Iskolaundoritisz

Ez lehet a bajom, semmi más. Csupa nátha vagyok, csupa se hall - se lát Dömötör... Természetesen szerdán dőltem ki, aznap, amikor megérkezett az email a beiratkozás részleteiről. Két tüsszögés között fénymásoltam a szükséges papírokat, nyálkahártya-duzzogva töltöttem ki az online jelentkezési adatlapokat és a max. fél napokat vagyok hajlandó dolgozni, mert hő- és temperamentum-emelkedésem van és mert kell energia a mai beiratkozáshoz és a holnapi első oktatási naphoz. Tegnap éjjel nem bírtam aludni, mert fullasztott egy orrdugulás, plusz a tudat, hogy akkor most majd minden szombaton, teljes munkaidőnyi időben iskolapad, hogy ne is említsem az olyan démonokat, mint a házi feladatok és a vizsgaidőszak. Öt éve kerülöm az iskolát, öt év alatt csak nyelvtanfolyamra mertem beülni szegény kis régi stréber magammal, aki úgy látszik szörnyű sokk-sorozatként élte meg, hogy a fél vállról vett, kitűnő átlaggal elvégzett általános iskolán túl lehetnek még nagyobb kihívások az életben, mint például egy kitűnő tanulókból összeválogatott kéttannyelvű osztály, vagy egy egyetemi szintű megpróbáltatások elé állító nemzetközi érettségi, vagy egy egyetemi szintű egyetemi képzés, ahol emberi értéked a nullához konvergál, mert van rajtad kívül kétszáz másik ugyanilyen, ha nem sokkal jobb...

Szóval rettegek. 

Valójában persze az egész olyan lesz, mint a drága jó egri fősuli, ahol végül diplomát szereztem: kicsi, egyenként nevén nevezhető évfolyam, sok nő, kevés férfi (egyelőre szám szerint egy), vidámság, szolidaritás, támogatás... leszámítva, hogy itt kemény kultúrbiznisz csajokat képeznek, nem pedig aranyos tanárnéniket.

Szóval iskolaundoritisz. Vasárnapra kutya bajom se lesz, ebben biztos vagyok.