Rend a lelkem

Amint kint, úgy bent, tartja a bölcs mondás. Ezek szerint az én lelkemben folyamatos káosz van, de ez csak megtévesztő látszat, én mindig tudom minek (kinek?) hol a helye és mit hol találok. (Reped a plafon...) Néha, furcsa hormonális konstellációknál azért a külső káosz el kezd picit zavarni és akkor nagyon de nagyon nekiállok rendetrakni. Múltkor rámszakadt egy üres vasárnap. Reggel kinyitottam a hűtőt, valami reggeliféleség után kutatva, mikor is kezembe akadt valami 2007 elején lejárt cucc. A dugig tömött hűtő egy óra múlva szinte üresen tátongott (ahogy a gyomrom is), ellenben négy hatalmas szatyor általam ehetetlennek nyilvánított hideg- és szárazélelmiszert nyelt el a szemétledobó miután átkutattam az egész konyhát. Mivel folyékony halmazállapotú (illetve az idők során azzá vált) dolgokat is likvidáltam, (ehh, micsoda agyafúrt poén, csak így utólag vettem észre...) és szükségessé vált egy felmosás is, innentől már megállíthatatlan folyamatlavinát indítottam be: kitakarítottam a lakást. Ha valaki régóta ismer, ne adj isten volt szerencséje velem lakni, azt tudja, hogy az ünnepi esemény, ha én felmosófát veszek a kezembe. (Brrr...!)
Jutalmul este jól be is vásároltunk, újratöltve a hűtőt, hogy majd legyen megint mit kidobálni.

Ma az irodában játszom ugyanezt. Az utóbbi majd négy évben többször költöztünk már hosszabb-rövidebb időre ide-oda a házban a folyamatos felújítások és átalakítások miatt. Ilyenkor nincs idő szelektálni, dobozokba vágunk mindent, aztán elsüllyesztjük egy szekrényben. Ma irodaszer kommandót tartottam, ez három talajtól plafonig érő szekrényt érint és kb. két kiskocsival szállították el a felesleges nálunk dekkoló dolgokat úgysmint: több csomag régi céges papír, két doboz múzeumos karácsonyi üdvözlőlap (első évben még lelkesen küldözgettük), 82 doboz irattűzőkapocs (olyan méretben, ami egyikünk tűzőgépébe sem jó), egy nagy adag telefonregiszter füzet (na persze, majd irogatom kézzel, billentyűzet meg minek van?), egy óriás tűzőgép (egyszer tévedésből rendelték nekünk)... nem is folytatom. Kicsi koromban imádtam irodásat játszani (nagymamám titkárnő volt a Képcsarnok igazgatóhelyettese mellett, nahát!), és sulikezdés előtt a papírbolt volt a mennyország, hát most nem panaszkodhatok.