Elmesélem mind SZIN-t, Mindszent...

Múlt héten nagyjából elbúcsúztattam az idei fesztiválszezont a Malacokkal. Szerdán a Szegedi Ifjúsági Napok nulladik napján léptünk fel. Erről sajna sokat nem tudok mesélni, mert lezúztunk, nyomtunk egy remek koncertet és hazazúztunk. A remek koncert élményhez hozzátartozik, hogy rengeteg arcot láttam a közönségben, akik úgy tűnt véletlen vetődtek oda, egy darabig kikerekedett szemekkel, ledöbbenve hallgattak minket, mint akik nem hisznek a saját fülüknek, majd ott maradtak végig, széles vigyorra váltva. Na, ez nekem mindig tetszik. 

Tavaly több időnk volt körülnézni, nagyon kis kedves fesztivál volt. Olyan, ahová az ember le meri küldeni a kamasz gyerekét. A nap sztorija nagyjából ehhez is kapcsolódik, mert lefelé utazott velünk két elsőfesztiválozó kamaszlány:

Lányok: -Ti is felléptek?

Tücs: -Igen.

L: -Azta... hűűű. És melyik zenekar vagytok?

T: -A Malacka és a Tahó.

L1: -Komolyan, ne mááá. Az info tanárom mindig mondta, hogy az egy tök jó zenekar. Meg hogy ismer ott valakit.

T: -Öhöm. (gyanús) Te hova jársz?

L1: -A kispesti Waldorfba...

T: -Aha. Szóval a Tanárúr. Hát őt én ismerem. (Mint a rosszpénzt. Már megint kicsi a világ...)

Szombaton aztán megint zúztunk, ezúttal Mindszentre, a Szőlőparti Napokra. Ez egy zsebkendőnyi fesztivál,  falunap jellegű, de ahhoz képest sokféle fellépővel, két perc alatt feltérképezhető területen. A koncertek közé olyan programok vegyülnek, mint a sós sütemény sütő verseny (pogácsa, perec és egyéb kategóriákkal) melynek nem tudom ki lett a győztese, de a megmaradt minták alapján mi egyértelműen a bors szemű sajtos malacka tallérokra szavaztunk volna. 

A nap sztorija mindenképpen a rögös odaút volt, mikor is elfelejtettünk lehajtani az autópályáról időben. A fiúk nem estek kétségbe, nagyon sok órával a szükséges előtt elindultunk és a térképen találtak egy egyenesen Mindszentre vezető utat egy későbbi lehajtónál. Kicsit gyanúsan túl egyenesen...

Z: - De jó lesz, átmegyünk a Tisza felett!

CS: - És van ott rajta híd?

Z: - Az nincs...

Így esett, hogy a Malacka és a Tahó nem komplett tagjai kompon keltek át a Tiszán. Egy utánfutónyi racka juh társaságában. 

Érkezésünk és a fellépés időpontja között még mindig maradt szűk négy óránk. Ebből vagy öt percet tudtunk elütni nézelődéssel, max. tízet a tűzforró babgulyásban való halászgatással, majd az esős időre való tekintettel a legkézenfekvőbb Tisza-parti rosszidős programot választottuk: beültünk a legközelebbi kocsmába. Ott aztán lehetett ismerkedni a helyi törzsközönséggel (aki csak szerényen "balközépnek" nevezte magát és hússzor megígérte, hogy fog nekünk csápolni, majd átugrott egy másik kocsmába és soha többet nem láttuk...), ihattunk 200Ft-os korsó sört (pohár 120, továbbá kint a vásárban 4 dc - igen, dc, nem dl - sör 208 Ft, 6 dc 312... gondolom ott helyben még használatban vannak a két forintos érmék...). Én übergáz kocsmázónak bizonyultam, mert egész álló nap egy piros színű filc dobókocka lapjait hímeztem tele katicákkal... még sörözés közben is... Csabi többször meg is kérdezte a többieket, hogy ki hozta magával a nagymamáját? Engem viszont tökéletesen boldoggá tett a tény, hogy az előző nap kiagyalt csörgős-katicás dobókocka másnapra elkészült, és öt hónapos, hatalmas szemeket meresztő, vigyori új gazdája birtokba is vehette.  

Bármilyen soknak is tűnt a négy óra, egyszer csak letelt és birtokba vehettük a színpadot. A koncert maga várakozáson felül sikerült. Mindenki az oldottabb formáját hozta, egy idő után még az eső is megunta, hogy essen (biztosan azért, mert én fél tíz körül beleénekeltem a mikrofonba a Süss fel nap-ot), a közönségben meg akadtak új rajongók. A zenekarnak is persze, de elsősorban nekünk, csajoknak. Hol azt üvöltötték duettben, hogy Tüücsiiiii, hol azt, hogy Aneeeett! (Nézzük el nekik, csak a koncert után tudtak venni CD-t, majd legközelebbre megtanulják rendesen a szövegeket.) Azt is bevallották, hogy azért jöttek oda a színpad elé, dacolva a sárral, mert szerelmesek lettek a hangunkba, meg az én hasamba. PFF. Hazafelé egy órás lelki terápia alatt sikerült a fiúknak meggyőzni engem, hogy ezt próbáljam meg úgy érteni, hogy csinos vagyok. Mert az vagyok. De tényleg. A ropialkatú csajok meg nem menők. Jaj, ezt se értsem ám félre.

 

Komolyra fordítva a szót, egyetlen traumám az volt,  hogy a vadonatúj csodavonóm nagyon párás közegben volt kénytelen debütálni a színpadon. Majdhogynem csöpögött róla a víz, mire kézbe vettem. Izgultam is miatta, mert másnap várta a stúdió, de ott nagyon jól viselkedett. De erről majd máskor... ;)

Családi párpitvar

Azt hiszem, mikor az ember felnő, előbb-utóbb a szülei szemére hány néhány dolgot. Főleg, ha szemtelenre arra nevelték, hogy ne rejtse béka alá a véleményét. Gondolom ilyenkor felmerülnek a szigorúság definiálásából eredő nézeteltérések, a Bezzeg szomszédék gyerekének kiváltságai, a "minek hagytátok, hogy valóra váltsam gyermekkori álmaimat és kukásautót vezessek" és hasonló horderejű kérdések.

Na nálunk meg most bukott ki a szög a zsákból. Merthogy már a harmadik Terry Pratchett könyvet szedem le a Luczinál a polcról és nem tudtam nem észre venni, hogy mindegyiken szerepel a Cherubion kiadó neve, amely évekig kéthetente küldött nekünk csomagot apám nevére. Egy hosszú-hosszú polcot töltött meg a könyveikkel. Úgyhogy utánanéztem. És mit találtam???

Tücs: - NEKED MEGVAN EGY RAKÁS KORONGVILÁG KÖNYV, ÉS SOHA EGYET SEM NYOMTÁL A KEZEMBE?!?

Zapja: - Nem hát. Mert az HÜLYESÉG. (kuncog) Hülyeséggel az ember nem traktálja a gyerekét.

Tücs: - (dohog-dohog... na BEZZEG, mikor nagy családi ebédeken nem bírtam enni a röhögéstől, mert a Besenyő család feje hozzád képest... na persze... doh-doh...)

 

Pop-art

Biztos vagyok benne, hogy a Nagy Tervező a lehető legjobb kedvében alkotta a kukoricát. Ha bármikor egy kis vidámságra vágytok, csak fogjatok egy üvegfedelű fazekat, olvasszatok bele egy kis vajat, szórjatok rá szárított kukorica szemeket, fedjétek le, kezdjétek melegíteni... és a fedőn át kukucskálva élvezhetitek a világ legviccesebb akciófilmjét!

(De komolyan. Hát nem eszeveszett vicces, mikor ott csücsülnek, fütyörészve, mintha az ég világon semmi nem lenne készülőben, aztán egyszer csak PUKK!
illetve POP!
... és hoppá!)

Fekete szerelem

Szerelmes lettem. Ebbe:

Vettem, mert kellett. Meglepett engem, de ez messze egyenletesebb, engedelmesebb, s ereje cseppet sem kevesebb. Ellenben nem nehezebb. Eme kedves, fekete zene-kelengye, ezen perccel kezdve, merre megyek, megyen velem.

Tücsökörségek

Tegnap meglátogatott a fogadott öcsém (aki zenész, sőt-mi-több, igencsak foglalkoztatott ír fúvós és skót dudás), meg a csaja (aki - nahát, nahát - szintén zenész). Csip-csirip-csevegtünk mindenféle csip-csup zenei témáról, például arról, hogy éppen ír dobot, azaz bodhrant szándékozik venni. Én meg prüntyögtem valamit a bodhran helyes karbantartásáról, amit elvileg néha ápolgatni kell dubbinnal, ami marhazsír, de én véletlenül blubbert mondtam, ami bálnazsír. Ezen jól elmókáztunk, hogy minek is nyírnánk ki egy egész bálnát, azért, hogy egy tégelynyi bálnazsírhoz jussunk, aztán eszembe jutott a megoldás:

BÁLNA SZÉPSÉGSZALONT KELL NYITNI!

Mekkora üzlet lenne! Gondoljatok csak bele! Felkel reggel a bálna, belenéz a víztükörbe és aszondja:

-ÚRISTEN! ÚGY NÉZEK KI, MINT EGY BÁLNA!

És akkor elmegy a víz alatti szépségszalonba, egy kis zsírleszívásra. Mi meg eladjuk a bálnazsírt éhes és fázó eszkimóknak, kérges tenyerű halászoknak, meg idióta ír zenészeknek. És mindenki happy. 

Nem is értem, hogy ez eddig miért nem jutott eszébe senkinek...

Turné de Torony 2010

Két napos, rövid, de éccakába nyúló turnén voltam a Könnyűszerkezetű Házakkal. Idén nyáron elég kevés időt töltök velük, mert a zenekarok részére fenntartott naptáramban a "first come, first served" alapelv működik többnyire és mire kiderültek a mindenféle remek last minute utak, addigra én már elköteleztem magam régen. Így hát megjárták nélkülem Svájcot, Erdélyt és a Balaton-felvidéket. (Debrecent is, mert pont előtte levő nap  kaptam napszúrást.) Most egy kicsit enyhítettem a hiányomat, leginkább Verocska felé, aki kénytelen hősiesen tűrni az egyszemleány szerepét. Fáj is ez nekem  nagyon egy olyan zenekarban, ahol belépésemkor még öten voltunk csajok. 

A nemzet nagy ünnepén Európa kulturális fővárosában léptünk fel, a felújított főtéren, főműsoridőben.  (Tudniillik, világhírűek vagyunk. Legalábbis a baranyai online újság szerint.) Legszívesebben itt abba is hagynám a beszámolót, dicséretesnek leginkább a szervező lelkesedését és zenei jártasságát mondhatnám, meg az ajándékba kapott 2005-ös évjáratú Blum kékfrankos selymességét és isteni szilvaillatát. (Apropó: kezdem megérteni a vörösbor rajongókat. És kezdem megérteni, hogy a vörösbor élvezeti értékét nagyban segíti, ha az üveg a közelében sem járt 18-20 Celsius foknál alacsonyabb környezetnek. A hideg kifejezetten nem tesz neki jót. Ugye kedves Kolléga?) Tekintsünk tehát el a negatív rekordokat döntögető hangosítás élményétől. Inkább nézzétek meg, hogy mit zsákmányoltam a Széchenyi tér sarkán álló Kultúrák Boltjában, mely egy amolyan folklór-antikvitás lelőhely:

Ez egy tűpárna, melynek eredetéről gőzöm sincs egyelőre. De hát nem gyönyörű? Biztos valami várkisasszonyé volt. Minimum. Az eladóval felváltva sóhajtoztunk, de azért úgy láttam nyugodt szívvel vált meg tőle így, hogy jó helyre kerül. (Attól tartok viszont, hogy a közeljövőben ismét sétálnom kell egyet a bolhapiacon. A vérem osztrák-régiségkereskedő-hányada forrongani kezdett...)

Éjszaka tovább utaztunk Keszthelyre, mert másnap este ott volt tóparti koncertünk. Én végigaludtam az utat, így gőzöm sem volt, hogy a kölcsönkapott lakás, ahová megérkeztünk, Keszthely melyik részén található. Éppen azon morfondíroztam reggel, hogy ha sétálnék egyet, vajon felismerném-e a városrészt, de kipillantva az ablakon a lehető legismerősebb látvány fogadott: a vendéglátóipari suli kollégiuma, a régi tánctáborok szálláshelye. Kicsi a világ, de még kisebb Keszthely. :)

A nap további része a "Négy Asztal Túra" elnevezésű igencsak kimerítő programsorozatból állt (1. reggelizőasztal, 2. Móló Kávézó asztala, 3. halászlé evős étteremasztal és 4. gyenesdiási Bringázó Fagyizó asztala), majd egy rövidke strandolás után birtokba vettük (volna) a színpadot. De azért még megvártuk, míg az előttünk levő "instrumentális progresszív rock" és "lelkes fiatalok" stílusú zenekarok is belecsapnak a lecsóba. 

A színpadon vékony filcborítás volt, ezért össznépi mezítlábaskodást tartottunk. Ez már eleve meghatározta a felszabadult, bensőséges hangulatot. Az igazi koncertÉLMÉNYre rátett még jó pár lapáttal a szakértő hangosítás, végül pedig koronázta a közönség csillogó tekintete. (Volt még marcipándísz is a hab tetején: egy négy-ötéves forma szöszi kislány csodaszép saját balettkoreográfiát lejtett a dalainkra.)

A koncert végére rájöttem, hogy honnan az én mágikus zenei viszonyom Keszthelyhez: tíz éve itt lettem előadóművész. Itt történt először olyan, hogy kiálltam a színpadra egyedül hegedülni és tombolt a nép. És a technika ördögének köszönhetően itt volt rögtön az első baki is, amit nagyszerű humorral kezelt a közönség is, meg én is. Innentől már ebben a városban csak jó dolgok történhetnek. 

A hétvége legvelősebb mondásai díjra pedig az "őszinte trágyaszag" és az "annyi romantika tud szorulni egy vasútállomásba" kifejezések méltóak.

Zümm!

Nos, azt hiszem határozottan örülök, hogy senki nem látott ma engem 6 és 7 óra között. Többször eszembe jutott, hogy spontán égést produkálva hullanék össze egy kupac hamuként, ha viszontlátnám magam miközben latin dallamokra riszálom a fenekem, körülöttem csujjogató fitnesz-asszonyokkal... Ámde annak ellenére, hogy az oktatónk (csak helyettes) már-már szinte ember füllel nem érzékelhető tartományokban sikítozott, hogy JOBB és BAL és JOBB, továbbá sajnos még érzékelhető tartományban énekelt is néha, egy idő után kénytelen voltam belátni, hogy nem csak emiatt vigyorgok. Hanem mert tetszik, amit csinálok. Még ha elsőre sok kifogásolni valót is találtam a koordinációs képességemben és mozgáskultúrámban, akkor is tetszik. Igyekeztem keveset pislogni a tükörbe és magasról tenni a hiúsági kérdésekre...

Mosolyogni pedig jó. 

Mozogni jó. 

Csípőt riszálni jó.

Tánclépésekben indulni vissza az istennő megjelenési formám felé... nagyon jó!

Zummm...!!!

Megelégeltem a tüzes állóvíz állapotot. (Az olyan, amelyik nagyon csinálna valamit, aztán inkább mégse.)
Hatkor Zumba-Zumba-ZimZumba órára megyek.
(Akiknek rémlik még, hogy mennyire lehordtam anno a latin aerobikot, az gyorsan felejtse el, vagy kuncogjon előre a markába.)
Én most kicsattanó jókedvűen és szuperszexin fogok bugrálni. Illetve amazonkodni. Hópfulli.

túmacs

Már megint túmacskodok. Telepakolom magam feleslegesen sok tervvel és elvárással és teendővel. Megmondjam mi lesz ennek a vége? Csak ülök, nézek ki a fejemből és nem csinálok SEMMIT. Mint mostanában. Tipikos.

Miért ne hallgatózzunk MÉZ koncert alatt a női wc-ben c. rovat

Mert ilyeneket hallhatunk meg véletlenül és akkor véletlenül égnek állhat a hajunk:
- Na ez a legutóbbi szám már kezdett hasonlítani ahhoz, amit én vártam. Nekem az ír népdal az kábé a Flatley-nél kezdődik.

(Jó. Jójó. Oké, persze. De akkor is. VÁÁáááá.)

Szigetelés 2010

Az idei Sziget határozottan más volt, mint az eddigiek:

1. Csak egy napra szólt a jegyem, nem egész hétre.
2. Nem volt Malac koncert. (Csendesen megjegyzem: nyüff.)
3. Hangosabb volt. Pontosabban, az MR2-nél leszállt a fejem, pedig kora este sem volt még.
4. Kevesebben voltak. Na nem sokkal, meg állítólag pont a leggyengébb napot fogtam ki.
5. Bár volt vihar, nem áztunk el. 
6. A VIP-nak már mégVIPbb része is van. És feltöltős kártyával lehet csak fizetni.
7. Idén a Sziget semmilyen végzetes és katasztrofális hatással nem volt a magánéletemre. Nem ismerkedtem és nem flörtöltem István keresztnevű egyedekkel, csakis legálisan csókolóztam, nem küldtem részegen kompromittáló sms-t senkinek, csak olyannal vallottunk egymásnak kölcsönösen szerelmet, akivel tényleg egymáshoz tartozunk... azt hiszem a sokéves Sziget-betegségemből végre hivatalosan is gyógyultnak nyilváníthatom magam. (Biztosan a napijegy az oka, hehe.) Mindenesetre: viszlát, sötét múlt és hellóbébsz, izé, tudod, azt sajna nem állíthatom, hogy nem szoktam a Szigeten ismerkedni, de attól még te nagyon teccesz... *kacsint*

Azért be kell vallanom, hogy ott tartózkodásom első öt percében, amint megtaláltam Eszter barátnémat a színpad előtti kordonnál bőszen kattintgatva kicsipiroscsodagépével, lebonyolítottam a 2010. év félresikerült beszélgetését: 

T: - (üvöltve) Holááá! Ő itt Magyarország legrondább basszusgitárosa!

E. - Ooops. Ez meg itt a másik oldaladon a felesége...

T: - Ööö... Ott leszek hátul, ha keresnél...

Vissza a padba

Nincs több lazsálás és halogatás. Szeptembertől ismét suli.
Regisztráltam, átutaltam, visszaigazolták.
Művészeti-üzleti szakirány, másfél év.
Szombatonként nem fogok ráérni napközben. Ágyő, hétvégék! :)

Mert megdéemlem

(Vigyázat, megint csacskaságokról írok sokat!)

Néha magam is meglepődök, hogy mi nők mennyire hatékonyan tudjuk alkalmazni a vásárlásterápiát nyüszögős hangulat kezelésére. Egy férfi fejében szerintem meg sem fordul, hogy a "beugrom a drogériába" kifejezés micsoda veszélyeket rejt magában. Pedig nem csak ruha- és cipőboltban lehet ész nélkül szórni a pénzt. Neeem.
Én például azért mentem, mert fogytán volt otthon a fogkrém, a zsepi meg a wc papír. Mivel ezekből megvan a bevált márka, akár öt perc alatt is elintézhettem volna. De neeem. (Megjegyzem zsepiből helyből a "Wohlfühl" típusú kell. Mert attól tuti jobban érzem magam.) 

Egyértelműen kellett még citrusillatú felmosólötty, ami a szóda erejével hat. Mert enélkül lehet élni, meg takarítani, csak ezzel egy picit jobb. Meg tudom indokolni. Régen utáltam a felmosást, nagyon. Pfuj. Bármikor porszívózok meg mosogatok, csak felmosni ne kelljen. De aztán elmentem megnézni a lakást, ahová Leah keresett magának lakótársat. És olyan jó volt oda belépni, mert jó illat volt. Ez a citrusillatú csoda tehetett róla, én meg onnantól szerettem felmosni, mert akkor otthon illata lett az otthonnak. Azóta nincs mese.

Ezenkívül igenis lehet morfondírozni tíz percet, hogy melyik szúnyogriasztót vegye meg az ember, ha mind a hatféle 1099 Ft-ba kerül. És valószínűleg mind ugyanannyira hatástalan, legyen bár bio vagy vegyszeres.

A kókuszos samponom meg akciós volt. Márpedig a hajamra kell a kókuszillat. Akkor is, ha úgyis kiöblítem. 

Na meg tehetek-e róla, hogy ott volt az a halvány türkizkék körömlakk? Az a csillogós. Hát én raktam oda? Valószínűleg hullakék hatást kelt használat közben, de így az üvegben annyira szép. Meg az a másik babarózsaszín is. Bár ha csak kívülről tetszik a színük, akkor vehettem volna inkább ilyen színű hímzőfonalat, azt valószínű hamarabb felhasználom. De hímzőfonalat nem árulnak a drogériában. Pech. Amúgy megpróbáltam otthagyni mindkettőt. Tíz percet vacilláltam, beraktam a kocsiba, aztán mégis visszatettem a polcra. Végül begurultam, hogy éppen önkényeztetek, hát miért fosztom meg magam ettől a néhány ml örömtől? Gyorsan találtam is még egy "Goddess" színárnyalatú rúzst is. Nem aprózzuk el. Legalább azt is tudom már, hogy a narancssárgának van Istennő árnyalata. A rózsaszínnek Ártatlanság, a pirosnak meg Imádom és Csókoljmeg árnyalatai is léteznek. Fogadjunk ti sem tudtátok. Ejnye. 

A kenceficés pult tükre szerint amúgy a Goddess árnyalat remekül áll a türkizkék inges, türkizkék szemű, szeplős, copfos, komoly és határozott benyomást keltő csajoknak. Akik éppen ezért nyugodtan vehetnek maguknak türkizkék mintás hajcsipeszt, mert az is jól fog nekik állni. 

Ez így kérem egyben olyan 40 perc, simán. És a wc papír-zsepi-fogkrém triád költségének négyszerese. 

Mire átcipelem a két teli szatyrot és a hónom alá csapott, ide-oda csúszkáló 16 tekercset a fél kilométer hosszú áruházon, azért kicsit nyűgös lettem újra. Mert így mégsem lehet megállni még fagyizni egyet, vagy karamellel töltött fehércsokicsigát venni a marcipánboltban. Hogy néz már az ki. "Jónapot, szeretnék még két csigát e mellé a tizenhat mellé, kérem akassza a fülemre, köszönöm!"

Kárpótlásul a buszmegálló felé megláttam az egyik újság címoldalán Ms Diazt: "Cameron mosolya belülről fakad" felirattal. Szerintem ez irtó mókás. Szerintem az én mosolyom is belülről fakad, ha ilyeneket olvasok. :)

Tejfakasztófahumor

Mivel borzasztóan el vagyok foglalva azzal, hogy mennyi mindennel kéne elfoglalva lennem, amire nem jut időm, hát még blogolni is elfelejtek. A nagy önsajnálatban nem jön az ihlet. Hjakérem.

Node, azért vannak dolgok, amikről még ilyenkor is illik megemlékezni. Pl. remek matematikai készséggel megáldott malac-ska zenekarunk utánpótlásnevelési sikereiről. Meg az ehhez kapcsolódó tejfakasztási próbálkozásainkról. 

Tavaly év vége óta tudjuk, hogy Levi apuka lesz. Azóta tudjuk azt is (talán van, aki még emlékszik az év vége párbeszédére), hogy már csak Anyettnak nincs gyereke... :)

andris: -Na, Anett, akkor már csak te vagy hátra.
anyett: - Hogymicsoda?
andris: - Már csak neked nincs gyereked.
tücs: - Hé, és én??
andris: - Ja, meg a Tücsi, tényleg!
anyett: - Meg a Tamásnak sincs.
andris: - Ja, meg a Tamás.

A tegnap esti, kissé megkésett tejfakasztó célú, nosztalgiázás-gyermeknevelési tanácsadás-sztorizgatás-filozofálgatás közben újabb számmisztikai tényekre derült fény:

-Azért milyen szép is ez! Az utóbbi öt évben lett összesen egy focicsapatnyi gyerekünk és még mindig működik a zenekar!

-...hm brummbrumm megkettő megnekihárom hmmbrumm... az tíz! Kié a tizenegyedik?

-Hát a Levié!

-A Levié??? Jaa, tényleg!

Ezúton tehát szeretnénk még egyszer gratulálni Levinek, a basszusgitárosok gyöngyszemének,  akinek megszületett első, értelemszerűen csodaszép és csodaokos leánygyermeke! Igazi királylány, az anyakönyvében is szerepel a korona...

Reggeli bölcsességek

Vannak napok, amelyen már kora reggel elhangzik a nap mondása, emiatt akár rögtön vissza is fordulnál, mert úgysem lehet felülmúlni.

Ropialkatú bácsi álldogál a bolt előtt, kutyástul. Tőle nem messze perecalkatú, pólóruhás néni szidja kitartóan ugató, fehér gyapjúból kötött ölebét.

Perec néni: - Mit mondtam neked? Hát mit mondtam? Nem megmondtam, hogy csöndben maradsz, míg vissza nem jövök?

Ropi bácsi: - Jaj, ne szidja már azt a szegény állatot, ő is csak ember, mint mi.

Tessék, egyszer, csak egyszer pattanok ki korábban az ágyból és rohanok korábban dolgozni, akkor is ilyenek történnek.

Egy nyaralás aranyköpetei

"4 és fél múltam" Málk: - Bodi! Tépzeld, az oviban is van egy Bodi! A "csótos". Azért csótos, mert megpuszilt egy fiút!!! Mert, mert... (felháborodva) mert a SZERELME!!!!!!!

Jégkorszak 3-at nézünk.
Bodi: - Ez a dínó nagyon kis jámbor. Egy kicsit butusnak tűnik.
Málk:- Szépen mondtad. A hülye csúnya szó. A buta nem.
Bodi: - Ó. Igen, úgy van.
Málk: - Te otos vagy. Tudom, melt istolába is jálsz.

Pár órával később...

Málk: -Elmeséljem a legnagyobb talandomat az oviban?
Bodi: - Meséld!
Málk: - Egyszer, lenyelt egy óóóliás dinó, ész lecúsztam a gyomlába, de aztán felmásztam belül a nyatán és eltaptam a nyelvcsapját ész tilendültem a szájából és tivertem NÉGY fodát!
Bodi: - Hűűha... (Ezt mintha láttam volna már ma valahol...)

Málk: - Játsszunt dottojoszat! Te leszel a beted.
Bodi: - Jajj, doktor úr, nagyon fáj a fejem!
Málk: - Medvizsdállat. Nyiszd ti a szád.
Bodi: - ÁÁÁ
Málk: - A nyelvcsap az ota. Amiatt fáj.
Bodi: - Sejthettem volna...

Bodi: - Luca, mikor lesz a születésnapod?
"minjártnégyéves" Luca: - Hát nyáron.
Bodi: - De Luca, már nyár van. Augusztusban lesz majd ugye?
Luca: Hát nem tudom, majd nyáron.

Málk: - ... és ott volt egy óóóliás TLOTODIL!
Dédimamák: - Egy krokodil? :) Márk, mond, hogy kakas! Olyan aranyosan mondja ám, hogy tatas...
Málk: - (morcosan) KAKAS!

Hotdog-lángos evés után:
Luca: - Anya, kecsöpös lett a csőröm!

Esőben:
Málkapu: - Márk, ha jönni akarsz velem, akkor induljunk!
Málk: - Jövöt mál, cat süccédesz a tapucni!

Málk: - És szeptembelben majd isztolába megyet!
Bodi: - Igen, de még nem jövőre, hanem csak két év múlva. Majd 2012-ben.
Málk: - Az lehet, de szeptembel lesz, az biztos.

Lucaapu és Luczi horgásznak:
- Hűűű, micsoda szinkronúszózás!