csütörtök, július 15

A Nagyon Napos Oldal

Felvirradt hát a nagy nap és lőn vala július kilencedike. Ezt a napot várta a Sunny Side Up március óta, amikor is Az Első Nagyon Fontos Fellépésünk volt. Most pedig eljöve Az Második Nagyon Fontos Fellépésünk. Mindkettőt az őrült Firkin felkérésére vállaltuk el, mely igen megtisztelő és egyúttal garantált kellemes kikapcsolódást jelent a saját koncertünk végeztével. Hiszen ugye ők a főműsorszám. 
Egész napos kirándulásnak néztünk elébe: Győrbe utaztunk, az Ír-Magyar Napokra, mely egy háromnapos fesztivál. A gyönyörű és hatalmas Széchenyi téren állították fel a színpadunkat és olyannyira komolyan vették az előkészületeket, hogy már a koncert előtt jópár órával minden zenekarnak a helyszínen kellett lennie a hangbeállítások miatt. Ezenkívül saját öltözőnk volt, hűtött ásványvízzel és árnyékos udvarral. 

Kitérve teljesen személyes élményemre, én már délelőtt imádtam a pénteket. Napok óta nem volt tanácsos hozzám szólni, mert meglehetősen megviselnek ilyenkor a zenekarvezetői feladatok. Néha szívesen csapkodnék bármit és bárkit, mikor újabb és újabb olyan problémák merülnek fel, amikre álmomban sem gondoltam volna soha. Ha az ember végre megengedi magának azt a luxust, hogy a saját ízlésvilágának megfelelő zenét játszik, vagyis száz százalékosan követve a saját és hasonló érzésekkel bíró társai szívének dobbanásait, zenekart alapít, és nem csak úgy tag, akkor elég hamar rájön, hogy mire jó egy menedzser. Így hát, amikor felmerült, hogy esetleg nem lesz elég hely a rengeteg budapesti művészt szállító buszokban, önként és dalolva vállaltam az egyszemélyes száműzetést, hogy kicsit ellazuljak és ne menjek mások agyára.  (N.B.: természetesen lett volna hely nekem is, csak ez az infó már nem jutott el hozzám időben. Nem Baj.) Minden szempontból sokkal kényelmesebb volt csak a Keletiig bumlizni a forró fővároson át, beülni egy csodakényelmes, légkondicionált railjet vonatba, kottát olvasgatni, hímezgetni, és sitty-sutty odaérni Győrbe.

GYŐR. Ez a ritkán látott, de nagyon szeretett város nálunk családilag mágikus hatalommal bír. Apukám itt végezte a főiskolát és a kollégiumi történetekkel egy legendáriumot meg lehetne tölteni. (Csak ízelítőül: egyszer elcsenték a postaforgalmisok épületéből a hatalmas hungarocell hollót és becsempészték annak a szobatársuknak az ágyába, akinek kedvenc szokása volt, hogy a fürdőszobából kilépve fejest ugrott a paplanjára. Megtette aznap este is, gondolkodás nélkül. Valahol félúton kezdett el csak üvölteni.) Valószínűleg genetikailag javul a közérzetem Győr légterétől. Így hát nagy mosollyal, kisimultan érkeztem, nagy mosollyal derítettem fel a gondosan kinyomtatott guglitérképem alapján a gitárboltot - ahonnan sürgősen új húrokat kellett szereznem a nagybátyótól kölcsönkapott Libamezre, mert a régiektől simán vérmérgezést kaptam volna, ha kicsit mélyebben vájódnak bele az ujjbegyeimbe, nem beszélve az általuk keltett hanghatásokról -, nagy mosollyal szereztem egy jéghideg karamelles frappét és nagy mosollyal konstatáltam, hogy a Széchényi téren hatalmas színpad vár, valamint rengeteg vicces formációban köpködő szökőkút. Boldogan nyaraltam hát vagy negyed órát, egyesben önmagammal.

Kicsivel később befutottak a buszok is, elkezdődött a pakolászás, nyüzsgés, köszöngetés, poti tekergetés, öltözködés, hangolás, interjúztatás, valamint többször indítottunk expedíciókat hideg sör és egyéb élelemforrás felkutatására. 
Perger Művészúrnak ezúton is üzenem, hogy további jó nyaralás kívánok és többen hiányolták. :)

A koncertek véleményem szerint remekül sikerültek. Ennek egyik mutatója, hogy voltak, akik a színpad előtt felállított széksorokon egyhuzamban végignéztek mindenkit, dacolva a kánikulával. Öt órától egy ír ifjúsági kórus lépett fel, az őket kísérő hegedűs lány anyukájától ezúton is elnézést, ha sokat csuklott volna akkortájt. Bizony mondom néktek, azt a születési rendellenességet, hogy én egy VIII. kerületi klinikán láttam meg a napvilágot és nem mondjuk Galwayban, igencsak nehéz leküzdeni. Nem is törekszem rá, de azért ha ilyet hallok, akkor kicsit bosszant. :)
Közvetlenül előttünk az Éirí játszott, melyben Zimbi barátunk dobol, valamint további közös pont velük, hogy a zenekar 3/5-e jelenleg játszik abban a zenekarban, melynek köszönhetően Marcsival megismerkedtünk. Úgy látszik hagyományt teremtettünk, de legalábbis mélyen megértjük a motivációjukat, hogy egy ír zenekar tagjaiként ír zenét szeretnének játszani. Az Éirí koncepciója az, hogy ők kifejezetten a vegytiszta tradíciókhoz ragaszkodnak, semmi részegen ordítozós kocsmazene, modernkedés, meg progresszív fúziós stílusgyakorlatok. Még igazi lantosuk is van, amivel nagyjából egyedülállóak az ország kelta tartományában. A hegedűsüket csak pár hete ismerem személyesen, bár évek óta emlegetik mindenfelé. Egy időben közös tanárhoz jártunk, kifejezetten az ír(von)ástudás elsajátítása céljából. Csak arra emlékszem, hogy voltak bizonyos stíluselemek, amiket az istennek nem bírtam az ujjaimba erőltetni, kaptam is érte morcogást eleget. De őt MINDIG dicsérték. Hát most jól ki is figyeltem. Neki tényleg megy. :)
Voltunk aztán mi, ami élménynek nagyon jó volt, bár azt hittem szétolvad a szép fekete hegedűm. Fél héttől pont telibe kaptuk szemből a lemenő napot, amit próbáltunk vagány napszemüveges megjelenéssel és mindenféle névválasztásunkra, tükörtojásra és napos oldalra vonatkozó poénnal elütni. A zenénkre vonatkozóan kaptam már mindenféle pozitív visszajelzéseket és túl vagyok a szükséges önkritika nagy részén is. A hátralévő rész majd a teljes koncertvideó megtekintése után lesz aktuális. Alapvetően az szólt kifelé, amit befelé is hallottam, és ez most jót jelent, mert semmi nem volt csalóka.

Ezt a felvételt most bátran megosztom mindenkivel. Itt zenélünk jól a MI.



Volt még utánunk Con-Fusion Dance és Firkin, ezekről beszélni olyan lenne, mint eltáncolni ezt a bejegyzést. Javaslom inkább a honlapjaik előadás/turné rovatait böngészni. Legvégén az Éirí tagokkal (és Péter Jancsi special appeareance-ével) zenéltünk vagy fél óra polkát, amire szakértő táncosaink vezetésével ropta az egész hatalmas téren mindenki, akinek a rugóizmait már órák óta zaklattuk mindenféle hangos és ritmikus izékkel.

(P.S. Hazafelé késő volt, sötét volt, hideg volt, a Tücsök meg rosszul volt. Valószínűleg a feje is megolvadt a napon, esetleg túl fűszeres kaját evett, vagy ami még rosszabb, a kettő szorzata. Még vasárnap is lázasan feküdt, nodehát, ars longa, vita min.)

3 megjegyzés:

írta...

Tök jó!!! :) Bár abból a szempontból határozottan emlékeztet a Csiborra, hogy a fuvolát itt is alig hallani :P

E. írta...

a zene nagyon szeretős!
pesten mikor?
láz itt is..40 fokban elég menő.:)
a latin bölcsesség meg made my day!:D

Névtelen írta...

Nékünk meg tücsökhiányunk volt Svájcországban és Debrecenben is.
De ha megérte, üsse kavics! :)

V.
8)