Eperke

Már reggel eldőlt a mai nap meghatározó motívuma, mikor piros-zöld felsőt húztam magamra és zöld pulcsit kötöttem a derekamra. Ez a színkombináció gyakorlatilag odavonzott a zöldségeshez az aluljáróban (Ferenciek tere, Párisi udvarral szemben... elképesztő hely: az utolsó meggyszemig minden zöldség és gyümölcs tökéletesen néz ki). Kértem fél kiló epret, ami most kb. két gombóc fagyi árvonalában mozog. Kéne főzni dzsemet, csak nincs rá idő. Lefoglalnak a zenei jam-ek. Hehe.
Szóval ma én vagyok Eperke. Aztat nem értem csak, hogy a rajzfilm-Eperke miért rózsaszín? Az eper vérpirosan szép. Meg mézédesen finom. Ajánlom csókhiányban szenvedőknek.

Tegnap volt nálunk leendő sógorom és legnagyobb lánya. Mivel este sógorpajti tárgyalásra ment, az öccse meg haknizott valahol az ezüstérmes bulizenekarommal, fogtam Katát, és elvittem a ZöldPardonba. Gondoltam az olyan hamisítatlan fővárosi dolog. Belmondo koncert volt nyolctól a program szerint. 19.55-kor értünk oda. Én még ilyen üresnek soha nem láttam a ZP-t. Bőven volt időnk enni-inni, körbesétálni és még mindig csak öten lézengtek a színpad előtt. Fél kilenckor a srácok nem túl lelkesen, de felvonszolták magukat a színpadra. Én nagyon kíváncsi voltam rájuk, mert egyik kedvenc kollegám (gitáros, természetesen) már sokat mesélt a frontemberről Czutor Zoliról. A Belmondo a Nyers utódzenekara, és mint ilyen, kapásból levehető róluk, hogy azért nem lesznek soha széles körben népszerűek, mert mind zeneileg, mind szövegileg fárasztó humoruk van. A szövegekért gyanítom a Czutor felmenőit kell emlegetni. Szerinte jó poén, hogy a "te nem"-re a "batman" rímel. Persze ha már tegnap tudtam volna, hogy az előző album címe a fülfacsaró homofón "Él ilyen Alien" volt, akkor nem lepődök meg semmin. A "Zöld szemű szörny" szám alatt sikerült a Czutor-rajongó kollegával és barátnőjével is összefutni, aztán még pár dalt bírtunk Katával, de az első feldolgozás után (RHCP Suck my Kiss) inkább elkezdtünk fázni. Annyit azért el kell ismernem, hogy Pulius Tamás billentyűs-énekes színpadi kisugárzásának nehéz ellenállni.

No de koncentrálva újfent a mára: ma minden happy, szánsájn, este fagyikehely, szabadtéri Zagar buli, móka és kacagás! Reggel egy kedves leányzó álldogált mellettem a buszon, és aranyosan dúdolgatott magában, aztán meg hirtelen felkacagott, mert a szembe ülő tündérszőke fürtös, hatalmas kék szemekkel a világra csodálkozó kislány valami nagyon aranyosat mondhatott. Csak erről én pont lemaradtam, mert a női hetilap-adagomba feledkeztem, ezért csak felkaptam a fejem, és rámeredtem bután, mire kicsit elszégyellte magát. Jajj!
Mondjátok meg a kedves dudorászós lánynak, hogy kacagjon csak sokat, mert az élet széééép!

Mentsük meg a pasikat!!! #2

Etus blogján találtam az újabb ijesztő bizonyítékokat a legifjabb pasi-generációt fenyegető elnőiesedésre. Nyomokban már itthon is tapasztalom, hogy a többréteg alapozó, a szolárium-barna bőr, a csilli-villi körömlakk (lábon is!!! bizony!) valamint a heti fodrász-vizit már rég nem a plázacicák kiváltsága.
Már vannak plázakandúrok is. Vagy minek nevezzem őket. Lehet, hogy ez túl sértő az ő érzékeny lelküknek, és a kifakadó könnyeiktől elkenődik a szemhéjtus. Óddecajnálom!
Komolyan, már várom az első tűsarkús menőcsávókat.
A képek láttán sürgősen betöltöttem a Blokk, az Aiming, a Sebő, a Gallowglass, a BoogieMamma meg valami futóbolond informatikus honlapját, és megnyugodtam, hogy hálistennek van egy csomó igazi pasi ismerősöm... ;)

Jožin z bažin csakmégegyszer...

Na, csak hogy végre tudjuk, hogy miről is szól eme remekmű:

http://route66.blog.hu/2008/01/28/kozkivanatra_jo_in_z_ba_in_magyar_szoveg
(ZöPö blogja)

Hüpp

Szerencsére nem csak rémes hétfők vannak a naptárban. Hanem van pl. minden hónap negyedik szerdája, amikor a Gallowglass a Bonyai Étteremben játszik. Már maga az étterem is különleges, egyrészt mert imádnivaló a tulaj, másrészt mert azon kihalófélben lévő vendéglátóhelyekhez tartozik, ahol NAPONTA van ÉLŐzene. A Bonyai elődje a Békebíró Étterem volt, ahol minden magára valamit is adó akusztikus/folk zenekar igyekezett megfordulni. Plusz még meg kell jegyeznem, hogy a szakács is dícséretreméltó.
Tegnap is volt koncertünk, bátran állíthatom, hogy teltházas. Többnyire épphogy meghaladja a közönségszám a zenekar tagjainak számát, de most aztán tényleg eljött mindenki, akinek szóltunk. Rokonokon és barátokon kívül jöttek kollegák is: ott volt egy fél Irish Coffee, meg egy majdnem egész JustKiddin. Mészáros Gergőt be is rángattuk magunk közé Toss the Feathers-t gitározni. A szünetben meg visszazavartuk a mikrofon elé, és míg mi vacsoráztunk, Kassai Esztiékkel játszottak pár Alanis Morrisette számot. Jujjdejóvolt! Eszti írt is nekem este, hogy az Only When I Sleep (originally recorded by The Corrs) feldolgozásunk annyira tetszik neki, hogy otthon gyorsan meg is hallgatta az eredetit, mondván micsoda tuti dal. Aztán jót mérgelődött, mert az eredeti szerinte nem szól annyira jól... Erre persze nagyon büszke vagyok, de a dícséret a fúvós szekciónak jár: már anno Kata is katartikus furulyaszólamot írt hozzá, a Marcsi-féle fuvola pedig hasonlóan zseniálisan szépséges. Ilyet a Corrs tényleg nem tud. A tegnap este (bár igazából az utóbbi három koncert) sztárja viszont egyértelműen Krén Bandi, aki őstehetséggel püföli a dobokat. Tegnap a helyi akusztikai viszonyokhoz igazodva csak egy djembét nyomtunk a kezébe, amit a vasárnapi próbán látott először, ehhez képest frenetikus ritmusképleteket csalt ki belőle. A számok közötti konferálás viszont már megint siralmas volt, tele rémesebbnél rémesebb fapoénokkal. Jelentem mindet én követtem el. De Hodász Andris többször nevetett, én láttam! :)

Szomorú, de tény, a Gallowglass együttes jövője több, mint bizonytalan. Ez a legutóbbi remek három koncert után keserű könnyeket csal az ember szemébe, de hát a helyzet az, hogy minden zenekar kicsit poligám párkapcsolat is. És bár egyértelműen kinyilatkoztattuk anno Büntető Bélánénak az index demoversenyén, hogy a szexuális viszonyt inkább a rajongótáborunkkal tartunk fenn egymás helyett, ennek ellenére - vagy éppen emiatt? :-P - mégis pont olyanok vagyunk, mint egy rossz házasság: a felemelő ünnepnapok között mindig ott van az a sok fránya hétköznap... és végeérhetetlen viták sorozata, amin én hajlandó vagyok felülemelkedni nagyon-nagyon-nagyon sokáig. (Valójában utálom a vitákat, hát inkább megértően mosolygok. Aztán végtelennek tűnő hosszú idő után egy váratlan pillanatban fogom magam és sarkon fordulok. Erre ment rá már ki tudja hány kapcsolatom. Nehogy azt higgyétek, hogy tanultam belőle. Bár azt megfigyeltem, hogy hisztivel és agresszív megnyilvánulásokkal - mármint nem részemről, hanem velem szemben - a folyamat gyorsítható.)

Picit vigasztal, hogy annyi minden jó vár rám most a nyáron. Sok-sok Balaton: Blokk bulik a Spagetti Házban, meg vitorlázás (reggelire bundáskenyér!!!), újabb izgalmas zenei projektek, stúdiófelvételek és 3,5 perc világhír...

Ma meg ráadásul ezt találtam az üzenőfalamon:
"A Mága Zoltán és az Angyalok produkció olyan hegedülni tudó 18 és 28 év közötti csinos hölgyket keres, akik kedvet éreznek a színpadi munkához, a koncerteken való közreműködéshez és egy színvonalas produkcióban való részvételhez!
Fényképes önéletrajzokat az alábbi email címre várunk:
goldenmusic@t-online.hu
Üdv:
Bördős Lajos
zenei producer"

A pályázati feltételeknek tökéletesen megfelelek, leszámítva asszem az "angyal" kitételt. Hát, így járt szegény Mága Zoltán... Valaki nem keres hegedűs lányt Krampuszok zenekarba?

Rémes hétfő...

A hétfőm elkeserítő volt. Kezdődött egy rosszullevős ébredéssel. Ezt kb. negyedévente tudom produkálni, többnyire nagyon kevés, vagy nagyon nem kielégítő alvásmennyiség után. (Mentem úgy vizsgázni is, hogy két óra alvás után végighánytam a piros hetest. Megbuktam. Igazán megérte fennmaradni.)
Szóval ilyen önmagam árnyékaként ébredtem, illetve valójában képtelen voltam felébredni, úgyhogy még aludtam, aztán végighívtam a kollegákat, hogy türelem, majd érkezem valamikor. Mondták, hogy csak nyugodtan aludjak még, mert elég rémes a hangom. Hát kómáztam még egy órát, mialatt félálomban végignéztem valami kínai birodalmi vészhelyzet-szappanopera egy részét. Egy ápolónőről szólt, aki közkórházakban gyógyította a himlős betegeket, aztán előléptették királyi orvossá, mert a kisebbik királyfit is meggyógyította. Ebből persze nagy botrány lett, mert az összes tisztviselő férfi volt, és falusi származású nőket szentségtörés tízes fokozat felé emelni a ranglistán. De addig Carter doktort megszégyenítő gyorsasággal hadarták egyszerre öten, hogy "készítsétek a szenes fürdőt! hozzatok őrölt pásztortáskát! valaki keressen macskagyökeret! alkoholos anyatejet kell neki adni, hogy jól megizzadjon!" meg ilyenek... Nagyon tanulságos sorozat. Főleg az eleje tetszett, ahol bemutatták a szereplőket, akiknek teljesen egyforma ruhája, haja és mosolya volt. A cselekmény során sem igazán sikerült őket megkülönböztetni.
A terápia rám is jó hatással volt, úgyhogy rászántam magam egy sétára. Kellett egy kis levegőzés a fejemnek, így aztán otthonról besétáltam a Vörösmarty térre. Röpke háromnegyed-egy óra volt. Igazából nem is tudom minek járok BKV-val, néha busszal is majdnem ennyi. Ennyi idő alatt a kb. fél liter gyógy-kólám is elfogyott, úgyhogy már be mertem vállalni a földalattit. Munka nem igen volt, lévén pénteken elintéztem mindent, főnök pedig külföldön. De a német órán mindenképp ott akartam lenni, mert ugye próbavizsgákról nem kéne lemaradni. Odafele megint próbálkoztam a Milka-tuninggal, csak a zebrán betámadott egy fedélnélkül-árus, és mivel nem voltam hajlandó újságot venni, elkunyizta a csokim felét. Jószívű volam. Pedig narancsos csoki volt... brüh... :(
A suliban rémes hírek fogadtak. A hivatalos levelem és a referátumom épphogy elérik a minimális pontszámot. A hallási utáni szövegértés egyik fele maximális, a másik épphogy 60%. A kettő együtt bőven elég ugyan, de ez nem nyújt kellő biztonságérzetet. A szóbeli még hátravan, az lesz a legparásabb rész. Eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó megbukni, ha kell inkább bevállalok plusz egy hét intenzív felkészítő tanfolyamot. A csoporttársaim körberöhögnek a szerintük teljesen alaptalan aggodalmaim miatt. A legbosszantóbb az volt, hogy a hivatalos levélben egy teljes mondatot nem bírt értelmezni a tanárbá, azt csak úgy egyben aláhúzta szép piros tollal. Hosszú, körülményes körmondat volt, a szükségesnél jóval bonyolultabb udvariassági formulákkal. Lefordítva egészen a főnököm által diktált szövegekre emlékeztet...
A nap egyértelmű pozitívuma a Gabó által készített cukros zöldsaláta volt, eperrel és avokádóval. Sajnos ezt is csak búvalbélelten magam elé bámulva tudtam elfogyasztani. Pedig tényleg fincsi.
Azt hiszem a hirtelen jött meleget tudom csak okolni mindenért. Nem szeretek arra ébredni, hogy már reggel nyolckor harminc fok van. Marcsitól is ezt az üzenetet kaptam tegnap: "Nyüff. Fagyikelyhet akarok, cappuccinot, kávézó-teraszt, napszemüveget, jó könyvet..." Megyünk, Marcsikám, megyünk majd pl. Balcsira is, addig meg amikor csak lehet, vevő vagyok egy kiülős-teraszos helyre esténként!

Oké, oké, lesz harmadik kötet...

Úgy látszik Nánási Peti tényleg sokat sportol mostanában:
:)

Fitt madár a szalonka,
nincsen benne szalonna.
Nem jár gyúrni azonba'
fitt madár a szalonka.

Perger Lacink pedig akcióba lendült:

Szép madár a pásztorgém,
mezőn pásztor, és néha kém,
s bár akcióban párszor fél,
szép madár a pásztorgém.

Lapzárta után érkezett...

Szép madár a kanári
a humora haláli.
De nem érti akárki
csak egy másik kanári...

Senki többet...

...tizenharmadszor!

Szép madár a kormorán,
Csak nagy ritkán komor ám,
Bár akkor sem igazán.
Szép madár a kormorán.

Hey, Paul!

Hey, Paul! Hey, Doboslaci! Itten van ám a konkurencia! :D

Badarmadár plussz plussz

Már csak egy... és ezzel újabb társszerzőt köszöntünk Perger László személyében!

Szép madár a nandu,
bár mit neki Katmandu,
inkább él Paragu-
ájjjj --- szép madár a nandu

Badarmadár plussz

Már csak két hely van, hehe:

Szép madár a tukán
Hogyha nem néz bután
Nem ül soha kukán
Szép madár a tukán

Ezt pedig egye fene, hajlandó vagyok a függelékben megjelentetni:

Azt kérdi a kakadú:
melyik szín az adú?
De válasz nem érkezik
A többi madár tetvészkedik

Badar madárhatározó 2. kötet, szerkesztői helyzetjelentés

Ideje összegezni, hogyan is áll a Varró Dani nyomdokait követő projektünk, a Badar madárhatározó második kötete. Ezúton is köszönet a társszerzőknek: Ravasz Balázsnak, Várkonyi Marcsinak, Ágoston Gábornak, Kasza Gabónak és Vida Zolinak. Íme:

Szép madár a zöld küllő
Az ölembe nem ül ő
Kedvence a főtt hüllő
Szép madár a zöld küllő

Szép madár a cankó
A lába is frankó
Nem kell neki mankó
Szép madár a cankó

Szép madár a papagáj,
Bár a csőre be nem áll.
Álló nap csak kiabál:
....
(Na vajon mit? :D )
"Pityuka szép madárrrrrr!"

Szép madár a páva,
Ha elmegy a bálba,
Ő nem költ ruhára.
Szép madár a páva.

Szép madár az emu
Ha megfőzi anyu,
Abból lesz a ragu
Szép madár az emu

Szép madár a gólyatöcs
De nem szebb, mint a kis vöcs-
ök, nem is oly aranyös.
De szép madár a gólyatöcs

Szép madár a vércse
Vagyis inkább mégse?
Kinek tetszik, nézze!
Szép madár a vércse

Szép madár a varjú
Rálépett a borjú
Nem mondta, hogy tenkjú,
Szép madár a varjú

Szép madár az albatrosz,
Néha a fedélzetre fos.
Mérgelődik sok matróz,
Szép madár az albatrosz

Szép madár a rozsdafarkú
Repüléshez kicsit bárgyú
Éneke sem aranytorkú
Szép madár a rozsdafarkú

Ez eddig tíz. Az első kötetben tizenhárom vers szerepel. Még három madarat várunk szeretettel. :)

Tóth Ferenc Etus pályaművét sajnos kizárta a zsűri, mert nem szerepel benne egy árva darab badar madár sem, és a formai követelményeket sem tartotta, de azért szeretnénk legalább itt közzétenni az ő alkotását is:

Szép vagyok és okos,
de ez most nem fontos
hülye verset írok,
pedig nem is bírok :)

HHoolldduuddvvaarr

Ha most igazán frappáns címet akarnék, akkor egy kép lenne a cím helyén. Pl. egy szép fotó a Holdról, mikor épp hatalmas udvara van, kétpéldányban egymásra montírozva, kicsit elcsúsztatva, hogy olyan kettős-látás hatást keltsen. De feladtam a küzdelmet, hogy az itthoni gépre is letöltsem a kedvenc képszerkesztő programomat. Túl sok kiegészítő programot és ablakfelújítást igényelt volna. De képzeljétek el. :) Ezzel tökéletesen ki tudtam volna fejezni az eddigi hétvégém lényegét, érzékeltetve, hogy mindkét estémet a Holdudvarban töltöttem, meg azt is, hogy milyen hatással...
(Képkeresgélés közben találtam egy nagyon jópofa képet, az a címe, hogy Kotta, és Róbert kedvenc képeinek egyike. Róbertről nem tudom, hogy kicsoda, de jófej a kutyája, és sok szép színes képet töltött fel. Gratula nekije.)

Eljöve vala tehát pediglen a péntek. Ez már önmagában örömteli esemény, de még jött hozzá pluszban, hogy meglepi-vacsit szerveztünk két anyai örömök elé néző kolleganőnknek a Menta Lounge-ba. Jó kis vacsi volt, márminthogy a rozmaringos pisztrángom sem volt rossz, de a sok-sok kacagás a kollegákkal még jobb. :) Csak aztán elszöktem fél tíz körül, mert még délután megígértem Zolinak, hogy megyek sörözni az Aiming For Sunday tagokkal. Mentem is, csak aztán Petivel inkább boroztunk, valami meglepően finom cuvée-t talált, amiről állították, hogy száraz, de szerintem majdnem félédes. Éjfélig elcsevegtünk a cuvée felett, ami nálam elég életveszélyes kombináció. Amúgy is sokat csevegek, hát még bor mellett. Aztán átbuszoztunk a Móriczra, aztán onnan nem nagyon volt épp busz, úgyhogy inkább sétáltunk a Fehérvárin végig. Sanyit elhagytuk félúton, na nem azért, mert szívtelen gonosz dögök vagyunk, hanem mert ők hozzám képest ott laknak, Peti meg a kedvemért még gyalogolt pár megállót. Persze én akkor is egész úton csacsogtam, még azt is elfecsegtem, hogy van egy dalszövegfoszlány-ötletem az ő egyik nadon szép zenefoszlány-ötletéhez, amit vesztére elküldött nekem is véleményezni, aztán hazaérve gyorsan el is küldtem neki, hogy hallgassa meg, aztán meg nagyon mérges lett, hogy ezt meg hogy képzelem, és jól összevesztünk, hogy milyen jogon írok én csak úgy holmi dalokat az ő zenéjére, hú, és az nagyon rossz volt, és nagyon lelkiismeretfurdalásom volt, és aztán még össze-vissza bolyongtam valami esküvő-szerű rendezvényen, meg még találkoztam a főiskolás pasimmal, aki nagyon örült nekem, pedig azt hittem, hogy haragszik azért egy kicsit, hogy már inkább mégsem akartam vele járni, mikor már megnősült, aztán már nem is tudom kivel valami plázában kóvályogtunk... aztán lassan rájöttem, hogy ez az egész kb. addig igaz, hogy tényleg küldtem egy emailt, aztán lefeküdtem aludni... Nemtom mi lehetett abban a cuvée-ben. (Freudi álomanalíziseket emailben várom...)

Biztos ami biztos vissza is mentünk Marcsival tovább tesztelni a gyanús fehérbort a Holdudvarba tegnap este. Igazából koncertünk volt Benczúr klubban a Gallowglass-szel, aztán így már majdnem nyár-időben nem lehet csak úgy hazamenni felpörgetett állapotban. Először Bálint javaslatára elmentünk meghallgatni Kassai Eszti barátnénk legújabb zenekarát, a Pauly Pilot-ot, de koncert után 20 perccel értünk oda, és csak egy ál-morcos Eszti fogadott minket, hogy hát miért ilyenkor kell érkezni, de aztán kiengeszteltük azzal, hogy nekünk is voltak művészi kötelességeink, de megyünk velük bulizni szívesen... Holdudvarba... Ez elég húzós feladat volt, mármint a Rádayból eljuttatni kb 15 embert a Margitszigetig. Több akadály is az utunkba került, és mindig elhagytunk néhány lelkesedést vesztett versenyzőt. Én előrerohantam, hogy begyűjtsem Marcsit, aki később indult, mint mi, de hamarabb ért oda. Kinéztünk magunknak egy jó kis asztalt, és míg én fordultam egyet, hogy beszerezzem a tesztalanyokat, addigra Marcsinak társasága akadt. Nikolic Nenad szerb Vasas-vendégjátékos személyében. Mindketten megpróbáltuk neki elmagyarázni, hogy mi még várunk kb. 10 embert, de csak mosolygott, hogy verygood, verygood, friends, yes, yes, verygood... Aztán kicsit megsajnáltuk, hogy tök egyedül kell meginnia azt a három korsó sört, amit magával hozott, úgyhogy picit próbáltunk vele kommunikálni. Cserébe hálásan előadta nekünk a teljes magyar nyelvtudását, ami kb. a "mennyémá, milesz? milesz? gyerünkmá" -ra terjedt ki. Azt hiszem eléggé átfogó képet kaptunk a hazai futballisták mindennapjairól. Amúgy majd' elolvadtunk a büszkeségtől, mert Nikolic nagyon sexy city-nek tartja Budapestet, és odáig van az itt gyártott pornófilmekért. Nagyon sajnálta, hogy még nem sikerült kiderítenie, hogy hol bujkálnak a nimfomán pesti lányok, ezért javasoltam neki, hogy sétáljon át inkább a Cha-cha-chába. Ez az ötlet nagyon felvillanyozta, úgyhogy boldogan vigyorogva el is sétált a maradék két korsó sörével. Kb. ekkortájt megérkeztek a többiek, három főre fogyatkozva. Még magát Esztit sem tudták eljuttatni a célig, pedig az ő névnapját ünnepeltük volna. Azért Bálint befutott, meg Noémi és Gergő, akik a JustKiddin nevű formációban zenélnek együtt Esztivel. Illetve Gergőt nem is onnan ismerjük eredetileg, hanem az Irish Coffee-ból, dehát ez egy ilyen kis szövevényes társaság, inkább nem bonyolódom bele. Ahogy Gyarmati barátunk szokta mondani: ez az ország egy darab nagy zenekar. Itt jó eséllyel mindenki zenélt már mindenkivel, ha valaki valakivel mégsem, akkor biztos ismer olyat, aki már igen. Szóval a lényeg, hogy ottan maradtunk öten, belőlem meg megint kioldotta a bor a nyelv-kötőféket, úgyhogy össze-vissza meséltem mindenféle vicces sztorit a törpieknek, mint pl. a péntek esti rémálmom. Kb. négyre haza is keveredtem, úgyhogy most vasárnap fél kettőkor azt hiszem ideje lesz elmennem a boltba reggeliért. Majd még jövök. :)

Scattered Pattern

Mostanában reggelente végigrohanok a Váci utcán. Nem nagy táv, de legalább egy kis felüdülés a tömegközlekedési eszközök között. Pár hétig még külön extra Nintendó-élményt is szolgáltatott számomra a Gáz/Csatornázási/Elektromosművek (megfelelő aláhúzandó): kb. 5 méterenként felszedték a burkolatot, és nagy lyukakat ástak, csöveket meg kábeleket cseréltek. Még olyat is láttam egyik reggel, hogy egy ilyen lyuk szélénél álldogálva sok-sok műszakis egyetemista bámult lefelé, miközben a Tanárúr nagyon vicces-tanulságos előadást tartott valamilyen hasonló munkálatról, amit valakik jól elszúrtak. Ezen persze jókat röhögtek a srácok. Én meg örültem, hogy milyen jó, hogy egyes tanároknak ilyen frappáns terep-gyakorlat ötletük akad.
Aztán kb. egy hete nekiálltak visszarakni a burkolatot. Láttam, ahogy mossák-csiszolják a térköveket, töltik fel homokkal a közöket, kalapálják helyére az elemeket. Aztán elvonultak a munkások és valami számomra nagyon megdöbbentő jelenséget hagytak hátra. A Váci utca eredetileg úgy lett szépségesen felújítva, hogy két oldalt az esőelvezető rácsokig vöröses kövekből van a járda, középen pedig világos kövek, szabályos közönként fekete kövekből kirakott, szimmetrikus stilizált mintával díszítve. Nos úgy tűnik, ez a koncepció kicsit sem izgatja a vakondnadrágosokat. Ahogy esik úgy puffan alapon pakoltak vissza mindent, összevissza kutyulva így a szépen megtervezett mintát. Nem ők az elsők, mert korábbi burkolatbontás nyomai is felfedezhetőek, szintén hasonló árulkodó nyomok alapján. Én egy elég rendetlen ember tudok lenni, de ez egy kicsit elszomorít. Ha én terveztem volna újra a Váci utca látképét, akkor meg aztán főleg nagyon megviselne. Ennyire bonyolult ez a feladat, vagy csak engem tett ilyen hiperérzékennyé a múzeumi közeg?

33

Futottam megint. Stabilan tartom a 33 perces időt. De már könnyebb, mint legutóbb, úgyhogy legközelebb kicsit belehúzok.

Tapas

Kinikém itthon van pár napig, ezt meg kellett ünnepelni, úgyhogy fogtuk magunkat négyen, múzeumi kolleganők - mert ugye a Google is csak átmenetileg szakít el minket több (értsd : 2 azaz kettő darab) országhatárnyi távolságba (és mellesleg még ezalatt is összeköt hasznos online programokkal) - és elmentünk a Márton Sörözőbe. Ez a két ponton is alátámasztható logikus elnevezés (1. a Márton utcában van, 2. van sör, többféle) gyakorlatilag semmit nem árul el a hely lényegéről: vagyis, hogy egy igazi latinos tapas étteremről van szó. A tapas lényege, hogy alkohol mellé fogyasszák (olyan, mint nálunk a sósmogyoró, csak annál sokkal bővebb a kínálat). Mivel a Mojito és a Margarita csak 600 Ft, muszáj voltunk koktéllal dobni a visszontlátás örömének amúgy is emelkedett hangulatán. A Mojito hiányt szenvedett kissé lime (de legalábbis citrom) adagban, de konkrétan ÜT. Pár korty után simán államtitkokat lehetett volna kiszedni belőlem. Ennél csak a Margarita volt durvább, ahogy Kini oly frappánsan megfogalmazta: "Az már komoly, ha a Tücsök szemei kikerekednek valamitől." Hát ilyen alkohol-sokk után szükségét éreztük, hogy összerendeljünk mindenfélét az étlapról. Meg amúgy is farkaséhesek voltunk. Fontos a sokoldalú gasztronómiai tapasztalat, rendeltünk hát egy jól megpakolt tapas-tálat. (Au!) Kóstoltunk tacos-t, empanaditas-t, serrano sonkát, csípős burgonyát, paradicsomos húsgombócot, tintahalkarikát, fokhagymás gombát... legalább hétféle cuccot, és mind isteni volt. Persze nem értük be ennyivel, kellett még desszert is. Csak ajánlani tudom a helyet, mert nemcsak isteni volt az utolsó morzsáig minden, de kb. annyit fizettünk érte italostul-desszertestül- borravalóstul fejenként, amennyibe máshol kb. egy komolyabb koktél kerül. A kiszolgálást pedig még nem is magasztaltam, maga a tulaj, a nagyon jókedvű Sergio veszi fel a rendelést. Ehhez odaül a vendégek közé, elcseveg velük spanyol-magyarul (Nekünk előnyünk volt, mert Adriána kolleganőnk perfekt spanyol, és azonnal Sergio szívébe lopta magát. Bár az asztalfoglalást még én intéztem telefonon, és életreszóló élmény marad: "Nagyon szívesen várom Téged!"). Sergio mindenről ragyogva meséli, hogy nagyon finom, majd az est előrehaladtával már koccintgat is az asztaltársaságokkal, ennek eredményeképp minden utórendelést készségesen elfelejt kihozni. (Nagyobb rendeléseket javasoljuk korán leadni...) Valahogy mégsincs az egészben semmi bosszantó, minden olyan nagyon bájos, kedélyes... Szóval ki tart velem legközelebb?

Kissé fejembe szállt...

... mostanában sokminden, pl.:

A szombati remek Gallow koncert. Első koncert volt az új dobossal, Krén Bandival. Még nem játszottam olyan zenekarban, ahol full dobfelszerelést is kell cipelni a koncertekre. Pedig jó is az. Mármint a zenélés dobbal, a cipekedést megoldotta a dobos. :) (Jójó, jutott nekem is elég húros hangszer meg hangfal-kábel-állvány, stb.)
(Khm, helyesbítek, játszottam már, persze, hogy játszottam. M.É.Z., SpaceJam... és már ott is bírtam a dobot, de itt azért számoljuk hozzá a SAJÁT szerzemények újszerű megszólalását is!)

A koncert után Marcsival elfogyasztott epres-koktél.

A kilométerek: Vasárnap lenyomtam a kb. 5 km-es körömet két perccel jobban, mint múltkor. Nappal, eső után, fülledt-párás melegben. Holnap este megint megyek. Este jobb futni, mert olyankor illatoznak a fák. Főleg az olajfák illatát szeretem nagyon. Arra is rájöttem, hogy 7/8-adban futok. Belégzés ti-tá-ti, kilégzés ti-ti-ti. Bár gyanús, hogy ez mégis hogyan illeszkedik a 6/8-ados lépéstempómra... lehet, hogy mégis inkább jig...

A pontszámok: Tegnap megkezdődött a próba vizsgaidőszak a nyelviskolában. Az első fordulóban (szövegértés olvasás után) 19 pontot szereztem a maximális 20-ból. Ez valószínű annak köszönhető, hogy feltétlen szükségét éreztem egy fél tábla Milka csokoládé elfogyasztásának az óra előtt. Jókedvemben óra után jutalomból megettem a másik felét is.

Jútú

Megszegtem magamhoz tett ígéretemet, mely szerint nem teszem be a lábam a legújabb hiper-szuper giga-megaplázába. Az eddig hallott véleményeknek igazat kell adnom: tágas, még minden új és szép, kevesen vannak, és van vagy három-négy kedvenc kávézós/csokizós hely a választékban. Meg ottan van a 3D mozi, amire önmagában még mindig nem indulnék be, csakhát odaírták a 3D elé, hogy U2, és így már mindjárt más a helyzet... Na persze még így is eltelt kb két hónap a bemutató óta, mire sikerült megtekinteni.
Van abban valami ellenállhatatlan, hogy Bono karnyújtásnyira tőlem énekli a szemembe bámulva, hogy "touch me...", és belelátok Larry Mullen limonádéjába... Vagy mikor a több tízezres közönség hullámokban ugrál egyszerre a Where the Streets Have No Name kezdő akkordjaira.
Örülök, hogy a technika így fejlődik, van még mit csiszolni az élő felvételeknél, de egyes animációknál már tökéletes a mátrix-hatás. Szerintem még tíz év, és ha fejemre húznak valami sisakot és beszúrják az infúzióstűt észre sem veszem, hogy nem a valóságban vagyok. Nagyon para élmény, de egyben eszement izgalmas is. A gyerekeim már nyilván hülyére röhögik magukat azon, hogy fiatalkoromban csak lapos képernyőn néztem a filmeket. Tutkó TV sem kell már, elég lesz felvenni a szemüveget, és azt nézel amit akarsz.
Szóval jó, hogy van már ilyen is, de kicsit az volt az érzésem, hogy annyira a képi élményre koncentráltak, hogy elfelejtették, hogy ez egy koncertfilm. Mert hangban sehol nincs. Sem hangerőben, sem surround hatásban. A fiúk állítólag nem voltak elragadtatva saját maguktól, de ez főleg híúsági kérdés náluk (mondjuk Adam Clayton tényleg öreg :P ). Én inkább azon lepődtem meg, hogy mennyire kőkemény munka, ami a színpadon folyik. Semmi rutinos lazaság, nagyon kevés mosoly. Larry Mullen olyan erővel összpontosít, mintha a stadionban jelenlevő összes ember élete attól függne, hogy ő véletlenül se üssön félre. Mikor lent tombolsz a közönségben, eszedbe sem jut micsoda koncentráció kell odafünt. Még nekem sem, pedig én előfordulok színpadon. Mondjuk nyilván sokkal kisebb a közönség elvárása velem szemben. :)
The Edge-nek viszont nemtom miért van baja önmagával, egészen nagyon közelről is tökéletes. :) Hiába, gitáros, körszakállas, stb... Rájöttem, hogy a U2 számokban valójában leginkább The Edge vokáljait szeretem. Valahogy tökéletesen passzol Bono hangjához. Pont úgy hangzik, mintha akár Bono is felénekelhette volna. Nekem még a Bryan Adams-Keith Scott páros ilyen élmény.
Az együttes örök kérdőjele Adam Clayton maradt számomra. Ha fejembe venném, hogy meg akarok tanulni basszusgitározni, tuti U2 számokkal kezdeném, hogy gyors sikerélményem legyen. A lényeg, hogy nagyon szerethető ember lehet, Bono még puszit is ad neki a koncert alatt. Meg geniusnak meg sparkynak hívja. Gyanítom, hogy zeneszerzésben/hangszerelében azért akadnak ötletei. Ott van pl. a Mission: Impossible filmzenéje, amit Larry-vel dobtak össze. Aztán még azt is olvastam róla, hogy Maria McKee-vel dolgozott. Ez jó pont, övé a Show Me Heaven, felülmúlhatatlan Tücsök-anadalító nóta.
Azért összességében ajánlom a filmet, mert tényleg olyat lát az ember, amit máskor esélye sincs. De Vertigo Tour mégis nagyobb élmény volt Katowicé-ben, rengeteg imádnivaló lengyel között tombolva. Két dologért is nagyon imádtam őket: az egyik, hogy hihetetlen sok eszük van. A koncert napján eléggé lógott az eső lába. Lett is nagy zuhé, kétszer is, az előzenekarok szüneteiben. Mi tök szárazak maradtunk, a stadion közepén, mert mint kiderült sok okos ember hatalmas nejlonokkal jött a koncertre. Egy-egy ilyen giga-ernyő alá befértünk legalább ötvenen. Hálás voltam, nagyon. A közönség nagyja ugyanis csuromvizesen vacogta végig a koncertet. A legmeghatóbb jelenet meg az volt, mikor belecsaptak a New Year's Day-be, ami Lech Walesa anti-kommunista Szolidaritás mozgalma előtt tiszteleg. A stadion egy pillanat alatt átváltozott hatalmas lengyel zászlóvá: körbe az ülőhelyeken mindenki valami fehéret lobogtatott, a küzdőtéren pedig előkerültek a piros cuccok. Gabó engem is feldobott a levegőbe, mert tök véletlenül pont piros felső volt rajtam. Bono annyira elérzékenyült, hogy csak azt tudta hajtogatni, hogy "beautiful country, beautiful people!"

Biztos ami Bizot...

Remélem mindenki hallotta, olvasta, látta a Híradóban, stb...
Budapesten tanácskozik a Bizot-csoport
A Miniszter Úr is részt vett az ülésen, balján ott csücsül a főnököm, mint a meeting házigazdája
Szupercsapatban a Szépmű
Hát ezen dolgoztunk mostanában sokan, rengeteget, ill. rengetegen, sokat.
Kinikém, jó, hogy jössz már, hiányoltalak nagyon... :(

ZP

Tegnap megkezdődött nálam is a nyári szabadtéri koncertszezon. Ez már évek óta hagyományosan az első ZöldPardonos Jamie koncerten következik be. (Bár idén kicsit elszomorodtam, mikor megtudtam, hogy imígyen már lemaradtam egy Zagar koncertről...)
Jamie koncert a ZP-ben kell a Tücsöknek, még akkor is, ha évről évre egyre öregebbnek érzi magát, és egyre kevésbé ugrál. Hej, a régi szép idők, mikor Krén Andival az It's Your Life-ra pattogtunk a tömeggel egy ritmusban, csak kb. másfél fejjel magasabbra, mint az átlag... hát igen, más az ember kondíciója heti 20 órányi írszteppel... Node, azért táncizni meg teli torokból énekelni még mindig tudok. (Bár tudom, hogy nem kéne... Bálint mindig szidott tavaly nyáron, hogy elrontom a hangom a másnapi SAJÁT koncertemre mások koncertjein...) Nagyon örültem, hogy már inkább az újabb számokat játsszák. Egy időben már 90%-os pontossággal meg tudtam saccolni, hogy mi lesz a sorrend. Igaz egy időben előre köszöntek nekem a srácok, mert gyakorlatilag minden budapesti koncertjükön ott voltam... Valójában úgy kezdődött a nagy szerelem (szigorúan egyoldalú, részemről), hogy már hallottam, hogy léteznek, meg valami a mobilreklám zenéjük is tetszett... aztán egyszer épp céltalanul lődörögtem Pécsen, és a Főtér környékén meghallottam egy dalt, ami ide-oda csapódott a kis kanyargós utcákban falról-falra. Hihetetlen jó hangulata volt, még ma is beleborzongok. Valahogy azonnal belémhasított, hogy ilyen zenekar csak egy lehet az országban, és az JamieRobi. Csak követtem a hangfoszlányokat, míg egyre tisztábbakká nem váltak. Több mint egy kilométert gyalogoltam kifelé a városból, közben a már ismerősebb számok igazolták a hipotézisemet. Mire megtaláltam őket, már csak pont annyi volt hátra a koncertből, hogy "Hello, sziasztok, köszi, hogy eljöttetek!" Na megy egy Very Well, mert anélkül nem lehet elhagyni a színpadot...
Utólag már tudom, hogy a városban visszhangzó dal a Mistake volt, ami elég depis egy nóta, de akkor épp passzolt a életembe rendesen...
Hát köszi JamieRobiGizsóMadárÁkosDomi, ismét jók voltatok! :)

Kicsit fáradt...

Történt veletek már olyan, hogy bámultátok a mikrosütő kijelzőjét, és mentek a számok szépen lefelé, hogy 5... 4... 3... 2... 1... és akkor lestétek, hogy mindjárt kijelzi, hogy F, mint földszint... Neeem? Még soha?

Hát velem most már igen...

Képzeld, Etus!

Képzeld Etus, tegnap futottam végre sokat! Már nagyon nyakamon a Maraton-váltó! :) 35 perces kört mentem a kerületben, kedves aranyos utcácskákban, amennyire tudtam. Mondjuk kb. 4,5-5 km az egész, de azért ugye ügyes kislány vagyok? :)

Dave és Béla

Ez akár szólhatna két gimis haveromról is, Dave-ről, aki valójában Gergely és Béláról, aki valójában Márton. De nem róluk szól, hanem Dave Matthews-ról és Béla Fleck-ről. Merthogy újraszerkesztgettem a kedvencek linklistát, és mostantól minden név mögött egy jútjúb link bújik meg, ha akartok kicsit csilláutolni. Bjútiful ikszpressönöket tudok ám. Két nagy kedvencről van szó, és a nagy válogatásban találtam egy közös klippet. Az élmény nem százszázalékos, bár pont a kedvenc Dave Matthews számomat nyomják együtt, de valamiért Boyd, a hegedűs úgy döntött, hogy kifejezetten disszonánsan szeretné húzni ez alkalommal a dolgot. De azért izgalmasnak izgalmas.

Díva-T-ma

Úgy írnék divatról. Mélyen eltemetve ott kucorog bennem egy reménybeli stylist. Mindig elmélyülten bámultam az embereket a metrón, gondolkodtam, hogy jól áll-e nekik az a ruha ami éppen rajtuk van, illik-e hozzájuk a frizurájuk, nem vitték-e túlzásba a sminkelést, vagy épp ellenkezőleg, itt-ott egy kis festék feldobná az összhatást... Nem hiszem, hogy a bámulást értékelték az alanyok, de asszem nem tekinthető beteges szokásnak, mert a legtöbb lányt foglalkoztatják ilyesmik. De gyaníthatóan sosem lesz belőlem stylist, leginkább annak köszönhetően, hogy nekem magamnak is komoly szükségem lenne valakire, aki megmondja végre, hogy mi az, ami tényleg nekem való, és mi az, amiről csak én képzelem azt. A női magazinok sorra csődöt mondtak. Most is elém toltak három oldalon 9 ruhakölteményt, hogy válasszam ki, melyik tetszik, és ezalapján megmondják milyen pasi illik hozzám. Hát kérem EGYIK SEM tetszik. Szép színesek, meg minden, de még véletlenül sem aggatnám őket magamra. Magam megnyugtatására levontam a következtetést, hogy olyan pasi illik hozzám, akinek bejövök meztelenül is. :)

Hát szóval úgy írnék divatról. Mostanában keresgéltem sokmindent, és boldogan dícsértem volna az áruházláncok és butikok kínálatát, de rájöttem, hogy nem szabad úgy vásárolni, hogy KERESEL valami konkrétat. Vásárolni csak terápiás célzattal szabad elindulni, és kizárólag elsőlátásra szerelem alapon választani. (Vagy vinni kell magunkkal valakit, aki jobban tudja, hogy mit látna rajtunk szívesen. Egy csomó kedvenc darabomat más választotta nekem.) Tehát írtam volna boldogan hosszas bevásárló-bolyongásaim eredményeiről, de pillanatnyilag csak ennyi mondanivalót tudok összekaparni a témához: Ááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!! Brühűűűűűűűűű, nemáááááááááááááá, jessszuuuuuuus... juuuuuujj! jujujjjjjjjjjjj... szütty-szütty, pfúúúúúúj, brrrrrrrrrr... GRRRRRRRRRRRRRRRRR... hüpp... ííííííííííííííí... %*#¤łˇ&... ???... !!! segítsééééég!!! egyszóval:

NYÜF!

Nincs mese. Meg kell tanulnom varrni.

Éjjeli fenyegetés

Khm, mielőtt elfelejtem:
Jön még Sz.Zolira blogbejegyzés... :P

Kill to get Crimson Tour 2008

There's so many different worlds
So many differents suns
And we have just one world
But we live in different ones

Brothers in arms. Mark Knopfler. Most jövök a koncertjéről. Úgy örülök, hogy ott voltunk. Hajszálokon múlott, hogy lebeszéljük magunkat erről az élményről. Ott kezdeném, hogy nagyon hálás vagyok az én édes drága apukámnak, hogy olyan zenéket hallgatott állandóan gyerekkoromban, mint pl. a Dire Straits. De Knopfler szóló-munkássága sem ismeretlen előttem, forgott nálunk a filmzenés albuma is, a Golden Heart-ra meg hatalmas spontán táncos bulikat csaptunk a konyhában. Igazából most esett csak le, hogy ez a skót zseni is alaposan rásegített a kelta zene iránti rajongásomra. A koncert elejére az utóbbi tizenöt évéből válogatott. Szuper zenekara van, külön említést érdemel a szintén skót, erősen Jamie Winchesterre hajazó hegedűs-sípos-gitáros-buzukis John McCusker. (Ez poén volt, az ürge ugyanis tök kopasz.) Nem játszott igazából semmi olyat, amit ne tudnék én is eljátszani (természetesen itt most csak a hegedűre gondolok), de azt nagyon csodaszépen játszotta. Aztán volt két Dire nóta: egy Romeo and Juliet, amit végigsírtam, egyrészt nosztalgiából, mert nagy gyerekkori kedvenc, másrészt mert örök aktualitása van, harmadrészt mert szimplán isteni zene. Utána jött egy kihagyhatatlan Sultans of Swing, az elmaradhatatlan gitárszólóval. (Én nemtom valójában mit eszek azon, ahogy egyesek fülrepesztő éles hangokat csikarnak ki lapos fadarabra erősített fémszálakból, de valamiért könnyen elolvadok egy-egy szívbemarkoló gitár-rifftől.) Jött még pár vadiúj és pár nem annyira vadiúj szám, amik nagyon tetszettek, pedig még sosem hallottam őket, és ilyenkor mindig kicsit félek, hogy elsőre nem fog meg eléggé. Itt szerencsére fel sem merült ilyesmi. Nagyon szépen ki van dolgozva a hangzás, gyönyörű bluegrass-stílusú vokál van, és az ismerős nótáknál sem volt hiányérzetem, valahogy ugyanúgy megszólal mind, mint a lemezeken, és mégis picit más, és mégis teljes élmény. Négy ráadás szám volt (ki van ez találva egy ekkora turnén...). Na itt már kezdtem fáradni, úgyhogy az utsó háromban találtam pici kifogásolni valót. Egy Brothers in Arms-szal indítottak, eddig minden pörfikt, aztán jött egy gyaníthatóan új dal, ami már az álmosodó közönség ellen kissé altatási merényletnek tűnt. De úgy kezdődött, hogy "it's a perfect end of a perfect day", úgyhogy a koncepciót azt hiszem értem. Az utsó előtti egy So Far Away, amivel nem volt igazán gond, csak hajszálnyit más volt a vokál a megszokottnál, és ezt nem tudtam hova tenni, mert minden más annyira a helyén volt. Minden jó, ha vége jó, happy end: Local Hero. Persze mi más lett volna, de hát jó kis szaxofon nélkül?? Node ez már tényleg szőrszálhasogatás, el is teszem magam holnapra. Igazság szerint annyi jó Knopfler nóta jutott még eszembe, hogy elhallgatnám az öreget reggelig. Szép álmokat Tücsök!

Ilyen volt, ilyen lett

Új rovat, régi adósság. Imádott Vasvári Bélánk megnősült.
Azaz ilyen volt:


és ilyen lett:

(Azért remélem érzékelhető, hogy nagy változás nem állt be rákkendroll életében. Talán csak egy nagy adaggal még boldogabb. Nem is csoda. Az ifjú feleség egy tünemény. Már ismerem egy ideje, higgyétek el.)

Kaptak a zenekartól nászajándékot, amelyen remekül tudom szemléltetni, hogy milyen élmény, mikor telemázolsz a MadeByYou-ban egy csuprot, aztán jól meglepődsz, miután kiégetve visszakapod. Alig lehet ráismerni. Pedig tényleg az én művem. :)

(Ilyen lett -->)










(<-- Ilyen volt)

Mezei Hírmondó

Furcsa szeánszról kaptunk hírt nemrég. Nagy valószínűséggel állítható, hogy az Zeöld Olívia és Mózer Ella által vezetett szekta gyűlésére sikerült fotóriporterünknek betévednie, de az sem kizárt, hogy Kicsiny Balázs készül imígy a 2005-ös Velencei Biennálé Ivócsarnoka után az idei World Food kiállításra. Lapzárta elmúltával szerkesztőink még mindig tanácstalanok.

de szép kislány ez a három

Herczku Ági - Bognár Szilvi - Szalóki Ági énekelgették a Szájról szájra c. albumuk dalait a Pálinka Fesztiválon. Ott jártunk, tetszett. :) A zene is, meg a bodza-, málna-, gesztenye- és irsai olivér szőlőpálinka is. A kettő együtt meg különösen jó párosítás. A billentyűs hegedűbe is nagyon beleszerettünk. Ha lenne merszem meg is... de nincs. :) A Sem eső nem esik, sem felhő nem látszik -ot azért énekelhetnék határozottabban a lányok, mert majdnem eláztatott minket egy zápor.

Egy Bogi meg egy Bogi: az két Bogi...

Bogik vagyunk.

Szépek.
Okosak.
Nagyon ügyesek.
Tudunk már:

• szétpakolni rengeteg színes játékot
• kúszni-mászni
  
• felállni segítség nélkül (bár sokkal mókásabb segítséggel, mert akkor naaaagy szemeket lehet meresztgetni egymásra)
  
• fél banánt benyomni pillanatok alatt, két foggal (egy alsó, egy felső, egyedi módon)
  
• akkorákat kacagni Anya viccein, hogy zengjen a ház
• nyakláncot ráncigálni, óvatosan, hogy ne szakadjon el
• kétoldalról arcot simizni pofozkodás helyett (arc tulajdonos ettől elolvad, garantáltan)
• édesen gügyörészni mások fülébe, mikor az éppen Anyával próbálja megvitatni a Zélet fontos dolgait
• pacin lovagolni, sőt, pacival körbe-körbe sétálni, mert az nagyon praktikus: egyrészt kapaszkodó, de mégis arra megy, amerre mi akarjuk

... és felháborodva

Aszondja a cseh kutatónő, Marie Borkovcová, hogy a jövőbeli élelmiszerhiányra legjobb megoldás, ha rászokunk a rovarevésre.

Felőlem aztán annyi hangyatojást és lisztkukacot eszik, amennyit akar. A sáskák meg a cserebogarak is jól el tudnak szaporodni, azt is ajánlom neki szeretettel. De ezt kikérem magamnak:

A zoológusnő a családjának is feltálal ehető rovarokat. "Havonta többször is van ízeltlábú az asztalon" - mondta el a lánya, aki legjobban a karamellizált tücsköt kedveli.

Meghatódva...

Sikerült a tegnapi szülinapos-akcióval jól meghatunk Elődöt. Ennek örülünk, mert ez volt a cél, igazi könnyes-kacagós ünnep volt. Este olyan kedves köszönetet küldött mindannyiunknak, amitől aztán én is meghatódtam, nagyon. Egy idézetet muszáj a levélből megosztanom Veletek is. Küldöm én is szeretettel minden kedves barátomnak, legyen az bár zenész, vagy nem zenész. Úgyis mind tudjátok rólam, hogy a válaszom az idézet utsó kérdésére csupa nagybetűs IGEN!

„Nem, nem csupán ellenségből és harcból áll a világ. Van még baráti mosoly, van meleg szoba, van intim együttlét, vannak a világnak s a léleknek csöndes zugai, ahol még az űzött vad is megpihenhet, ahol a bántalom sajgása elcsitul, a magány feloldódik, valami elmondhatatlan édes balzsam gyógyítja meg a szenvedőt. Mi ez, hogyan nevezik: szeretet vagy szerelem? Talán: boldogság? Vagy egyszerűen: otthon? Vagy még egyszerűbben: Zene?”

(Szabolcsi Bence)

Remélem a Tücsökzene is kicsi, halkzenés, nyugis zug nektek. Én igyekszem, hogy az legyen. Itt mindig vár mindenkit egy baráti mosoly. Meg persze élőben, meg levélben, meg a telefonvonal túlsó végén... Írtam is egyszer erről egy dalt, csak nem fejeztem be...

Jégbefagyottbüfé

Már rég nem egy cukrászda, hanem fogalom. Tájékozódási pont, és találkahely. A Ferenciek terének ugyanis a kollektív budapesti tudattalanban két oldala létezik: a templom előtt és a Jégbüfénél. Télen a kis ablakon át gőzölgő forró goffrit lehet kérni (régen a vicces bácsitól, aki sosem hívta rendes nevén a vanília és csoki pudingot...), nyáron egyre cifrább fagyikínálat csalogat. A kirakatban tavasszal rajzanak a tabló képek, az érettségiző osztályok próbálnak egymásra rálicitálni az ötletekkel. (Idén a Gundel Károly szakközép nyert nálam, ahol még a tanárokat is kedvenc rajzfilmfigurájuk kíséri: Eric Cartmentől Bambiig mindenki felbukkan. A fiúknak ajánlom a Kölcsey-s lányokat: nem sikerült eldöntenem, hogy a fényképmasina nem bírt-é megbírkózni a ruhakivágás látószögével, vagy tényleg nincs rajtuk semmi?)
De csak lépjünk be, és mindjárt évtizedeket repülünk vissza az időben. Vágjátok, ugye, hogy itt még tényleg be kell fizetni arra a bizonyos 33 Stefániára? Kiválasztod mit ennél-innál, aztán megmondod a pénztárosnak, aztán fizetés után a blokk ellenében kiadják a pultnál. Ahogy Marcsi frappánsan megfogalmazta: mint egy hivatalban, úgy küldözgetnek ide-oda. Nekem még plusz csavar volt, hogy tortát rendeltem. Szintén a pénztáros néni zaklatandó ilyen ügyben, és franciakockás indigós füzetbe írja a rendelést. Áfás számlát viszont a kávépult végében lehet kérni, egy másik hölgytől, aki készségesen bekiabál egy harmadiknak, aki pár perc alatt meg is jelenik a számlatömbbel. És a rendelés még csak egy dolog. Meg is kell szerezni a kész tortát... Már-már ott tartottam - miután negyed órája vártam, valószínűleg arra, hogy a cukrász rámázolja a marcipán bevonatra azt a néhány csoki-violinkulcsot, amit extraként kértem -, hogy valami nagyon kiábrándító véleményt formálok az intézményről, mikor egy kedves-derűs pultos néni végre megjelent a hatalmas tortával, és a legnagyobb gonddal nekiállt becsomagolni. Eközben pedig mesélt, és mesélt, a fiatalkoráról, mikor még a szülei küldték fel a csomagokat vidékről, és szétgurultak a postán a körték, aztán későbbről, mikor már ők küldhették a banánt, mert kicsit már jobban ment... Jól át is kötözte nekem az amúgy tökéletesen záródó dobozt zöld kötözőspárgával. Olyannal, amivel drága jó nagypapám kötözte a szőlőt régen... Valahogy minden mérgem elpárolgott. Amúgy is csak pici volt, és végül is nem is késtem olyan sokat a kóruspróbáról...

Merthogy a tortát Juhász Elődnek rendeltem, a Szépműs kórusunk nevében, 70. szülinapjára. Mivel a Délbudai Közlekedési Káosz Zrt.-vel nap mint nap meg kell küzdenem, már rászoktam arra, hogy Móriczig villamos, Ferenciekig piros hetes, onnan séta a Váci utcán a Vörösmarty térig, és Milleniumi Földalatti Vasút. (Bonyolult, de ez a leggyorsabb. Tényleg. És így legalább jó eséllyel össze lehet futni jófej emberekkel reggelente. Ez ilyen kis kikacsintás, többek közt Erdős Áginak, Jucinak és Nánási Sanyinak címezve.) Így aztán kézenfekvő ötlet volt, hogy a nagyon későn záró Jégbüfében rendeljünk tortát, mert az nagyon korán is nyit, és nekem abszolútba esik. Nem bántuk meg. Fincsi volt. Kicsit ugyan gond volt a hét darab gyertyával, amit ráapplikáltak a kollegák, mert az olimpiai lángot megszégyenítő makacssággal gyulladtak meg újra és újra. Úgy kb. hetedszerre sikerült elfújni mindet. No de sebaj. Van annak is valami bája, hogy ott ül a sok kollega egy nagy asztal körül, fiatalok, idősek vegyesen, és a titkárnőtől a művészettörténészen át a két igazgató-helyettes asszonyig mindenkinek potyog a könnye a nevetéstől.

(18)

Új kedvenc sportom van:

Kell hozzá egy franciaágynyi zöld terület.

Jóképű, mellényes-csokornyakkendős pasik hatalmas dákóval.

Összekoccanó golyók, jól becélzott lyukak, megfelelően megválasztott lövőpozíció...

A csúcs nemhogy 69, hanem 69+69+9!!!

Nem, nem vagyok perverz, csak Snooker VB volt. Bejött amit vártunk, Ronnie O'Sullivan nyert. Most már háromszoros világbajnok. Ronnie, "The Rocket". Nemhiába. Övé a leggyorsabb 147-es brake. (Ha rockzenész lennék, lehetnék "The RockCricket"? Okéoké, beérem a Kasza Krikitkével...)

No, itten meg örülünk a mostani VB első 147-esének (Ali Carter másnap duplázott - illetve felezett, ha a jutalom szempontjából nézzük) :

Bájdövéj, ha már pervez snookernél tartunk, egy másik nagy bajnok, Steve Davis aranyköpése:
"I think it's a great idea to talk during sex, as long as it's about snooker."

A little nightmare music

De jók is ezek a hossssszú hétvégék! Komolyan, be kéne vezetni. Kicsit pörgősebb három napos munkahét, pont beleférnek még a németóráim is, meg egy lazítós kedd este, aztán négy nap pihi, buli, szánsájn... Érdekes módon még itthoni teendőkre is volt időm, pedig máskor ez is frusztráló porbléma.
Első "sztárfeleség" élményem is megvolt. Lassan hozzá kell szokni ezekhez. :D Tegnap hazai pályán játszott a Blokk. Koncert után sorbaálltam valami harapnivalóért, mellettem meg összesúgtak a csajok: "Pssz! Ez a billentyűs barátnője! Na, Kriszta, ezt bebuktad!"
Mára elég is ennyi, Ali Carter bejutott a Snooker VB döntőjébe, úh. nyugodtan álomra hajthatom a fejem. Eddig tartottak a szép napjai, holnaptól másnak drukkolunk. :)
Nektek meg egy kis komolytalan komoly zene jár még ide a végére. Ezen a két lökött pasin mulattam egész este. Majdnem leégett két tepsi muffin miattuk. A hegedűs olyat tud, amit én is mindig szerettem volna: egyszerre játszik és táncol! :)

Take me back in time...

Ottan kezdem, hogy nemrég értem haza Aiming for Sunday koncertről, a Városligetből. Eddig ez volt a legjobb koncertjük. Nekem elhihetitek, mert eddig mindegyiken ott voltam. Az egyetlen pici hiányérzetem csak abból adódott, hogy ültünk. Igaz az első sorban, de akkor is. Az előző két koncertet végigpattogtam, pedig a múltkorin feleennyire sem volt jó a hangosítás. (De mégiscsak a szülinapom volt. :D ) Jon ari volt, mikor elköszöntem, aszonta: "thanx for singin' along!". You're welcome, Jon, az a minimum, hogy legalább énekelek, ha már ilyen szolidan bulizunk... (Ja, és Petikém, a háromoktávos People szóló még mindig isteni...! Sanyi meg vokálozzon bátran a koncert második felében is, én hiába üvöltök egyedül lentről...)

Tegnap nagyon pörgős nap volt. Hosszúhétvége előtti utsó (ráadásul rövidített) munkanap, nagy halom intéznivaló irat várt, és a négyesfogatunkból ketten már szabin... zsonglőrként kapkodtam a telefonokat. Délben a bótosEszter kolleganőm mentett meg egy szendviccsel a büféből. Vigyázni kell rám ilyenkor, mert ha éhes leszek, nagyon nyűgös tudok lenni, és akkor jajj annak, aki épp oda mer csörögni hozzánk... A némettanárunk is kíméletlenül fekvőtámaszoztatja az idegsejtseinket, úgyhogy estére teljesen kifacsart citromnak éreztem magam. Gabó szerint ez tökéletes életérzés, csak adni kell hozzá egy kis búzasört, úgyhogy elvitt a Polo Pub-ba. Ez ama hírös pub, ahol régen zenélgetett esténként (én meg többnyire a pultra olvadva hallgattam). Már régóta csábítgattam oda, mert isteni csülköt lehet náluk enni. (Teljesen véletlenül pont ezt a helyet ajánlja az Exit eheti kajapia rovata is. Pedig a kb. két évvel ezelőtti cikket kerestem nektek. De abban sincs szó a csülökről.) A hely lényege, hogy pici, otthonos, galériás, udvarias a kiszolgálás és Zsuzsa néni minden visszajáró vendéget agyonkényeztet a mosolyával. Nekünk is örült, és úgy tűnt Gáboromat erősen hiányolja a zenei palettájukról. Aznap este Dobos Laci (Blackbirds) pengetett a sarokban, ami a műsor szempontjából 98%-ban Lennon/McCartney szerzeményeket jelent. Eleinte kicsit sajnáltam, hogy anno nem haverkodtam velük össze annyira, hogy megismerjen, aztán később már szerettem volna kicsit elsüllyedni és még felejthetőbbé válni... Ugyanis csak a zenész melletti asztal volt szabad, és azt telepakolták nekünk rendeléstől számított 7 percen belül hatalmas adag mustárral, tormával, lilahagymával, friss kenyérrel és egy hatalmas, gőzölgő és illatozó csülökkel... Nem kis lelkiismeretfurdalásom van miatta. Ennyi erővel teljes átéléssel nyalogathattam volna a citromkarikát is a sörömből, míg ő énekelni próbál. (Nem is mertem tetézni a helyzetet azzal, hogy kikönyörgök egy Here Comes the Sun-t.) A csülök azért isteni volt. Gyakorlatilag rosszullétig tömtem magam vele. Éjjel meg nem győztem vedelni az ásványvizet. Merhogy bolond Tücsök akkor is agyonsózza a hagymát, ha füstölt húshoz eszi.

Még egy-két lépést haladok vissza az időben, aztán mára befejezem. Kedden kollegákkal ittunk meg haverkodtunk, párhuzamosan két buliban. Az Apa-cukában kismama- és grafikus-búcsúztató ill. új kollegináknak welcome party zajlott, a Stexben meg frissen apává vált sajtós kollegánkba diktáltuk a meggypálinkákat, hogy huszadszor is mesélje el könnyes szemekkel, hogy milyen hihetetlen élmény a papás-szülés. A még gyermektelen fiúk rettegéssel vegyes tisztelettel hallgatták, főleg mikor mi lányok olyanokat kérdeztünk, amit nem is tudtak értelmezni.

Hétfő este szittya kenyérlángost ettem a Deákon. (Mostanában az a divat, hogy lépten-nyomon minden apró ürüggyel kirakodóvásárt rendeznek Budapesten.) Épp egy nétív szpíker mögé sikerült beállnom a sorba. Próbáltátok már elmagyarázni egy angolnak, hogy mi az a tepertő? És főleg: meggyőzni arról, miután kb. felfogta, hogy az egy olyan sült szalonna, ami gyakorlatilag 100% zsírtartalommal bír, hogy azért kóstolja csak meg, mert isteni? Az jutott a sztoriról eszembe, mikor Cleo barátném nyújorki cserepartnere, Deborah kiemelt egy fehér valamivel teli üveget a hűtőjükből és feltette az ártatlan kérdést, hogy mi ez? Namármost a tudatos nyújorki fogyasztó mindenből low-fat meg 0%fat verziót vásárol a boltban. Ezzel a meggondolatlan mozdulattal nagyjából az egyik legszörnyűbb rémálma vált valóra. De volt oly bátor, hogy tovább érdeklődött, hogy ezzel mégis mit csinálnak. Csodálom, hogy nem kellett felmosni a konyhakőről a válasz miatt. Mi kérem simán kenyérre kenjük, megsózzuk, és nesze neked kímélő vacsi...