Kedves Gyerekek! Ez a ma esti mese egy szegény kis árva napszemüveg hányattatásairól szól. Zsebkendőket tessék előkészíteni!
Egyszer volt, hol nem volt, az történt pedigleg vala, hogy két éve kábé ilyenkor elindultam életem első síelésére. Ugyan síelni végül is egy métert sem síeltem abban az évben, de előrelátóan beszereztem egy síkabátot, egy hótaposó bakancsot és egy napszemüveget. (A síelést aztán
tavaly sikerült bepótolni.) Hamar rájöttem, hogy napszemüveget nem szabad télen vásárolni. Egyrészt mert elég gyér a kínálat, másrészt mert később nyáron meleg lesz, melegben pedig kitágulnak a dolgok és leesnek a fejemről. Magyarán kissé széles napszemcsit sikerült vennem, úgyhogy nem is hordtam túl sokat. Mondjuk nem is nagyon szeretem a napszemüvegeket, de ez egy másik történet. Ezt most itt szeretjük, mert róla szól a mese, és mert tényleg mindjárt nagyon komoly hányattatásokon fog átesni szegény. Tehát, élt-éldegélt a kicsi napszemüveg, többnyire egy sötét tokban, de azért néha jött velem ide, meg néha oda is. Példuál aztán egyszercsak eljött velem tavaly nyáron Gárdonyba,
a Timi kertipartijára. Na, ott pl. egyszer sem vettem fel, ellenben azzal a lendülettel jól benne is felejtettem Peti kicsi kocsijában. Innentől ott lakott pár hónapig, mert mindketten jól elfelejtkeztünk róla mindig, pedig szinte naponta találkoztunk már kábé akkor is. Aztán eccercsak éppen
kocsikáztunk a városban édesnégyesben, plakátolás céljából, mikor is Timi előásta a hátsó ülés egyik szegletéből, és fény derült a tátongva ordító igazságra: a szemüvegnek hiányzik az egyik üvege! Peti szegény teljesen kiborult ettől a hirtelen lebukástól, merthát dehogy is felejtette el ő azt a szemüveget, sőt, nagyon is sokat gondolt rá, főleg abban a kontextusban, hogy nekem eszembe ne jusson rákérdezni... Én meg csak kacagtam ezen a nagy lelkiismeretfurdaláson, ugyanis azt is rögtön bevallotta, hogy hordta egy csomót, mert a verőfényben tök jól jött a vezetéshez, csakhát egyszer véletlenül leesett, de az üvege még valahol megvan. És hát a Tücsök tudta, hogy amíg az üveg megvan, addig nagy baj nem lehet, mert ez a szemüveg biza ilyen, hogy néha kiesik az üvege, de vissza lehet szépen pattintani. Úgyhogy ígéretet tettem rá, hogy egyrészt dehogyis haragszom, másrészt ha valaha megtaláljuk a kis renitens szilícium származékot, akkor megszerelem jól. Addigismeg fogtunk Timivel egy darab műanyag vackot, amiről azóta sem tudjuk, hogy micsoda, de pont odaillő darab volt, és jó sok réteg vastag celluxszal odarögzítettük a csúnya lyukba, hogy ne tátongjon már. Ez volt az első alkalom, hogy Timivel ezen apropóból könnyesre kacagtuk magunkat.
A következő ilyen lehetőség akkor adódott, mikor ugyanebben a felállásban kocsikáztunk a városban ősszel, és hirtelen
leesett az egyik ablaküveg. Akkor nem volt nálunk cellux, úgyhogy többórás szerelőmunka várt ránk az egyik benzinkúton. A szerszámok keresése közben nagy üdvrivalgás közepette rátaláltunk az elkószált lencsére is, amit Timi szakszerűen elhelyezett egy szemeteskuka fedelén, ahol átmenetileg a csavarokat is tároltuk. Akkor olyan kábé három órát fagyoskodtunk azon a benzinkúton, majd egy kis forróteás-palacsintás melegedés után mégegyszer visszalátogattunk ugyanoda, mert tankolni meg elfelejtettünk. Ezekután végül is érthető volt, hogy Peti harmadszor nem óhajtott visszakanyarodni, mikor rájöttünk, hogy miután minden csavart szépen visszabugyurkáltunk a helyére, az üveget jól ottfelejtettük a kuka tetején. Én azért kicsit szomorú voltam, hogy így már soha de soha nem egyesülhetnek a szemüveg egymástól oly régóta elszakított darabjai, de végül is megint jót kacagtunk az egész morbid történeten.
És akkor. Tegnap. Megtörtént a CSODA. A csodának semmi köze a szemüveghez, egyszerűen csak rávettük magunkat Petivel, hogy végre kitakarítsuk az autót. Na jó, nem volt olyan egyszerű ez a rávétel, csak már nagyon sokan panaszkodtak, hogy valami bűzlik benne, de konkrétan. Nem jöttünk rá, hogy mi lehetett az, de a biztonság kedvéért eltávolítottuk az összes fellelhető ipari mennyiségű morzsát, a csokipapírokat, egyéb kiürült élelmiszercsomagolóanyagokat, az elázott újságokat és szórólapokat, azt a néhány majdnem üres műanyag flakont és a fél talicskányi véletlenül behordott avart. Jól kiporszívóztuk az egészet, és átdörzsöltük a műanyag felületeket illatos tisztítószerekkel. Most nem szaga van a kocsinak, hanem illata. Bizony. Egy élmény benne ülni.
Végre elbúcsúztam a celluxos szemüvegmaradványtól is, és örök nyugalomra helyeztem az egyik szemeteszsákban. Aztán nekiestünk a csomagtartónak is, és ahogy a csavarhúzó készletet rendezgettem, a dobozából szembevigyorgott velem egy barna üveglencse...
Hát mondanom sem kell hazafelé első dolgom volt felhívni Timit, hogy öröm-könnyeket csaljak a szemébe...
Jó éjt kedves gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket! Tücsi néni most elmegy, és találkozik Peti bácsival, meg Zoli bácsival, meg Timi nénivel, akikkel ma már ugyan egyszer találkozott ebédidőben, de előreláthatóan sosem fogja az ő társaságukat megunni. Reméljük ma este is történik velünk valami hihetetlen ámde felettébb vicces dolog.
Bejegyzések
