagyizót. Kértem epret meg mogyorót, és kaptam ici-pici pohárban ici-pici adagot, de pont elég volt a kellő endorfin szint eléréséhez. És persze mennyeien nagyon-nagyon eper és mogyoró íze volt! (Lássátok fijúk, ilyenek ám a nők: kicsi, de minőségi dolgokkal is le lehet őket nyűgözni!) A fagyi miatt a további séta mellett döntöttem, és átbaktattam a Lánchídon. Ott aztán eszembe jutott, hogy még mindig jajjdeszép ez a város, meg hogy erről már írtam egy dalt, amit el akartam küldeni egy júliusi városdalíró dalversenyre, csak még mindig lusta voltam átpofozgatni, meg felvenni. Aztán hazaérve első dolgom volt futócipőt húzni, és bár megint fel akartam adni az első km után, végigrugdaltam magam az egész körön. Ilyenkor egészen hősnek érzem magam.
Szóval alakulok.
Valamint eldöntöttem, hogy a portugáloknak fogok szurkolni szombattól. A focit ugyan nem szeretem, de az EB mókás, lehet nézni nagy kivetítőn, barátokkal, sörözés közben, vagy otthon lecsóval. Majd szervezek megint lecsó partyt. Egyszer már volt ilyen nálam, akkor jól elvesztem a konyhában, és lemaradtam az egész döntőről. Ellenben KrénAndival remekül szórakoztunk paprika darabolás és palacsinta-sütögetés közben. Ideje megismételni. :)

Rémes hétfő...

A hétfőm elkeserítő volt. Kezdődött egy rosszullevős ébredéssel. Ezt kb. negyedévente tudom produkálni, többnyire nagyon kevés, vagy nagyon nem kielégítő alvásmennyiség után. (Mentem úgy vizsgázni is, hogy két óra alvás után végighánytam a piros hetest. Megbuktam. Igazán megérte fennmaradni.)
Szóval ilyen önmagam árnyékaként ébredtem, illetve valójában képtelen voltam felébredni, úgyhogy még aludtam, aztán végighívtam a kollegákat, hogy türelem, majd érkezem valamikor. Mondták, hogy csak nyugodtan aludjak még, mert elég rémes a hangom. Hát kómáztam még egy órát, mialatt félálomban végignéztem valami kínai birodalmi vészhelyzet-szappanopera egy részét. Egy ápolónőről szólt, aki közkórházakban gyógyította a himlős betegeket, aztán előléptették királyi orvossá, mert a kisebbik királyfit is meggyógyította. Ebből persze nagy botrány lett, mert az összes tisztviselő férfi volt, és falusi származású nőket szentségtörés tízes fokozat felé emelni a ranglistán. De addig Carter doktort megszégyenítő gyorsasággal hadarták egyszerre öten, hogy "készítsétek a szenes fürdőt! hozzatok őrölt pásztortáskát! valaki keressen macskagyökeret! alkoholos anyatejet kell neki adni, hogy jól megizzadjon!" meg ilyenek... Nagyon tanulságos sorozat. Főleg az eleje tetszett, ahol bemutatták a szereplőket, akiknek teljesen egyforma ruhája, haja és mosolya volt. A cselekmény során sem igazán sikerült őket megkülönböztetni.
A terápia rám is jó hatással volt, úgyhogy rászántam magam egy sétára. Kellett egy kis levegőzés a fejemnek, így aztán otthonról besétáltam a Vörösmarty térre. Röpke háromnegyed-egy óra volt. Igazából nem is tudom minek járok BKV-val, néha busszal is majdnem ennyi. Ennyi idő alatt a kb. fél liter gyógy-kólám is elfogyott, úgyhogy már be mertem vállalni a földalattit. Munka nem igen volt, lévén pénteken elintéztem mindent, főnök pedig külföldön. De a német órán mindenképp ott akartam lenni, mert ugye próbavizsgákról nem kéne lemaradni. Odafele megint próbálkoztam a Milka-tuninggal, csak a zebrán betámadott egy fedélnélkül-árus, és mivel nem voltam hajlandó újságot venni, elkunyizta a csokim felét. Jószívű volam. Pedig narancsos csoki volt... brüh... :(
A suliban rémes hírek fogadtak. A hivatalos levelem és a referátumom épphogy elérik a minimális pontszámot. A hallási utáni szövegértés egyik fele maximális, a másik épphogy 60%. A kettő együtt bőven elég ugyan, de ez nem nyújt kellő biztonságérzetet. A szóbeli még hátravan, az lesz a legparásabb rész. Eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó megbukni, ha kell inkább bevállalok plusz egy hét intenzív felkészítő tanfolyamot. A csoporttársaim körberöhögnek a szerintük teljesen alaptalan aggodalmaim miatt. A legbosszantóbb az volt, hogy a hivatalos levélben egy teljes mondatot nem bírt értelmezni a tanárbá, azt csak úgy egyben aláhúzta szép piros tollal. Hosszú, körülményes körmondat volt, a szükségesnél jóval bonyolultabb udvariassági formulákkal. Lefordítva egészen a főnököm által diktált szövegekre emlékeztet...
A nap egyértelmű pozitívuma a Gabó által készített cukros zöldsaláta volt, eperrel és avokádóval. Sajnos ezt is csak búvalbélelten magam elé bámulva tudtam elfogyasztani. Pedig tényleg fincsi.
Azt hiszem a hirtelen jött meleget tudom csak okolni mindenért. Nem szeretek arra ébredni, hogy már reggel nyolckor harminc fok van. Marcsitól is ezt az üzenetet kaptam tegnap: "Nyüff. Fagyikelyhet akarok, cappuccinot, kávézó-teraszt, napszemüveget, jó könyvet..." Megyünk, Marcsikám, megyünk majd pl. Balcsira is, addig meg amikor csak lehet, vevő vagyok egy kiülős-teraszos helyre esténként!

Kissé fejembe szállt...

... mostanában sokminden, pl.:

A szombati remek Gallow koncert. Első koncert volt az új dobossal, Krén Bandival. Még nem játszottam olyan zenekarban, ahol full dobfelszerelést is kell cipelni a koncertekre. Pedig jó is az. Mármint a zenélés dobbal, a cipekedést megoldotta a dobos. :) (Jójó, jutott nekem is elég húros hangszer meg hangfal-kábel-állvány, stb.)
(Khm, helyesbítek, játszottam már, persze, hogy játszottam. M.É.Z., SpaceJam... és már ott is bírtam a dobot, de itt azért számoljuk hozzá a SAJÁT szerzemények újszerű megszólalását is!)

A koncert után Marcsival elfogyasztott epres-koktél.

A kilométerek: Vasárnap lenyomtam a kb. 5 km-es körömet két perccel jobban, mint múltkor. Nappal, eső után, fülledt-párás melegben. Holnap este megint megyek. Este jobb futni, mert olyankor illatoznak a fák. Főleg az olajfák illatát szeretem nagyon. Arra is rájöttem, hogy 7/8-adban futok. Belégzés ti-tá-ti, kilégzés ti-ti-ti. Bár gyanús, hogy ez mégis hogyan illeszkedik a 6/8-ados lépéstempómra... lehet, hogy mégis inkább jig...

A pontszámok: Tegnap megkezdődött a próba vizsgaidőszak a nyelviskolában. Az első fordulóban (szövegértés olvasás után) 19 pontot szereztem a maximális 20-ból. Ez valószínű annak köszönhető, hogy feltétlen szükségét éreztem egy fél tábla Milka csokoládé elfogyasztásának az óra előtt. Jókedvemben óra után jutalomból megettem a másik felét is.

A nap német kifejezése

Der Obelschenkelhalsbruch - combnyaktörés.

Marlene Dietrich önéletrajzát olvasom németül a wikipedián.

Grüß Dich, Etus!

Most hívott Etus Bécsből, hogy mondjam már meg mit eszik, mert gőze sincs róla: Bärlauchtascherl mit Kräuterrahm. A fűszeres szósz még okés, a Tascherl az olyan tészta-batyu, de a medvehagyma nekem is új szó volt. :) Mármint tanultam növényrendszertan órán, de akkor Allium ursinum-nak hívták.
És Etus megtalálta a Szépmű bécsi plakátját a Medici kiállításról. :)

Das Erfolgsbuch

Csak mert ezer más dolgom lenne, hát írok. Picit úgyis lazítanom kell, most küldtem el a német házimat emailben a tanárnak. Hja kérem, XXI.század, vagy mi. Az email szégyenszemre nem csak a mára kért fordítást tartalmazza, hanem azt a beszámolót is, amit szerdán kellett volna beadni. Öt napja írom azt a szerencsétlen hét mondatot. És ez még csak egy kis szelete a háziknak, mert amúgy szótárral fekszem, szótárral kelek, hamarosan szerintem azzal is alszom az egyszerűség kedvéért, és online is a dict.leo.org-ot bújom, hogy hátha mindent megértek a feladott újságcikkekből és nyelvtani feladatokból. Ne aggódjatok, küzdeni fogok, utolsó csepp véremig, hogy meglegyen a felsőfokúm. (Mintha utána csak úgy hátra lehetne dőlni... angolból már rég megvolt a vizsga, mikor ugyanezt játszottam a szakfordító szakon. Félreértés ne essék, a nyelvtanulás számomra jó móka. Csakhát időigényes. És ugye jó pap holtig...)
Na még elmesélem gyorsan, mi lett a vége a jó kis bestsellernek, mert remélem úgysem jutott eszetekbe, hogy elolvassátok. Szóval adott a nőci, aki 14 évet küzdött a pasiért (beleértve, hogy miatta választotta az adott egyetemet, szakmát, miatta olvasott el egy csomó könyvet, újságot, miatta olyan a hajszíne, a körömlakkja, az alakja, vagy akár a lakása berendezése is, amilyen), aztán mire végre happy end van, na ott kezdődik a könyv, merthogy kiderül, hogy terhes. A naptármódszer ugye, hát az nem mindig jön be. (Azt hiszem ezzel a szóval lehet a leglángolóbb pasivágyakat is nagyon gyorsan takarékra rakni.) Ezek után a fél könyv arról szól, hogy milyen szörnyű a terhesség, amely tönkrevág mindent, amit főhösünk Mr.Tökély kedvéért felépített (elsősorban a saját sziluettjét), a másik fele meg arról, hogy milyen tökéletes élmény a gyerekvárás, kit izgatnak a plusz kilók, meg az egyéb apró kellemetlenségek, ellenben Mr.Kiafeneezittmellettemazágyban? csapnivaló partner, társ és apajelölt, akit valszeg csak a gondtalan bulis élet és a szex érdekelt eddig is, úgyhogy pár héttel a szülés előtt kívül is találja magát addigi otthona falain. Sajnos Mr. Tökélyből rohangál pár a világban, könnyű beleszeretni, még könnyebb félreismerni, ellenben beismerni a tévedést kegyetlen nehéz. Úristen, akár már én is lehetnék egyedülálló anya! Brrr... sosem szerettem a horror történeteket.

Sajtból van a hold

Cirip-cirip. :) Van egy kis lemaradásom, de hát nem történhetnek mindig csudaizgi dolgok, úgyhogy most kis hétköznapi történésekről fogok írni. Kicsit fel akartam dobni a kedvetekért a hangulatot, de nem találtam itthon alkoholt. :D Erről jut eszembe: Maaarcsiiii, SOS létre kell hozni a Sakáltanyát!!!!! (Mostantól ez a projekt fedőneve.) Amúgy telihold van, Bébi! (hint: ez egy Gallowglass blues-sláger: Telihold van bébi, farkasember a csajom..., Bálint lécci kommenteld be a szövegírót, mert nem jut eszembe!... Kösz Bálint, tehát akkor: Zséblogja.)
Nagy hír: megint beiratkoztam német nyelvvizsgaelőkészítőre. Lépést kell tartanom Etussal. :) Ma volt a második óra. Mivel este van a tanfolyam, én meg szerdánként kóruspróbával kezdek munka előtt, már most úgy érzem magam, mintha öt napot dolgoztam volna. Viszont rengeteg hasznos kifejezést tanulok, mint pl. Ganzkörperspiegel (egészalakos tükör), Nachholbedarf (felmerülő igény valamely lemaradás behozatalára - éééértitek, ez így lazán egy szóban), ja, és persze a Selbstbefriedigung (dict.leo.org). A tanárbácsi aszonta ezt bezzeg biztos megjegyezzük. Pedig nem is.
Ma hajnalban holdfogyi. Majd a Perger jól lefotózza, aztán majd megnézem. Addig meg alszom.