kultúrrovat: Leonce és Léna

Szerda estére kaptam két jegyet a Tháliába, a Maladype Színház előadására, Georg Büchner Leonce és Léna c. darabjára. Ki mást vihettem volna magammal, mint Etus kultúrpajtit, akivel már olyan sok darabot és filmet néztünk meg együtt. Szegény Etus asszem kivételesen nem értékeli, hogy rögtön ő jutott eszembe, szerintem szívesen lemondott volna erről az élményről. (Igazából saját bevallása szerint is.) A szünetben erősen reménykedett, hogy talán nem vagyok kiváncsi a második felvonásra, de sajnos az voltam. Több jelenet során csak az akadályozta meg a harakiri végrehajtásában, hogy az ajándék dugóhúzót, amit nekem szánt karácsonyra, a kocsiban felejtette. A darab lényege, hogy a viszonylag egyszerű történettel, de bonyolult szöveggel és háttérgondolatokkal rendelkező színművet nyolc jelenetre osztották, és mind a nyolcat négyféleképpen tanulták meg. A rendező aznap este dönti el, hogy épp melyik verziót játsszák az adott jelenetből. Mivel négy fiú és négy lány tartozik a társulatba, mind a négy verzióban más játssza a fő szerepeket. Vagyis két egymást követő jelentben nagy valószínűséggel mindenki teljesen más bőrbe bújik, szegény néző meg koncentrálhat ezerrel, hogy kövesse az alapból is nagyon elvont sztori szálait... Ehhez jön még a minimáldíszlet, vagyis egy fehér tornaszőnyegen nyolc fekete alak plusz néhány bambuszrúd. Nekem azért tetszett, mert a mozgásnak is nagyon nagy szerepe van a játékban a szöveg mellett, és mert elég sok modern poént kavartak bele. De bevallom az elején még nekem is nagyon öncélúnak tűnt az egész. Leginkább a rendező szórakozik jól, másodsorban a színészek, és legkevésbé a közönség. De bele lehet rázódni. Egy-két jelenetből megmutattak többféle verziót is, az különösen érdekes volt.
Hallgassátok szeretettel a darab főcímdalát.
Mein kleiner grüner Kaktus, steht draußen am Balkon, hollari, hollari, hollaro. :)