Öntömjén

Én kérem, konyhamániás leszek. Ez már biztos. Az egyre gyakoribb rohamokban rám törő rendrakási és takarítási mánia mellé elkaptam a Tűzhely Istennője vírust is. Tessék csak a lábaim előtt heverni, mikor a rakott krumplik, bolognai szószok és zöldséges csirkék illatoznak az asztalon! Hol van már az a korszak, mikor éhesen beértem egy forró vízben feloldható tésztaféleséggel...! Nemrég este kilenckor durcásan megállapítottam az éccakás bolt közepén, hogy minek ennék én instant műanyag kaját, mikor fagyasztott csirkemell van a mélyhűtőmben, valamint valami salátacsodából visszamarad zeller és sárgarépa didereg a hűtő alsó fiókjában és szépen magasra szegett fejjel, tüntetőleg kivonultam az üres kosárral. Nyilvánvalóan jobban megéri húslevest főzni. Még akkor is, ha csak tizenegyre lesz belőle kaja. Ugyanez jobban átgondolva, egy szombati piaclátogatás után még mennyeibb eredménnyel jár, bár megjegyezném hiúságomban, hogy az első verzió sem volt kutya.  

A kenyérsütő tudományomról meg csak hencegtem eddig, de tegnap megelégeltem a saját szószátyárságomat és nekiestem egy olívás kenyérnek. 

Kenyeret úgy szoktam sütni, hogy megnézem Limara idevágó receptjét, sóhajtozom egy sort azon, hogy nyilván egyszer majd én is tartok "öregtésztát" a hűtőmben, bármi is legyen az, aztán újra elolvasom Kini barátném biztató sorait és neki esek. 

Kini szerint a három alapszabály:

• "Kell hozzá liszt, élesztő, só és víz. Minden más csicsa.
• A kenyér kétszer kel, a kettő között át kell gyúrni a tésztát. A sok gyúrástól lesz laza szerkezetű.
• A sütőt előre nagyon be kell durrantani, és pont mikor betesszük a kenyeret, fröcsköljünk bele vizet is, amitől pára képződik, és a kenyérnek szép kérge lesz."

Nekem ez nagyon szimpatikus, aztán persze hozzárakom a saját csicsáimat, mint  a kiskanálnyi nádcukor az élesztő kedvéért, az ici-pici tejszínt, mert egy kis zsíros fehérje csak feldobja a kenyér állagát, a nagy kanál olívaolajat, megszokásból, mert anno kellett a kenyérsütő gépnek, a köményes-ánizsos fűszerkeveréket, amit most igazából ki is felejtettem, hogy jobban érvényesüljenek a szép fekete olajbogyók. Az a helyzet, hogy a végeredmény illatra és ízre is fényévekkel felülmúlja a boltban kenyérnek csúfolt pékárut. Én pedig elképesztően nagyon büszke tudok lenni magamra olyankor. 

... és hát szerintem joggal. De ezt persze csak az öntömjén mondatja velem.