Tücsökciripelés

Mostan csak ülök itt kint az erkélyen, Újbuda egyik legkedvesebb, legcsendesebb utcájában, amit hamarosan itt kell hagynunk, sok-sok szép emlékkel együtt. A Tücsök néha nem érti magát, hogy tán öregszik, vagy mifene, de egyre nehezebben néz szembe a változásokkal, márpedig mostanság úgy tűnik dupla költözködésnek néz elébe. Nyilván valami frankóbb megoldást próbál kínálni az élet, amihez még Leákat és tücsökciripeléstől hangos erkélyeket is érdemes elengedni, mert pont ma olvastam, hogy "When God takes something from your grasp, He's not punishing you, but merely opening your hands to receive something better." Dehogy ezt milyen nehéz megtanulni! Lehet, hogy kéne járnom bunji-jumpingolni, az fejleszti az "ugornyunk fejest az élet sűrűjébe" kamikaze képességet.

A még furább, hogy a nyáresti erkélyenücsörgés, tücsökciripeléshallgatás, füstillatszimatolás, lemenőnapfényébenúszkálóbárányfelhőnézegetés mind-mind az erdőkertesi nyarakra emlékeztetnek mostan engemet, és ettől borzasztóan hiányoznak a nagyszüleim, ami nem meglepő, viszont a gyerekkorom is iszonyatosan hiányzik, ami meg már igencsak meglepő. Pedig kicsit mindig durcás voltam, hogy már megint lepasszoltak minket a nagyszülőknek hetekre. De volt kovászos uborka, cseresznyefára mászás, asztalosinaskodás, gyomlálgatás, kertizuhanyozás, nagyi rejtvényújságának megfejtése...

Hüpp. :(

Mi ez a szentimentális hangulat a Tücskön?