Zenés poszt a zenétlenségről

Hmm. Hát helló.

Ne várja senki, hogy az utóbbi évekről olyan részletes, napi szintű beszámolót kap, mint amire korábban hajlamos voltam. A húszas éveim hálistennek véget értek, szívesen elrejteném őket néha, de vagy az egész blog megy, vagy egyesével kell nyolcszáz-akárhány bejegyzésről eldönteni, hogy vállalható-e, úgyhogy maradtam a genyó megoldásnál: minden itt marad, csak böngészni nehezebb. Bocs drágáim, de a jelen mindig sokkal izgalmasabb, ugyehogy?

Mivel ez egy cuki amatőr zenészlányka blogja eredetileg, így hát special come-back témánk egyelőre a zene lesz. Konkrétan azt terveztem boncolgatni, hogy hová is tűnt a zene az életemből. Egészen biztosan átmeneti félreértésről van csak szó köztünk, mely idővel majd tisztázódik és helyre áll az egyensúly. Mert két dolog tartós hiánya szokott komoly gondokat okozni nálam, hol lelki, hol fizikai síkon, ezek pedig a zene és a mozgás. Korábban többnyire az egyik ment a másik kárára, most azonban nem foghatom rá egyikre sem, hogy ő a ludas. Van sok más lúd helyettük, azok is elég izgalmasak, úgyhogy nem is panasznak szánom én ezt, csak érdekességnek. 

Az utolsó posztok sugallata szerint ott tartunk, hogy 

1. Létezik a Csibor.

2. Aktív tag vagyok a Malacka és a Tahóban.

3. A Sunny Side Up, vagyis SuSU szokott koncertezni.

4. Annyira menő dolgokat csinálok, hogy pl. játszom az MR2 Akusztikban a We Are Rockstars-szal.

Azt hiszem ezek a leginkább kiemelendő dolgok, és akkor most lebuktatnám a kiábrándító valóságot: ezek mind múlt időben igazak.

1. A Csibor feloszlott, nagyjából pont egy éve. Épphogy befejeztük szerintünk legjobb albumunkat, az Égenföldönt, meghívást kaptunk az A38-ra egy tévéfelvétellel-interjúval egybekötött koncertre, amit már búcsúkoncertként hirdettünk és az interjúban elmeséltük, hogy miért is oszlunk fel. Azt hiszem ez volt minden idők leglehangolóbb "Koncertek az A38-ról" interjúja. A koncertfelvételt kb. fél évvel később adta le az M2, 23.45-ös kezdéssel. Azóta sem láttam, bár terveztük, hogy megnézzük közösen a srácokkal, de végül asszem még a DVD sem jutott el hozzám. Igazából nagyon jól sikerült koncert volt, én mégis egy dolog miatt bosszankodtam végig, hogy mi a francért kellett pont előtte húrt cserélnem. Kétszer döntött úgy koncert közben a D-húrom kulcsa, hogy ő most belelazul a hangulatba, asszem ebből egyszer szóló-rögtönzés lett a vége. Mire megnyugodtam volna, hogy stabilan rögzítettem végre a helyes hangmagasságot, Dávid épp arrafelé táncikált és kedvesen lefejelte a csigát, és kezdhettem elölről mindent harmadszorra is. Pedig arra kéne emlékeznem, hogy milyen cukik voltunk Marcsival a pár nappal előtte beszerzett egyforma pöttyös ruhánkban és hogy frissen fodrászolva és profi sminkkel ellátva állhattam színpadra, ami ritka élmény, hacsak nem vagy Madonna. 

Nos, azt hiszem, hogy most már be kell látnom, hogy jobban megviselt ez a zenekar-feloszlósdi, mint amennyit bárkinek is bevallottam volna eddig. Valószínűleg ez volt a fő oka, hogy nem volt kedvem hónapokig zenekarozni. Pici vigasz, hogy sokan emlékeznek ránk, sokan reklamálnak azóta is, és bekerülhettünk ebbe a nosztalgikus cikkbe is: 10 szuper zenekar, ami már feloszlott. Wow.

2. A Malacka köszöni jól van. Én döntöttem úgy korábban, míg az Égenföldön album dalain dolgoztunk, hogy az az első, és épp nem fér bele más. Akkor még úgy gondoltam, hogy a Csibor azzal az albummal elért egy szintet, amivel robbanhat. Végül is így is lett. 

A döntésem úgy bő másfél éve született, és Borovitz Tomi azóta ezerszer biztosított róla, hogy bármikor, de tényleg, foghatom magam és beállíthatok egy szimpatikus időpontban lévő próbára/koncertre. Valahogy sose jött ez össze, úgyhogy azóta inkább vacsoracsatákon barátkozunk, hol nálunk, hol náluk. Ezeket is épp elég nehéz összehozni, de mindig jó dolgok sülnek ki belőle. Szó szerint. 

3. A Sunny az főleg az én saram. Gyakorlatilag akkor játszunk (évente kb. kétszer), ha a nagybratyóm épp szervez valami kelta fesztivált a saját zenekarának, és eszébe jutunk mi is. Lenne még abban a formációban bőven potenciál, mert Geregő elég kifogyhatatlan tárháza a zenék csűrés-csavarásának. Csak hát, szerencséjére, ha épp velem nem popposíthat ír népdalokat, vagy íresíthet popslágereket, akkor ott van neki két másik, sokkal aktívabb zenekara, akik ugyanúgy megkajálják a legelvetemültebb zenei házasításokat is. (Nem olyan régen ellátogattam Just Kiddin koncertre, van olyan számuk, amin már annyit csavartak, hogy nemhogy házasítás, de a legelvadultabb poligámia, amit életemben hallottam. Ámde roppant szórakoztató.) Marcsi hol van, hol nincs, éppen másodszorra küldtük szülési szabadságra, de lassan megint eltelik annyi idő, hogy már lesz esély újra üdvözölnünk magunk között. Noja meg helyette is állja a sarat már évek óta, úgyhogy sosem vagyunk fuvola nélkül. 

4. Egyéb zenekarok kategóriában csupa meghiúsult alkalmi projektet tudnék felsorolni, inkább hagyjuk is. A hosszabb távú felkéréseket rendszerint műfajismereti hiányosságokra hivatkozva utasítottam el. (Ez magyarra fordítva lustaságot jelent, nyilván megtanulható lenne bármilyen stílus, ha kellő figyelmet fordítok rá.) Mindenesetre, csak hogy legyen klip is a végére, itt egy produkció, amiben MAJDNEM szerepel két hegedűs és egy kongás, csak a technikai igényeket végül nem tudták hozzánk igazítani, így a felvételre már csak az alapzenekar maradt. De ettől függetlenül nagyon élveztem a próbákat és igen, az új stílust is. Ladies and Gentlemen: please welcome Revue!

Nos, ennyit a zenéről, most pedig megyek és szülök egy gyereket. Wow.