kedd, május 5

Rövid tanulmány egy csecsemő zenei ízlésvilágáról

Minthogy időközben lett egy gyermekünk (nekem és a Reklámszakemberek Gyöngyének, természetesen - gondolom ez evidens a kimaradt pár évnyi információ nélkül is, hehe), most saját magam tanulmányozhatom egy gyermek zenei ízlésének alakulását. 
Állítólag már magzati korban is válogatósak, egyes anyukák tudni vélik, hogy a babájuk mit szeret hallgatni, meg mit nem. Anyám például tudni vélte, hogy kifejezetten élvezem a kiszámítható klasszikus zenét (szóval mondjuk Mozart és nem Bartók). Én semmit nem sejtettem a terhesség alatt, csak azt, hogy túl hangos helyre nem szeret járni, ezért a Szigeten a Nagyszínpaddal szemben lévő vendéglátóegység pultja és oszlopai mögött próbáltam bujkálni Calvin Harris elől, Supernemet a Barba Negra galériájának legtávolabbi pontjáról hallgattam és némi lelkiismeret furdalással vettem részt pár próbán, ahol 10 négyzetméteren voltam összezárva egy elektropop-funk zenekar másik 8 tagjával. Oké, egyszer játszottam neki egy ír O'Carolan jig-et, a Fanny Power-t, ami tényleg úgy tűnt, hogy tetszik neki, de hát ez végül is érthető. 
Az apja sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a korai zenei nevelésébe, úgyhogy kapott mindent vegyesen, a Kispál életműtől Hardwellig. Én inkább énekelgetni próbáltam neki, főleg altatódalokat esténként, hogy majd idekint is megismerje őket, és tudja, hogy ilyeneket hall, akkor aludni kell. Sajnos ezen ének-hipnózis kísérleteim közepette utolért bennünket a Nagy Őszi Köhögős Járvány, ami 10 nap intenzív és 10 nap mérsékeltebb köhögéssel, valamint teljes hang-bekrepálással járt, mely utóbbi tünet gyakorlatilag a maradék négy hónapra fent is maradt. Énekelni csak úgy tudtam, mint egy repedtfazék. Aztán szülés után ez szerencsére helyre állt, gondolom ebben sokat segített, hogy a tüdőm és a gyomrom visszakerültek eredeti helyükre. 
Úgyhogy minden nap énekelhetek, szépen gyűlik a szórakoztató- és az altató-repertoár. Nemzetközi kiképzés folyik, a gyermek vegyesen kapja a magyar, német, angol és extrém esetben gael nyelvű dalokat. Többnyire gyerekdalok, ami éppen eszembe jut Halász Judittól, vagy a 8 évesen elkezdett idegennyelv tanulás emlékfoszlányai, de hálásan hallgatja a régi Gallowglass énekesnői pályafutásomból elcsent Only When I Sleep-et a The Corrs-tól, vagy bárgyúbb pillanatomban a Secret Agent című Malacka örökzöldet is. Az abszolút kedvenc a Wheels On The Bus angol gyerekdal, amit egy zsé kategóriás Hallmark filmből loptam, amiben a bébi mindig beájult, ha ezt meghallotta. Muszáj voltam kipróbálni, mert nem akartam elhinni, hogy ennek lehet valóságalapja. Hát ha mindig nem is, de mivel baromi monoton dal, ezért kellő fáradtság esetén szupergyors eredményhez vezethet valóban. Próbálom azért mással is helyettesíteni, mint pl. A part alatt, vagy London Bridge Is Falling Down, mert félek, hogy idővel kiütéseket kapnék egy szegény ártatlan 7-es busz látványától is.       
Hogy ne csak az én hangom szóljon idehaza, azért zenét is hallgatunk, mert a táncikálós ringatás is hatékony tud ám lenni. Ma pont Coldplay nap volt, de már bevetettem sok egyéb mellett a Csinibaba soundtrack-et, és előkerült már amerikai folk-jazz is, Béla Flack képében. Az meglepő módon kifejezetten lekötötte. Tuti recept itt is akad, egy-két pörgősebb Robbie Williams némi nyugisabb George Ezra levezetéssel szintén be szokott válni alvásfronton. Stílusosan az általam leggyakrabban hallott szám manapság a Let Me Entertain You, a kisasszony leginkább erre szereti a fenekét riszáltatni általam. Van humora a gyereknek.  

2 megjegyzés:

Bea írta...

Remélem még sok babás posztot olvashatok :) Nagyon élveztem!

Ági írta...

És az ízlése sem rossz, én is imádom azt a Robbie Williams számot :)
Lesznek további babás beszámolók? :)