Turné de Torony 2010

Két napos, rövid, de éccakába nyúló turnén voltam a Könnyűszerkezetű Házakkal. Idén nyáron elég kevés időt töltök velük, mert a zenekarok részére fenntartott naptáramban a "first come, first served" alapelv működik többnyire és mire kiderültek a mindenféle remek last minute utak, addigra én már elköteleztem magam régen. Így hát megjárták nélkülem Svájcot, Erdélyt és a Balaton-felvidéket. (Debrecent is, mert pont előtte levő nap  kaptam napszúrást.) Most egy kicsit enyhítettem a hiányomat, leginkább Verocska felé, aki kénytelen hősiesen tűrni az egyszemleány szerepét. Fáj is ez nekem  nagyon egy olyan zenekarban, ahol belépésemkor még öten voltunk csajok. 

A nemzet nagy ünnepén Európa kulturális fővárosában léptünk fel, a felújított főtéren, főműsoridőben.  (Tudniillik, világhírűek vagyunk. Legalábbis a baranyai online újság szerint.) Legszívesebben itt abba is hagynám a beszámolót, dicséretesnek leginkább a szervező lelkesedését és zenei jártasságát mondhatnám, meg az ajándékba kapott 2005-ös évjáratú Blum kékfrankos selymességét és isteni szilvaillatát. (Apropó: kezdem megérteni a vörösbor rajongókat. És kezdem megérteni, hogy a vörösbor élvezeti értékét nagyban segíti, ha az üveg a közelében sem járt 18-20 Celsius foknál alacsonyabb környezetnek. A hideg kifejezetten nem tesz neki jót. Ugye kedves Kolléga?) Tekintsünk tehát el a negatív rekordokat döntögető hangosítás élményétől. Inkább nézzétek meg, hogy mit zsákmányoltam a Széchenyi tér sarkán álló Kultúrák Boltjában, mely egy amolyan folklór-antikvitás lelőhely:

Ez egy tűpárna, melynek eredetéről gőzöm sincs egyelőre. De hát nem gyönyörű? Biztos valami várkisasszonyé volt. Minimum. Az eladóval felváltva sóhajtoztunk, de azért úgy láttam nyugodt szívvel vált meg tőle így, hogy jó helyre kerül. (Attól tartok viszont, hogy a közeljövőben ismét sétálnom kell egyet a bolhapiacon. A vérem osztrák-régiségkereskedő-hányada forrongani kezdett...)

Éjszaka tovább utaztunk Keszthelyre, mert másnap este ott volt tóparti koncertünk. Én végigaludtam az utat, így gőzöm sem volt, hogy a kölcsönkapott lakás, ahová megérkeztünk, Keszthely melyik részén található. Éppen azon morfondíroztam reggel, hogy ha sétálnék egyet, vajon felismerném-e a városrészt, de kipillantva az ablakon a lehető legismerősebb látvány fogadott: a vendéglátóipari suli kollégiuma, a régi tánctáborok szálláshelye. Kicsi a világ, de még kisebb Keszthely. :)

A nap további része a "Négy Asztal Túra" elnevezésű igencsak kimerítő programsorozatból állt (1. reggelizőasztal, 2. Móló Kávézó asztala, 3. halászlé evős étteremasztal és 4. gyenesdiási Bringázó Fagyizó asztala), majd egy rövidke strandolás után birtokba vettük (volna) a színpadot. De azért még megvártuk, míg az előttünk levő "instrumentális progresszív rock" és "lelkes fiatalok" stílusú zenekarok is belecsapnak a lecsóba. 

A színpadon vékony filcborítás volt, ezért össznépi mezítlábaskodást tartottunk. Ez már eleve meghatározta a felszabadult, bensőséges hangulatot. Az igazi koncertÉLMÉNYre rátett még jó pár lapáttal a szakértő hangosítás, végül pedig koronázta a közönség csillogó tekintete. (Volt még marcipándísz is a hab tetején: egy négy-ötéves forma szöszi kislány csodaszép saját balettkoreográfiát lejtett a dalainkra.)

A koncert végére rájöttem, hogy honnan az én mágikus zenei viszonyom Keszthelyhez: tíz éve itt lettem előadóművész. Itt történt először olyan, hogy kiálltam a színpadra egyedül hegedülni és tombolt a nép. És a technika ördögének köszönhetően itt volt rögtön az első baki is, amit nagyszerű humorral kezelt a közönség is, meg én is. Innentől már ebben a városban csak jó dolgok történhetnek. 

A hétvége legvelősebb mondásai díjra pedig az "őszinte trágyaszag" és az "annyi romantika tud szorulni egy vasútállomásba" kifejezések méltóak.