Tú pípül lájk disz

A világon a legjobban az öt nap után hazatérős, remegő szívvel várakozós, végrevégre meglátva nagyokat szívdobbanós, szuszkiszorítós ölelkezős, rózsaszíntulipános, egymás kezét szorongatós, egymás csillogó szemébe bámulós, bajorsörözős csülkössztrapacskás, csivitelve mesélős, késő este hazaandalgós vasárnapokat szeretem.

Tú pípül lájk disz. Enibádi elsz lájking disz iz velkám. Nászing elsz metörsz.

Mentsük meg a pasikat! #5

Idén már nem is kell erőlködnöm a férfidivat fikázását dicséretét illetően.
Megteszi helyettem a velvetblog. (Etus meg figyelmeztet rá, mert ez az egyik kedvenc rovata.)
Azért a képekre is kattintsatok rá, érdemes, mert van még ott pár csemege!
Hajrá fűzők, hajfonatok, kalapköltemények!

Önök kérték

Valaki nagyon hiányolta, hogy miért nem írok már róla olyan igazi dühös blogbejegyzést. Tegnap Malac koncerten rájöttem, hogy sokkal hasznosabb ötlet ha egy ilyen öröknaptár szerű alkalmazást fejlesztek ki, amihez remekül használható a nemrégiben klipesített Ernő, te cudar c. Malac ópusz. Az Ernő név helyére bármilyen kétszótagú férfinév behelyettesíthető és a dal telitorokból való gyakori kántálásával egy csapásra megoldódik a dühöngés problémája. Leteszteltem és nagyon jól működik, feltéve, hogy olyan ügyesen válogattok mint én, akinek eddig csupa kétszótagú pasija volt. (Jójó, egy névvel voltak gondjaim, de rájöttem, hogy nem is volt a pasim, és nem is vagyok rá dühös.)

Szóval lányok, hajrá, tessék gyakorolni:

....., te cudar, te bizarr,
te pimasz fráter,
te zsivány, te szamár,
te pernahajder,
mikor nő már a fejed lágya be???

.... te cudar, te bizarr,
te pimasz fráter,
te zsivány, te szamár,
te pernahajder,
na gyere, na adj egy puszit, te drága te!

Önérdekű közlemény

Szeretném megkérni azt a valakit/ vagy valamit, aki/ vagy ami múlt hét pénteken, míg én vidéken ugrabugráltam egy MÉZ táncháznak álcázott elterelő hadművelet keretén belül, ellopta a régi, jól megszokott kétségekkel teli, hisztizős-panaszkodós életemet és kicserélte egy lenyűgöző, full-extrás, agyonkényeztetős újra, hogy NE merészeljen mégegyszer ilyet tenni a hátam mögött, mert a visszacserét előreláthatóan nem viselném ilyen mosolygósan. ;-)

Most, hogy így belegondolok, az is lehet, hogy a múltheti, pont a megadott idősávban zajlott mobilszolgáltató-váltás a ludas. Korábban is eszembe juthatott volna a veszélyes módon a legváratlanabb időpontokban lemeríthető feltöltőkártya (kupon, hehe) vásárolgatás helyett előfizetővé válni. Szép dolog az együtt, veled, meg a kapcsolat, de a dominó bármikor bedőlhet, az élvonal az meg élvonal. :-)

De az is lehet, hogy Tóthgyulabádogosés-vízvezetékszerelő unta meg a múltkori nyavalygásomat és kinyitotta a forró vízcsapot. Vagy megszerelte a bojlert.

Vagy az is lehet, hogy ez csak "a forró víz visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez?"

(Nemtökmindegy? Tücsök happy. Ez a lényeg. Ójee.)

"Ha ránk jön az ötperc" rovat

T: - Szerintem a barátság és a szerelem fiú és lány között kényes határvonalon mozog.
P: - Szerintem nem kényes. Inkább kénytelen.

A tavasz első napja

Állítólag hivatalosan is tavasz van. Szerintem is. Az összes pasi megkergült.* Még szerencse, hogy itt járt ma Marcsi, meg hogy a Bótos is sokáig dolgozik és munkaidőn túl lehet vele cseverészni, mert ők megértik, hogy azért mostmár kiborultam nemkissé. Tavaly is volt egy ilyen rendkívül zűrös hetem, ami után rámtört a honvágy régi életem iránt és gyorsan kibékültem Gabóval. Na most legalább neki van elég esze és már rég jól becsajozott. Én meg szerintem hamarosan elutazok valahova messze és élvezem kicsit, hogy megöl az unalom.

*Kivéve a Pergert, aki annyira drága, hogy hajlandó volt fél nyolcra bebumlizni a városba egy kávé és egy szendvics kedvéért. Ja, nemis. Az ÉN kedvemért. Megagigapuszi érte.

Mentsük meg a pasikat!!! #4

Már régóta adós vagyok ezzel, úgyhogy most nem is fűznék hozzá túl sok csípős kommentet, ugyanis a helyzet úgy tűnik a korábbiakhoz képest változatlan (lsd. Mentsük meg a pasikat #1, #2, #3).

Kedves Lányok! Jobb, ha tudjátok, hogy idén tavasszal már a selyemköntöseitek, harisnyatartóitok, sőt a neccharisnyáitok sincsenek biztonságban! Zárjátok el őket jól! (Illetve a hasonló baleseteket elkerülendő javaslom a pasitok hormonszintjét megfelelő szinten tartani: egyrészt a fent említett ruhadarabok magatokon viselésével és csábos villogtatásával, másrészt énaszondom biztos ami biztos minden kajába reszeljetek egy kis zellert.)

Nagyon remélem, hogy a magyar férfi vízilabda válogatott idei kollekciója nem erre fog hasonlítani:

Ilyet pl. én is hordtam, mert még boldog agyonhajszolt írszteptáncoslánykoromban mi is a szakadt harisnyáinkat vettük fel felsőnek. Mielőtt elábrándoznátok, természetesen melltartóval és valami toppal kiegészítve. Kizárólag pratikus, izomformáló és -melegítő hatása miatt. És még véletlenül sem frakkhoz illő keményített fehér gallérral.

Ezt pedig már tényleg csak a vicc kedvéért. Pedig van ennél még viccesebb is, nézzétek meg itt.

Hál'istennek nekem semmi okom aggódni, a környezetemben lévő pasik teljesen rendben vannak, hiúságuk max. a feromonos hajzselé előnyeinek mérlegeléséig (de nem a használatáig) terjed; a divat újdonságok csak akkor keltenék fel az érdeklődésüket, ha bevezetnék a felemás ujjú fekete pulcsikat; eszük ágában nincs borotválni a mellkasukat; a fehérneműmbe is max. a mobiltelefonjukat öltöztetik és azt is csak véletlenül, mert épp pont ugyanoda hajították... (Mit szeretek én ezen a királyi többesen ennyire?)
Na, szóval, csajok, nem aggódni. Fel vagyunk mi vértezve a megfelelő ellenszerrel.

Ezt még muszáj

Nem bírom ki, hogy ilyen sztorit magamban tartsak.
Szombaton volt Jam Karácsony a Mentában, játszottunk a Celtic Jammel, aztán meg volt Space Jam koncert. Jó buli volt, teltházas, a zenekarnak is jót tett, hogy az égvilágon semmit nem próbáltunk. A régi dalok így spontánabbul szólnak, nem olyan uncsi rutinosan, viszont nehéz lesz így bővíteni a repertoárt.
Lényeg a lényeg, hogy fel akartak szedni.
Mert olyan szépen hegedültem, meg olyan jól mozgok a színpadon. Meg látszik, hogy élvezem, amit csinálok. Meg egy tündéri kislány vagyok. Meg még Boglárkának is hívnak, ezt azonnal kitalálták rólam. Higgyem el, hogy mivel mindketten imádjuk a zenét, jól kijönnénk tuti. A macskákat szeretem? Ugye nem vagyok rájuk allergiás? Csak mert a Banduskának van kettő is. De már jobb lenne, ha már inkább gyerekei lennének. Már elmúlt harminc, és még mindig nem akar megnősülni. Pedig én milyen megfelelő meny jelölt lennék... hogy miért nincs szeme ennek a gyereknek, hát már biztos találkoztunk, itt szokott lenni DJ... , na majd mesélnek neki rólam.
Banduska (mivel menő lemezlovas most maradjunk ennél a megszólításánál) engedelmesen bejelölt az iwiw-en, de remélem maradunk ennyiben. Kiváncsi vagyok ő rohanna-e ki hamarabb a világból az első country vagy folk album kezdő akkordjai után, vagy én a house-sláger gyűjteménye első trackjétől? (Ez enyhe túlzás azért részemről, ma AC/DC bömbölt és Polemic felváltva.) Az öltözködési stílust tekintve sem hiszem, hogy bejövünk egymásnak. Még elhordanám a rózsaszín ingeit. Sajnos szakáll is kizárt, mert még hajat sem tűr meg a fején. Remélem azért a tüneményes anyukája nem lesz nagyon csalódott. Ha csak anyóst keresnék, nem gondolkodnék egy percig sem, mennék bele a tutiba. :)

Back in the saddle again

Még elfelejtek gépelni, ez pedig a munkám minőségének rovására mehet, tehát összeszedem önmagam alkotói részét legalább, és írok.
Meg kaptam már egy csomó reklamációt, és bevallom jólesett. :)

Kezdem egy újabb kísérlet eredményhirdetésével. Nevezhetitek szánalmasnak szingli poénnak is, de a végeredményt ismeretében engem nagyon szórakoztat. Történt vala, hogy egyik este unalmamban átfirkáltam az iwiw adatlapom. Mivel nemrég épp arról folytattam elmélkedést valakivel, hogy ha nem tüntetünk fel semmit a családi állapot rovatban, az ugyanaz, mintha beismernénk, hogy egyedülállóak vagyunk, gondoltam heccből beállítom, hogy házas vagyok. Csak az érdekelt, hogy feltűnik-e valakinek. Már aznap éjjel kaptam egy emailt az egyik ex-pasimtól, hogy miafene? Másnap felhívott egy másik exem (a már emlegetett majdnem életem nagy szerelme, akit több mint egy éve nem láttam, azóta talán kétszer keresett), húsz perce csacsogtunk, mikor egyszer csak elhűlve megkérdezte, hogy tényleg férjhez mentem? (Kedves fiúk! Normális dolog nálatok, hogy telefonálás közben a volt csajotok profilját nézegetitek?) Ezek után már meg akartam várni a bronzérmest. Ma végül is gratulált az egyik kolleganőm és sok boldogságot kívánt, úgyhogy a játék véget ért.

Evezzünk szórakoztatóbb vizekre: szombaton az egyik legfontosabb szponzorunk karácsonyi partiján lépett fel a múzeum kórusa. Volt egy háromnegyed órás csúszás, amit el kellett ütni, úgyhogy addig páran meghúztuk magunkat a züzeméltetési osztályon. Aki már dolgozott itt, az sejti, hogy ez mivel járt, aki nem, annak legyen elég annyi, hogy én még ilyen magabiztosan és koncentráltan nem énekeltem soha. Utána mentem a Gödörbe Gonzo koncertre Marcsival és Sanyival, meg Sanyi barátaival. A Gonzo nagyon jó volt, szerintem úgy táncoltam, mint egy őrült, Sanyi szerint meg teljesen normálisan, mint akinek tetszik a zene. Sanyinak nagyon örültem, de nagyon, mert mostanában tényleg alig láttam, és ha mégis, akkor sem volt túl beszédes kedvében. Most megint a kedvenc felszabadult Sanyimmal bulizhattam, és beszélgettünk sokat-sokat mindenféle bizalmas témákról. Például, hogy sosem felejti el, mikor egyszer nálam vacsoráztak. Szerintem ezzel arra célzott, hogy jó néven venné, ha megint meghívnám. :)

A hétvégén tartottam táncworkshopot, amiben az volt a szenzáció, hogy egyszerre volt a teremben tizenhat ember. Ez nem csak a mennyiség miatt fontos, hanem mert a harminc versenytánc közül, amiket tanítok, van egy, amihez pont ennyi ember kell, és még sosem sikerült egyben eltáncolnunk. Legjobb esetben is hátizsákok vagy műanyag flakonok álldogáltak a hiányzó helyeken...

Tegnap tánc után mentem unokaöcsizni. Nagyon jóffej már a Bencus! Például nagyon szereti, ha a nagynénije énekel neki altatódalt. Nagyon nyüszögött, és állandóan kiköpte a cumiját, úgyhogy egy kis pocak-cirókával kíséreve előadtam neki Brahms bölcsődalát (minden felhúzhatós altató- kütyü azt játssza, biztos ismeritek). Teljes csöndben hallgatta végig az egészet és szép lassan leragadtak a szempillái... ekkor megpróbáltam kiosonni, de rögtön felháborodott hangon tájékoztatott, hogy szeretne ráadást. Hát mit tehettem? Még egy kis pocak-simi, még egy kis Brahms. Utána már aludt az esti kajáig rendesen.

Ma volt karácsonyi parti a múzeumban, de erről majd akkor írok bővebben, ha lesznek hozzá illusztrációk is. :)

Good bye, Marie LaSalle!

"What came first, the music or the misery? People worry about kids playing with guns, or watching violent videos, that some sort of culture of violence will take them over. Nobody worries about kids listening to thousands, literally thousands of songs about heartbreak, rejection, pain, misery and loss. Did I listen to pop music because I was miserable? Or was I miserable because I listened to pop music?"

Végiglapoztam az egész High Fidelity-t Nick Hornby-tól, de nem találtam meg ezt a részt. A film viszont ezzel a gondolatmenettel kezdődik, úgyhogy most onnan idézek. Nemrégiben úgy döntöttem, hogy a laza mozdulattal a földalatti padlójára ejtett és ezáltal ramaty állapotban leledző discman helyett ideje felavatni a dobozából eddig elő sem vett mp4 lejátszót és lelkesen telepakoltam első körben azokkal a country dalokkal, amiket tudnom kell. Az mp4 kütyü megvan egy ideje, de tekintve, hogy ez volt az egyetlen dolog, amiről megfeledkeztem a költözés során, nem nagyon reménykedtem, hogy viszontlátom. De megérkezett, néhány furcsa egyéb tárgy kíséretében (a fél pár zoknimért még hálás vagyok, de a 42-es férfizoknit nem tudtam mire vélni, sem a felfújatlan focilabdát... de majd megkapja Bence, előbb utóbb mindkettőhöz felnő). Csütörtök reggel aztán gondoltam végre bővítem a repertoárt. Biztos a szerda este ihlette a gondolatot: az Instantban voltunk, ahol csíkos fényben úszó halak lógnak a plafonról, és Peti hosszas csillagászati előadásától (az van, hogy a világegyetem végtelen és ezért minden végtelenszer létrejön és mi is végtelen számban ülünk a végtelen számban létező kocsmában... ááhrrgh, hát NEM ÉRTITEK ezt ti csajok!!) és a vízizű rosétól, amit egy félreértés miatt duplán fizettem ki, még éjjel is csillagokat láttam...
Szóval reggel kellett a sok jó zene, ezért szinkronizáltam (ezt így kell szépen mondani) három egész Jamie Winchester albumot a kütyüre, meg még néhány extra koncertfelvételt. Ennyi dalt felesleges volt feltölteni, kábé hármat hallgattam két napig oda-vissza. Sikerült ugyanis valahogy egymás mellé illeszteni a He didn't love you enough és a Finally c. két akusztikus dalot, amiket azért is naon szeretek, mert hallás után sikerült megtanulnom a gitárot benne. Na jó, még nem 100%-os egyik sem, de már felismerhető. A két lírai, belehalós dal közé ékelődött a One Way to Heaven koncertverziója, ami meg tyű de dögös és kegyetlen, annyira, hogy úgy megyek az utcán tőle, mint egy tank... szegény Pergeren is majdnem átgázoltam pénteken. Állítólag úgy átnéztem rajta, hogy egy saroknyit kullogott csendben a nyomomban az utca túloldalán és inkább türelmesen megvárta, míg észreveszem magamtól. Elnézését kérem a Művész úrnak mégeccer.

Hát így ugrott be a nikkhornbi, hogy most akkor hogy is van ez? Ha imádom Jamiet, mert olyan szépen tudja megfogalmazni, hogy: the fruit that's forbidden is sweetest when hidden away from the eyes of the world / nothing is ever the way that it seems betweeen a boy and a girl
akkor ezt is kapom?

Vagy vegyük csak a saját dalaimat: azért írtam őket, mert épp valamilyen hangulatban voltam. De ha még most is a tavalyi Marie LaSalle c. nótám a kedvencem (N.B: ez a dalcím is a hájfidelitiből származik), akkor nem esek-e bele a saját csapdámba?

Marie LaSalle, just play your guitar
Forget your freedom, your gift is a tie
Drown all your dreams into song themes
You're just an artist, nothing is what it seems

Marie LaSalle, you have to wander a while
You can't settle down, you were born to fly
No ordinary days, can't stay in one place
Don't sigh for rest, your life is a race

Forget your dreams 'bout findng the One
Forget the Home to where you belong
You're married to music

Just compose The Perfect Song

Értitek? Hogyan függetleníthetem magam attól az embertől, aki tavaly voltam, amikor életem legnagyobb csalódása ért anno azáltal, hogy a legjobb barátomról és életem legnagyobb szerelméről kiderült, hogy vagy nem a legjobb barátom, vagy nem életem legnagyobb szerelme, bármennyire is vonzó ez a kombináció? Hogy ne legyek én Marie, aki egy elérhetetlen álom, és fene a pofáját, ha kiderül róla, hogy mégsem elérhetetlen?
(Hoppá, az előbb úgy oldottam meg egy szerkesztési problémát, hogy átírtam a html kódot. Bocs, de most baromi büszke vagyok magamra.)
A dalok olyanok kicsit, mintha szülnél egy rakat gyereket. Valaki elveti az ötlet-magot, ami ott fogan meg benned, belőled van, te építed fel. Megszülöd, tehát már nem a részed, mégis örökre hozzád tartozik és nehéz elengedni a saját útján. Pedig saját életük van. Én mindig úgy éreztem, hogy csak egy misztikus csatorna vagyok, akit megtaláltak maguknak.
Folyt. köv. este, Spájzzal, a karaoke felrúgandó szabályaival, úúúbébbivel és Kozma Orsi koncertbeszámolóval.

Én, mint Carrie Bradshaw

Évekig nem voltam hajlandó Szex és New York-ot nézni. Hallani sem akartam erről a furcsa jelenségről, amit szingli nőnek neveznek. Pasim mindig volt, természetesen mindig a nagyon nagy Ő, ha meg kicsit zsugorodott volna, akkor helyébe lépett egy még nagyobb. Kisebb-nagyobb buktatók sem tudtak eltántorítani minden leány gyárilag beprogramozott álmától: esküvő, gyerekek, boldoganélünkmígmegnem. Aztán mikor már vőlegényem is volt és mégsem egészen az előírt forgatókönyv szerint zajlott minden, akkor kezdtem gyanakodni (leginkább magamra). De túllendültem rajta, mondván az ember gyarló, téved, hibázik, túlnaiv, túlfiatal, de majd legközelebb... A legközelebbig vezető út hihetetlen kalandosnak bizonyult, olyan helyzetekkel és kapcsolatokkal tarkítva, amik távol álltak a hétköznapi értelemben vett átlagostól, és ideálistól mégis többet tanultam belőlük a szeretetről, szerelemről és igen, a többnyire elválaszthatatlan szexről is, mint korábban.
Ebbe beletartozik egy olyan időszak is, amikor egyedül voltam. Müller Péter szerint az egyedüllét rossz dolog, a magány viszont hasznos, mindenkinek szüksége van rá. Valószínűleg ugyanazt gondoljuk, csak én pont fordítva értelmezem a két szó jelentését. Nem szeretek magányos lenni, kedvelem a társaságot, igénylem is, de megtanultam, hogy az egyedüllét ugyanúgy lételemem. Ha egyedül vagyok, akkor érzem egy kerek egésznek magamat, akkor jön a legtöbb ihlet, akkor a legjobb énekelni. Ehhez nem feltétlen kell hosszú idő, néha elég, ha le tudok ülni írni, ha sétálhatok egyet a Dunakorzón, ha reggel egy fél órát püfölhetem a gitáromat. Ez a kreatív egyedüllét segített megérteni, hogy miért olyan büszkék egyes nők a szingliségükre. Eredeti definíció szerint ugyanis nem az a szingli, akinek nincs pasija, hanem aki teljesen magáénak érzi ezt az életformát, és nem feltétlenül hajkurássza a tartós kapcsolatot. Lehet, hogy sokak szemét szúrja ezzel, de az ilyen nő boldog önmagában is, mert megteremti a saját egzisztenciáját, sikeres a munkájában, vannak barátai és rengeteg szórakozási lehetősége. Egy pasi az csak hab a tortán, nem piskóta(alap).
Ezzel a filozófiával mondjuk olyan szempontból együtt tudok érteni, hogy az "óh, benned megtaláltam a másik felemet!" és a "mi olyan jól kiegészítjük egymást!" típusú egymásra-találások számomra riasztóbbak, mint vonzóak. Nem lehetne, hogy egyszerűen úgy találunk egymásra, hogy mindketten elvagyunk békében a saját TULAJDONSÁGAINKKAL (nem előnyök-hátrányok-hiányosságok, csak így egyszerűen), mint amolyan kerek egész valakik, és jól beleszerelmesedünk a másik lenyűgöző személyiségébe, anélkül, hogy rögtön saját magunkat akarnánk kipótolgatni vele? És esetleg, ha már ez így létrejön, akkor magunkkal és nem a másikkal szemben igyekszünk elvárásokat támasztani?
Na, asszem most jött el az idő, lehet extrém mennyiségű kommentet rám zúdítani, hogy Tücsök, ébreggyé má fel, hát hol élsz te? Vagy: látszik, hogy nem voltál még házas. Vagy: ezennel száműzünk a Marsra, isten veled! Vagy: ha fiam lenne, nem engedném a közeledbe, üdv, leendő anyósod. Nyitott vagyok minden vitára. :)

Én addig is egy kis háztűznézőbe invitálnék mindenkit, ugyanis beleakadtam egy ilyen igazi csajos cikkbe, hogy melyik Szex és New York szereplő lakása tetszik leginkább? (Még szerencse, hogy ez a bejegyzés valójában beszámoló akart lenni a FILMről, elsősorban Timinek, mert megígértem neki, de azt majd egyszer elmesélem személyesen.)
Bele lehet kukkantani mind a négy csaj otthonába, én egészen egyértelműen Carrie-re szavaztam. Sosem gondoltam, hogy valaha Bradshaw-szimpatizáns leszek, még akkor sem, mikor az egyik exem állította, hogy hasonlítok rá. (Hülyeség, biztos csak az egyedi orrom miatt, meg akkoriban szőkébb voltam.) De Carrienek van:

• szép nagy és picit rusztikus konyhája - amit ő ugyan nem használ, de én alkalmanként lelkesen főzök-sütök nagy társaságra
• rengeteg polca - ahogy elnézem főleg folyóiratok és mappák a cikkeknek, de ugyanúgy lehetne rajtuk könyveket, kottákat és hímzésminta-gyűjteményeket tárolni
• otthonos háló-dolgozó szobája: franciaágy laptoppal és rendetlenséggel
• nagy gardóbja - jó, a gardróbhoz baromira nem ragaszkodom, bár a legutóbbi albérletemben dugig tömtem egy ötajtós padlótól-plafonig beépített szekrényt, amit aztán 24 óra alatt kellett kiürítenem és elszállítanom - utána első dolgom volt leselejtezni a cuccok felét
• nem túl flancos fürdő, de lényeg, hogy van benne kád meg tükör meg hely sok felesleges izének, amit a lányok megveszenek, hogy szépek legyenek, aztán nem használják, de jó sok helyet foglalnak vele
  
• van szabad TÉR, meg itt-ott ilyen apróságok, hogy fonott kosár, vicces régi szék, kényelmes fotel, meleg pokróc, vagyis OTTHON

Na ez van. A többiek lakásával nem tudtam kibékülni. Úgy látszik nem vagyok se házitündér, se álmodozó királylány, se végzet asszonya, se szex-istennő, se karrierista, se magány-párti - hanem miden vagyok egy picikét. Csak még spékeljétek meg Carrie Bradshaw-t egy kis művészi hajlammal. A végeredmény: ajajjjajjj...

Macskaláb-jegyzet

Hát lehidalok. Most látom csak, hogy egyik kedvenc pöttyöskönyves írónőm, Sohonyai Edit csak tíz évvel idősebb nálam. Mikor megjelent a Macskaköröm c. első regénye, ami kamaszlánykorom alapművének számít (a folytatással, a Szerelemlékkel együtt) még csak épp húsz éves volt. Mindig is csodálkoztam, hogy milyen jól ért a pattanásaikkal és pasivadászati kudarcokkal küszködő csitri-jómagunk nyelvén, de így, hogy ennyire friss emlékekből merített, így máris minden világos. 16+/-2 éves koromban kebelbarátnak számítottak a főhősök, annál is inkább, mert mi nagy különbség lehet Mészáros Zsófi és Szücsi becenevű álompasija és az én Mészáros nevű első nagy jajjbelekellhalni szerelmem és Tücsi románca között? Utólag persze egészen sok apró különbséget tudok bekarikázni a két (emlék)kép között, de akkoriban ez az "egybeesés" is egy újabb égi jelnek számított. Az pedig végképp nem véletlen, hanem teljesen megfontolt döntés eredménye, hogy Zsófi macskája után neveztem a saját nyávogó szőrgombócomat Tomának.

Női lélek rovat - replika Etusnak

Jelezném, hogy nem csak mi vagyunk ám bonyolultak. Ezt tegnap hallgattam végig egy pasitól:
"Szerintem felesleges erről vitatkoznunk. Ez olyan, mintha te erre azt mondanád, hogy ez piros, én meg azt, hogy ez kék. Te úgyis pirosnak látod, én meg úgyis kéknek. Pedig igazából mindketten pontosan tudjuk, hogy nekem van igazam, és kék."
Az egészben a mókás az volt, hogy a magyarázat közben kitartóan egy piros székre mutogatott. Remélem ő is komikusnak gondolta a dolgot, mert ilyen érveléssel nem lehet egy nőt meggyőzni.
Nálam max. a zöld lehet kék, és az is csak akkor, ha fű, és zene. Azaz bluegrass.
Ha már itt tartunk, hétvégén volt Abaligeten a VI. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál. A Tapolczai Attila Band dülöngélő oszlopos tagjaként léptem fel. A koncertünket nem méltatnám, én elég takarékra tettem magam, mert már rég zenéltem velük. Sajnos épp csak annyi időnk volt, hogy az előttünk és utánunk levő zenekarokba belehallgassunk, így lemaradtam olyan kedvencekről, mint a Tenderfoot Blues Unit, Bornemissza Ádám, a Szuterén, a Dad Gave My Dog Away (Bocskai Pista zenekara) és az idei European Bluegrass Music Award nyertes Acousticure (innen Pintér Zsolti hegedűs-mandolinost emlegettem talán egyszer, egy baracskai jammelés kapcsán). A házigazda bajai Banjo Jumping Band pont utánunk játszott, úgyhogy tanúi lehettünk parádés koncertkezdésüknek. Felcsendültek az István a királyból ismerős akkordok: Ding-ding (sika-sika) ding-ding (sika-sika) ding-ding (sika-sika) ding-ding-di-ding, Magyarok! Férfiak és Asszonyok! Hallgassatok Bluegrass zenét! Pam-pam-pam-jabadabba-jabadabba-bim-bam-jubbadubba...stbstb. innetől bele a lecsóba...



(Bájdövéj, kiszórtak a Goldenblog "Komplex" nevű kategóriájából, ezek szerint nem is lehetek én olyan bonyolult... :) Always look on the bright side of life...)

Mentsük meg a pasikat!!! #3

Drága Etus barátom aggodalmát fejezte ki a legújabb férfi divattrend miatt. Szeretném megnyugtatni, hogy semmi oka aggodalomra. Minden a legnagyobb rendben. Készítettem egy kis összeállítást, hogy ezt bizonyítsam. Klikk csak ide:

Mentsük meg a pasikat!!! #2

Etus blogján találtam az újabb ijesztő bizonyítékokat a legifjabb pasi-generációt fenyegető elnőiesedésre. Nyomokban már itthon is tapasztalom, hogy a többréteg alapozó, a szolárium-barna bőr, a csilli-villi körömlakk (lábon is!!! bizony!) valamint a heti fodrász-vizit már rég nem a plázacicák kiváltsága.
Már vannak plázakandúrok is. Vagy minek nevezzem őket. Lehet, hogy ez túl sértő az ő érzékeny lelküknek, és a kifakadó könnyeiktől elkenődik a szemhéjtus. Óddecajnálom!
Komolyan, már várom az első tűsarkús menőcsávókat.
A képek láttán sürgősen betöltöttem a Blokk, az Aiming, a Sebő, a Gallowglass, a BoogieMamma meg valami futóbolond informatikus honlapját, és megnyugodtam, hogy hálistennek van egy csomó igazi pasi ismerősöm... ;)

Welcome Kanga!

Itt volt nálam Kini!!! Itt volt nálam Kini!!! :)
(Ez nagy hír, mert ő igazi kozmopolita, mostan éppen Zürichben dolgozik. Leginkább azon, hogy a blogom megfelelő technikai hátterét és rendszeres olvasottságát biztosítsa. :) Ezért a Google nagyon hálás neki, úgyhogy ellátják napi háromszori étkezéssel, babzsákos chill-out szobával és öt emeletnyi játszótérrel, amit az ellenség megtévesztése céljából ők munkahelynek hívnak.)
Holnap pedig megyünk ALKOTNI. Jó kis nőci-program, magunknak, nőnapra.
Amúgy meg le lettem szúrva, hogy nem egyértelmű a blogom: IGEN, a pár bejegyzéssel alább mellettem vigyorgó pasi a volt pasim. Meg a van pasim, meg remélem a lesz pasim is, ha minden igaz, és végre mindkettőnknek nagyjából benőtt a feje lágya. De csak nagyjából, a teljes megkomolyodásra nem látok esélyt. Hálistennek. :) Ellenben hivatalosan is felhatalmazunk minden ismerőst, hogy dobáljon le minket a Taigetoszról, ha mégeccer féltékenykedni merünk egymás zenei képességeire/ zenekarára, ahelyett, hogy kiütnénk végre a nyeregből a Balázs-Korda párost.

Das Erfolgsbuch

Csak mert ezer más dolgom lenne, hát írok. Picit úgyis lazítanom kell, most küldtem el a német házimat emailben a tanárnak. Hja kérem, XXI.század, vagy mi. Az email szégyenszemre nem csak a mára kért fordítást tartalmazza, hanem azt a beszámolót is, amit szerdán kellett volna beadni. Öt napja írom azt a szerencsétlen hét mondatot. És ez még csak egy kis szelete a háziknak, mert amúgy szótárral fekszem, szótárral kelek, hamarosan szerintem azzal is alszom az egyszerűség kedvéért, és online is a dict.leo.org-ot bújom, hogy hátha mindent megértek a feladott újságcikkekből és nyelvtani feladatokból. Ne aggódjatok, küzdeni fogok, utolsó csepp véremig, hogy meglegyen a felsőfokúm. (Mintha utána csak úgy hátra lehetne dőlni... angolból már rég megvolt a vizsga, mikor ugyanezt játszottam a szakfordító szakon. Félreértés ne essék, a nyelvtanulás számomra jó móka. Csakhát időigényes. És ugye jó pap holtig...)
Na még elmesélem gyorsan, mi lett a vége a jó kis bestsellernek, mert remélem úgysem jutott eszetekbe, hogy elolvassátok. Szóval adott a nőci, aki 14 évet küzdött a pasiért (beleértve, hogy miatta választotta az adott egyetemet, szakmát, miatta olvasott el egy csomó könyvet, újságot, miatta olyan a hajszíne, a körömlakkja, az alakja, vagy akár a lakása berendezése is, amilyen), aztán mire végre happy end van, na ott kezdődik a könyv, merthogy kiderül, hogy terhes. A naptármódszer ugye, hát az nem mindig jön be. (Azt hiszem ezzel a szóval lehet a leglángolóbb pasivágyakat is nagyon gyorsan takarékra rakni.) Ezek után a fél könyv arról szól, hogy milyen szörnyű a terhesség, amely tönkrevág mindent, amit főhösünk Mr.Tökély kedvéért felépített (elsősorban a saját sziluettjét), a másik fele meg arról, hogy milyen tökéletes élmény a gyerekvárás, kit izgatnak a plusz kilók, meg az egyéb apró kellemetlenségek, ellenben Mr.Kiafeneezittmellettemazágyban? csapnivaló partner, társ és apajelölt, akit valszeg csak a gondtalan bulis élet és a szex érdekelt eddig is, úgyhogy pár héttel a szülés előtt kívül is találja magát addigi otthona falain. Sajnos Mr. Tökélyből rohangál pár a világban, könnyű beleszeretni, még könnyebb félreismerni, ellenben beismerni a tévedést kegyetlen nehéz. Úristen, akár már én is lehetnék egyedülálló anya! Brrr... sosem szerettem a horror történeteket.

Új pasi

Hát megtalált a nagy szerelem. Pont olyan, mint amilyennek megálmodtam. :) Annyi szépséghibája van a dolognak, hogy én már félig-meddig elköteleztem magam Ricsaj Ricsi mellett, aki a Kinder Nebuló-buli piros gitáros rosszcsontja. Róla nincs fotóm, de azt képzeljétek el, hogy térdenállva gitározik, és ha lenyomom a fejét, a szép zöld szeme helyén kicsi hangjegyek jelennek meg... óhhh... Na, majd még elgyötrődöm egy kicsit, hogy most akkor melyiket is válasszam...
Azért nagyon köszönöm az alkotónak, hogy ilyen szépet rajzolt nekem. Pont úgy néz ki, mint a volt pasim. :)

Mentsük meg a pasikat!!!

Ma olvastam a Nők Lapjában, hogy elindult egy Mentsük meg a férfiakat! kezdeményezés (azt hiszen finn példára). Az ok: a riasztó statisztikai adatok. Az agyonhajszolt életmód miatt a férfiaknak egyre csökken a várható élettartama. Ez önmagában megérne egy blogbejegyzést, de én továbblapoztam, és megláttam az idei milánói pasi-divatcsemegéket, és még jobban megijedtem, mint az előző cikktől.

Nézzük csak.

Idén bárminek álcázhatjuk a pasinkat, a lényeg, hogy legkevésbé hasonlítson pasira. Úgyhogy legegyszerűbb, ha rögtön madárijesztő (jobbra) jelmezt adunk rá:

Vagy akár lehet mindjárt U.F.O. is (balra). Ebben a hacukában azonnal indíthatjuk a téli duatlonon is: 2 km jeges öbölátúszás, 20 km sífutás.







Ha elég bamba gumiarca van, akkor maradjunk a titkosügynök (jobb) szerelésnél:









Esetleg váltsuk valóra gyerekkori álmát, és legyen űrhajós (bal). Ha kilőjük a Holdra, legalább nem lesz további gondunk az öltöztetésére.







Ha végképp tanácstalanok vagyunk, bőven megteszi egy nagyméretű szemeteszsák (jobb):








A lényeg, hogy figyeljünk oda, mikor a szekrény körül ólálkodik, mert képes és a mi cuccainkat veszi fel (bal). A táskánkról nem is beszélve!!!

A balett-dresszünket és a gyerekkori féltve őrzött tütüt (jobb) lehetőleg fokozott óvatossággal dugjuk el biztonságos helyre!!!

Jóhír viszont, hogy már kapható a pasikra szerelhető erényöv is (bal). Nem mintha ilyen cuccokba bugyolálva tartanunk kéne a hódító női hadaktól...

Szóval csajok: mentsük meg a pasikat!!! Legalább a milánói divatdiktátoroktól...