Tengeri Malacka a Vizek Városában

Vannak bizonyos fellépések, amikor valahogy minden baljós jel arra mutat, hogy aznap legjobb lenne fel sem kelni az ágyból, nemhogy elmenni vidékre zenélni. Nekünk a tegnapi volt ilyen. Rengeteg információ, amit szeretünk előre tudni és tisztázni, szinte az utolsó percben derült csak ki. Többek között az is, hogy hiába Nagy-Szín-Pad, meg hiába emlegettek minket olyan nevek között, mint a Tank-Csap-Da meg a Vad-Frut-Tik, vinni kell minden saját cuccot, azaz full dobszerkót és gitárládákat is. A zenekar eleve a szélrózsa minden irányából érkezett a helyszínre a tervek szerint, plusz a nagyobb családosok családi napot is szerveztek, így végül az összes cuccal és gyerekkel együtt hat autóval sikerült a kilenctagú zenekart összetoborozni. Ez gyakorlatilag rekordnak számít. 

Majdnem minden jó, ha a vége jó, egyszer csak befutott mindenki. Kicsit körülményes volt ugyan a bejutás, majdhogynem szigorúbb volt a biztonsági szolgálat, mint a Szigeten. Viszont a helyszín az gyönyörű, a tatai Öreg-tó egyik legszebb partszakaszára nézett a színpadunk, nagyon ritkán van ilyen szép kilátásunk. Leszámítva persze a csodálatosan szépséges közönségünket.
Érkezés után rögtön következett a nap legmókásabb eseménye számomra. Borovitz Tomiék nyaralásból érkeztek, úgyhogy barátnőstül és anyósostul jött. A barátnőjét ismerem már sok-sok éve, és ez alatt a sok év alatt már többször sikerült rácsodálkoznunk közös ismerősökre, akiket sosem ugyanonnan ismerünk, hanem mindig két rendkívül távoli kontextusból. A korona azonban az volt, mikor tegnap be akarták nekem mutatni az anyukáját, akinek én szó nélkül a nyakába ugrottam, ugyanis 4 éves koromtól felnőtté válásomig ő volt a gyerekorvosom. Volt is nagy boldogság. :) Eddig hiába hallottunk egymásról, nem sikerült beazonosítanunk a másikat, ő ugyanis más vezetéknéven praktizál, mint amit a lánya használ, a keresztneve meg elég gyakori. Az én kartonomon pedig nem szerepelt, hogy alias Tücsi. 

Aztán felcuccoltunk a színpadra, mindent beszereltünk, beállítottunk a rendkívül profi látszatot keltő, legalább tucatnyi emberből álló technikus stábbal, majd amint elkészültünk, leszakadt az ég. Színpadtető leereszt, monitorok beljebbhúz, mentjük, ami menthető, bár a vízszintesen hulló eső elől nehéz menekíteni a cuccokat. Sebaj, negyed óra múlva szárazra törölgettem a kábeleimet, visszakerült minden a helyére, és akkor jött egy kisebb sokk: minden szól, kivéve a hegedűt. Áram volt az effektben, a hangszer nem ázott, a kábelek szárazak... mégis melyik cuccomnak lehet baja? Szerencsémre a hiba az ő készülékükben volt, a DI box ázott el, szegényke, de kaptam helyette szárazat. Huhh.

Eljátszottunk gyorsan négy egész számot, majd mielőtt belekezdtünk volna egy ötödikbe, szóltak, hogy ne erőltessük, addigra ugyanis megint ömlött az eső és a nézők fedezékbe vonultak. Tető leereszt, monitorok beljebbhúz, mentjük, ami menthető. De persze megint vízszintes sorokban érkezett az égi áldás, úgyhogy amit tudtunk el is pakoltunk gyorsan. Annyira szakadt, hogy legalább fél órát vacogtunk a színpadon, még a húsz méterre lévő backstage sátorig is nagy bátorság lett volna elrohanni. Mondanom se kell, az egész napos harmincegy fokhoz voltam öltözve, fél óra eső meg azért eléggé lehűti a kedélyeket. Drága hozzánktartozóink meg a sörösponyvák alatt vacogtak, hat gyerekkel, a mázlistábbja (köztük a Reklámszakemberek Gyöngye, akinek mindig van malaca), még időben behúzódott a backstage-be pár ismerőssel, meg a komplett Auróra zenekarral. Ott legalább voltak szendvicsek is, unaloműzőnek. Mire valamelyest alábbhagyott a zuhé, befutott a Tank-Csap-Da is, akik már aggódtak, hogy elkésnek, mert Debrecen felől kicsit nehéz volt átvergődni az M1-es autópályára a Forma1 miatt. Hát nem késtek le semmiről, sőt, vissza is fordulhattak volna nyugodtan.
Nem ez volt hát életünk legsikeresebb koncertje, de biztosan a legemlékezetesebbek között fogjuk nyilvántartani. Az I. Tatai Utcazene Fesztivált pedig érte elég kritika az utóbbi pár napban, úgy látom válságmenedzsmentben és -kommunikációban sem nagyon állják meg a helyüket (kivéve a színpadi stábot, ott elég profin ment minden, én legalább is nyugodt voltam, mert úgy tűnt, a fiúk tudják, mi a teendő ilyenkor), de majd elválik, lesz-e jövőre, és lesz-e minden kicsit jobb. Tényleg kár lenne egy ilyen adottságú koncerthelyszínért.