Scattered Pattern

Mostanában reggelente végigrohanok a Váci utcán. Nem nagy táv, de legalább egy kis felüdülés a tömegközlekedési eszközök között. Pár hétig még külön extra Nintendó-élményt is szolgáltatott számomra a Gáz/Csatornázási/Elektromosművek (megfelelő aláhúzandó): kb. 5 méterenként felszedték a burkolatot, és nagy lyukakat ástak, csöveket meg kábeleket cseréltek. Még olyat is láttam egyik reggel, hogy egy ilyen lyuk szélénél álldogálva sok-sok műszakis egyetemista bámult lefelé, miközben a Tanárúr nagyon vicces-tanulságos előadást tartott valamilyen hasonló munkálatról, amit valakik jól elszúrtak. Ezen persze jókat röhögtek a srácok. Én meg örültem, hogy milyen jó, hogy egyes tanároknak ilyen frappáns terep-gyakorlat ötletük akad.
Aztán kb. egy hete nekiálltak visszarakni a burkolatot. Láttam, ahogy mossák-csiszolják a térköveket, töltik fel homokkal a közöket, kalapálják helyére az elemeket. Aztán elvonultak a munkások és valami számomra nagyon megdöbbentő jelenséget hagytak hátra. A Váci utca eredetileg úgy lett szépségesen felújítva, hogy két oldalt az esőelvezető rácsokig vöröses kövekből van a járda, középen pedig világos kövek, szabályos közönként fekete kövekből kirakott, szimmetrikus stilizált mintával díszítve. Nos úgy tűnik, ez a koncepció kicsit sem izgatja a vakondnadrágosokat. Ahogy esik úgy puffan alapon pakoltak vissza mindent, összevissza kutyulva így a szépen megtervezett mintát. Nem ők az elsők, mert korábbi burkolatbontás nyomai is felfedezhetőek, szintén hasonló árulkodó nyomok alapján. Én egy elég rendetlen ember tudok lenni, de ez egy kicsit elszomorít. Ha én terveztem volna újra a Váci utca látképét, akkor meg aztán főleg nagyon megviselne. Ennyire bonyolult ez a feladat, vagy csak engem tett ilyen hiperérzékennyé a múzeumi közeg?