Bötyárkodás 1. rész

Óriási luxusként engedélyeztünk magunknak a hét elején három nap szabadságot és belevetettük magunkat a Bakony sűrűjébe. Minden szép volt és jó volt, remekül éreztük magunkat - én az idő nagy részében kifejezetten émelyítően jól. Mielőtt bárki gratulálna, biztosítanám a kedves olvasótábort, hogy ez mind a saját élettani folyamataimnak köszönhető. Egyrészt rémesen viselem a kevés alvás utáni koránkelést, de ha csak három nap áll az ember rendelkezésére pihenni, akkor nem akar rögtön az első nap közepére megérkezni. Másrészt néha rosszul viselem a kanyargós, dimbes-dombos utakon való buszozást, főleg, ha aznap korán keltem kevés alvás után. Ezt - és a másnap begyűjtött, hasonló következményekkel járó napszúrást - leszámítva tényleg minden szuper volt. 

Volt például igen vicces sofőr bácsink odafelé, aki már a felszállásnál tájékoztatott, hogy úticélunk - bármit is gondoltunk mi tájékozatlan zöldfülűek eladdig - Takonybél. Valószínűleg szinte naponta megteszi oda-vissza a Bp-Pápa útvonalat, mert gyakorlatilag minden felszállót név szerint ismert, pontosan tudta, hogy meddig utazik, mi után kell érdeklődni nála, illetőleg kit mivel ugrasson. Az utasok pedig nem győzték kifejezni hálájukat, például vettek neki is egy darab kolbászt a sarki boltban, míg pihenőt tartottunk. Aki nem szállt fel a buszra, csak úgy az út szélén kolbászolt valamelyik útba ejtett faluban, arra kedélyesen rádudált vagy csak integetett. A faluba érve minket is eligazított a Faluház hollétét illetően, de csak miután kikérte a teljes utazóközönség véleményét, nehogy rossz információt adjon. Tőle tudtuk meg, hogy a Faluház TourInform irodájában dolgozik "az a nagyon aranyos lány, az Anita". Aztán még a buszmegállónál lévő boltra is felhíva a figyelmünket, be is jött velünk kiflit venni, mert kolbász mellé az ugye nem árt. Nekem is jót tett, mert már kanyarban állt a gyomrom a három órás hullámvasutazástól. 

Megtaláltuk Anitát, aki remélhetőleg hozzá van már szokva a hasonlóan idióta turistákhoz, mint amilyenek mi vagyunk: gyakorlatilag kitörő jókedvvel lerohantuk, be sem mutatkozva, szimplán azzal a csatakiáltással, hogy "Helllóóó, hát biztos te vagy az Anita, akiről meséltek, kéééérünk szépen turistatérképet!" Térképet nem adott, pedig tényleg nagyon aranyos lány, de elárulta, hogy a postán vehetünk, ha nagyon akarunk és adott hozzá túra ajánlatokat.

Ezt a napot a lustálkodásnak szenteltük, így hát egy nagyon rövidke sétát vállaltunk csak a falu szélén lévő Borostyán-kútig, mely egy szent hely, saját fészbúk oldallal. Aki nem hiszi, járjon utána. Engem elsősorban a három forrásból táplálkozó kút kifolyásánál duzzasztott tavacska kötött le leginkább, mely átlátszó türkizkék tengerszemként rengeteg vízi állatfaj lakóhelyéül szolgál. Rengeteg ebihalat fotóztam, de láttam molnárkát, csibort!!! (őkelméről mellékelek fotót is, hiszen sztár), valami veresszárnyú nemkeszeget, sőt, mialatt egy vízbe pottyant és igencsak kapálódzó, álganéjtúróra hasonlító kékhátú bogarat próbáltam épp kimenekíteni, egyszer csak felfedeztem, hogy egy igen mérges vízisikló néz velem farkasszemet, amiért meghiúsítottam az uzsonnaterveit.

A villámkirándulás után gyorsan megkerestük azt az éttermet, amit nagyon sokan ajánlottak már nekem. Nem emlékeztem pontosan a nevére, úgy rémlett, hogy talán Vadvirág. A barátságos kis kerthelyiséggel rendelkező épületet vastagon benőtte a vadszőlő és természetesen valójában erről nevezték el. Nagyon meglepően olcsón nagyon meglepően finom és bőséges adag ételeket szolgálnak fel. Utána aludtunk egy keveset, aztán néztünk egy meccset, aztán visszamentünk enni még egy kicsit a vadszőlős kertbe, aztán néztünk egy meccset, aztán aludtunk sokat. Szerintünk valahogy így kell lustálkodni.