Gasztronap Zürichben

A szombati napot a gasztronómiai élvezeteknek szenteltük. (Jójó, én igazából az egész hétvégét...) Jó későn keltünk és kiadós reggelivel igyekeztünk magunkhoz térni. A városba érve, mint jól nevelt előző nap kiképzett idegenvezető megmutogattam a Grossmünstert és a Fraumünstert Heninek és Zsófinak, de most kicsit alaposabban megnéztem én is. Kini is csatlakozott, és elkalauzolt minket a világ egyik legjópofább konyhai felszerelés boltjába. Nehezen fogtam magam vissza, de végül is "csak" az unokaöcsémnek vásároltam babapoharat meg kanalat. (Cuki színes kockás elefánt van rajta, jóvanna. A hugomék elolvadtak tőle.)
Míg a lányok felfedezték a Kunsthaust, mi Kinivel ellátogattunk a Pie Shop nevű helyre, ahol egyrészt isteni angol piték vannak (mi pork&apple-t ettünk), másrészt aznap különleges eseményként Kini szakácstanárai, Jack és Silvia árulták az isteni saját készítésű csokibonbonjaikat. Kaptunk kóstolót, és hát azt kell mondjam, hogy a lime-ginger és az earl-grey ízesítés messze a legtutibb bonbontöltelék, amivel valaha találkoztam.
Mindez még nem volt elég, elmentünk a két nagy csokiboltba bevásárolni (Merkur és Sprüngli) utána pedig sajtfondüt csipegettünk egy remek étteremben. A csipegetést úgy értsétek, hogy egy hatalmas fazék gőzölgő sajtszószt tüntettünk el négyen kb. két vekni kenyérrel. Diétás cucc.

A vasárnapot kicsit lazábbra vettük, így aztán csak a kiadós reggeli (Kini saját sütésű kalácsával) és a Starbucks maradt bűnözésként. Hehe. Viszont elmentünk egy szuper múzeumba, a Rietberg-be, ahol a világ távolabbi tájainak művészete van alaposan képviselve. Az időszaki kiállítás eléggé leszívta az agysejtjeinket, ugyanis a Rama herceg és felesége, Sita történetét elmesélő 65 képből álló sorozatot megtekinteni is strapás, nemhogy a teljes sztorit felfogni... A lényeg, hogy önkéntes száműzetésbe vonultak, lekaszaboltak mindenféle démont, elrabolták, kiszabadították, véres háborúkat vívtak... a részeg majmokról és a medvékről meg inkább nem is beszélek...

Este Kinivel megnéztük a MammaMiát aztán még pár órát énekeltünk Andrisnak duettben. Szerintem értékelte. :) Annyira kedvesek voltak, hogy kikísértek késő este a pályaudvarra. Egyáltalán: nagyon-nagyon tündéri házigazdák! Kinikém, nagyon szép hétvégém volt, köszönöm!!

No és akkor hamarosan: vonatút hazafelé...

Grüzi!

Hát megérkeztem péntek hajnalban Zürich Hauptbahnhofra, búcsút intettem alpesi asztalos barátomnak (még a nevét sem tudom, ejnye) és megkerestem Kinit a peron forgatagában. Egy hős volt, hogy hajnalok hajnalán értem jött. Hazamentünk reggelizni, aztán ő ment dolgozni én meg emberi formámat visszanyerendő zuhiztam egy jót, aztán egy térképpel elindultam a felfedezni a várost.
A villamosról leszállva az első utam egy könyvesboltba vezetett. Aztán még jópár hasonlót végigböngésztem, de szerencsémre nem találtam olyan jó kis népművészeti hímzésmintagyűjteményeket, mint Ausztriában. Nagyon szép idő volt, úgyhogy kb mindenhova gyalog mentem. Benéztem a híres templomokba: a Grossmünsterbe és a Fraumünsterbe. Ez utóbbinak hat üvegablakát Chagall festette. Elcsábultam egy Starbucks kávéra (kb. minden második sarkon van Starbucks, egy idő után nem lehet már ellenállni...), Gingerbread Latte névre hallgatott a kompozíció, isteni mézeskalács íze volt.
Ebédre a Google-ba voltam hivatalos, viszonylag könnyen megtaláltam az épületet. Sajnos első dolguk volt aláíratni velem egy egyezményt, hogy nem fényképezhetek az épületben és minden ott látott dolgot bizalmasan kezelek. Úgyhogy nézzétek meg ezt itt, mert ezek hivatalos fotók, és higgyetek el mindent, meg még azt is, amit hozzáképzeltek. És igen, csúsztam én is tűzoltópóznán, bár kellett egy kis bíztatás.

Délután múzeumokat látogattam. Elsőként a zürichi Nemzeti Múzeumot, aminek a felét épp renoválják, de így is rengeteg fegyvert és régészeti kacatot sikerült oda bezsúfolni. (Zimbi most felszisszent, idáig hallom.) Nekem a régi varrófelszerelések tetszettek a legjobban meg a vásári jelenetben az az árus néni, aki szép kalapszalagokat meg ruhakapcsokat árult. 5 körül a Kunsthaus Zürichben estem össze majdnem a fáradtságtól. Az olasz divizionistákról szóló időszaki kiállítást még használható aggyal néztem végig, aztán már csak ide-oda kóvályogtam régi és modern; olasz, francia, svájci; képek és egyéb installációk között; három szinten lépcsőzve körbe-körbe... Négy éve nem gondoltam volna, hogy egyszer egy Kandinszkij képtől derül majd fel az arcom, vagy hogy hálás leszek egy Robert Zünd erdei tájképért, mert az elé olyan jó le lehet rogyni pihenni. Láttam csomó gitáros Picasso képet, meg egy olyan Dalít, ahol a nőnek virágcsokor a feje. Most kicsit sajnálom azt is, hogy nem lesz Magritte kiállítás a Szépműben mégsem, mert olyan a képi világa, mint Terry Gilliamnek. (Aki megkérdezi, ki az a Terry Gilliam, azt megeszem reggelire!)
Múzeum után még egy csomót bóklásztam, ettem rengeteg sült gesztenyét, és vettem a Merkur csokiboltban igazi kézműves csokit. Ott öntik helyben, és kis darabokra törve árulják a hatalmas táblákat. Pörkölt mandulás étcsokit vettem. Azt hittem szeretem a csokoládét, de eddig nem is tudthattam, hogy mi az a csokoládé. De jól sejtettem: tényleg szeretem. :)
Este kimentünk a reptérre Kinivel, hogy begyűjtsük Zsófit és Henit, akik szépműs kollégák és egy bázeli konferenciára jöttek Svájcba. A konferencia ugyan csak hétfőn kezdődött, de a cél pont az volt, hogy előtte legyen egy jó kis csajszis hétvégénk. Ennek megvalósításához tökéletesen jó kezdést választottunk: Kini terülj-terülj asztalkámat varázsolt otthon négyféle sajttal, szőlővel és kenyérrel, nálam meg volt véletlenül egy üveg hilltopféle cserszegi fűszeres.
Azért az élmények megtették hatásukat: a vacsi után bealudtam a fotelben beszélgetés közben. :)