Tavaszindikátor

Közelít a tavasz, ezt most már egészen biztosan állíthatom. Ma először újra a barna bőrcsizmámba jöttem, nem a szürke, bundás hótaposómban. Valamint szakítottam a komor fekete farmerral is és helyette majdnem térdig érő farmerszoknyát és harisnyát vettem fel. Ez még önmagában nem maga az indikátor-jelenség, hanem amit kiváltott. A hócsizma hiányát nem okolhatom a történtekért, mert ahelyett van kicsi cuki váltócipőm, hanem akkor minden bizonnyal a fekete farmer lesz a ludas. Vagy ami még szebb lenne: a tegnapi alakformáló edzés. Ma ugyanis zsizsegtek körülöttem a portás- és teremőr nénik, hogy így de jól nézek ki, úgy de jól nézek ki, milyen reprezentatívan tudok én felöltözni, mer ugye akinek ilyen alakja van, és hát vigyázzak ám itten a férfiakkal, stbstb. A férfiak mindössze sejtelmesen mosolyogtak, és megállapították, hogy feltűnően jó a kedvem. Nem kötöttem az orrukra, hogy ennek mindössze annyi az oka, hogy fél kettőkor végre sikerült ennem valamit a nap során első alkalommal, valamint kiszöktem öt percre a hátsó portához, hogy visszametsszem a rózsabokromat, mielőtt nagyon elkezdene rügyezni. Éljenek hát a harisnyás térdek, éljenek a rügyező bokrok!

Süti, nem süti

Drága Papa! Remélem jól vagy! A múltkor úgy tűnt minden rendben Veled, mikor álmomban a vasútállomáson találkoztunk, Erdőkertes felé menet. Örültem, hogy találkoztunk,  jól néztél ki, jó, hogy nem vagy egyedül, minden jól alakul. Már régóta akartam írni, hogy elmeséljek valamit, ami még tavaly ősszel történt. Emlékszel a kedvenc sütimre? Tudod, az a túrós krémmel töltött, amire kockás mintázatban szórták a kakaót. Mindig olyat hoztál Nekem, ha valamit ünnepeltünk. Abból a kis cukrászdából hoztad, ami a régi munkahelyed közelében van, az Erzsébet királyné útján. Képes voltál útba ejteni akkor is, amikor már nyugdíjas voltál, és nem is kellett dolgoznod, csak jöttetek hozzánk Kőbányáról Újpestre. Sőt még később is, mikor mindannyian Ferihegyen laktunk, és nem is kellett utaznod sehová, ha látni akartál. (Tudom, nem kéne ezen meghatódni, mindig volt türelmed közlekedni, hogy a rosseb egye meg a Beszkártot, Te a kedvenc körözöttemet is csak a Lehel piacon vett juhtúróból készítetted, mert szerinted az a legjobb piac.) Mindig elmeséltettem, hogy pontosan hol van az a cukrászda, emlékeztem, hogy pici hely, a Nagy Lajostól kifelé, de még a Rákos-patak előtt. És hogy valami fa ihlette neve van. 

Egy ilyet találtam, úgy hívják, hogy Füzes. No, hát most végre felkerestem, illetve felkerestük, mert együtt kocsikáztunk oda a Reklámszakemberek Gyöngyével, akit Te már nem ismerhettél meg, de szerintem kedvelnéd. Gréti mama szerint "olyan szép szál legény", ennyi neki már elég is volt, hogy megkedvelje (végül is az elmondások alapján ez nyomós érv volt anno abban is, hogy a nagyapámhoz menjen férjhez az udvarlói közül), de azért nyilván szerepet játszik az is, hogy a Reklámszakemberek Gyöngye mindig kétszer szed minden fogásból, amit főz, és ódákat képes zengeni a süteményeiről meg a lekvárjairól. Persze gondolom Téged az én véleményem érdekelne elsősorban, de hidd el, kedvelnéd Te is, nagyon udvarias és dolgos fiatalember. Tudom, hogy Neked meg ez számít. Képzeld, éppen felújítunk egy lakást, emiatt is sokat gondolok Rád. Remélem kicsit Tőled is örököltem valamit, mint a Gréti mamától a lelkes hímzés-varrás-horgolást - na meg sütés-főzés terén is rá hajazok, a Reklámszakemberek Gyöngye szerint -, és néhány dolgot majd saját kezűleg is el tudok majd végezni a felújítás során. Néha nagyon tudom sajnálni a világot, hogy azt a rengeteg asztalos szaktudást, ami még nem csak lapszabászatban készült bútorok összeállításához volt elegendő, mind magaddal vitted. Annyi szép bútor megy tönkre a világban, mert sajnálják rá az időt, energiát és a pénzt. A Reklámszakemberek Gyöngye ugyan teljesen a svéd típusú lakberendezés híve, és bevallom sok esetben igazat is adok neki, mert szeretem a praktikus gondolkodást (és újabban a rendet is, ha hiszed, ha nem), de azért néha-néha sikerül meggyőznöm, hogy kell egy-egy rusztikus, vintage darab is a lakótérbe. (Te nem mondanád, hogy "rusztikus", meg "vintage", hanem, hogy "ne dobjuk ki, jó lesz az még valamire".) Etus barátunktól például einstandoltunk egy gyönyörű, múlt század eleji konyhaszekrényt. Rá volt írva a hátuljára, hogy Várkonyi Lajos asztalosmester, Kispest, Jósika utca. Vannak fűszertartó fiókjai, porcelánból, olyan bájos kék színű feliratokkal, hogy például Czukor. (Utánajártunk ennek is, naná, a pecsét szerint a cseh-osztrák Ditmar-Urbach kerámiagyár gyártotta őket, márpedig ezzel a cégnévvel csak 1938-ig dolgoztak, úgyhogy annál nem lehetnek fiatalabbak.) Sajnos egy fiók hiányzik, egy pedig törött fülű, és csak csillagászati összegekért restaurálnák, de talán találunk valamelyik bolhapiacon ha nem is pont ilyet, de hasonlót. Mivel Téged már nem zaklathatlak ilyesmivel, rávettem a nagybratyót, hogy újítsa fel nekünk, hát volt vele dolga rendesen, de szépen kicserélte az aljzatot, meg a hátát, kapott új szoknyát és teljes csiszolás után új festékréteget is. Fehéret. Tetszene Neked is, kicsit olyan, mint a babakonyhaszekrény, amit Anyunak csináltál, de mi is sokat játszottunk vele. Azt is fel akarom újítani, ha anyám/a lányod végre előássa a pincéből. Olyan jól mutatnának együtt. A szekrények. Anyám is jól mutat, de nem szeretném, ha éjjel-nappal a konyhámban állna.

Na, de sütiről volt szó eredetileg. Szóval elmentünk a Füzesbe, mert már öt éve senki nem hoz Nekem olyan sütit, és gondoltam a távolbarévedős, önsajnáltató sóhajtozások helyett ideje saját kezembe venni a beszerzést. Bementünk hát az ici-pici, gyanúsan lepukkant külsejű cukrászdába, ahol az eladónéni kedvesen mosolygott, majd nagy szemeket meresztgetett rám a furcsa kérdés hallatán, aztán az emlékeiből előkotort valamit:
- Igen, igen, igaza van, tényleg volt egy olyan süteményünk... Milyen finom is volt! Sokan vitték... De már nem áruljuk sajnos. Már vagy öt éve...
Hát, így jártam, drága Papa, úgy látszik hiába ízlett másoknak is, Te voltál a fő felvásárlóerő. Én meg itt maradtam kakaós süti nélkül. Azért nem vagyok ám nagyon szomorú, még emlékszem az ízére, és hát semmi sem örök, a kakaós sem. Néhány jó dolog elmúlik, de mindig lesznek újabb jó dolgok is. A lényeg, hogy szeressük egymást, gyerekek, ugye?
Sokszor puszil,
Bogó

Uggh...

- Csissz-csossz, csissz-csossz - jött mögöttem valaki a Szondi utcában, akiről máris az a képzetem támadt, hogy testi fogyatékossága miatt nehezen tengetheti napjait, én meg legyek hálás, hogy teljesen felgyógyult a térdem.

- Csissz-csossz, csossz-csissz, csissz-csissz-CSOSSZ-csissz - követtek a hangok továbbra is. Nem mertem hátrafordulni, a helyzet egyre súlyosabbnak hangzott. Félreálló csípő? Rövidebb bal láb? Súlyos gerincferdülés?

- Csissz-csossz, csissz-csossz-csossz, csissz-CSISSZ-csissz - a csoszogás szinte ÜLDÖZÖTT, feltartóztathatatlanul, szinte késztetést éreztem, hogy megszaporázzam a saját lépteimet. 

Na várjunk csak. Itt kezdett nekem az egész gyanús lenni. A vizionált rémségekkel együttélni kényszerülőről inkább feltételeztem volna, hogy csoszogása lassan elhalkulva beleolvad az utca zajába, minthogy leelőz a szűk járdán. De ekkor már elértük a Dózsa György úti kereszteződést. A zebránál piros volt a lámpa, megálltam. Mellém kanyarodott a mögöttem haladó: nagyjából 15 év körüli lány, laza leggings-hosszú ing-pulcsi kombinációban, unottan rágózva bámult a világra, melytől lehetőségeihez képest igyekezett elzárni magát a fülhallgatóival. Lábán valami elképesztően formátlan, bundás, semmilyenbarna csizmaszerűség. Ősz volt, kezdett hűlni a levegő, de hónak még nyoma sem volt sehol. A lámpa zöldre váltott, de én meglepetésemben néhány lépés hátrányból indultam, így már szemmel is követhettem az anatómiailag teljesen egészséges, de a dédnagyanyáink régi szenes vasalójáról mintázott lábbelinek köszönhetően a tartást teljesen nélkülöző, befelé csukló lábak küzdelmét az aszfalttal. A talp nyilván valamilyen speciális anyagból készült, mely felerősíti a gravitáció hatását, így csak minimális mértékben képes elszakadni a talajtól. Rendkívül nőies megjelenést és mozgáskultúrát biztosít viselőjének, úgy sejtem hosszútávon is előnyösen formálja az izmokat. 

Ugg - tudtam meg szakértő Esztertől a lábbeli hivatalos nevét. Nagyon találó, végtére is.

(Ma hivatalos panasznapot tartottam, holnap folytatjuk némi halogatott érzelgéssel, majd visszatérünk objektív hírportál funkciónkhoz. Hahaha. Ezt azért el ne higgyétek már.)   

Megkésett háborgás

Még decemberben, a bécsi karácsonyi vásár nyújtotta örömök után arra vetemedtünk, hogy ellátogassunk a Vörösmarty téri vásárba is. Nem volt zökkenőmentes a találkozó, mert rengetegen voltak, az én telefonom lemerült, Etus pedig lazán elsétált a találkahelynek megbeszélt óriási karácsonyfa mellett, amit nem vett észre, de valahogy csak megtaláltuk egymást.  Nos, fejlődik a hely, a szokásos ablak-nyitogatós adventi kalendárium helyett például komplett tíz perces épületfestő fényjátékot csodálhattunk meg este nyolckor a Gerbeaud ház homlokzatán. Nagyjából itt ki is merül a dicséreteim tárháza. A vásár úgy tűnik olyannyira fejlődik, hogy kinőtte a helyet. Hiába a sok szép áru, sült kolbász, langalló és mézeskalács... semmi nem látni, mert tömeg van. Ideje lenne áttérni a Bécsben már jól bevált több helyszínes vásárra, hogy ne egy területen koncentrálódjon minden érdeklődő. 

Külön csalódás volt, hogy idén nem készült betétdíjas bögre a forralt borhoz, helyette rendkívül környezetbarát polifoam poharakat osztogattak. Ez önmagában is kiábrándító, de legalább arra gondolhattak volna, hogy eldobható pohár = sok szemét. Vagyis jóval több szemeteskukára lett volna szükség a helyszínen, de sajnos csak a szokásos utcai szemeteskosarak álltak rendelkezésre, azok pedig mind dugig voltak már kora estére. A Váci utcában is szanaszét gurultak az üres poharak, igazán elegáns európai látványt nyújtott. 

Szomorú voltam, szomorú vagyok. Jövőre csináljuk már valahogy jobban.

Hogyan hajítsunk beiglit? - avagy évvégi Malacos dínom-dánom, Csibor módra

Szeretettel ajánlom ezt a bejegyzést, Manyinak, Karcsinak, Marcinak és persze a Rozsomáknak is.

Koncertbeszámolót írni hetekkel, mi több, hónapokkal később nehéz műfaj. Ennek több oka van. Kezdetnek ott van az, hogy - a klasszikus mondást kissé elferdítve -, zenéről írni, olyan, mint táncolni az építészetről.  Minek is írunk blogot  mi zenészek arról, hogy milyen volt egy koncert? Leírjuk, hogy ki milyen akkordot fogott mellé? Vagy elmeséljük, hogy milyen jó lett az új dalunk? Ezek nem túl izgalmas témák mellékelt hanganyag nélkül, de lehetnek akár egy jó sztori kiindulópontjai. A koncert önmaga - lássuk be - sokszor kismiska az egész körítéshez képest. A zenész szemszögéből nézve ugyanis a koncert nem csak az hatvan-kilencven perc, amit a színpadon töltünk, hanem többnyire egy félnapos program. Kezdődik a koncerthelyszínre cuccolás logisztikai problémáival, hogy ki, mit visz, mivel szállítjuk, ki pakol, ki nem pakol, miért megint ő pakol, hátsohanemihatokegyjósört?!?, kifogtuk a világ leglassabb taxisát, és hasonló apróságokkal. Ha vidékre kell menni, az utazás izgalmairól sem szabad elfeledkezni, lényeges témák lehetnek a mikor induljunk, miért olyan későn/korán, mármegintelkéstél, nem férünk be ennyien, a nyakamba esett a basszusgitár, mikorérünkmároda, álljunk meg, mert elfogyott a sör, álljunk meg, mert sok sört ittam, éhes vagyok, szomjas vagyok, nyűgös vagyok, anyuuuuu, mikorérünkmároda, hogy tartod azt a térképet, hívd már fel a szervezőt. A helyszínre érve jön a következő pakolási kör, egyezkedés a helyi munkatársakkal, van-e minden, amit ígértek, eljutott-e odáig a rider, vagy egyáltalán a hír, hogy jövünk, felférünk-e a színpadra, kapunk-e sört, a hegedűnek is kérnénk egy DI-Boxot, bocsaszittem mikrofonba megy, nem-nem ez elektromos, bvááháháá mi ez a csontváz ez tényleg szól?, de a mikrofont ne vidd el vokálozni is fogok,  minek van az a rider, mikor állunk már végre be, igyunk már egy sört, kezdjük a lábdobbal, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM,  tamok, TRAPP, TRAPP, TRAPP, TRAPP, pergő, TRÜPPP, TRÜPPP, TRÜPPP, TRÜPPP, cinek, CISZTIRIPRÜSSZTA, CISZTIRIPRÜSSZTA, na most egybe, mikor iszunk már egy sört, sok a basszus, de én nem hallom, mersüketvagy, még kérünk a kontrollba,  hol az énekesünk, én még nem hallom jól magam,  gerjed az egész, ámindegyjóleszezígy, igyunk már egy sört, sose bírunk beállni normálisan, van egyáltalán zenekari fogyasztás?, mindjárt kezdeni kell, várjatok már, mer egy kicsit sok volt a sör, hol az énekesünk, na akkor egy-két-há...és!
És ez még mindig csak a kezdet. Van ám koncertvége és visszaút, pakolás is, hasonló izgalmakkal, de ha mind leírnám azt is, letiltatnátok az oldalt. A címben megjelölt koncert kapcsán sajnos már csak foszlányokra emlékszem, de nagyjából az volt, hogy:

• hallgattunk Tükezoo-t, ami eddig is nagyon tetszett
• felavattuk Viktort, a Csibor új gitárosát, aki nekem nem is új, mert már toltunk együtt country zenét, de mondjuk annál örömtelibb a viszonthallás-látás
• a Tükezoo is meghallgatott minket alaposabban és most már mi is nagyon tetszünk nekik, sőt szerelmesek lettek a Csibor zenébe, állításuk szerint
• újra Malackáztam kicsit, bár éppen Malacka elvonókúrán voltam hivatalosan, holmi megnövekedett munka és tanulmányi okokból, amikből legalább mostanra az egyik megszűnt (és szerencsére nem a munkám)
• jó volt Malackázni, csak kicsi volt a hely kilenc zenésznek és Tomi elszokott attól, hogy mindkét oldalán áll egy nő, úgyhogy rendszeres karambolokkal tarkítottuk a műsort
• jöttek sokan, még olyanok is, akiket olyan rég láttam, hogy már azt hittem el is felejtettek
• a Silenus nem lenne rossz hely, csak fent kicsit hűvösebb van, nincs Guinness és cider, lent viszont nem fogadják el a zenekari italbónt
• megint komoly fejvakarásra és homlokráncolásra inspiráltunk néhány taxist egy komplett dobszerkó és néhány erősítő puszta látványával

Az azóta történt koncertekről meg nem fogok írni és punktum. :) 

Végzett

Konzulensi értékelés: jeles
Opponens értékelése: jeles
Védés: jeles
Záróvizsga: jeles
Diploma minősítése: kiváló*

Muszáj volt egy cseppet nagyképűsködnöm, most pedig: back to life, back to reality!


*Végzettség meghatározása: biológia tanár, "Arts&Business" szakirányú végzettséggel. Hehehe.