Hogyan hajítsunk beiglit? - avagy évvégi Malacos dínom-dánom, Csibor módra

Szeretettel ajánlom ezt a bejegyzést, Manyinak, Karcsinak, Marcinak és persze a Rozsomáknak is.

Koncertbeszámolót írni hetekkel, mi több, hónapokkal később nehéz műfaj. Ennek több oka van. Kezdetnek ott van az, hogy - a klasszikus mondást kissé elferdítve -, zenéről írni, olyan, mint táncolni az építészetről.  Minek is írunk blogot  mi zenészek arról, hogy milyen volt egy koncert? Leírjuk, hogy ki milyen akkordot fogott mellé? Vagy elmeséljük, hogy milyen jó lett az új dalunk? Ezek nem túl izgalmas témák mellékelt hanganyag nélkül, de lehetnek akár egy jó sztori kiindulópontjai. A koncert önmaga - lássuk be - sokszor kismiska az egész körítéshez képest. A zenész szemszögéből nézve ugyanis a koncert nem csak az hatvan-kilencven perc, amit a színpadon töltünk, hanem többnyire egy félnapos program. Kezdődik a koncerthelyszínre cuccolás logisztikai problémáival, hogy ki, mit visz, mivel szállítjuk, ki pakol, ki nem pakol, miért megint ő pakol, hátsohanemihatokegyjósört?!?, kifogtuk a világ leglassabb taxisát, és hasonló apróságokkal. Ha vidékre kell menni, az utazás izgalmairól sem szabad elfeledkezni, lényeges témák lehetnek a mikor induljunk, miért olyan későn/korán, mármegintelkéstél, nem férünk be ennyien, a nyakamba esett a basszusgitár, mikorérünkmároda, álljunk meg, mert elfogyott a sör, álljunk meg, mert sok sört ittam, éhes vagyok, szomjas vagyok, nyűgös vagyok, anyuuuuu, mikorérünkmároda, hogy tartod azt a térképet, hívd már fel a szervezőt. A helyszínre érve jön a következő pakolási kör, egyezkedés a helyi munkatársakkal, van-e minden, amit ígértek, eljutott-e odáig a rider, vagy egyáltalán a hír, hogy jövünk, felférünk-e a színpadra, kapunk-e sört, a hegedűnek is kérnénk egy DI-Boxot, bocsaszittem mikrofonba megy, nem-nem ez elektromos, bvááháháá mi ez a csontváz ez tényleg szól?, de a mikrofont ne vidd el vokálozni is fogok,  minek van az a rider, mikor állunk már végre be, igyunk már egy sört, kezdjük a lábdobbal, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM, BAMM,  tamok, TRAPP, TRAPP, TRAPP, TRAPP, pergő, TRÜPPP, TRÜPPP, TRÜPPP, TRÜPPP, cinek, CISZTIRIPRÜSSZTA, CISZTIRIPRÜSSZTA, na most egybe, mikor iszunk már egy sört, sok a basszus, de én nem hallom, mersüketvagy, még kérünk a kontrollba,  hol az énekesünk, én még nem hallom jól magam,  gerjed az egész, ámindegyjóleszezígy, igyunk már egy sört, sose bírunk beállni normálisan, van egyáltalán zenekari fogyasztás?, mindjárt kezdeni kell, várjatok már, mer egy kicsit sok volt a sör, hol az énekesünk, na akkor egy-két-há...és!
És ez még mindig csak a kezdet. Van ám koncertvége és visszaút, pakolás is, hasonló izgalmakkal, de ha mind leírnám azt is, letiltatnátok az oldalt. A címben megjelölt koncert kapcsán sajnos már csak foszlányokra emlékszem, de nagyjából az volt, hogy:

• hallgattunk Tükezoo-t, ami eddig is nagyon tetszett
• felavattuk Viktort, a Csibor új gitárosát, aki nekem nem is új, mert már toltunk együtt country zenét, de mondjuk annál örömtelibb a viszonthallás-látás
• a Tükezoo is meghallgatott minket alaposabban és most már mi is nagyon tetszünk nekik, sőt szerelmesek lettek a Csibor zenébe, állításuk szerint
• újra Malackáztam kicsit, bár éppen Malacka elvonókúrán voltam hivatalosan, holmi megnövekedett munka és tanulmányi okokból, amikből legalább mostanra az egyik megszűnt (és szerencsére nem a munkám)
• jó volt Malackázni, csak kicsi volt a hely kilenc zenésznek és Tomi elszokott attól, hogy mindkét oldalán áll egy nő, úgyhogy rendszeres karambolokkal tarkítottuk a műsort
• jöttek sokan, még olyanok is, akiket olyan rég láttam, hogy már azt hittem el is felejtettek
• a Silenus nem lenne rossz hely, csak fent kicsit hűvösebb van, nincs Guinness és cider, lent viszont nem fogadják el a zenekari italbónt
• megint komoly fejvakarásra és homlokráncolásra inspiráltunk néhány taxist egy komplett dobszerkó és néhány erősítő puszta látványával

Az azóta történt koncertekről meg nem fogok írni és punktum. :)