Akusztik

Most, hogy lelkem napkitörései elültek kissé, talán objektív beszámolót írhatok a Rendkívül Izgatottan Várt Eseményről. (Ha-ha. Dehogy fogok.) 

Történt tehát augusztus első hetében, hogy váratlanul levelet kaptam Ligeti Gyuritól, akivel még három éve, a Supersonic Akusztik felvételén ismerkedtünk meg. Akkor ő volt a meghívott vendég, most viszont a saját koncertjére hívott minket vonósnégyesnek. Gyurit nagyon kedvelem, mint zenészt és zeneszerzőt, nem csak azért, mert a Zagar koncerteken remekül énekel, hanem mert az előző saját formációja, a The Puzzle is kedvemre való zenét játszott, és a mostani We Are Rockstars is első hallásra minőségi fülbevaló zenekarnak tűnt. Szerencsére a Petőfi Rádió is kedveli őt, gyakran játszották és játsszák most is a dalait. 

Rettentő nagy öröm volt hát a megtisztelő felkérés, de mivel mindössze egy hónap volt hátra a felvételig, kissé összeszorult a gyomrom a gondolatra. Ez a felkérést követő napokban csak fokozódott, mert gyűltek a kérdések:

1. Ráér-e mind a három másik lány a kérdéses időpontban? (Igen, huhh!)
2. Ha igen, össze tudunk-e hozni elég próbát? (Ööö... megoldjuk.)
3. Tudok-e még egyáltalán klasszikus stílusban hegedülni? (Hehe, kotta. Hehe, kottatartó. Hehe, ötödik fekvés.)
4. Nem kéne inkább villámgyorsan elkezdenem napi fél órát skálázni különböző hangnemekben és fekvésekben? (Valahol még van egy Bloch-féle hangsoriskolám. De attól még nem leszek Womenuhin varázsütésre.)
5. Mikor kapjuk már meg a kottákat? (Úristen! MR2 Akusztik! Úristen! Ligeti!)
6. Jesszusmárja, tényleg mind a TIZENHÁROM számban kell majd játszanunk? (Felhívott a Zagar énekese. Tök menő.)
7. Jójó, ez az első néhány átküldött szám jól hangzik, ha tényleg gyakorolok, le fogom tudni játszani a másodhegedű szólamot. Ugye? (UGYEEE? Ha hetekig nem alszom, akkor is megtanulom ezt a koncertanyagot. Csakazértis.)
8. Mikor kapjuk már meg az ÖSSZES kottát? (A Ligeti tele fogja írni glissandókkal, meg harminckettedekkel, hétszentség, fel kéne kelnem holnap reggel hatkor gyakorolni...)
9. Most komolyan komolyan zenélünk? Megint ujjrendet írok a kottába? Végül is, ez popzene, aaanyira nem lehet komoly, vagy mégis? (Menők vagyunk, megoldunk bármit. Menők vagyunk. Úristen! Rádió!)
10. Hogy izé, hogy az első hegedűsünk, drága Katica barátném, aki mellett majd' hat évet ültem pót-koncertmesterként, most inkább csak a szekund szólamot vállalná? (Persze, értem én, elég izgalom most neki egy gyermekvárás, meg én többet húzom-vonom a színpadon mostanában... igaz azok gyerekdalok ehhez képest... de nem gond, tudok én játszani első szólamot. Naná. Ha KELL, akkor TUDOK. Huhh. Élet. Nagykanál. Simán.)
11. Juhú, megjött az összes kotta, juhú, túl fogom élni! Hogy mondtad Gyuri? Mi az, hogy ti eredetileg el sem akartatok jönni a felvételre? Úgy érted, hogy mi leszünk "A" zenekar, ti meg csak kísértek itt-ott? Te halál komolyan átírtad az összes számotokat vonósnégyesre? (Úgy. Át.)(Két hét múlva Nyolcas Stúdió, első szólam. Miért is ne.)

Izgalom tehát a tetőfokára hágott. Ligeti művészúr tényleg úgy gondolta, hogy itt most végre kiélheti kamaszkori vonzódását a klasszikus zeneszerzés iránt. És remekül ért is az összhangzattanhoz, nem volt ebben hiba. Néhány ütemet ugyan kiszavaztunk, mert emberfeletti képességeinket nem sikerült hozzájuk előhalászni, de elvétve akadt ilyen akadály, amit leküzdeni nem, csak megkerülni sikerült. 

Amúgy be kell valljuk, hogy rettentően élveztük az egészet. Egy héttel a felvétel előtt úgy mentem haza egy maratoni próbáról, hogy tele voltam boldog bizsergéssel, 

mert újra zenélhetek a csajokkal, 

mert a W.A.R. fiúk olyan aranyosan izgultak helyettünk is, 

mert persze szabadabb és bulisabb a pop- és népzene, de négy vonós hangszer összjátéka azért egészen máshonnan közelíti a szférák zenéjét, és ez is nagyon hiányzott, még ha ebbe bele sem gondoltam egy jó ideje, 

mert zakatoltak a fejemben a szólamok, körbe-körbe, megállás nélkül, mint régen a sztepp lépések ritmusai,

mert a rádió, az rádió, van egy bűvös hangulata még a gondolatnak is, hogy betehetem oda a lábam,

mert kicsit a hivatásomnak éreztem a zenét,

... de ahogy vártam a villamost, egyedül, volt bennem egy pici szomorúság, hogy egy hét, és vége. Ez nem egy pesszimista érzés volt, inkább olyan felnőtt, keserédes boldogság. Most már ugyanis tudom, hogy sikeresen megbirkóztunk a kihívással és level completed. De az útra is emlékezni kell, nem csak a célra.

Magáról a stúdiófelvételről és az azt követő Kobucis koncertről szándékosan nem írtam, egyrészt, mert

 HALLGASSÁTOK MEG MA (09.18.) AZ MR2 PETŐFI RÁDIÓBAN 22:00 ÓRAKOR

másrészt mert úgysem hinnétek el, hogy mekkora erőfeszítés komoly, rezzenéstelen arcú, kottába meredő hegedűsnek álcázni magad, miközben a szemed sarkából látod, ahogy egy technikus egy kommandóst megszégyenítő technikával a padlóra veti magát és végigkúszik a zongora alatt, hogy ellenőrizze a gitár kábelét, majd ugyanezt vissza.

a They Are Rockstars és a  We Are Not Rockstars vonósnégyes