Nemzeti Ünnep

Eddig nem mertem nagydobra verni, hogy micsoda kelta csodazenekarba keveredtem, de most már végre úgy tűnik, hogy nem csak illúzió. Legalábbis egy koncertet már magunk mögött tudhatunk. A dolog valahogy úgy jött, hogy Béla (SpaceJam) búcsút intett a MÉZ zenekarnak, de hiányzott neki az ír zene. Aztán mikor mi is G betűs zenekarok nélkül maradtunk, akkor mondta, hogy mi lenne, ha összeszednénk még Petit meg Mikit a SpaceJamből, ők is játszottak már elég zöldszigeti slágert, meg kb úgyis mindenre kaphatóak. Ha épp ráérnek. Három ilyen álom(zenész)pasi ellen fogok én tiltakozni? :)
Hát így keveredtünk a tordasi ünnepségre tűzijáték előzenekarnak. Sokkal többen voltak, mint gondoltuk, konkrétan rengetegen. Nem mondom, hogy máris teljesen bakimentes a produkció, meg az Itáliában hasat sütettő fuvolistánk hiánya is érződik, de a rutin sok mindenen átsegít, tudunk hangulatot teremteni és összességében nagyon jól éreztem magam. A vicces az, hogy kb. pont egy éve pont ugyanott volt egy rögtönzött koncertünk ugyanebben a felállásban, ami viszont toronymagasan életem legrémesebb koncertélményének számít. Azt mondjuk jóval kevesebben látták, és vigaszként utána rögtön életem egyik legjobb koncertje következett, mikor Kolipka Évivel kiegészülve átváltottunk kocsmadalokról SpaceJam repertoárra. Az volt az első SJ bulim. Katarktikus élmény. Éjfélkor még a Körúton ugráltam a boldogságtól egy dobozos sörrel a kezemben.