Szabad az ÁÁÁ!

Múlt hét pénteken ismét malackodhattunk, ezúttal a TilosSzabadazÁ nevű helyen, ami gyakorlatilag a Zappa Café pinceklubja. Ezt a helyet jó pár évvel ezelőtt nagyon szerettem, Dzsémivincseszterék játszottak ottan néha és lehetett a földön üldögélni a szőnyegeken. Szőnyeg most is van, csak Malacka koncerten nem éri meg üldögélni, meg megtapos a tomboló tömeg.

A koncerthangulat alapozását egészen furcsán sikerült megoldanom. Hirtelen felindulásból a munkaidőm végén lerángattam Enit az Óeszkából, mert mostanában túl sokat üldögél várkisasszonyként a palota könyvtárszobájában, egyenest bele a Gödörbe. Végre terasz, napsütés, rozéfröccs. Ránk is fért. Főleg mivel kicsit túlpletyiztünk magunkat, illetve egy félreértés folytán sokkoló információkat osztottunk meg egymással. Na de végül is, eggyel több ok, hogy jóban legyünk, ezt meg nem sorolnám a tragédiák közé. :)

Időközben felbukkant a környéken a Legeslegelsőszámú Rajongónk, a Nakkriszta, akit titulusához nem túl méltó módon alig láttunk mostanában koncerten, és dőltünk a nevetéstől, mert mi integettünk neki, és csak azt láttuk, hogy a meglepetéstől kikerekednek a szemei, a szája meg azt formálja, hogy hellob@szki, és ilyet csak ő tud. Később közelebb jött és megígérte, hogy este találkozunk még, és télleg.

Én aztán rohantam egy kört a Sashegyre fel és vissza, mert villantam egyet a Lájthózzal, hogy a vasárnapi Fringe koncertünkön a lehető legnagyobb magabiztossággal léphessünk színpadra. (Villámpróba. Van ez így.)

A Zappába érve már gyülekeztek az ismerősök, akikkel bőven volt időm barátkozni, mert az első zenekar, a The Three Teadies jókora csúszással kezdett, de ehhez mérten jó hosszú koncertet is adtak. Azért ezúton szeretném megdicsérni Dát, hogy milyen szépen vokálozik általa alig ismert dalokban, illetve elmarasztalni a Mikit, amiért nem tekergeti szépen össze a kábeleit koncert után. Nem leszek ám ott minden hakni után, hogy ezt megtegyem helyette!

A Malac koncert sokak véleménye szerint remekül sikerült, én magam is ezen a véleményen vagyok. Vigyorogtam is végig ismerősre-ismeretlenre egyaránt, de talán senki nem vette ezt zokon. 

Mit is írhatnék még erről? Többi emlékem ködbe vész, a női mosdó pletykáit nem oszthatom meg (kikacsint),  még esetleg nagy ölelést küldök Österreichische Mikkemakkänak, aki pont beesett a kezdésre, szidta velem Ernőt és végre kicsit tudtunk beszélgetni is, mert már hiány Zott.