Szomorúság van, mert Laca, a Csibor első évének meghatározó, zseniális gitárosa - aki csak erősítőn át volt nálunk mindig hangos, amúgy nagyon csendes - búcsút intett nekünk, mert saját utakon jár. Szomorú ez nekünk, mint Csibor, mert nagyon sokat tett hozzá ahhoz, amit eddig zenekarként produkáltunk. Szomorú ez nekem, mint Tücsökcsibor, mert Laca különleges gitáros zenészpajtás volt szerény, lassacskán másfél évtizedes zenei ámokfutásomban, és ezalatt most nem azt értem, hogy neki is milyen jól áll a körszakáll, mert pont nem hord olyat.
Ugyanakkor, menjetek el egy Bréma koncertre, vagy hallgassatok meg egy-két Bréma felvételt és arra fogtok jutni, amire én:
- Laca egyáltalán nem csendes, visszahúzódó egyéniség, ha éppen saját dalt kell előadni, hanem inkább egyenesen karizmatikus.
- Menj, Laca, istenhírével, és írjál sok Bréma zenét! Sipirc!
A tegnapi Gödör koncertjük után megevett volna a szakmai féltékenység, ha eléggé erős lett volna, csak hát időközben már rég legyűrte a rajongás. Mert Ágigabi gyöngyszem a dobosok között, mert Török Gergő úgy futkározik brillírozva a basszusgitár nyakán, hogy közben nem sérti a többi színpadon lévő érdekeit, így hát Laca már mint jól kibiztosított frontember vetheti magát a dalok mondanivalójának mélységeibe. Gyönyörűen szól az egész.
Lehet megfogadom Laca korábbi tanácsát (és a Doneszkóét... és még sorolhatnám) és leülök újra a gitárommal gondolkodni kicsit.
De legalább is megnézem, hogy milyen olyan távol járni magamtól, hogy ugyanakkor ilyen közel legyek.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése