Fél félmaraton

Vasárnap fitten-frissen ébredtem, futócipőt húztam, bringára pattantam és átrobogtam új otthonomba, ahová a találkát beszéltem meg önjelölt futóedzőmmel, Etussal. Próbáltam előtte lebeszélni az együtt futásról, mondván, hogy nagyon régen szántam már rá magamat (nyár vót, melegben meg nem jó), ki fog röhögni tutira. Aszonta annál jobb, futunk is, és még jókedve is lesz. Menni kellett.

Kezdésként el akartam magyarázni, hogy mi a szokásos útvonalam, de kapásból le lettem ugatva, hogy inkább induljak már el. Hát mentünk. Etus nem járt még a Kopaszi-gáton, úgyhogy arra felé vettük az irányt. A tiszteletére az Öböl minden zeg-zugát bekocogtuk, tetszett neki. Végül is 57 percet futkároztunk, pont ennyit is bírtam most így hirtelen, bár közben egyáltalán nem volt megerőltető, mert beszélgettünk, vagyis Etus beszélt én meg tőmondatokban válaszoltam, illetve ha kézjelekkel vagy arcjátékkal is meg lehetett oldani a kommunikációt, akkor inkább arra szavaztam. De meg lettem dicsérve, hogy ügyes lány vagyok. Eddig rendben is volna, de Etus örömében gyorsan benevezett a novemberi félmaratonra is. Végül is csak kétszer ennyit kell ott teljesíteni... :-/

Kaptam már edzéstervet is, bocsánat "edesterv"-et, mert ez volt az emil címe. Gondolom a futás után megehető csokoládémennyiséget is tartalmazza.

Muszáj még az Etust kicsit méltatni, mert a maradék cuccomat (20 zsák ruha, dobozolatlan könyvek, fél tonna egyéb apró szir-sz@ar) két fordulóval úgy átdobáltuk egyik-helyről a másikra az edzés után, hogy csak lestem. A két forduló között azért ebédeltünk gyorsan egyet, mert mindketten szédelegtünk rendesen.
Én még délután hősiesen kitakarítottam ex-otthonomat, hogy eredeti állapotában szolgáltathassuk vissza a tulajdonosának. Karácsonyfának öltözve meglátogattam még egyszer a szelektív hulladékgyűjtőt, valamint kidobtam vagy hat zsák nem szelektálható szemetet, amiből három feleslegesen összegyűjtött műanyagszatyrokból állt és még így is maradt két zsák egyéb ottfelejtett dolog, amit negyed órás araszolgatással (csak még a következő oszlopig jussunk el...) tudtam csak átcipelni az öt perc sétára lévő új lakásba. Érdekes módon nagyon jót aludtam aznap éjjel. Biztos mert beszívtam azt a sok vegyszert...

A szobám jelenleg térdmagasságig borítva van szatyrokkal, mindent negyed órás kutatóexpedícióval tudok csak megtalálni, de nem adom fel. Még egy hét, és internet is lesz, utána meg mi baj érhet?

Hoppy-hoppy weekend days

Itt állt előttem egy hosszú, négynapos hétvége, melyet fordítási munkákkal, dalírással, gyakorlással terveztem eltölteni, ehhez képest az első pár nap java (az estéket kivéve) lustálkodással és bután magamelébámulással telt.
Próbáltam legalább egy kis fizikai aktívkodást belecsempészni a nappalokba, mert nagyon bosszantó volt, hogy a laptopot bámulom (komolyabb felmutatható eredmény nélkül) a behúzott függönyök mögött, miközben hétágra süt odakint a nap. Így például csütörtökön visszaszereztem végre a biciklimet, kihasználva az alkalmat, hogy kedves Madridba kiküldődött Tomibarátom felesége itthon töltött egy egész hetet. Pár villamosmegállóra lakunk csak egymástól, de sokkal logikusabbnak tűnt az ellenkező irányba indulni és egy negyven perces kört leírva futva érkezni a kapujukhoz. Másfél év után még két csajnak is komoly feladat telepumpálni két magábazuhant ab-roncsot, inkább toltam a benzinkútig és megoldottam hatékonyabban. Onnan meg pont jól jött levezetésnek egy kis hazakerekezés. A tiratlon teljesítéséhez úsztam egy jót a fürdőkádban, kissé későn megebédeltem, aztán irány a Lighthouse próba. Kocsival, mert hegymászáshoz már nem volt kedvem. Sikerült az összes többi autóssal egyidőben odaérnem, így nagy össznépi parkolást csaptunk. Persze én voltam a szenzáció, merthogy engem még nem láttak vezetni. Bennfentes zenészkollegák meg azt is vágják, hogy kinek a kocsiját sikerült elkötnöm.
Próba után a Gödörbe már nem akartam kocsival menni, szépen leparkoltam a hozzánk leközelebb eső 7E megálló közelében és átdöcögtem busszal Pestre. Jó későn értem oda, így aztán már mindenkinek nagyon jó kedve volt, olyannyira, hogy még az éppen zajló néptáncházhoz is kedvet kaptak többen is a társaságból. Ha már nagyon híresek lennének a fiúk (bár már most is azok kicsit, mert odajött hozzájuk két nem ismerős csaj, hogy ingyenes-e a másnapi koncertjük), akkor azzal lettek volna tele a másnapi pletykalapok, hogy a brit származású Jon Spinks tűz lángját táncolt a Csürrentő együttes moldvai táncházában. Bár ez a produkció, bármily dicséretes is, meg sem közelíti azt a fergeteges boogie-woogiet, amit a Bivaly zenekar széki talpalávalóira pörgő-forgó profi párosok között sikerült abszolválnom Nánási Péter szakértő irányítása alatt. Nemhiába járt a lelkem tánc és dráma tagozatra a gimnáziumban. Színházban még nem voltam vele (leszámítva egy gyerekmusicalt, aminek ő hangszerelte a zenéjét), de most már félnék is elmenni, mert ki tudja mikor pattan fel a színpadra és monologizálja túl Hamletet vagy Rómeót. (Na jó, inkább Hamletet.) A sunyi többiek persze a táncparkett széléről vigyorogtak meg tapsoltak lelkesen, mondjuk kicsit megértem őket, olyat ugyanis nagyon ritkán láthatnak, hogy a Peti berángat egy csajt a tömeg közepére, mivel köztudott, hogy utál táncolni. Persze az is igaz, hogy nem először fordul elő a világtörténelemben, hogy egy pasi sokat szajkózza az álláspontját valamivel kapcsolatban, majd megteszi tökéletesen az ellenkezőjét.

Relatív kevés alvás után ellébecoltam/tunk egy újabb napot majd felpakoltam a teljes koncert-menetfelszerelést és elindultam a Fészekbe Meteorfolk fellépésre. A Zélet humoránál volt aznap este, egészen a Király utcáig Gabóval és a gitárjával villamosozhattam. Ő egy kicsit korán indult, én egy kicsit késve... véletlenekben meg nem hiszünk. Jót mulattunk rajta, hogy most aztán mindenki azt hiszi, hogy egy zenekarban játszunk, pedig hol van az már. A country zenekari tagságomon azért erősen meglepődött, de remélem büszke rá, hogy csak sikerült a zenei ízlésemet tartósan jó irányba terelnie. Bár a country-hoz van igazolható családi hátterem, a gáz akkor lenne, ha Elvis imitátornak álltam volna az utóbb fél évben.
A koncert szépen sikeredett, a gitárossal teljesítettük a kötelező sör-becher kört is, tisztességgel. A gondok ott kezdődtek, mikor a Fészekből az Aiming For Sunday koncertre menet Marcsival úgy döntöttünk, hogy a péntek este tiszteletére megismételjük a produkciót, fordított sorrendben. Ehhez először is beszereztünk két üveg barna Leffe sört, majd a MaiManóban legurítottuk a bechert. Ekkor szembesültünk vele, hogy a söröket valahogy ki kell nyitni, sörnyitónk viszont nincs. Egy örökérvényű bölcsész mondás szerint a világon nincs olyan dolog, ami nem sörnyitó. Sajnos rá kell cáfolnunk erre az elméletre, hacsaknem ott hibázott a tesztelési procedúránk, hogy egyikünk sem bölcsész. Minden útunkba akadó tárgyat levizsgáztattunk, sőt, rájöttünk, hogy a szembejövő pasik leszólítása mennyire egyszerű és szórakoztató időtöltés. Végül az Andrássy út 10-es számú épületének egyik szegélye szánt meg minket, egész kevés vakolat-áldozat árán. A műemlékfelügyeletnek egy szót se! Emléktábla elhelyezésén gondolkodunk.
A Deákra érve még mindig volt egy rövid sétaszakasz, ez pont elég volt arra, hogy beleütközzünk egy legénybúcsúztató társaságba. Maga a vőlegény már elég rongyos állapotban volt, szegénynek a saját inge darabjait kellett árulnia városszerte. Természetesen megszántuk, így két nagyobb darabtól is megszabadítottuk, az egyiken még gombok is voltak. Ezt sajnos az este további részében elveszítettük, úgy látszik túl sokat dicsekedtünk vele és megtetszett valakinek.
Az Aiming koncertre így is bőven odaértünk, csak fél 12 körül kezdtek. A helyszín a Sofitel Hotel aljában nyílt új elit szórakozóhely, a DJ's Night. Akusztikus koncert volt (ami a villanygitárok szándékos otthonfelejtését takarja) és szépen szólt nagyon. Ahogy csütörtökön a srácok lubickolhattak a sztárságban, úgy pénteken kicsit én: a koncertjük után odajött hozzám egy lány és közölte, hogy én a Malacka és a Tahóban hegedülök. Biztos az idióta ugrálásomról ismert meg. :)

Szombaton ki kellett heverni a pénteket, így délután gyógysörözéssel egybekötött fejszellőztetést tartottam egy tíz éve nem látott volt évfolyamtársammal. Egy hónap múlva lesz a tíz éves érettségi találkozónk, de úgy döntöttünk, hogy minek várjunk addig. A program kissé túl jól sikerült, egy sör után a Ferenciekről átsétáltuk a Nyugatihoz, ott vacsiztunk a Crazy Caféban, megismerkedtem a barna búzasörrel, majd séta a Gödörbe, ahol csatlakozott Marcsi, a Bótos meg a Gugli, meg a két Meteorfolk gitárosunk és a teljes új rockzenekaruk. A lányokkal ezután még átsétáltuk a Margitszigetre ismerősöket vadászni a Csa-csa-csában, aztán onnan Marcsival elsétáltunk a Blahára, felszálltunk a buszra és hipp-hopp kettőre már otthon is voltunk.

Vasárnap megint a függöny mögül pislogtam a napba mérgelődve kora délutánig, meg zöldséglevest kotyvasztottam, de aztán kedves volt évfolyamtárssal megtárgyaltunk gyorsan a fészbukon, hogy kell egy hoppy-taste, velvety-bitterness Pilsner az előző esti gyógysörözésre. (Szigorúan azért, mert a városi legenda szerint ez az egyetlen lúgos kémhatású árpaszármazék.) Kitekertünk hát a Margitszigetre és koccintottunk a kellemes hétvégénkre. A Kritikus Tömeghez nem csatlakoztunk, azok valahogy pont ellenkező irányba tekeretek. Nem is lennék a Tücsök, ha nem mernék szembemenni egy egész mozgalommal a saját eszközüket használva.

Sült bolond

Kezdem azzal, hogy két napos betegszabin vagyok. Nem hinném, hogy bármi halálos vagy fertőző, részemről csak a szokásos negyedéves reggeli émelygés, amit ki kell aludni, oszt kész. Bár mára Leah is kidőlt a sorból, ez így már kicsit gyanúsabb. A hétvégi csirkesalátánk meg méginkább az.
Nagyon lelkesen pihenek tehát, mert a vírusokban nem hiszek ennyi vitamin mellett, a fizikai-lelki kimerültségben viszont igen. Ki gondolta volna, hogy ezt viszont pihenéssel lehet a legjobban fokozni? Tudjátok, hogy az milyen ISZONYÚ UNALMAS???
Tegnap még elvoltam valahogy, egy kis alvás, egy kis egészségügyi séta a piacon meg a postán, gitározgatás, stb... de mivel vasárnap sem csináltam ennél sokkal többet, ma már azt hittem, hogy megőrülök... Az egyetlen vigaszom a vasárnap este kapott ihlet volt, mikor is Évi barátnőm online tájékoztatott a gesztenyesütés rejtelmeiről közben párhuzamot vonogattunk a kipp-kopp koppanó gesztenyék és saját magánéletkéink között. Mondtam, hogy ez vicces daltéma, ezt megírom. Fontos kritérium volt, hogy fogalmazzam bele azt is, hogy ő milyen egy tök értelmes lány, és még jól is néz ki. Ilyen és hasonló bókokat szoktunk bezsebelni.
Így sikerült máris megszegnem a "mostantól csak pozitív dalszövegeket írok" szabályt. De magunkon röhögni annyival viccesebb. Nagy a kísértés, hogy mindezt egy házi jútjúb video formájában tegyem közzé, de már megkaptam a Pergertől, hogy menő vagyok, hogy laptoppal felvett wav fájlokat merek küldözgetni a barátaimnak.

kipp-kopp
kopogtat egy új szerelem
kipp-kopp
majd koppanunk újra
kipp-kopp
az élet a tűsarkait
hipp-hopp
a szívedbe szúrja

száguld velünk
bekötetlen övvel az élet
a hullámvasút érzelmekből
kösz de már nem kérek

a mámorból józanodva
mi az ellenszer a fejfájásra
bukósisak kéne rám
ha sor kerül az elválásra

kipp-kopp
kopogtat egy új szerelem
kipp-kopp
majd koppanunk újra
kipp-kopp
az élet a tűsarkait
hipp-hopp
a szívedbe szúrja

bár lenne a fejem gesztenye
de sajnos ésszel van tele
a sok-sok üres dícsérettel
nem megyek
az égvilágon
semmire

kipp-kopp
kopogtat egy új szerelem
kipp-kopp
majd koppanunk újra
kipp-kopp
az élet a tűsarkait
hipp-hopp
a szívedbe szúrja

átgázol rajtad
ezer sebből vérzel
csoda ha majd ezután még
bármit is érzel

kipp-kopp
kopogtat egy új szerelem
kipp-kopp
majd koppanunk újra
kipp-kopp
az élet a tűsarkait
hipp-hopp
a szívedbe szúrja


Nézzétek el nekem ezt a kis botlást. Elég jó véleményeket kaptam és feldobtam pár barátom napját, már ez valami, nem?
Zoli: Ez nagyon jó! Jobb vagy, mint a bartókeszter. A refrén zseniális! :)
Marcsi: Juhéé! Ez kellett nekem ma reggelre!
Strad: Imádtam (a sok üres dícsérettel meg mire mennél?)
Perger: remek filmzene lenne valami szingli múvihoz, erős bonbon és dzsémivincseszter hatással
végül Évi, az ihletforrás: Wááóóó, 3x hallgattam meg kapásból, millió köszi! (most már 800006003 alkalomnál tart állítólag...)

Hát ez lekötött mondjuk reggelig. Aztán meg már fejenálltam kínomban. (Jó, írtam még egy másik dalt is, de annak lavina a címe és inkább nem részletezném.) Szóval rájöttem, hogy egy dolgot tehetek a nagyon kilátástalanná és egyhangúvá vált életemmel: elrohanok előle minél messzebb! A Kopaszi-gátig jutottam (természetesen a szokásos Mohai-Tétényi-Bartók-Hamzsabégi kezdés után), amit most gyönyörűen kiépítettek. Egyenletes tempó és légzés ide vagy oda, mit nekünk december, nem is bírtam ellenállni a zöldellő egyenpázsitnak és egy kedves nyárfa tövében végighemperegtem a domboldalon. Isteni fű- és földillat, puha talaj, szemben a nap pont az öböl bejáratánál rajzol csillogó hidat a vízre... sirály! Akarom mondani egészen sok sirály! Adrenalin nyomul belül, az Univerzum megint megszólít: Tücsök kedves, a világon az égvilágon minden rendben van, végtelen energiakészleteim bármikor a rendelkezésedre állnak, csak lélegezz mélyeket engedd el, amit el kell engedni, ja és az ég szerelmére írjál már egy könyvet!!!
Valami lehet a mondandójában. Tegnap pl. azt álmodtam, hogy állok az ajtóban, kezemben egy közepesebb méretű szépen becsomagolt dobozzal, amit valaki el akar vinni, de én görcsösen kapaszkodom belé, közben a postás ott toporog egy sokkal nagyobb dobozzal, amit nem tud behozni, mert elállom az utat.

Nincs nálam centiméter, de szerintem eddig ez a leghosszabb bejegyzés.

Can't stop the rock

Ma rájöttem, hogy le lehet futni a félmaratont simán. Etuskám, ezzel kellett volna kezdened, nem mindenféle győzködéssel. Hát ez pofon egyszerű dolog. Mindössze el kell indulni, és aztán futni kell, és nem szabad megállni a célig.

Ez egy ilyen nap. No work today, ezért már este megtárgyaltuk, hogy ma alszunk amíg bírunk. Leah ebben világbajnok, ezért mire felébredt én már majdnem befejeztem a takarítást: fürdőszobát suvickoltam, ablakot mostam, port törölgettem, mostam, porszívóztam, felmostam. Megkaptam a "perfect flatmate" kitüntető címet, úgyhogy most már megnyugodhatok. Azért figyelmeztettem, hogy csak néha tör rám a takarítási hullám, úgyhogy olyankor soha ne álljon az utamba, mert még elmúlik. Megígérte, hogy nem fog. :)
Még a takarítás után is maradt egy csomó energiám, úgyhogy elmentem futni. Kicsit módosítani akartam az útvonalon, ebből az lett, hogy végignyargaltam a vasút mentén egészen a Dunáig, megnéztem a szépen parkosított Kopaszi-gátat és onnan jöttem haza. (Marcs, útközben találtam még egy kávézót, ahol van forrócsoki!) Pont egy órát szaladgáltam, de meg sem kottyant. Lehet, hogy azért, mert azon agyaltam útközben, hogy az Univerzumban korlátlan energiamennyiség áll rendelkezésemre. Meg a címben említett Apollo 440 dal járt fejemben, és annak tök jó ritmus a van. Kicsit azért koncentrálnom kellett, hogy ne táncoljak közben, mert a riszálás és a karmozdulatok hátráltatják az embert a haladásban. A Kopaszi-gáton a hajóállomás tetszett nagyon, ott azzal szórakoztam, hogy lerohangáltam a babakocsi lehajtón és fel a 15 lépcsőn, körbe-körbe, vagy tízszer. Micsoda formás hátsóm lesz így nekem! :D Ja, és van ott víziszínpad is. Jövő nyáron megyünk oda koncertezni.
Érdekes az sem zavart, hogy esett az eső. Bár mire hazaértem csurom vizes voltam, de azt mondtam Leának, hogy meggondoltam magam és inkább úszni mentem. A lakótársam szerint még vicces is vagyok, nem csak jófej meg szorgalmas, hát nem tökjó? :)
Mostan csak töltődöm. Lubickoltam, szépültem, olvastam, hallgattam Schmidtverát, E.T.TEM, most pedig eljátszom a gitáron, hogy plöm-plöm, meg hogy sallala.
Szép hétvégét nektek!
(Ja, két hét múlva megyek Svájcba! Ollé!)

Futottam még

Mivel legalább három embert érdekel, hát legyetek rám büszkék: tegnap lenyomtam egyben akkora távot, mint múlt héten két nap alatt. Rájöttem, hogy sokkal jobb, ha nem állok le csak azért, mert épp véget ér egy kör, mikor pont kezd feldúsulni az adrenalin. Vagy mi. Amúgy is majdnem telihold volt, meg még baromi jó az idő is.

Akit nem izgat a futás, annak meg elmesélem, hogy találkoztam egy cuki sünivel.
Na pusz mindenkinek. :)

Megkésett gratula

Ezt már múlt héten ide akartam biggyeszteni, csak elmaradt. Íme Etus első maratoni célfotója:

Run Etus, run! The sky is falling down! :)

She's a little run-away...

Azt hittem, hogy én inkább mégsem szeretek futni. Aztán szerdán valahogy nyűgösen kódorogtam hazafelé, zárva találtam kedvenc Üllői úti kézimunkaboltomat pedig egy kis Anchor-DMC-Venus átváltótáblázat böngészéssel egybekötött fonalválogatás mindig jót tesz a kedélyemnek. Gondolom most hímnemű olvasóim elképedve csóválják a fejüket, hogy miiii vaaaan? ... még csak RUN D.M.C.-ről hallottam... milyen átváltótáblázat? De ez maradjon az én titkom. A Kálvin térnél aztán rájöttem, hogy ráadásul nem is ettem igazi ebédet, és már elmúlt fél hat, úgyhogy szereztem egy nagy adag belga sült krumplit curry-s szósszal a Rádayban és szépen elrágcsáltam útközben a Gellért térig. (Ha anyám látott volna, amint papírzacsiból vacsorázok az utcán, hát sírva fakad. Pedig néha ez is buli.) Végül a Bertalan utcánál hajlandó voltam villamosra szállni, és útközben eldöntöttem, hogy most hazamehetek és érezhetem magam rosszul, amennyit jól esik, vagy ereszthetek egy kis adrenalint meg endorfint az ereimbe. Az utóbbi szimpatikusabb volt, úgyhogy hazaéreve húztam is fel a futócipőt, és irány a kertváros. Utána egy kis levendula-fürdő, fahéjas tea és női írók novellái. Happiness revived. :)
Tegnap megismételtem az akciót, ami már számomra is egészen hihetetlen. Etussal voltunk moziban (lsd. illusztráció) és néztünk Mamma Miát. Ilyet soha nem követtem el volna magamtól, mert az ABBÁval a világból ki lehetett üldözni eddig, de Etus annyira jófej, hogy segít nekem notebook-ot vásárolni, és ezért könnyen rábeszélt egy kis limonádé filmre. Különben is megbeszéltük, hogy ránk fér, hogy kicsit ne gondolkozzunk már. Hát azt kell mondjam - leszámítva néhány hosszabb, eltúlzott, szenvedős monológ-dalt - nagyon pozitívat csalódtam. Persze kellett hozzá a megfelelő humorú nézőtárs, a kóla, meg a popcorn, de az idő nagy részében potyogtak a könnyeink és a térdünket csapkodtuk a vicces koreográfiák és az éneklő Mr Darcy és James Bond láttán. Néha még dalra is fakadtunk, de senki nem panaszkodott a teremben. Hazafelé is énekeltünk a kocsiban, a korábbi kommentnek megfelelően tényleg volt Old MacDonald Had a Farm, meg mindenféle. A végén meg úgy búcsúztunk, hogy Thank You For the Music...
Na ilyen nagy jókedv után fogtam magam, és nyargaltam egyet éjjel tízkor. Az utsó szakaszon még jól be is gyorsultam. Isteni volt. (Nem, Etus, nem, még mindig nem akarok félmaratont futni.)

Nem csak én vagyok helikopter

Csak rövid áttekintés, mert most valahogy nem vagyok olyan beszédes kedvemben:

Péntek (inkább szombat) : Aiming For Sunday a Fészekben játszott, több órás csúszással, de ilyen apróságok nem állhatnak az utamba. Sajnos a táncparketten sem állt senki az utamba, elég hely volt ahhoz, hogy végigőrjöngjük-kiabáljuk az egészet Jon barátnőjével. Pedig esküszöm nem voltam alkoholos befolyásoltság alatt. A többi rajongó (barátok és üzletfelek) egy sorral mögöttünk dülöngélt kulturáltan, illetve sokan képesek voltak ülve végighallgatni az egészet. Érthetetlen. Persze én meg csak reménykedhetek, hogy nem tiltanak ki a további bulijaikról helytelen magaviseletért.
A nap további pozitívuma, hogy több emberrel folytattam hosszas eszmecseréket a Zélet zűrös dolgairól, ami eléggé jól esett. Mármint az, hogy sok-sok rokonlélek vesz körül. Így már lehet sok hülyeség a világban, ha nem csak én vagyok helikopter.

Szombat: Könyvhét, családi nap. Hugomnak tündéri kis pocakja van, az unokaöcsémnek már helyre kerültek a szemei meg a fülei. (Bizomány, ezek a dolgok így működnek!) Vagyis már állítólag hall, úgyhogy biztosan nagyon örült, hogy Varró Dani bácsi dedikált neki is egy könyvet. A Maszat-hegyet meg majd én felolvasom neki. Anyukám a kedvemért lasagna-t sütött, az én többnyire kimozdíthatatlan apukám meg hazafuvarozott, hogy ne ázzak meg. Azt hiszem sokat hiányolhattak mostanában.
Ferihegyen meg minden olyan szép! Virágzik egy csomó réti gaz, van egész erdőnyi kétméteres ökörfarkkoró-had, meg hatalmas bóbítájú bakszakáll-termések.

Vasárnap: K&H maraton váltón futottunk, két múzeumi csapattal. Fejenként 7 km. 40 perc alatt mentem végig, ami elég hihetetlen, mert közben úgy tűnt, hogy mindenki csak megelőz. De ezek után gyanús, hogy a gyakorló köröm több, mint 5 km, mert az mindig hajszálpontosan 33 percig tart. Kis fejszámolás: 5,7 km. Vagy a versenyláz tényleg rádobott a teljesítményemre. Amúgy nem is hozott túlságosan lázba. Míg mindenki más izgult, fel alá futkosott, öblögetett, idegeskedett, én azzal voltam elfoglalva, hogy a három nálam levő nadrág közül melyikben a legtűrhetőbb a vállalhatatlan méretű fenekem. Hiúság, nő a neved.
A sok drukkoló hajrá-hajrá között az jutott eszembe, hogy jövőre HajráPeti csapatot is kell szervezni, de legalábbis kimenni jó nagy zsákokkal és győzködni a versenyzőket, hogy az üdítős/vizes üveg kupakják ne a kukába dobják már. Szívem szakadt, hogy mennyi elhagyatott flakon hevert szerteszét. A múzeumi csapat persze már jól nevelt, és automatikusan adták őket nekem. Meg Etus is hozott egy nagy szatyorral, úgyhogy nem jöttem haza üres kézzel. :)

Kissé fejembe szállt...

... mostanában sokminden, pl.:

A szombati remek Gallow koncert. Első koncert volt az új dobossal, Krén Bandival. Még nem játszottam olyan zenekarban, ahol full dobfelszerelést is kell cipelni a koncertekre. Pedig jó is az. Mármint a zenélés dobbal, a cipekedést megoldotta a dobos. :) (Jójó, jutott nekem is elég húros hangszer meg hangfal-kábel-állvány, stb.)
(Khm, helyesbítek, játszottam már, persze, hogy játszottam. M.É.Z., SpaceJam... és már ott is bírtam a dobot, de itt azért számoljuk hozzá a SAJÁT szerzemények újszerű megszólalását is!)

A koncert után Marcsival elfogyasztott epres-koktél.

A kilométerek: Vasárnap lenyomtam a kb. 5 km-es körömet két perccel jobban, mint múltkor. Nappal, eső után, fülledt-párás melegben. Holnap este megint megyek. Este jobb futni, mert olyankor illatoznak a fák. Főleg az olajfák illatát szeretem nagyon. Arra is rájöttem, hogy 7/8-adban futok. Belégzés ti-tá-ti, kilégzés ti-ti-ti. Bár gyanús, hogy ez mégis hogyan illeszkedik a 6/8-ados lépéstempómra... lehet, hogy mégis inkább jig...

A pontszámok: Tegnap megkezdődött a próba vizsgaidőszak a nyelviskolában. Az első fordulóban (szövegértés olvasás után) 19 pontot szereztem a maximális 20-ból. Ez valószínű annak köszönhető, hogy feltétlen szükségét éreztem egy fél tábla Milka csokoládé elfogyasztásának az óra előtt. Jókedvemben óra után jutalomból megettem a másik felét is.

Képzeld, Etus!

Képzeld Etus, tegnap futottam végre sokat! Már nagyon nyakamon a Maraton-váltó! :) 35 perces kört mentem a kerületben, kedves aranyos utcácskákban, amennyire tudtam. Mondjuk kb. 4,5-5 km az egész, de azért ugye ügyes kislány vagyok? :)

Futottak még...

Etus megdorgált (jogosan), hogy nem írok tegnapi fergeteges futó-eredményemről.
Tehát, tadadadamm:
A 8. Hegyvidéki Félmaraton és Váltó c. versenyen Balázs Gábor és Kálmánczi Panni kollegákkal a Szépművészeti 2. csapatában a nagyon előkelő 73. helyen végeztünk. Idő 1 óra 57 perc. Én befutó voltam, 3,5 km jutott rám, szinte végig lejtőn, úgyhogy az érdem a másik két tagunké.

Etus ideje egyéniben 2 óra 15 perc. Ez még inkább elismerésre méltó! :)

Amúgy egy kabaré volt a nap. Már feljutni Csillebércre a kitömött 90-es busszal komoly fizikai megterhelés volt. Tesztelhettük álló- ill. állvamaradó-képességeinket, tehetségesnek bizonyultunk sziklamászásban (hogyan kapaszkodjunk meg apró repedésekben), hegyi-szörfben (kanyarban és lejtőn egyensúlyozás), és kaptunk egy kis "helyes légzés oxigén-hiány esetén" kiképzést. Majd komoly túlélőtúra következett: hat hátizsákkal és egy bringával vonultunk hárman-négyen ide-oda a rajt/cél és a váltópontok között, hegynek fel és árral szemben. De mindenhova időben odaértünk. Hazafelé kissé elvétettük az utat a fogaskerekű felé (buszhoz érthető okból nem volt kedvünk), úgyhogy azzal párhuzamosan haladva lefelé végül is a svábhegyi megállónál (Bajai Halászcsárda) sikerült kereszteznünk egymás útját. A Moszkván a többiek szétszéledtek, én meg kicsit hálás voltam a BKV-nak, hogy a Délbudai Közlekedési Cirkusz programsorozatuk keretében gyakorlatilag két villamos is jár arra, ami hazáig visz, de hamar abbahagytam az örömködést, mert már a Krisztina téren elromlott a 18-as ajtó-automatikája, és jó leszállítottak. Ekkor már fél négy volt, a versenyt egy óra körül fejeztük be, farkaséhes és oroszlánnyűgös voltam, a múlt heti köhögős betegség és a tavaszi pollenáradat futással kombinálva kisebb szénanátha rohamot produkált nálam, úgyhogy kicsi hisztis-borzas fúria ért haza a szintén éhhalál küszöbén álló, magában szomorkodó Gabóhoz, aki Blokk buli miatt amúgy is hajnalban ért haza, és nem igazán aludta ki magát. Ettünk SOS sok tésztát, aztán aludtunk estig. Ez a hétvége amúgy is egy napos volt, nemtom mit vártam tőle.