A tücskök (latinul Gryllus campestris, csehül cvrček) a világon a legjobban grill-partykra szeretnek járni nyáron. Ha lehet, akkor naponta kettőre. Főleg ha még hegedülni is hagyják őket.
Péntek este Timi meghívott a gárdonyi nyaralójukba, ahol pár kedves kollega-baráttal igyekeztek kikapcsolódni a hétvégén. Timi (aki nem csak jófej, hanem még a háziasszonyok gyöngyei közül is a leglelkiismeretesebb kategóriába sorolandó), Sanyi (akiről most aztán mindjárt rengeteget mesélek), Atus (aki nagyon ért a zongorákhoz, és mellékfoglalkozásként néha ciripelő ízeltlábúak pszichológusa), valamint Edus (Atus tündér felesége) már korán leutaztak, hogy előkészítsék a terepet. Kisebb kavarodás és sok-sok telefonálgatás után,-hogy akkor a társaság második fele hogyan és mikor jut le a helyszínre-, végül is sikerült nekem is elindulni szombat este felé Petivel. Ezzel el is értük a végleges létszámot, az eredeti terv szerint vasárnap csatlakozók ugyanis a főváros nyugalmát választották végül a fű- és sövénynyíróktól hangos tópart helyett.
A program teljesen Tücsök-barát volt: borozgatunk, kártyázgatunk, zenélgetünk, sétálgatunk, beszélgetünk, a fennmaradó időben pedig eszünk. Sokat.
Mikor Peti az autóba tuszkolta az egy napra szánt cuccomat, akkor kicsit elméláztunk rajta, hogy a nők miért visznek mindenhova annyi felesleges holmit. Ő speciel sietve pakolt, ezért beérte egy pólóval és egy fogkefével. Neki lett igaza, semmi szükség sokmindent vinni egy napra. Főleg, ha ott van Tücsök, akinél van plusz egy pulcsi, fogkrém, hálózsák, szúnyogriasztó spray és naptej, és mindezeket hajlandó rendelkezésre bocsátani. A fürdőnadrág hiányt már inkább nem próbáltam megoldani, attól tartok a bikinim kicsit furcsán állt volna rajta. Épp elég derültséget okozott, hogy mire visszaértünk Sanyival a reggeli tóparti sétából és bevásárlókörútból, Peti elkobozta a gitáros-ezüstfeliratos alvóspólómat, merthogy a saját tisztának hitt ruhája csokis lett. Nagy előnye az S méretnek, hogy mindenki számára egyértelművé vált, hogy nem láblógatással tölti az idejét a konditeremben. Mindezek mellett komoly önkritikát gyakorolva közölte, hogy valójában éppen német rockzenekart akar alapítani. Végül is Sanyi táskájából is előkerült egy plusz póló, úgyhogy a Tokio Hotel egyelőre fellélegezhet, nem fenyeget a konkurencia. :)
And now, ladies and gentlemen, I'm pleased to introduce you: Sanyi!
Sanyi már úgy első ránézésre is a legvagányabb fickó az Aiming For Sunday zenekarban. Tipikus szemeseálljól pasi, szerintem. Meg elég sok lököttségre kapható. Én bírom nagyon. Ő is ír remek dalokat, pl. a legutóbbit most elhegedülhettem a hétvégén jól. (Még emlékszem ám rá!) De az eddigi kedvenc szerzemény tőle az egy igazi űr-rock. Remélem hamarosan hallható lesz az is a koncerteken. Nagyon jó kis rögtönzött mini-koncerteket nyomtunk, pl. Atus szintizett, beavatva minket a kíséret-automatika codálatosz világába, Sanyi gitározott és előadtuk a Hide Away c. A4S slágert mulatós verzióban. (Szomorú A-dúrban, három feloldójellel!) Aztán meg játszottunk még It's My Life-ot is, Dr. Albantól.
Ha épp Peti kezében volt a gitár, akkor blues dalok születtek tucatjára, mindig az épp aktuális történésekről tájékoztatva.
Peti: "Mit sütsz Timi? (dudummm) Óóó, mondd, mit sütsz Timi? (dudummmm, (szün) , dudum dudum dudum dudum dudummm)"
Timi: "Lesz csirke, amit Edussal fűszereztünk, meg Atus féle tarja. (tarara tarara tarara tiiiirratirrarira)"
Peti: "Óóó, mondta Timi, és megforgatta a húúúst... (tarara tarara tarara ra bababammm)"
Vagy valami ilyesmi. A dalok közös vonása, hogy kötelező elemként mindig visszatért a szövegben, hogy "úúúúbébbbi". Illetve néha maradtunk csak ennyiben.
Éjszakára Sanyi lett a szobatársam, és mesélt nekem rémisztő esti mesét. Majdnem rémálmaim lettek, de a sztori vége felé váratlanul megjelent Micimackó, amin nem csak én mulattam jót, hanem maga a mesélő is. Így aztán áttértünk a nyomasztó álmok és kísértetjelenségek kitárgyalására. A gyerekkori táborok hangulatát idéző susmussal valószínűleg ébren tartottuk a ház többi lakóját is. Kivéve talán Petit, aki az elkobzott hálózsákommal a hintaágyon durmolt békésen a szabad ég alatt és amúgy is füldugóval aludt, hogy ne hallja a szúnyogokat.
(Sanyi nem tudja, hogy mindenképpen írtam volna róla, márcsak Micimackó miatt is, így most azt hiszi, hogy csak azért írok, mert megígérte, hogy ha szerepel a blogban, akkor nem rak le annyi húzzálmégkét-lapot az orrom elé a Solo játékban. Szóval psszt...!)
A gárdonyi kiruccanás megkoronázása a hazafele út volt, hogy magamról is írjak már valami vicceset. Petivel való ismeretségemet a kezdetektől kíséri a csokoládé, mint közös szenvedély. (Meg a zene, de ez túl evidens.) Vasárnap óta ez teljesen egyértelműen beleivódott az emlékeinkbe (és az üléshuzatba). Történt ugyanis, hogy megálltunk tankolni, és vettünk jégkrémet, ami isteni narancs-sorbet volt vastag feketecsoki borítással és sűrű csokoládékrémmel. Mennyei élmény, csak gasztronómiai lelkesedésem hevében gyorsabban olvadt az átlagnál. Azt hiszem az egyéves születésnapomra kapott csokoládétorta felavatása után néztem így ki utóljára. Tankolás ide vagy oda, a következő kútnál is megálltunk, hogy az arcomról, a hajamból, a könyökömről és a nadrágomból is eltávolítsam a bűnjeleiket. A mosdóba úgy vonultam be, mint egy műtéthez bemosakodott orvos: magam elé tartott kezekkel, nehogy bármihez hozzáérjek. Peti, a sokatmegélt gyakorló keresztapuka mindehhez angyali nyugalommal csak szokásos kommentjét fűzte: "Naggyon helyes."
Estére még hátravolt egy újabb grillparty, ezúttal kollegákkal. A múzeumi sípajtásokkal ugyanis mentünk volna tengerre sópajtáskodni, de mivel a társaság 70%-nak közbejött valami, így maradt a sírópajtiskodás egy vigaszbuli keretében. Sikerült újabb brutál adag salátát és csirkét eltüntetni. Az étel elkészüléséig vezető út ugyan nem volt zökkenőmentes, de legalább felejthetetlen jelenetben volt részünk, ahogy Pisti egy hajszárítóval gyorsította a faszén égési folyamatait.
Péntek este Timi meghívott a gárdonyi nyaralójukba, ahol pár kedves kollega-baráttal igyekeztek kikapcsolódni a hétvégén. Timi (aki nem csak jófej, hanem még a háziasszonyok gyöngyei közül is a leglelkiismeretesebb kategóriába sorolandó), Sanyi (akiről most aztán mindjárt rengeteget mesélek), Atus (aki nagyon ért a zongorákhoz, és mellékfoglalkozásként néha ciripelő ízeltlábúak pszichológusa), valamint Edus (Atus tündér felesége) már korán leutaztak, hogy előkészítsék a terepet. Kisebb kavarodás és sok-sok telefonálgatás után,-hogy akkor a társaság második fele hogyan és mikor jut le a helyszínre-, végül is sikerült nekem is elindulni szombat este felé Petivel. Ezzel el is értük a végleges létszámot, az eredeti terv szerint vasárnap csatlakozók ugyanis a főváros nyugalmát választották végül a fű- és sövénynyíróktól hangos tópart helyett.
A program teljesen Tücsök-barát volt: borozgatunk, kártyázgatunk, zenélgetünk, sétálgatunk, beszélgetünk, a fennmaradó időben pedig eszünk. Sokat.
Mikor Peti az autóba tuszkolta az egy napra szánt cuccomat, akkor kicsit elméláztunk rajta, hogy a nők miért visznek mindenhova annyi felesleges holmit. Ő speciel sietve pakolt, ezért beérte egy pólóval és egy fogkefével. Neki lett igaza, semmi szükség sokmindent vinni egy napra. Főleg, ha ott van Tücsök, akinél van plusz egy pulcsi, fogkrém, hálózsák, szúnyogriasztó spray és naptej, és mindezeket hajlandó rendelkezésre bocsátani. A fürdőnadrág hiányt már inkább nem próbáltam megoldani, attól tartok a bikinim kicsit furcsán állt volna rajta. Épp elég derültséget okozott, hogy mire visszaértünk Sanyival a reggeli tóparti sétából és bevásárlókörútból, Peti elkobozta a gitáros-ezüstfeliratos alvóspólómat, merthogy a saját tisztának hitt ruhája csokis lett. Nagy előnye az S méretnek, hogy mindenki számára egyértelművé vált, hogy nem láblógatással tölti az idejét a konditeremben. Mindezek mellett komoly önkritikát gyakorolva közölte, hogy valójában éppen német rockzenekart akar alapítani. Végül is Sanyi táskájából is előkerült egy plusz póló, úgyhogy a Tokio Hotel egyelőre fellélegezhet, nem fenyeget a konkurencia. :)
And now, ladies and gentlemen, I'm pleased to introduce you: Sanyi!
Sanyi már úgy első ránézésre is a legvagányabb fickó az Aiming For Sunday zenekarban. Tipikus szemeseálljól pasi, szerintem. Meg elég sok lököttségre kapható. Én bírom nagyon. Ő is ír remek dalokat, pl. a legutóbbit most elhegedülhettem a hétvégén jól. (Még emlékszem ám rá!) De az eddigi kedvenc szerzemény tőle az egy igazi űr-rock. Remélem hamarosan hallható lesz az is a koncerteken. Nagyon jó kis rögtönzött mini-koncerteket nyomtunk, pl. Atus szintizett, beavatva minket a kíséret-automatika codálatosz világába, Sanyi gitározott és előadtuk a Hide Away c. A4S slágert mulatós verzióban. (Szomorú A-dúrban, három feloldójellel!) Aztán meg játszottunk még It's My Life-ot is, Dr. Albantól.
Ha épp Peti kezében volt a gitár, akkor blues dalok születtek tucatjára, mindig az épp aktuális történésekről tájékoztatva.
Peti: "Mit sütsz Timi? (dudummm) Óóó, mondd, mit sütsz Timi? (dudummmm, (szün) , dudum dudum dudum dudum dudummm)"
Timi: "Lesz csirke, amit Edussal fűszereztünk, meg Atus féle tarja. (tarara tarara tarara tiiiirratirrarira)"
Peti: "Óóó, mondta Timi, és megforgatta a húúúst... (tarara tarara tarara ra bababammm)"
Vagy valami ilyesmi. A dalok közös vonása, hogy kötelező elemként mindig visszatért a szövegben, hogy "úúúúbébbbi". Illetve néha maradtunk csak ennyiben.
Éjszakára Sanyi lett a szobatársam, és mesélt nekem rémisztő esti mesét. Majdnem rémálmaim lettek, de a sztori vége felé váratlanul megjelent Micimackó, amin nem csak én mulattam jót, hanem maga a mesélő is. Így aztán áttértünk a nyomasztó álmok és kísértetjelenségek kitárgyalására. A gyerekkori táborok hangulatát idéző susmussal valószínűleg ébren tartottuk a ház többi lakóját is. Kivéve talán Petit, aki az elkobzott hálózsákommal a hintaágyon durmolt békésen a szabad ég alatt és amúgy is füldugóval aludt, hogy ne hallja a szúnyogokat.
(Sanyi nem tudja, hogy mindenképpen írtam volna róla, márcsak Micimackó miatt is, így most azt hiszi, hogy csak azért írok, mert megígérte, hogy ha szerepel a blogban, akkor nem rak le annyi húzzálmégkét-lapot az orrom elé a Solo játékban. Szóval psszt...!)
A gárdonyi kiruccanás megkoronázása a hazafele út volt, hogy magamról is írjak már valami vicceset. Petivel való ismeretségemet a kezdetektől kíséri a csokoládé, mint közös szenvedély. (Meg a zene, de ez túl evidens.) Vasárnap óta ez teljesen egyértelműen beleivódott az emlékeinkbe (és az üléshuzatba). Történt ugyanis, hogy megálltunk tankolni, és vettünk jégkrémet, ami isteni narancs-sorbet volt vastag feketecsoki borítással és sűrű csokoládékrémmel. Mennyei élmény, csak gasztronómiai lelkesedésem hevében gyorsabban olvadt az átlagnál. Azt hiszem az egyéves születésnapomra kapott csokoládétorta felavatása után néztem így ki utóljára. Tankolás ide vagy oda, a következő kútnál is megálltunk, hogy az arcomról, a hajamból, a könyökömről és a nadrágomból is eltávolítsam a bűnjeleiket. A mosdóba úgy vonultam be, mint egy műtéthez bemosakodott orvos: magam elé tartott kezekkel, nehogy bármihez hozzáérjek. Peti, a sokatmegélt gyakorló keresztapuka mindehhez angyali nyugalommal csak szokásos kommentjét fűzte: "Naggyon helyes."
***
Estére még hátravolt egy újabb grillparty, ezúttal kollegákkal. A múzeumi sípajtásokkal ugyanis mentünk volna tengerre sópajtáskodni, de mivel a társaság 70%-nak közbejött valami, így maradt a sírópajtiskodás egy vigaszbuli keretében. Sikerült újabb brutál adag salátát és csirkét eltüntetni. Az étel elkészüléséig vezető út ugyan nem volt zökkenőmentes, de legalább felejthetetlen jelenetben volt részünk, ahogy Pisti egy hajszárítóval gyorsította a faszén égési folyamatait.
Bejegyzések
2 megjegyzés:
Fényképek nincsenek?
'a kis telhetetlen'
Talán Atusék hajlandóak néhány illusztrációt rendelkezésünkre bocsátani. Legalább a salátáról... meg a medencéről... vagy a rántottáról amibe mindenki belekontárkodott kicsit, de pont ettől lett jó.
Megjegyzés küldése