Hétköznapi csajosságok

Ma délelőtt, az okmányirodába menet, beugrottam egy papírpoharas chai lattéért egy hatalmas irodaház aljában megbújó flancoskávézóba. Vesztemre. Mert pillanatokon belül őrült kellemetlenül éreztem magam és rögtön tudtam, hogy ebből cini-cinikusságot kell írni. 

Én általában ugyanis nem viszem túlzásba az irodai megjelenést. Ma ráadásul csak ügyelek, azonkívül meg rohangálni és Sas-hegyet mászni fogok, hegedűvel a hátamon, hát egy fokkal még lazábbra vettem a figurát. Farmer, piros tiszacipő, piros sál, fekete blúz fehér népi hímzéssel, amolyan bohémen. Mellettem viszont két, valódi munkanapján kávészünetet tartó nőci álldogált. Kötelező kosztümszoknya, kötelező blúz, kötelező magassarkú, kötelező smink, kötelező kéthetente fodrász. Mindez megfelelő versenyszellemben, azaz a "ki tud belőlük kevesebbet viselni, ha már muszáj" elvnek megfelelően. Ha nem érzékeny lelkületű királykisasszony lennék, akkor belátnám, hogy egy fikarcnyival nem kaptam kevesebb bókot és jópofaságot a pult mögött álló sráctól, mint ők. Sőt, ha még az eszemre is hallgatnék kicsit, akkor az jutott volna eszembe először, hogy a Luczi reggel "hűdeszexiacsajom" felkiáltással üdvözölte a kis matyó ingecskémet és hát innentől mondhat bárki bármit. De a kegyetlen nőstényvilágban a tűsarok olyan, mint a párduckarom. Pusztán a viselésével sebezhető és meghunyászkodásra kényszeríthető a többi alantas állatfaj. Én legalábbis csillogó bundájú, méltóságteljes léptű, királyi ragadozók közé keveredett útszélén kapirgáló tyúknak éreztem magam. És ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy hiába minden, két napnál többször nem bírom egy héten magassarkúban illegetni magam, a szoknya még csak-csak, de néha abból is csak farmer és tuti nem kosztüm, blúzból csak a nemvasalósat szeressem, az ilyen csupacsipke-csupaselyem harisnyákat meg úgy szaggatnám szanaszét, hogy nem győzném nagytételben vásárolni. 

Nincs is sok értelme ezen keseregni, mert nyilvánvalóan senki nem kényszerít rá, hogy másként nézzek ki, mint ahogy.

Csak egyet magyarázzatok meg nekem.

Ti, ti multiknál és bankokban és ügyvédi irodákban dolgozó, öltönyös, nyakkendős, fényescipős pasik, ti.

Hogy a francba tudtok ti a munkára koncentrálni? 

És vajon meglátjátok-e a szexi nőt otthon a maci-nacis, összehajgumizott, garfieldos-zoknis csajotokban? Vagy ti olyat otthon se láttok, ugye?