Jájj

Önkritikát gyakorol a Tücsök.
Látott szép fotókat magáról melyek a Malacka és a Tahó legutóbbi koncertjén készültek.
Jájj, a Tücsök nagyon hülye.

(Valószínűnek tartom, hogy ez utóbbi megállapítás az oka, hogy a Tücsök a Malacka és a Tahóban zenélhet.)

Lighthouse: Hálaének

Mi jöhet még?

Tegnap a telefonom végleg feladta. Eddig csak önkényesen néha kikapcsolta magát, de most egyszerűen elfelejtette a saját gyári számát és képtelen regisztrálni magát a hálózatra. Ez van, a telefonok manapság nem hűséges kutyák, hogy 10-15 évig elkísérjenek, hanem aranyhörcsögök. Kicsi, aranyos, jópofa, három év után viszont egyszer csak nem hajlandó pörgetni a mókuskereket.
A mobilszolgáltató ügyfélszolgálatai kedvesen küldözgettek egyik szervizből a másikba, míg meguntam és fél napig inkább élveztem az elérhetetlenséget. Majd holnap kinézek magamnak egy új kütyüt, addig meg kaptam egyet kölcsönbe egy kedves kollégától, a Bótos közbenjárására.
Még szerencse, hogy tegnap minden fontos hívás befutott időben, így meg tudott látogatni a fogadott öcsém, aki az ír sípok és fuvolák után most már skót dudán is játszik. Ritkán jár Pesten, szomorú lettem volna, ha nem találkozunk. Az utolsó bejövő hívás pedig Virágtól érkezett, így a Péter-napi vacsorára is eljutottam. Vittem vigyorgós meg Thomas a gőzmozdonyos lufikat a kisebb ünnepelteknek és egy nagyon rakkendroll cadillac-es, hangjegyes feketét a nagyobb ünnepelt rocksztárnak. Az egyik héliumtartalmát rögtön feláldozták a tudományos kísérletek oltárán és remek móka volt, ahogy Peti, Sanyi és Patrik űrlényhangon beszéltek. :)
Hipi-szupi hír még, hogy megjött Gonzoli, voltunk is tegnap a Gonzo koncertjén, aztán hazavittük és most hétvéégéig túszul ejtettük Sanyi szobájában. (Ott amúgy dinoszauruszok is laknak, de Zolit állítólag nem bántják.) Lesz itt még nagy heje-huja, csak legyen már péntek!

Count to ten

Péntek éjjel óta bennem van az írhatnék, de csak azért mert szeretném valahogy kiengedni azt a sok-sok kavargó gondolatot a fejemből. Csak sajna nem akarnak logikus sorrendbe összeállni.

Aznap például elmentünk a Bótossal meg a Sanyival egy nagyon jó kis koncertre, ahol a Félóra (ottan prüntyög az én kedvenc tanítványom) és a JustKiddin (a Kassaieszti a Noja a Gergő nameg a Tibi meg a Csanád) játszott. Kis félreértés miatt, mely szerint én is játszom a Justkiddinben, eljöttek még egy csomóan, de legalább ügyesen hozzájárultam így a nézőszámhoz. Ráadásul kaptam egy csörgőt, úgyhogy egy picikét a produkcióhoz is, így már senkinek nem lehet egy szava sem. Zenéltem is, meg nem is. :)
(Jon meg is dícsért, hogy milyen ügyesen tamburinozok, szívesen lát bármikor az Aiming koncerteken is hasonló minőségemben, hehehe... A Zeneszerző úrnak ettől most fennakadtak a szemöldökei, ha jól sejtem.)
Szóval minden nagyon jó volt (kivéve az akciós italokat, amik 1. elfogytak, 2. se erejük, sehatásuk), csak aztán ki kellett menekülnünk a pincehelységből friss levegőt szívni és átsétáltunk inkább a Gödörbe, ahol még pont elcsíptük Feketejenci 25 éves jubileumi koncertjének egyik fináléját. A MóréAti (AFS) dobolt, ennek külön örültem. A Jenő meg olyan igazi hamisítatlan Jenő volt, piros trapéznadrágban, fehér pókermintás ingben, piros hajgumival... A Bótoseszti rögtön jövőbe révedt és nosztalgikus arckifejezéssel közölte, hogy szeretne majd húsz-harminc év múlva rekedten hörögni az első sorban (márúgyértem az első és egyetlen sorban, miközben mögötte mindenki ül), a nevemet kiabálva suttogva. Majd igyekszem nem leesni a színpadról.
Ismétlem minden nagyon jó volt, mégis elég nyomottak voltunk, el is húztunk éjfél után kicsivel haza, és akkor otthon rámtört, hogy én most jó hosszasan eldörgöm a világnak a téveszméimet a Zélet nagy kérdéseiről, de leginkábbis a barátság és szerelem kénytelen határmezejéről, ami úgy tűnik, hogy kábé küszöb méretű határ, mert remekül lehet benne orrabukni rendszeresen. Meg a teljesen felesleges hisztijeimről is szerettem volna hisztizni, de akkor inkább elaludtam, a másnap reggeli történések pedig felülírtak minden pillanatnyi luxus-hisztit.

Anyám telefonja ébresztett, hogy apámat sürgősen kórházba kéne vinni, mert hetek óta köhög, és már alig kap levegőt. Kellett az erősítés, egyrészt, mert a rohamoktól nem volt túl biztonságos a vezetési stílusa, másrészt mert váltig állította, hogy nincs neki semmi baja, úgyhogy kizárt, hogy orvos közelébe menjen. Azt még végig sem gondoltam elsőre, hogy mi van, ha tényleg nagy a baj, anyám kétségbeesett hangja pont elég indok volt arra, hogy én is kétségbe essek, pedig olyat ritkán szoktam. Még szerencse, hogy van nekem egy barátom, aki a világ legtermészetesebb, leghiggadtabb, legkedvesebb és leglegleg módján egész álló nap fuvarozott és támogatott engem apástul-anyástul-doktorostul gyorsforgalmi úton, kórházon, bevásárolóközpontokon és feltúrt rakpartokon keresztül és kasul. Le a kalappal, de tényleg. Hazaérve csak annyi erőm volt, hogy kézmosás céljából belépjek a fürdőbe, de ehelyett a padlóra omolva találtam magam fél óra múlva egy nagy rakás telekönnyezett wcpapírral körülvéve (Leát le kell szoktatnom az illatosított csodák vásárlásáról: a mézes-mandulás határozottan csípi a szemem). A sírás fele stresszoldásnak, a másik fele önző önsajnálatnak tudható be, mert hirtelen nagyon egyedül éreztem magam, és olyan könnyű volt beleringatni magamat a "jajj-nekem-sosem-lesz-családom-aki-majd-vigyáz-rám-ha-hülye-leszek" gondolatmenetbe. Pedig amíg van sok-sok hozzám hasonló kapcsolat- és elköteleződésfóbiás (ál-)szingli barátom/barátnőm, addig mindig lesz kihez fordulni. Na meg a többiekről se feledkezzünk meg, mindenki olyan kedvesen érdeklődött, Leáék ráadásul ragaszkodtak hozzá, hogy vacsizzak velük és főztek egy csomó spagettit, húsgombócot meg salátát, úgyhogy a várhatónál pár fokkal jobbkedvűen feküdtem le aludni.
(Amúgy a baj nagy, önkényes gyógyszerelhagyás eredményeként bekövetkezett szívelégtelenség, szerencsére még javítható és stabilizálható, még nagyobb szerencsénkre komoly hozzáállásbeli változást idézett elő remekmakacs apám fejében, aki mostmár morgolódás helyett jobbára hálás, hogy van nekije két remek gyereke meg egy remek neje, akik figyelnek rá, hamár ő nem. Ja és a szemem láttára dobott el egy doboz cigit, merhogy hirtelenjében úgy döntött, hogy utálja. Sajnos anyám viszont bevallotta, hogy ő pedig nagy idegességében a hátam mögött az én táskámban keresett dohányárut, de végül is örült, hogy nem talált.)

Mindenesetre én az utóbbi napokban tényleg robotzombinak érzem magam, egy elromlott robotzombinak, akinek zavaros a vétel a fejében, mint Woody Allen New York-i komédiáiban Frednek, a csövesnek, aki írónak képzeli magát és marslakókkal társalog. (A darabot vasárnap néztem meg Timivel, életemben másodszor, ugyanis csak közvetlen az előadás előtt esett le, hogy már láttam korábban. Centrál Színház. Nagyon jó.)

Van egy új kedvencem, Tina Dickow, (nemzetközileg Tina Dico néven ismert), egy dán énekesnő. Hát persze, hogy Leah fertőzött meg vele. Nagyon helyesen tette. Remek dalokat ír és remekül énekli meg gitározza őket. Az ő dala járt a fejemben napokig:

sometimes the fastest way to get there is to go slow
sometimes if you wanna hold on you got to let go
I'm gonna close my eyes
and count to ten
I'm gonna close my eyes
and when I open them again
everything will make sense to me then

Minden este arra vágytam, hogy lecsukom a szemem és elszámolok másnap délelőtt tízig és minden a helyére kerül. Lassan, de biztosan alakul is.

Táncrajongók figyelmébe

Lenyűgöző teljesítmény 21 táncostól, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy süketnéma táncosokat látunk.

Egy keddvenc nap

Kedden Világveleje nap volt a Gödörben, ennek örömére felléptünk a Malacka és a Tahó szalonnazenekarral, utánunk pedig a könnyen megjegyezhető nevű, kissé sem idióta francia Wombolombakéhé együttes szerepelt.
Boldogságos hangulatban telt az este, ami nem csoda, mert egy Malac koncert mindig sok endorfint termel a Tücsökben, de ehhez most nagymértékben hozzájárult, hogy rengeteg de rengeteg ismerős jött el, csak mert én mondtam nekik, hogy meg ne próbáljanak nem ott lenni.
Jött

• a Marcsi
• a Sanyi
• a Mikeági
• a Vitya
• a Gergő
• a Noja
• a Kassaieszti
• a Balázs
• a Bálint
• a Péter
• a Bandi
• a Bodongyuri
• a Bolgárbali
• a Bótos
• a Dízel
• a Melinda

akiket összéről-visszáról ismerek

• a Múzeumból
• a gimiből
• a Gallowglassből
• a JustKiddinből
• a Madagaszkár messze vanból
• Malacka koncertekről
• a Greenfieldsből
• az Aimingből
• a Celtic Jamből
  
• a Fedélzetből
  
• azért mert Sanyi szerint érdemes hozzám járni hegedűórákra
• a BoogieMammából
  
• a Sunny Side Upból
  

Asszem nem hagytam ki senkit és semmit. Bonyolítja a dolgot, hogy van, akit több helyhez/zenekarhoz is lehet kötni, meg egymást is ismerik néha hasonló, néha pedig teljesen meglepő, itt fel nem sorolt indokokból, meg még hoztak magukkal még embereket... Így hát a Tücsök nagyon örült mindenkinek, sőt, halmozottan, mikor látta, hogy mások is örülnek egymásnak. Ezért körbe-körbe rohangált a Gödörben, mindig másik csoporthoz verődve, mindenkinek megígérte, hogy öt perc és visszajön, aztán eltűnt fél órára. Közben még ugye ott voltak a Malacka tagok és az ő ismerőseik, akikkel szintén lehetett örömködni. Meg ott volt az imádott publikum, akikkel csak úgy szóba lehet állni, mert kedvesek és lelkesek, és értékelik, hogy a Tücsök a fél koncertet köztük tölti kulturáltan szórakozva. Már amennyire egy malac kulturáltan képes szórakozni.
(Itt jegyezném meg, hogy a francia zenekar koncertje alatt is jól éreztük magunkat és táncoltunk a Dízellel meg a Bótossal, és mögöttünk állt egy ilyen nyugis nagyon szép szemű srác, aki egyszer csak odafordult a Marcsihoz, és megkérdezte, hogy hozzánk tartozik-é, majd az igenlő válaszra kedvesen részvétet nyilvánított feléje. Ezt a hozzáállást kifejezetten kikérjük magunknak!)
Szóval kedves pesti szórakozó közönség, tessék csak megszokni, hogy a Tücsök, ha jófajta zenét hall, akkor ugrál és dalol és vigyorog (a többit most hagyjuk) és ez a közeljövőben nem valószínű, hogy változni fog. Mondjuk talán kicsit, mert úgy tűnik oszlopos csülök lesz, bár akkor is ugyanezt fogja tenni, csak nagyobbrészt a színpadon.

A Tücsök a sarkára állt...

A Tücsök kőkeményen a sarkára állt. Illetve, meggondolatlan, hebehurgya első felindulásból a sarkára UGROTT. Konkrétan. Nagyon fáj neki. Nem is tudta, hogy ezek a sarkalatos pontok így tudnak fájni. :(

Mindezt csak azért, hogy átrohanjon egy villogó zöld jelzésen és így két perccel hamarabb érjen a munkahelyére. Duplán nincs a Tücsökben logika. Úgy kell neki.

Csokidiéta

Ma a kolléganőimmel feltaláltuk a legújabb forradalmi karcsúsító módszert: a Csokidiétát.

Máris sikerült kidolgoznom az alapelveket, a szétválasztó diéták példájára.

• Négy napos ciklusokban tanácsos gondolkodni, hogy ne keverjük a különböző csokifajtákat, mert az megterhelheti az emésztőrendszert. Ha pedig megterheljük a szervezetünket, fáradtnak fogjuk érezni magunkat, így könnyen lelombozódhatunk, rossz kedvűvé válhatunk. A csokoládénál nincs alkalmasabb táplálék a rosszkedv messzire riogatására, mivel boldogsághormonokat szabadít fel. Egy pipa nekem.
• A szétválasztó diéták hirdetőinek másik vesszőparipája, hogy azért nem tanácsos a különböző élelmiszertípusokat vegyíteni, mert a fogyás sok energiát igényel, mivel a zsírlebontás energiaigényes folyamat. Ezért szervezetünket fel kell tölteni energiával, melyet a csokoládé magas kalóriatartalmával eredményesen megtehetünk. Szerintem máris bőven alátámasztottam elméletem helyességét, lássuk a részleteket.

Minden napot, függetlenül az adott napon fogyasztható tápanyagoktól gyümölccsel kell kezdeni. Választhatunk csokoládéval borított almakarikát, banana-splitet fagylalt nélkül, kandírozott féligmártott narancsszeleteket, bármilyen gyümölcsös krémmel töltött csokoládét, esetleg csokiszósszal leöntött forró karamellizált körtét. Ebédre az adott napnak megfelelő csokoládéféléket fogyasszuk, vacsorára ugyanezt, csak szolidabb mennyiségben.

1. Fehérjenap - ez a nap a tejcsokoládék napja, de ne feledkezzünk el a joghurtos töltelékekről, valamint a túró-rudiról, csokis shakeről, forró csokoládéról sem.
2. Keményítőnap - remek alkalom a rizses csokoládé nagymennyiségű fogyasztására, de érdemes kipróbálni a pörkölt kakaóbabot, másnéven kakaóbabpörköltet marcipánburgonyával.
   
3. Szénhidrát nap - itt elengedhetjük magunkat és a fantáziánkat, bármilyen tésztaféle, sütemény jöhet: kelt kakaóscsiga, csokoládés rétes, csokitorta, de fogyaszthatunk csokifagylaltot, étcsokoládét is.
   
4. Gyümölcsnap - lsd. a reggeli választékot.

A méregtelenítés felgyorsítása érdekében iktassunk be néha egy-egy napot, mikor olvasztott keserűcsokoládét fogyasztunk reggel egy csipet sóval. Remekül átmossa a bélrendszert! Az erek tisztulása érdekében kortyolgassunk a megszokottnál nagyobb mennyiségű folyadékot, pl. csokoládé ízesítésű teát. A méregtelenítés első pár napjában esetlegesen felmerülő kellemetlen szájszag elkerülése végett rágcsáljuk mentolos csokoládét.

Mindenkinek sikeres diétát kívánok! :)

(P.S. Kini főszakács és főcitromfacsaró-áldozat megnyugtatására közölném, hogy a teljes bejegyzés munkaidőn túl született, fél 12-kor csak az alapötleteket firkáltam le gyorsan.)

Hoppy-hoppy weekend days

Itt állt előttem egy hosszú, négynapos hétvége, melyet fordítási munkákkal, dalírással, gyakorlással terveztem eltölteni, ehhez képest az első pár nap java (az estéket kivéve) lustálkodással és bután magamelébámulással telt.
Próbáltam legalább egy kis fizikai aktívkodást belecsempészni a nappalokba, mert nagyon bosszantó volt, hogy a laptopot bámulom (komolyabb felmutatható eredmény nélkül) a behúzott függönyök mögött, miközben hétágra süt odakint a nap. Így például csütörtökön visszaszereztem végre a biciklimet, kihasználva az alkalmat, hogy kedves Madridba kiküldődött Tomibarátom felesége itthon töltött egy egész hetet. Pár villamosmegállóra lakunk csak egymástól, de sokkal logikusabbnak tűnt az ellenkező irányba indulni és egy negyven perces kört leírva futva érkezni a kapujukhoz. Másfél év után még két csajnak is komoly feladat telepumpálni két magábazuhant ab-roncsot, inkább toltam a benzinkútig és megoldottam hatékonyabban. Onnan meg pont jól jött levezetésnek egy kis hazakerekezés. A tiratlon teljesítéséhez úsztam egy jót a fürdőkádban, kissé későn megebédeltem, aztán irány a Lighthouse próba. Kocsival, mert hegymászáshoz már nem volt kedvem. Sikerült az összes többi autóssal egyidőben odaérnem, így nagy össznépi parkolást csaptunk. Persze én voltam a szenzáció, merthogy engem még nem láttak vezetni. Bennfentes zenészkollegák meg azt is vágják, hogy kinek a kocsiját sikerült elkötnöm.
Próba után a Gödörbe már nem akartam kocsival menni, szépen leparkoltam a hozzánk leközelebb eső 7E megálló közelében és átdöcögtem busszal Pestre. Jó későn értem oda, így aztán már mindenkinek nagyon jó kedve volt, olyannyira, hogy még az éppen zajló néptáncházhoz is kedvet kaptak többen is a társaságból. Ha már nagyon híresek lennének a fiúk (bár már most is azok kicsit, mert odajött hozzájuk két nem ismerős csaj, hogy ingyenes-e a másnapi koncertjük), akkor azzal lettek volna tele a másnapi pletykalapok, hogy a brit származású Jon Spinks tűz lángját táncolt a Csürrentő együttes moldvai táncházában. Bár ez a produkció, bármily dicséretes is, meg sem közelíti azt a fergeteges boogie-woogiet, amit a Bivaly zenekar széki talpalávalóira pörgő-forgó profi párosok között sikerült abszolválnom Nánási Péter szakértő irányítása alatt. Nemhiába járt a lelkem tánc és dráma tagozatra a gimnáziumban. Színházban még nem voltam vele (leszámítva egy gyerekmusicalt, aminek ő hangszerelte a zenéjét), de most már félnék is elmenni, mert ki tudja mikor pattan fel a színpadra és monologizálja túl Hamletet vagy Rómeót. (Na jó, inkább Hamletet.) A sunyi többiek persze a táncparkett széléről vigyorogtak meg tapsoltak lelkesen, mondjuk kicsit megértem őket, olyat ugyanis nagyon ritkán láthatnak, hogy a Peti berángat egy csajt a tömeg közepére, mivel köztudott, hogy utál táncolni. Persze az is igaz, hogy nem először fordul elő a világtörténelemben, hogy egy pasi sokat szajkózza az álláspontját valamivel kapcsolatban, majd megteszi tökéletesen az ellenkezőjét.

Relatív kevés alvás után ellébecoltam/tunk egy újabb napot majd felpakoltam a teljes koncert-menetfelszerelést és elindultam a Fészekbe Meteorfolk fellépésre. A Zélet humoránál volt aznap este, egészen a Király utcáig Gabóval és a gitárjával villamosozhattam. Ő egy kicsit korán indult, én egy kicsit késve... véletlenekben meg nem hiszünk. Jót mulattunk rajta, hogy most aztán mindenki azt hiszi, hogy egy zenekarban játszunk, pedig hol van az már. A country zenekari tagságomon azért erősen meglepődött, de remélem büszke rá, hogy csak sikerült a zenei ízlésemet tartósan jó irányba terelnie. Bár a country-hoz van igazolható családi hátterem, a gáz akkor lenne, ha Elvis imitátornak álltam volna az utóbb fél évben.
A koncert szépen sikeredett, a gitárossal teljesítettük a kötelező sör-becher kört is, tisztességgel. A gondok ott kezdődtek, mikor a Fészekből az Aiming For Sunday koncertre menet Marcsival úgy döntöttünk, hogy a péntek este tiszteletére megismételjük a produkciót, fordított sorrendben. Ehhez először is beszereztünk két üveg barna Leffe sört, majd a MaiManóban legurítottuk a bechert. Ekkor szembesültünk vele, hogy a söröket valahogy ki kell nyitni, sörnyitónk viszont nincs. Egy örökérvényű bölcsész mondás szerint a világon nincs olyan dolog, ami nem sörnyitó. Sajnos rá kell cáfolnunk erre az elméletre, hacsaknem ott hibázott a tesztelési procedúránk, hogy egyikünk sem bölcsész. Minden útunkba akadó tárgyat levizsgáztattunk, sőt, rájöttünk, hogy a szembejövő pasik leszólítása mennyire egyszerű és szórakoztató időtöltés. Végül az Andrássy út 10-es számú épületének egyik szegélye szánt meg minket, egész kevés vakolat-áldozat árán. A műemlékfelügyeletnek egy szót se! Emléktábla elhelyezésén gondolkodunk.
A Deákra érve még mindig volt egy rövid sétaszakasz, ez pont elég volt arra, hogy beleütközzünk egy legénybúcsúztató társaságba. Maga a vőlegény már elég rongyos állapotban volt, szegénynek a saját inge darabjait kellett árulnia városszerte. Természetesen megszántuk, így két nagyobb darabtól is megszabadítottuk, az egyiken még gombok is voltak. Ezt sajnos az este további részében elveszítettük, úgy látszik túl sokat dicsekedtünk vele és megtetszett valakinek.
Az Aiming koncertre így is bőven odaértünk, csak fél 12 körül kezdtek. A helyszín a Sofitel Hotel aljában nyílt új elit szórakozóhely, a DJ's Night. Akusztikus koncert volt (ami a villanygitárok szándékos otthonfelejtését takarja) és szépen szólt nagyon. Ahogy csütörtökön a srácok lubickolhattak a sztárságban, úgy pénteken kicsit én: a koncertjük után odajött hozzám egy lány és közölte, hogy én a Malacka és a Tahóban hegedülök. Biztos az idióta ugrálásomról ismert meg. :)

Szombaton ki kellett heverni a pénteket, így délután gyógysörözéssel egybekötött fejszellőztetést tartottam egy tíz éve nem látott volt évfolyamtársammal. Egy hónap múlva lesz a tíz éves érettségi találkozónk, de úgy döntöttünk, hogy minek várjunk addig. A program kissé túl jól sikerült, egy sör után a Ferenciekről átsétáltuk a Nyugatihoz, ott vacsiztunk a Crazy Caféban, megismerkedtem a barna búzasörrel, majd séta a Gödörbe, ahol csatlakozott Marcsi, a Bótos meg a Gugli, meg a két Meteorfolk gitárosunk és a teljes új rockzenekaruk. A lányokkal ezután még átsétáltuk a Margitszigetre ismerősöket vadászni a Csa-csa-csában, aztán onnan Marcsival elsétáltunk a Blahára, felszálltunk a buszra és hipp-hopp kettőre már otthon is voltunk.

Vasárnap megint a függöny mögül pislogtam a napba mérgelődve kora délutánig, meg zöldséglevest kotyvasztottam, de aztán kedves volt évfolyamtárssal megtárgyaltunk gyorsan a fészbukon, hogy kell egy hoppy-taste, velvety-bitterness Pilsner az előző esti gyógysörözésre. (Szigorúan azért, mert a városi legenda szerint ez az egyetlen lúgos kémhatású árpaszármazék.) Kitekertünk hát a Margitszigetre és koccintottunk a kellemes hétvégénkre. A Kritikus Tömeghez nem csatlakoztunk, azok valahogy pont ellenkező irányba tekeretek. Nem is lennék a Tücsök, ha nem mernék szembemenni egy egész mozgalommal a saját eszközüket használva.

Nem szabad engem szabira engedni...

Mert hülyeségekkel ütöm el az időt. Pl. nem is sejtettem, hogy a laptopom ilyen vicces képeket tud csinálni rólam.

Rám szakadó (írásbeli-)adósság halom

Ez a bejegyzés majdnem eltűnt a süllyesztőben, de még idejében eszembe jutott. :)

Csak rövid nosztalgiázásról van szó, méghozzá húsvét vasárnapi múltba merengésről. Elmentünk kirándulni kicsit, mert gyönyörű szép idő volt, meg amúgy is kellett tankolni és azt miért ne tennénk a Dunakanyarból hazafelé. Ha már egyszer. Elkocsikáztunk egészen Dömösig (így sikerült a "majd valahol megállunk enni valamit Szentendre után" tervet teljesíteni). Dömös arról híres leginkább, hogy a Tücsök ott nyaralt először életében, négy évesen. Apukája akkor még a Volán Zumi Társaságnál dolgozott és az egyik céges nyaralóhely pont ottan volt, a Dunakanyarban. A Volán Zumi arról kapta a nevét, hogy apa nagy zum-zum teherautókat irányított, hogy menjenek ide, meg oda. Meg ha már mennek, akkor már vigyenek magukkal ezt meg azt. A Volán emblémája pedig egyértelműen a parenyica sajtra hasonlított, mely kristálytiszta gyermeki logikát a család nehezen tudta követni, így egy darabig nem értették, hogy milyen zumi-sajtért hisztizik a gyerek a közértben. Azóta megértették, ellenben most már azt nem értik, hogy mi az a parenyica.
A dömösi kikötővel szemben emlekedik egy nagy hegy, amit Remetehegynek hívnak. Van is rajta egy hatalmas remetebarlang-bejárat, ami jól látszik a falu majdnem minden pontjáról. A Tücsök négy évesen azzal nyerte meg az üdülői gyermekrajzversenyt, hogy rajzolt egy hegyet, közepén egy nagy fekete lyukkal, a lyuk mellett pedig egy közelítőleg háromszög testű csacsi álldogál meg egy krumpliember, akiben magát a remetét tisztelhetjük. A remete és a hegy aránya nagyjából egy a háromhoz, de ez senkit nem tántorított el az aranyérem odaítélésében. Később, már olyan hétévesen megértettem, hogy a lokálpatrióta üdülői gyerekprogramszervezőket mindig le lehet venni a lábukról valami helyi nevezetességgel, mert Sopronban is enyém lett a csokitorta, csak mert kivágtam pár szürke papírfecnit, ráragasztottam egy lapra, és ráfogtam, hogy ez a Tűztorony.
A dömösi kikötő puszta említése még így negyed évszázad után is könnyeket csalt anyám szemébe, mert azonnal eszébe jutott, mikor világgámentem. Ez persze így nem igaz, csak neki tűnt úgy, mert először mentem el bulizni a csajokkal anélkül, hogy engedélyt kértem volna rá. A "nagylányok" ugyanis (gondolom lehettek vagy nyolc évesek) futni indultak egy anyuka felügyelete mellett és én úgy döntöttem, hogy csatlakozok. Anyuka ugyan mondta, hogy előbb kéredzkedjek el, de annyi sütnivalóm már volt, hogy valószínűleg nem engednének, úgyhogy bementem, kijöttem és közöltem, hogy minden okés, mehetünk. Fél óra múlva a kikötőben ért utól minket az egyik apuka a Skodájával, mert addigra az egész üdülő engem keresett. Anyám zokogott a viszontlátás örömétől, és eszébe sem jutott, hogy leginkább egy nagy fenekelést érdemelnék. Ellenben Viki, akivel egészen addig sülve-főve együtt voltunk, és aki már felelősségteljes ötéves volt, karakteresen kijelentette az incidens után, hogy ha ilyeneket csinálok, akkor nem lesz a barátnőm. Ez nagyon megrendített, jobban mint a zokogó anyám, ami utólag furcsa, mert anyámat még évekig szinte naponta láttam és azóta is töretlenül tartjuk a kapcsolatot, a Vikivel meg a hazautazás óta nem találkoztunk.

Ha már ott voltunk Dömösön, akkor az evés mellett kicsit tényleg kirándultunk is. Megnéztük a Rám-szakadékot, pontosabban elmentünk a bejáratáig, de akkor forgalmi dugó volt ott a turistákból, hogy visszafordultunk inkább. Végigmenni mondjuk úgyis akkor érdemes, ha nem kell visszajönni a kocsiért és egészen Dobogókőig elsétálhat az ember. Így is jópárszor ugráltuk át a patakot kidőlt fákon és köveken egyensúlyozva, így tudtam meg, hogy nagyon ügyes átkelős-robot-zombi vagyok. Na meg azt is, hogy a tériszonyosok alapvetően nem attól félnek, hogy ők maguk leesnek, hanemhogy úgy megbabonázza őket a szakadék, hogy kihagy az agyuk és véletlenül belelökik a mellettük állót. Életveszélyesek ezek a magyar kanyonok. Főleg, ha körszakállas gitárosokkal kirándul az ember.

Todományos kísérlet

Ismeritek a viccet, hogy

- Miért nem vesz a skót hűtőszekrényt?
- Mert nem hiszi el, hogy elalszik a lámpa, ha becsukja az ajtaját.

Nos, amíg épp nem fogalmazok nektek ide újabb cirkalmányos mondatokat, addig nézzétek meg, hogy kedves Dániel barátom és angliai albérlőtársai milyen izgalmas kísérletekkel múlatják az idejüket. Újabb idióták a blogon, juhé! :)

Húsvét után

Őszinte leszek, már a legelején. Egyedül festegettem, azt is vasárnap éjjel és csak három darab tojást voltam hajlandó összeviaszolni, a többi szimplán piros lett. A három szerencsére pontosan elegendőnek bizonyult: egyet kapott apám, egyet a sógorom, a maradék egyetlen névreszólót pedig az, akinek a nevére szólt és aki meghatódottságában, hogy kap főtt piros tojást, meg sonkát, tormát, kalácsot és muffint, közölte velem, hogy egy angyal vagyok és leöntött egy fél pohár vízzel a konyhában. Kicsit csapzott angyal vált így belőlem, de volt időm megszáradni, míg átértem a szülőkhöz a város másik végébe. Fotó nem készült az alkotásokról és már nem is fog, mivel az egyiket pl. már garantáltan meghámozták és felfalták a sonkával és minden egyébbel együtt.

Bezzeg apám még a tavalyit is megőrizte, merthogy olyan szép. (A tavalyiak közül övé lett a középen látható.) Mostantól félve fogom náluk megközelíteni a konyhát, mert szerintem egy egyéves főtt tojás bármikor felrobbanhat. A családi ebéd amúgy kedvesen, meghitten telt. Anyám szokásához híven túlbecsülte a család összgyomortérfogatát, apám szokásához híven a teraszon üldögélt madárcsicsergést hallgatva és virágzó meggyfákat nézegetve, sógorom szokásához híven végignézette velem a legújabb természetfotós pályázati anyagát, húgom szokásához híven propagandát folytatott a dohányzás ellen, Bencebaba szokásához híven mindenkit összenyálazott és kacarászott jókat. Egyre fárasztóbb cipelni, mert már hét és fél kiló és még ugrál is hozzá. De így legalább egyenletes időközönként körbejárja kézről-kézre az egész családot és senki nem panaszkodhat, hogy nem babázhatott eleget.
Az egyetlen sokkoló incidens ebéd közben történt, mikoris csak apám eszegetett csendben a tányérjába mélyedve, mindenki más össze-vissza csacsogott. Leginkább az én sok szempontból rendhagyó életvitelem került a poénok megállíthatatlannak tűnő kereszttüzébe, amit persze büszke családi feketebárányként én magam sem hagyhatok önironikus kommentek nélkül, mikor is felcsattant egy mély, fenyegető hang a jobbomról: "Nem hiszem el, hogy már megint ez van!!!"
Hirtelen megállt bennem az ütő. Szegény apám - gondoltam - hiába büszke az ő tehetséges, okos, vagány, önfejű, makacs elsőszülött lányára, úgy látszik van, ami már neki is sok. Félénken fordítottam felé a fejem és a következő látvány fogadott: Apám bal kezében tartotta kábé szemmagasságban a villáját, amely egy darabka nyársrahúzott sült padlizsán csücsült. Közben szemrehányó pillantásokat lövellt felváltva anyámra és a teljesen ártatlan padlizsánra. "Már szombaton is ez volt!" - dördült fel újra apám, most már inkább elkenődött, mint fenyegető hangon. Egy pillanatra nagyon megsajnáltam (rémesen utálja a sült padlizsánt), aztán az egész komikus helyzettől olyan kacagás jött rám, hogy el kellett hagynom pár percre az étkezőt lenyugvás céljából.

No, most olyan szappanoperásan itt abba is hagyom és a következő rész tartalmából csak annyit közölnék, hogy voltam kirándulni, ott, ahol a remete lakott és nem mentem világgá. Tyűűű, de izgultok már, ugye?

Húsvét előtt

Van nekem ez a fura rajongásom a népművészeti iránt. Azt hiszem, mint sok más (pl. a művészeti intézményben titkárnősködés, sütés-főzés, vagy éppen a kedvenc hobbim: a zenész, ill. azon belül lehetőle gitáros pasik istenítése), ez is az osztrák nagyanyai-dédnagyanyai vonalról maradt rám. Leginkább a hímzésminták tudnak lekötni (mármint ámulás-bámulás időtartamra, mert ha cselekedni kell, akkor már nem vagyok elég kitartó... ki tudja hány befejezetlen párnahuzat, ruhadísz és ajándékötlet-kezdemény hever szana-szét a fiókjaimban... bocsánat, szét-szana, ahogy osztrák grósztantim mondta mindig). De ilyenkor, húsvét táján a hímestojások gazdag motívumvilágában szoktam elmerülni, kissé nagyobb sikerrel. Egy tojást megfesteni ugyanis, akár egy pörgős ember időmértéke szerint is lehetséges. Akár még kissé bonyolultabb mintával sem tart látszólag örökké a dolog. Így hát ez a program idén is napirenden van. (A tavalyi termést meg is osztottam veletek, mostlátomcsak.)
Leácska is itt tölti a húsvétot, hát gondoltam megkérdezem, van-e kedve csatlakozni a hagyományőrzéshez, itt ebben az autentikus, 9. emeleti panelkörnyezetben. Azt hittem maga a tojásfestés művelete lesz számára a meglepő, de állítólag sokat foglalatoskodott vele ő is gyerekkorában. Jó, biztos nem somogyi mintákat cikornyázott viasszal a tojáshéjakra, így azért lesz neki mit megtanítani. Hanem aztán elmeséltem neki, hogy miért is kell a magyar lányoknak piros tojást festeni. Az egész locsolós sztori hallatán úgy elkerekedtek az amúgy is szép nagy szemei, hogy csak na. Hogy micsodaaaa??? Leöntik a lányokat jéghideg vízzel??? Meg büdös kölnivel??!! És ezért még cserébe ajándékot is adnak a fiúknak??!!! Na, ezt el ne meséljem ám a dán pasijának, nem kell neki erről tudnia...
Szerencsére a festéstől nem ment el a kedve, holnap alkotunk, aztán majd közzétesszük a végeredményt.

A festésről jut eszembe... a hajamat már sikerült pirosra festeni. Szőkét akartam, de az eredmény kábé ugyanolyan lett, mint ami eddig volt: sötét aranyszőke, ami egy flancos megtévesztő kifejezés arra, mikor az ember természetes hajszíne pont egy olyan árnyalata a barnának, amiből minden világosító festék a vörös összetevőt tudja csak hangsúlyozni. De legalább ügyesen, egyedül eltüntettem a bosszantó egy centis lenövést, és most szép egységes a fejem. Egységesen világos vörösesbarna. Legközelebb komolyabb ostromot indítok a pigmentjeim ellen. Vagy dögös démoni fekete leszek.

"Ha ránk jön az ötperc" rovat

T: - Szerintem a barátság és a szerelem fiú és lány között kényes határvonalon mozog.
P: - Szerintem nem kényes. Inkább kénytelen.

AFS

(Na, drága szívemcsücskei meg ne sértődjenek, hogy hétvégén két bulijukat is végigpattogtam, aztán mégsem írok róluk semmit...)

Hírek! *** Hírek! *** AFS *** Hírek! *** AFS *** Hírek! *** Hírek!

A Zéjmingforszándéj zenekar gőzerővel nyomul előre, hogy a jól megérdemelt élvonalba érkezzen hamarosan. Lesz új klip, amiben lehet szerepelni, meg nyerni vele mindenféle hasznos dolgot ("pl. gitárt"- ahogy azt Nánásipeti olyan lényegre törően meg tudja fogalmazni). Meg lesz még mindenféle jó, amivel egy minőségi zenekar kényeztetheti rajongóit: jobbnál jobb új dalok és koncertek. Az egyre szaporodó fellépéseket mi sem érzékelteti jobban, hogy már kapásból kettőről tudok, amire nem fogok tudni elmenni, és ilyen még nem fordult elő a világtörténelemben. Merugye mi lenne velük nélkülem. Hát majd most kiderül. :)
(Kábé semmi... szépek és ügyesek lesznek így is, mint mindig. Ja, meg kicsit több idejük lesz csajozni...)

Tessék megnézni a szép új májszpész oldalukat, ahonnan a legújabb fellépési dátumokat is be lehet gyűjteni. A legutóbbi két buli nagyon jól sikerült, a technika összes ördögének kísértése ellenére is. A szokásos "azelsősorbaúgysemférbemásrajtunkkívül" ugrálós-sikongatós-fenékriszálós-hölgytánckar képviseltette magát múlt hétvégén a Szilvupléban és a kecskeméti Café Ritmoban is. Ennek ékes bizonyítéka alant látható, ahol Timi-Tücsi-Évi-Anett épp Zoli büszke papájával bulizik. Ha valaki esetleg a fiúkra is kiváncsi, nézze meg őket a Bács-Kiskun-Online honlapján.

Büszkeséges

A gimi utolsó két évében szinte minden percet együtt töltöttünk eleinte, annyira egyforma volt az órarendünk. Például mindkettőnknek eggyel több emelt szintű tantárgya volt a kelleténél. Ebből adódott később az egyetlen különbség az időbeosztásunkban: ő a pszichológiát tartotta meg, én meg a kémiát. Most már nagy és okos, független szakértő nőszemély. Ő nyilatkozik leggyakrabban a tévében gyerekcicológiai témákban és már saját honlapja is van. Ajánlom sok szeretettel és büszkeséggel!

Deliága Éva gyermekpszichológus honlapja

Évi a tévében:

Csaba és a fagylalt kozmikus kapcsolata

Csaba szerint a legjobb fagyizó a Csaba utcában lelhető fel. Ez részrehajlásnak hangzik, de tanúsítom, hogy nem az. Bár az is igaz, hogy Csaba állítólag húsz éve nem nagyon evett fagyit, így picit rizikós a véleményére támaszkodni. De ebbe csak így utólag gondoltam bele.

Vasárnap délután volt, ezer wattal sütött a nap, lágyan fújjogott a tavaszi szellő, teltházas koncertet adtunk a Lighthouse-zal a Fringe Fesztiválon... mi is kellhet még? Na mindjárt megmondom jól, hogy mi.

Mivel Tücsök kiadta az ukászt Petinek, hogy ha már volt olyan tündér, hogy végre eljött egy koncertjére (mármint olyanra, amin ő Petiönmagasága nem játszik, csak úgy hallgat, meg így néz, ide meg oda, közben kielemezgeti Csaba haverjával, hogy milyen mértékben csinos avagy nem az a Tücsök kitavaszodva a kis szandáljában meg a nyári testresimulós rucijában), akkor legyen már oly kedves és a világ legszebb tavaszi hétvégéjén vigye már a Tücsköt fagyizni.

Úgyhogy nekiálltunk fagyizót keresni, négyesben, Marcsival. Kisebb autókörutazás keretében (Ismerd meg a fővárost: Moszkva tér és környéke c. fejezet) próbáltuk felderíteni a környék jeges kínálatát, végül Csabának eszébe jutott a Csaba utca.

Artigiani Gelati névre hallgat és annyira olasz és annyira kézműves, hogy az ember csak les. A fenyőmagos csokoládé még egy szolid különlegesség, a levendulás bazsalikomfagylalthoz képes legalábbis. Csaba szerint a hely annyira híres, hogy még valami amerikai útikalauz is megemlíti Budapest nevezetességei között.

T: Szóval ez a világ legjobb fagylaltozója? Vagy az egész világegyetemé?
P: Szerintetek van olyan, hogy az Univerzum legjobb fagylaltozója?
T: Biztosan, csak a Brontillbrix bolygón van valójában, ahol a babolibok faj képviselői élnek, akiknek három fejük és huszonegy nyelvük van egyenként, ezért nagyon fontos nekik a fagylalt.
P: De az ő fagylaltjuk lehet, hogy nem is hasonlít a mi fagyinkra. Hanem inkább valami húsféle étel...
T: Ja, igen, ilyen fagyasztott combot nyalogatnak...
P: ... és pörkölt íze van...
T: ... nem hangzik valami jól...
P: ... de lehet, hogy azt mégis sokkal jobban szeretik az Univerzumban.
T: Persze, a megkérdezettek 93%-a arra szavazott. Csak a Földlakókat kihagyták a szavazásból, mert statisztikailag elhanyagolható a véleményük, így aztán ők abban a hitben élnek, hogy a Csaba utcában van a legjobb fagylalt.
Cs: Ráadásul lehet, hogy máshol nem is eszik, hanem pl. zenélnek vele.
M: ... :) ... (idióta banda!)...


Drága Douglas! Amúgy is elfeljtettem a zülletésnapodat március közepén, hát most Isten éltessen sokáig, ott maga mellett! Remélem már megkaptad tőle a választ az Élet, a Világmindenség meg a Minden kérdésére. (Még igazán 42 napon belül vagyok a gratulációval!)

Radio Supersonic

Már alig várom, hogy bemondják a Petőfi Rádióban, hogy hegedűn közreműködött: Bencze Boglárka. :)

Csütörtökön diadalmasan bevonultunk az MR2 8-as stúdiójába a Supersonic együttessel és Ligeti Gyurival. Nagyon hangulatos kis unplugged koncertet hoztak össze a srácok. Az amúgy zúzósabb indie számokat ügyesen áthangszerelték álomszép (ámde hangolhatatlan) Gibson J200-as gitárra, meg (remélem jól emlékszem) Steinway zongorára, meg szitárra, meg tablára, nameg gyönyörűséges vonóshármasra. (Azért volt dobmegbasszus.)

Nagyon élveztük az egész felhajtást, hogy próba, meg beléptetős chipkártya, meg nullszerződés, rádiósbüfé, taklercuvée pillepalackból, profi beállás, mikorfonok, közönség, utána buli a nemcsendes Csendesben. Kedves volt, ahogy Neményi Csaba zeneszerző-gitáros elolvadt a saját szerzeményeinek vonós előadásmódjától, ahogy Tóthandris dobos barátunk ugratott minket, ahogy Ligeti Gyuri az őrületbe kergetett minket azzal, hogy hogyan is kéne glissandót játszanunk, de mégis képtelenség nem jófejnek tartani (mondtam is neki, miután kipróbáltam a szólamomat csúsztatott hangokkal, hogy szerintem a Zagarban zenél... rögtön úgy hangzott az egész, mint a Wings of Love eleje), és ahogy egy emberként olvadozott mindhármunk szíve Bakó Balázs humorától és kitüntető figyelmétől. A basszusgitáros Iliás Ádámot sem akarom ám kifelejteni, mert egy tünemény csendes ember, ráadásul vesztére az ő kezében volt épp a J200-as, mikor bemutatkoztunk, sajnos így nem szenteltem neki annyi figyelmet elsőre, amennyi kijárt volna. Azért úgy tűnt, hogy nincs harag. :)

A koncertet az Akusztik c. műsorban adja majd az MR2, valamelyik június végi kedden 23.00 órakor. Ha tudok pontosabbat, kirakom a koncertnaptárba.

Ssssuuuppppeeeerrrrssooonic Girl

Na, ma este nem viccelünk. Az AFS klipből ismert hegedűs Kata és csellista Niki barátnéimmal megint együtt húzzuk, ezúttal az amerikai turnéjukról épp frissiben hazatért Supersonic együttes unplugged koncertfelvételén a Petőfi Rádió stúdiójában.
Így járnak azok a hegedűs lányok, akik Tóth Andris dobossal zenélnek együtt a zeneiskola szimfonikus zenekarában hamvas ifjúságos korukban.
Rajtunk kívül még Ligeti "Glissando" Gyuri (Zagar, The Puzzle) emeli az est fényét.
Na, majd mesélek. :)