Robinson, a hős

Minden anya életében nehéz időszak, mikor a gyermeke először beteg. Én EGYesek szerint nagyon aggódó anya leszek, mert már az örökbefogadott, hidegvérű, kemény páncéllal körbevett gyermekem miatt is rengeteget tudok aggódni. Nyár közepéig egyetlen, kamaszodó, Pötyi névre véletlenül sem hallgató vörösfülű ékszerteknősöm volt csak, korának megfelelően állandóan durcás fejet vág, valamint kizárólag a jóleső sütkérezős semmittevés és a kaja érdekli. Ez utóbbi minél gyakrabban és minél nagyobb mennyiségben érkezik, annál jobb. Szóval vele alapvetően egyszerű dolgom van.

A nyáron viszont tesója érkezett, a jóval kisebb és még igencsak barátkozó (mondhatni "anyás") Robinson. Egy gyerekkori barátnőm könyörgött online, hogy valaki fogadja be őt, mert náluk két gyerek mellett kissé háttérbe szorult és elég rossz páncélban volt. Egy befőttesüvegben érkezett és egy napnyi sarokbabámulós bólogatás után úgy tűnt, ki is heverte a lakhelyváltozás sokkját. Onnantól tündéri, aktív, jó étvágyú és főként kíváncsi természetű gyerekként élte a mindennapjait. Különösen szerettem az akváriuma mellé kucorogva hímezgetni, mert olyankor mindig odafurakodott a hozzám legközelebb eső sarokba és nyújtogatta felém a nyakát, hogy inkább foglalkozzak vele. És kis túlzással még pacsit is adott. 

Még egészségesen

Miatta már egyszer a frász kerülgetett. November végén éppen emelt fővel, csak titokban szipogva pakoltam össze az ingóságaimat, beleértve a tekiket is, akváriumostul, mikor is majdnem ráejtettem a hatalmas napozókövet erre az icipici állatra. Na akkor kicsit eltört a mécses, mert ő aztán nem tehetett semmiről, nehogy már még neki legyen baja. De végül épségben eljutott új lakhelyére, ez a költözés már meg sem kottyant neki. Titokban reménykedem, telhetetlen anyai szívemmel, hogy már nem fél, amíg engem lát. 

Fajtáját nem igen sikerült megállapítani, annyit tudtam, hogy nem ékszer, mert se piros, se sárga füle nincsen. Gyémántteknős rémlett az előző tulajnak, de a gyémántteknősök pöttyösek, Robinson pedig csíkos. Egyetlen szokatlan és meghatározó tulajdonsága az átlagosnál szélesebb feje volt. Nagyfejű teknős sem lehetett azonban, mert azoknak a testükhöz képest igencsak buci fejük van. Aztán pár napja Robinson bal orcája elkezdett dagadni. Ez az aszimmetrikus növekedés már elgondolkodtatott, gyorsan el is vittük dokihoz. Kicsit sajnálom, hogy nem bombáztam a kérdéseimmel valamilyen hüllőszakértő fórumot, mert akkor idejében megkaptam volna a jogos leszúrást: "Te idióta nő, ez nem egy Platysternon megacephalum, hanem Otitis media bilateralis!" Vagyis kétoldali középfülgyulladás...

Műtét előtt

A dokibácsi is csak csóválta a fejét, míg Robinson megadóan tűrte, hogy jódos szikékkel és tűkkel szurkálják. Az antibiotikum injekciónál aztán kicsit besokallt, onnantól órákig tudomást sem volt hajlandó venni rólunk. Egy sarokba fordulva aludt, aztán éjjel szépen kilopódzott a lámpa alá napozni és ott folytatta a durmolást reggelig. Holnap megy vissza a dokibácsihoz, addig meg állandó felügyelet alatt tart egy reklámügynökséget, nehogy a cégvezető és a kereskedelmi igazgató egész álló nap csak a végtagjaikat nyújtóztatva szundikáljanak a napsütésben. 

Műtét után