Ide fókuszáljatok!

Ma még kéne írnom valamiről, csak azért, hogy holnap ünnepelhessünk, de duplán. :)
Mondjuk, hogy végre legyen egy kis hazabeszélős kultúra-téma, elmondom, hogy láttam végre alaposabban a fotókiállításunkat. Az a címe, hogy Lélek és Test, és körülbelül a két világháború időszakát fedi le, elsősorban hazánkfia, de külföldön világhírűvé lett művészek munkáit bemutatva (Kertész Andor, Moholy-Nagy László, Halász Gyula alias Brassai, ill. Friedmann Endre Ernő alias Robert Capa) , a hazai és nemzetközi kortársakkal párhuzamban, hat témába rendezve (emberi test, portrék, élet-halál...). Örülök, hogy az alapos nézegetéssel megvártam a Sebő Együttes kőszegi kiküldetésének végét, mert így a Perger művész úr értő fotós szemein át beáramló látvány néhány ezer villánygyors szinapszison átfutva mindjárt a száján át jött kifelé okosságok formájában bele az én fülembe. Ez sokat dobott az amúgy is remek képek műélvezetén. Laikus fejjel sosem jutott volna a fotókon szereplő emberek szembogarát bámulni, hogy milyen fényforrás/ernyő tükröződik benne, de most már azt is tudom, hogy melyik fotós a legmocsokabb szemét dög, hogy ilyen felháborítóan tökéletes képet hozott össze. Egyszóval gyertek, mert jó. Akit nem izgat fel a művészet, az legalább a meztelen nők miatt nézze meg.

Belga

Tegnap este az Henri Belgian Brasserie-ben söröztünk Marcsival, Évivel, Péterrel és Zimbivel ötösben. A három belga söröző közül ez még eddig kimaradt a repertoárunkból. A Pater Marcus hangulatát szeretem a legjobban, a Mosselen-ben a kajáért és a zsiráfért rajongunk nagyon. (Ez utóbbi három liter sör egy félméteres korsóban, kicsi sörcsappal az alján.) Az Henri-ban azt hiszem a sörkorcsolya-adagok viszik a pálmát. Tovább nem jutottunk az étlap kínálatában, mert két adag "előételtől" úgy jóllaktunk hárman (isteni sajttál és sültkrumpli szószokkal), hogy moccani sem bírtunk. Megjegyzem a hárman, az nem a három lány, hanem a két fiú meg én, vagyis számolhatunk öt lánnyal. A belga sörökről még nem nagyon tudok nyilatkozni, mert az igencsak széles repertoárból (ami a kinti kínálatnak még így is csak nyilván töredéke) még csak néhánnyal kerültem közelebbi ismeretségbe. Korábban számomra A belga sör a Leffe Dark volt, aztán jött a Hoegaarden White, meg a Belle-vue Kriek gyümölcsös lánysör. Péter nagy kedvence a Kwak, ami kocsis sör, kocsirázkódás-biztos pohárban, aminek formája garantálja, hogy nem lötyög ki belőle semmi függőleges helyzetben, ellenben ivás közben tuti a nyakadba ömlik minden. Én most csapolt Apple White-tal kezdtem, ami 30% almalé, elég édes és csak 3,1%-os. Ennek ellenére nagyon jókedvet csinál. Nem úgy a második próbálkozásom, a Duvel, amire azért esett a választásom, mert azt írták róla, hogy "ördögien erős" (9,2%), aromájában az "alma és egy nagy adag perverzitás keveredik" és "meditatív" sör. Ebből csak az utolsó érvényesült, mert gyakorlatilag bealudtam tőle és minden addigi virgoncságom elpárolgott. Nyüf.

...és ott marad a csiga nyoma...

Ez egy idézet az általam ismert legrövidebb BoogieMamma számból. Eszembe jutott ugyanis, hogy grilles beszámolómból kimaradt egy fontos momentum. Épp kifogtuk a meztelen csigák rajzásának időpontját, akik az esti kártyaparti alatt "őrült sebességgel" árasztották el a teraszt. Mit tesz ilyenkor a bátor biológia szakon végzett Tücsök? Vagány lazasággal csupasz kézzel távolítja el a csupasz lánctalpast a kövezetről. És vajon mit tesz ilyenkor a halálra rémült ámde rafinált csiga? Még több nyálkát termel, olyat, ami véletlenül sem oldódik sem vízben, sem szappanban ellenben úgy ragad, mint a sűrű technokol. Vajon miért is piszkáltuk anatómia gyakorlaton csipesszel ezeket a drága dögöket? Na vajon miért? Ilyeneken ugye előre kéne elgondolkodni. A többieket már egy falevél segítségével pakoltam arrébb. Mindezt csak azért írtam, hogy ne fogdossatok meztelen csigákat. Nem nagy élmény.

Vak tehén

Minden tisztességes női magazinnak van saját séfje. Egyszer már felajánlottam főzés témában nagyon otthon levő Kini barátnémnak a társszerzői posztot, de szerényen visszautasította és eddig csak kommentekben olvashattuk a beszámolókat nem mindennapi kulináris utazásairól. Most viszont végre olvashatjátok az első Gastro Gast-rovatot, íme:

Tegnap voltam egy blindekuh nevű étteremben. A blinde Kuh ugyanaz a játék, mint angolul a blind man's bluff, szóval szembekötősdi. De itt nem a szemedet kötik be, hanem egyszerűen tök sötét van.
A menetrend a következő: megérkezel az étterembe, a recepción még világos van. Itt az uszodákból vagy múzeumból ismerős szekrényekbe elzárod a táskádat, telefonodat, és mindent, ami fényt adhat (tehát pl. a világítós vagy foszforeszkáló számlapú órákat is). Itt nézed meg a menüt is (ami hetente változik), van 2-3-féle előétel, 3-féle főétel (húsos, halas és vega) és 3-féle desszert. Van rendes borlap, kávé, stb.
Amikor az étlapot már eléggé áttanulmányoztad, akkor jön értetek egy pincér, és egymás vállát megfogva szépen bevonatoztok az asztalotokig, a teljes sötétségbe. Ott a pincér mindenki kezét egyenként ráteszi a széke támlájára, le lehet ülni, és elkezdeni tájékozódni az asztalon. Van anyagszalvéta, vizespohár, kés, villa. Utána lehet rendelni, abban biztos lehetsz, hogy a pincér meg fogja jegyezni :) Mi nem rendeltünk előételt, de kaptunk a "ház ajándékából", ami egy uborkás-diós-joghurtos nyári leves-szerűség volt. Utána érkeztek a főételek, és az egészen új kihívások: mi hol van a tányéron? Mennyi van még a tányéromon? Hogyan kell húst vágni,és hogyan marad fönt bármi is a villán? Hogyan tudom megkóstolni a másik kajáját? Ebből két eléggé vicces estünk adódott: először az Andris adott nekem. Beleszúrta a villáját egy darab bárányhúsba - meg sem próbált belőle levágni egy falatot - és mondta, hogy harapjak. Megtaláltam a villát, harapnék, és kiderült, hogy a drága a csontot nyújtotta véletlenül nekem :) A másik vicces eset akkor volt, amikor a rizottómból adtam neki, de még nem volt nyitva a szája. Pech. Mások is ügyeskedtek: az egyik barátunk megjegyezte, hogy mintha neki egyre több dolog lenne a tányérján. Mire a mellette ülő a legteljesebb természetességgel mondta, hogy akkor ő valószínűleg oda pakolta a lerágott báránycsontokat.
A kihívások másik része az italokhoz kapcsolódik: ki kell találni, melyik a buborékos, és melyik a mentes ásványvíz. Van-e még a borosüvegben? Hogyan tudjuk egymásnak átadni az üvegeket anélkül, hogy közben ne borítanánk föl az összes útba eső poharat? Hogyan lehet koccintani?
Eddig is felnéztünk rá, de most nagyon elkezdtük tisztelni azt a vak kollegánkat, aki kulturáltan tud enni a kantinban, a keze helyett evőeszközöket használ, és nem csinál maga körül tökéletes disznóólat :) Kész szerencse volt, hogy a nagy sötétben senki nem látott, úgyhogy Chloe kényelmesen elfogyaszthatta teljes vacsoráját kézzel (gyönyörű tiszta maradt az evőeszköze :)), Andris kibányászhatta a málnamagot a fogai közül,és én kinyalogathattam a tányért a csokitorta után.
Végülis egész higiénikus állapotban jöttünk ki az étteremből, habár a partedliként a nyakunkba gyűrt szalvétákat az asztalon hagytuk - azok árulkodhattak képességeinkről és szerencsénkről.
Hát ilyen volt a Vak Tehénnél, mindenkinek ajánlom, aki Zürichben jár, de lehet testvérintézményeket találni Európa számos pontján ezen a honlapon: www.blindekuh.ch (aki részletes információra kíváncsi, az a német verzióval próbálkozzon, az angol sajnos nem teljes)

Kini aus Zürich

Kitolás

Jó könyvet kaptam kölcsön, ajánlom olyanoknak is, akik több mint 9 hónap múlva válnak majd kispapává-kismamává. A mai kedvenc poénom az "addigra már olyan öregek leszünk, hogy kicsúszik a szánkon az igényes könnyűzene kifejezés". A rendszeresen felbukkanó pecahaver, Dr.I., politoxikomán kórboncnok hatására pedig reggel óta az a Malacka és a Tahó szám megy a fejemben, hogy "politoxikomán az én tubicám, politoxikomán váo-váo-váo-váo, politoxikomán az én tubicám..." Így jár, aki beugró malac egy eszement zenekarban...
Megint élmény lehet velem együtt b-kávézni reggel. Teljesen váratlan pillanatokban tör rám a visszafojthatatlan röhögőgörcs. (Már kitapasztaltam, nem érdemes megpróbálni visszafojtani, úgy olyan furcsa vinnyogások jönnek ki a közben erősen torzuló fejemből.)

Grilles Gryllus

A tücskök (latinul Gryllus campestris, csehül cvrček) a világon a legjobban grill-partykra szeretnek járni nyáron. Ha lehet, akkor naponta kettőre. Főleg ha még hegedülni is hagyják őket.
Péntek este Timi meghívott a gárdonyi nyaralójukba, ahol pár kedves kollega-baráttal igyekeztek kikapcsolódni a hétvégén. Timi (aki nem csak jófej, hanem még a háziasszonyok gyöngyei közül is a leglelkiismeretesebb kategóriába sorolandó), Sanyi (akiről most aztán mindjárt rengeteget mesélek), Atus (aki nagyon ért a zongorákhoz, és mellékfoglalkozásként néha ciripelő ízeltlábúak pszichológusa), valamint Edus (Atus tündér felesége) már korán leutaztak, hogy előkészítsék a terepet. Kisebb kavarodás és sok-sok telefonálgatás után,-hogy akkor a társaság második fele hogyan és mikor jut le a helyszínre-, végül is sikerült nekem is elindulni szombat este felé Petivel. Ezzel el is értük a végleges létszámot, az eredeti terv szerint vasárnap csatlakozók ugyanis a főváros nyugalmát választották végül a fű- és sövénynyíróktól hangos tópart helyett.
A program teljesen Tücsök-barát volt: borozgatunk, kártyázgatunk, zenélgetünk, sétálgatunk, beszélgetünk, a fennmaradó időben pedig eszünk. Sokat.
Mikor Peti az autóba tuszkolta az egy napra szánt cuccomat, akkor kicsit elméláztunk rajta, hogy a nők miért visznek mindenhova annyi felesleges holmit. Ő speciel sietve pakolt, ezért beérte egy pólóval és egy fogkefével. Neki lett igaza, semmi szükség sokmindent vinni egy napra. Főleg, ha ott van Tücsök, akinél van plusz egy pulcsi, fogkrém, hálózsák, szúnyogriasztó spray és naptej, és mindezeket hajlandó rendelkezésre bocsátani. A fürdőnadrág hiányt már inkább nem próbáltam megoldani, attól tartok a bikinim kicsit furcsán állt volna rajta. Épp elég derültséget okozott, hogy mire visszaértünk Sanyival a reggeli tóparti sétából és bevásárlókörútból, Peti elkobozta a gitáros-ezüstfeliratos alvóspólómat, merthogy a saját tisztának hitt ruhája csokis lett. Nagy előnye az S méretnek, hogy mindenki számára egyértelművé vált, hogy nem láblógatással tölti az idejét a konditeremben. Mindezek mellett komoly önkritikát gyakorolva közölte, hogy valójában éppen német rockzenekart akar alapítani. Végül is Sanyi táskájából is előkerült egy plusz póló, úgyhogy a Tokio Hotel egyelőre fellélegezhet, nem fenyeget a konkurencia. :)

And now, ladies and gentlemen, I'm pleased to introduce you: Sanyi!
Sanyi már úgy első ránézésre is a legvagányabb fickó az Aiming For Sunday zenekarban. Tipikus szemeseálljól pasi, szerintem. Meg elég sok lököttségre kapható. Én bírom nagyon. Ő is ír remek dalokat, pl. a legutóbbit most elhegedülhettem a hétvégén jól. (Még emlékszem ám rá!) De az eddigi kedvenc szerzemény tőle az egy igazi űr-rock. Remélem hamarosan hallható lesz az is a koncerteken. Nagyon jó kis rögtönzött mini-koncerteket nyomtunk, pl. Atus szintizett, beavatva minket a kíséret-automatika codálatosz világába, Sanyi gitározott és előadtuk a Hide Away c. A4S slágert mulatós verzióban. (Szomorú A-dúrban, három feloldójellel!) Aztán meg játszottunk még It's My Life-ot is, Dr. Albantól.
Ha épp Peti kezében volt a gitár, akkor blues dalok születtek tucatjára, mindig az épp aktuális történésekről tájékoztatva.
Peti: "Mit sütsz Timi? (dudummm) Óóó, mondd, mit sütsz Timi? (dudummmm, (szün) , dudum dudum dudum dudum dudummm)"
Timi: "Lesz csirke, amit Edussal fűszereztünk, meg Atus féle tarja. (tarara tarara tarara tiiiirratirrarira)"
Peti: "Óóó, mondta Timi, és megforgatta a húúúst... (tarara tarara tarara ra bababammm)"
Vagy valami ilyesmi. A dalok közös vonása, hogy kötelező elemként mindig visszatért a szövegben, hogy "úúúúbébbbi". Illetve néha maradtunk csak ennyiben.
Éjszakára Sanyi lett a szobatársam, és mesélt nekem rémisztő esti mesét. Majdnem rémálmaim lettek, de a sztori vége felé váratlanul megjelent Micimackó, amin nem csak én mulattam jót, hanem maga a mesélő is. Így aztán áttértünk a nyomasztó álmok és kísértetjelenségek kitárgyalására. A gyerekkori táborok hangulatát idéző susmussal valószínűleg ébren tartottuk a ház többi lakóját is. Kivéve talán Petit, aki az elkobzott hálózsákommal a hintaágyon durmolt békésen a szabad ég alatt és amúgy is füldugóval aludt, hogy ne hallja a szúnyogokat.
(Sanyi nem tudja, hogy mindenképpen írtam volna róla, márcsak Micimackó miatt is, így most azt hiszi, hogy csak azért írok, mert megígérte, hogy ha szerepel a blogban, akkor nem rak le annyi húzzálmégkét-lapot az orrom elé a Solo játékban. Szóval psszt...!)

A gárdonyi kiruccanás megkoronázása a hazafele út volt, hogy magamról is írjak már valami vicceset. Petivel való ismeretségemet a kezdetektől kíséri a csokoládé, mint közös szenvedély. (Meg a zene, de ez túl evidens.) Vasárnap óta ez teljesen egyértelműen beleivódott az emlékeinkbe (és az üléshuzatba). Történt ugyanis, hogy megálltunk tankolni, és vettünk jégkrémet, ami isteni narancs-sorbet volt vastag feketecsoki borítással és sűrű csokoládékrémmel. Mennyei élmény, csak gasztronómiai lelkesedésem hevében gyorsabban olvadt az átlagnál. Azt hiszem az egyéves születésnapomra kapott csokoládétorta felavatása után néztem így ki utóljára. Tankolás ide vagy oda, a következő kútnál is megálltunk, hogy az arcomról, a hajamból, a könyökömről és a nadrágomból is eltávolítsam a bűnjeleiket. A mosdóba úgy vonultam be, mint egy műtéthez bemosakodott orvos: magam elé tartott kezekkel, nehogy bármihez hozzáérjek. Peti, a sokatmegélt gyakorló keresztapuka mindehhez angyali nyugalommal csak szokásos kommentjét fűzte: "Naggyon helyes."

***

Estére még hátravolt egy újabb grillparty, ezúttal kollegákkal. A múzeumi sípajtásokkal ugyanis mentünk volna tengerre sópajtáskodni, de mivel a társaság 70%-nak közbejött valami, így maradt a sírópajtiskodás egy vigaszbuli keretében. Sikerült újabb brutál adag salátát és csirkét eltüntetni. Az étel elkészüléséig vezető út ugyan nem volt zökkenőmentes, de legalább felejthetetlen jelenetben volt részünk, ahogy Pisti egy hajszárítóval gyorsította a faszén égési folyamatait.

Moving, keep on moving...

Szombaton Marcsit költöztettünk ideiglenes otthonába, Csepelre. Egy házzal lakik arrébb, mint ahol évekkel ezelőtt laktam, és pont ugyanolyan lakásban. Vicces. Igyekeztem útközben rögtönzött szájtszííinget tartani a környék nevezetességeiről, mint pl. Lord Mignon cukrászda, Csepel Pláza, hangulatos piac, helyi boltok típusa és koordinátái. Jut eszembe, Marcs: a ház végében, a hátsó oldalon volt régen egy kínai kajálda, azt még ajánlom. Jó eséllyel meg van még, kínai kajáldák nem gyakran szűnnek meg. (Szerintem államilag támogatott franchise rendszerben nyomják...)
A költöztető brigád 4,5 főből állt, ebből Péterrel együtt hárman pakoltunk, Judit pedig hozta a kisebb szatyrokat és vigyázott az autókra. Illetve egyszer Péter a legmélyebb szeretettel egy hatalmas ágyneműs zsákot támasztott a pocakjának, úgyhogy vehetjük úgy, hogy Esztibaba is besegített kicsit. A munkát némileg lassította az előző esti, eléggé éjszakába nyúló jókedvrederítő-party emléke, de azért kótyagosan is teljesítettük a feladatot.
Péteréktől kaptam kölcsön Szily László féle Kitolás könyvet, amiből megtudhatom többek között azt is, hogy hogyan jönnek létre a vakondnadrágos kismamák...