hétfő, február 13

Süti, nem süti

Drága Papa! Remélem jól vagy! A múltkor úgy tűnt minden rendben Veled, mikor álmomban a vasútállomáson találkoztunk, Erdőkertes felé menet. Örültem, hogy találkoztunk,  jól néztél ki, jó, hogy nem vagy egyedül, minden jól alakul. Már régóta akartam írni, hogy elmeséljek valamit, ami még tavaly ősszel történt. Emlékszel a kedvenc sütimre? Tudod, az a túrós krémmel töltött, amire kockás mintázatban szórták a kakaót. Mindig olyat hoztál Nekem, ha valamit ünnepeltünk. Abból a kis cukrászdából hoztad, ami a régi munkahelyed közelében van, az Erzsébet királyné útján. Képes voltál útba ejteni akkor is, amikor már nyugdíjas voltál, és nem is kellett dolgoznod, csak jöttetek hozzánk Kőbányáról Újpestre. Sőt még később is, mikor mindannyian Ferihegyen laktunk, és nem is kellett utaznod sehová, ha látni akartál. (Tudom, nem kéne ezen meghatódni, mindig volt türelmed közlekedni, hogy a rosseb egye meg a Beszkártot, Te a kedvenc körözöttemet is csak a Lehel piacon vett juhtúróból készítetted, mert szerinted az a legjobb piac.) Mindig elmeséltettem, hogy pontosan hol van az a cukrászda, emlékeztem, hogy pici hely, a Nagy Lajostól kifelé, de még a Rákos-patak előtt. És hogy valami fa ihlette neve van. 
Egy ilyet találtam, úgy hívják, hogy Füzes. No, hát most végre felkerestem, illetve felkerestük, mert együtt kocsikáztunk oda a Reklámszakemberek Gyöngyével, akit Te már nem ismerhettél meg, de szerintem kedvelnéd. Gréti mama szerint "olyan szép szál legény", ennyi neki már elég is volt, hogy megkedvelje (végül is az elmondások alapján ez nyomós érv volt anno abban is, hogy a nagyapámhoz menjen férjhez az udvarlói közül), de azért nyilván szerepet játszik az is, hogy a Reklámszakemberek Gyöngye mindig kétszer szed minden fogásból, amit főz, és ódákat képes zengeni a süteményeiről meg a lekvárjairól. Persze gondolom Téged az én véleményem érdekelne elsősorban, de hidd el, kedvelnéd Te is, nagyon udvarias és dolgos fiatalember. Tudom, hogy Neked meg ez számít. Képzeld, éppen felújítunk egy lakást, emiatt is sokat gondolok Rád. Remélem kicsit Tőled is örököltem valamit, mint a Gréti mamától a lelkes hímzés-varrás-horgolást - na meg sütés-főzés terén is rá hajazok, a Reklámszakemberek Gyöngye szerint -, és néhány dolgot majd saját kezűleg is el tudok majd végezni a felújítás során. Néha nagyon tudom sajnálni a világot, hogy azt a rengeteg asztalos szaktudást, ami még nem csak lapszabászatban készült bútorok összeállításához volt elegendő, mind magaddal vitted. Annyi szép bútor megy tönkre a világban, mert sajnálják rá az időt, energiát és a pénzt. A Reklámszakemberek Gyöngye ugyan teljesen a svéd típusú lakberendezés híve, és bevallom sok esetben igazat is adok neki, mert szeretem a praktikus gondolkodást (és újabban a rendet is, ha hiszed, ha nem), de azért néha-néha sikerül meggyőznöm, hogy kell egy-egy rusztikus, vintage darab is a lakótérbe. (Te nem mondanád, hogy "rusztikus", meg "vintage", hanem, hogy "ne dobjuk ki, jó lesz az még valamire".) Etus barátunktól például einstandoltunk egy gyönyörű, múlt század eleji konyhaszekrényt. Rá volt írva a hátuljára, hogy Várkonyi Lajos asztalosmester, Kispest, Jósika utca. Vannak fűszertartó fiókjai, porcelánból, olyan bájos kék színű feliratokkal, hogy például Czukor. (Utánajártunk ennek is, naná, a pecsét szerint a cseh-osztrák Ditmar-Urbach kerámiagyár gyártotta őket, márpedig ezzel a cégnévvel csak 1938-ig dolgoztak, úgyhogy annál nem lehetnek fiatalabbak.) Sajnos egy fiók hiányzik, egy pedig törött fülű, és csak csillagászati összegekért restaurálnák, de talán találunk valamelyik bolhapiacon ha nem is pont ilyet, de hasonlót. Mivel Téged már nem zaklathatlak ilyesmivel, rávettem a nagybratyót, hogy újítsa fel nekünk, hát volt vele dolga rendesen, de szépen kicserélte az aljzatot, meg a hátát, kapott új szoknyát és teljes csiszolás után új festékréteget is. Fehéret. Tetszene Neked is, kicsit olyan, mint a babakonyhaszekrény, amit Anyunak csináltál, de mi is sokat játszottunk vele. Azt is fel akarom újítani, ha anyám/a lányod végre előássa a pincéből. Olyan jól mutatnának együtt. A szekrények. Anyám is jól mutat, de nem szeretném, ha éjjel-nappal a konyhámban állna.
Na, de sütiről volt szó eredetileg. Szóval elmentünk a Füzesbe, mert már öt éve senki nem hoz Nekem olyan sütit, és gondoltam a távolbarévedős, önsajnáltató sóhajtozások helyett ideje saját kezembe venni a beszerzést. Bementünk hát az ici-pici, gyanúsan lepukkant külsejű cukrászdába, ahol az eladónéni kedvesen mosolygott, majd nagy szemeket meresztgetett rám a furcsa kérdés hallatán, aztán az emlékeiből előkotort valamit:
- Igen, igen, igaza van, tényleg volt egy olyan süteményünk... Milyen finom is volt! Sokan vitték... De már nem áruljuk sajnos. Már vagy öt éve...
Hát, így jártam, drága Papa, úgy látszik hiába ízlett másoknak is, Te voltál a fő felvásárlóerő. Én meg itt maradtam kakaós süti nélkül. Azért nem vagyok ám nagyon szomorú, még emlékszem az ízére, és hát semmi sem örök, a kakaós sem. Néhány jó dolog elmúlik, de mindig lesznek újabb jó dolgok is. A lényeg, hogy szeressük egymást, gyerekek, ugye?
Sokszor puszil,
Bogó

4 megjegyzés:

Bea írta...

Bogi, ez nagyon szép volt. Meghatódtam.

Kini írta...

Nem ér ilyeneket írni, mer' Hormonálisan Hátrányos Helyzetű Barátnőnk elolvassa, oszt sír, mint a záporeső.
Szép volt nagyon.

Névtelen írta...

Huhh Bogi! Megkönnyeztem... Ez igazán szépre sikeredett!
(N.Viki)

E. írta...

hétfőn lesz hét éve, hogy nincs kivel meccset néznem úgy, hogy a fejem a pocakján pihentetem. ma még nem bőgtem ki magam rendesen, most sikerült. köszönöm!