1. A tavasz tiszteletére elmentem újra step-aerobicra. Vagy ahogy a Bótos mondaná: amazonkodtam. Pár hónap kihagyás után ez igazán hősi tett, éreztem is rendesen, hogy lassabban fogom fel a lépéseket és jobban kell a zihálásra koncentrálni. Vivi, a kedvenc oktatóm, a viszontlátás örömére tíz perc extra hasizomgyakorlattal is boldogított minket, megérdemelten. Igen, fájt. De úgy kell nekem. A step-aerobic akkor is vicces dolog.
2. Pénteken végre ellátogattam a Hagyományok Háza hímzőkörébe. Egy ideje kacérkodok ezzel is, mert ha már hímzősblogot vezetek, akkor nem ártana nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is kiművelni magamat. Majd írok erről korrekt szakmai beszámolót a Varródobozra, itt inkább a kalandjaimat szeretném megosztani. Kettőre mentem, délután ötkor repkedtem, leginkább a belélegzett hígítótól, úgy, hogy egy öltést nem hímeztem végül is, de ne rohanjunk ennyire előre.
Rólam tudni kell, hogy minden alkalom, mikor egyedül kell mennem valami ismeretlen helyre, megrémiszt kicsit. Hülye dolog tudom, olyan vagyok, mint egy ötéves, akit először küldenek a boltba egy kiló kenyérért. Szóval már előző nap ezen kattogtam, hogy jajj, most majd megyek, jajj, ismeretlen emberek, jajj, ismeretlen helyszín. De összeszedtem magam és halált megvető bátorsággal beléptem azon a hatalmas kapun. Innentől olyan érzésem volt, mintha egy népmesébe csöppentem volna: hegyen-völgyön, különböző birodalmakon keresztül kellett átjutni, több sárkánnyal megküzdeni, mire eltaláltam végre a legfelső szint egyik eldugott szárnyába, ahol az utolsó sárkány közölte, hogy haladjontovábbkérem és a következő teremben ott várt a Jótündér. A Jótündér kedvesen mosolygott és iszonyúan elfoglalt volt. Mert a mesebeli hímzőkörben rengeteg néni üldögél és rengetegféle dologgal foglalkoznak. A rengeteg nagyon kedves nénin kívül voltunk négyen fiatal lánykák és egy fiatalka ifjú. A legtöbben éppen a subrikálás rejtelmeiben merültek el, de ezzel párhuzamosan készült többféle keresztszemes, palóc és úri hímzés is. Én nagy szemtelenül bejelentettem, hogy rábaközi mintákkal szeretnék foglalkozni. Jótündérnek fennakadtak a szemöldökei ekkor merészség hallatán, de aztán előrántott egy hatalmas mappát és elmerülhettem a szebbnél szebb mintaívekben. Mire kiválasztottam a nekem tetsző (természetesen madaras) mintát el is telt az első óra. Utána elzavartak lepedővászonért és normális meggypiros fonalért, mert amit vittem, az természetesen nem volt megfelelő. A Jótündér már csak ilyen. Teljesíti a kívánságom, csak előtte ki kell állnom néhány próbát. Mást ne mondjak Víziváros megmutatta igazi arcát, mert szakadt az eső. Én meg ugye gyalog, kapucniban. Útközben szereztem a Mária téren hamuban sült tökmagos pogácsát, az igazi szegényvándor fílinghez. Először sajnáltam kicsit, hogy a Corvin térről csak a Széna téri méteráruig kell sétálnom, mert bár csábítóan közel van oda a Fény utcai piac, ahol remek gyöngyhagymát tudtam volna vásárolni a vacsorához, de úgy sejtettem, hogy nem fogok még emiatt is kitérőt tenni. Aztán miután kivártam a soromat a kelmeboltban és elmondtam mit szeretnék, akkor a jóságos öreganyó összecsapta a két kezét, hogy "jajjaranyom, háménemmondtaazonnal, hátittencsakelasztikusattartunk, mennyenáltalapiacraaröltexbe". Hát általmentem. És vettem gyöngyhagymát is. Ezzel el is telt a második óra, ráadásul bőrig áztam, de a zsákmány megvolt. Jutalmul jött, amiről azt gondoltam, hogy én ilyet már biztos soha életemben nem fogok csinálni, mert ilyen már csak a népmesékben van: előnyomtam a mintát! A kilyuggatott pauszpapírt szépen fonákával felfelé ráhelyeztük a vászonra, kék színű porfestéket oldottunk hígítóval, majd egy rongyból készült nyomóbabával átdörzsöltük a mintát, így a lyukak helyén átfolyik a festék és kijelöli az utat a hímzőfonál számára. Már így önmagában is nagyon szép, főleg a hígítógőz mámorában, rögtön úgy érzi az ember, hogy a hímzéssel ezen már csak ronthat. Aztán még kellett egy nyomat a szimmetrikus minta egyik feléről, ahová a Jótündér berajzolgatta az öltéstípusokat, mert a rábaköziben nagyon sokféle van. Nagyon szépet rajzolt nekem, végig repesett a szívem közben, csak közben lejárt a harmadik óra, mindenki elindult haza és már nem maradt idő gyakorlatba is átültetni a zelméletet, úgyhogy mostan nem merem elkezdeni az öltögetést, csak nézegetem, nézegetem a kékpöttyös madaraimat... Aztán hazamentem és hímzettem egy tiri-tarka tornacipős kukacot a Hugom nagyobbik keresztlányának a rózsaszínű, pillangós tornazsákjára, mert most lett hatéves, már mingyá megy iskolába és hivatalosak voltunk a szülinapi zsúrra. Mindenki el volt tőle ájulva, de én tudom, hogy ha a Jótündér meglátná, ő is elájulna, mert annyi szebb népi minta van, mint ezek a modern nyugati csiricsárék. És igaza lenne, de egy királylánynak akkor is jár, ami jár.
2. Pénteken végre ellátogattam a Hagyományok Háza hímzőkörébe. Egy ideje kacérkodok ezzel is, mert ha már hímzősblogot vezetek, akkor nem ártana nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is kiművelni magamat. Majd írok erről korrekt szakmai beszámolót a Varródobozra, itt inkább a kalandjaimat szeretném megosztani. Kettőre mentem, délután ötkor repkedtem, leginkább a belélegzett hígítótól, úgy, hogy egy öltést nem hímeztem végül is, de ne rohanjunk ennyire előre.
Rólam tudni kell, hogy minden alkalom, mikor egyedül kell mennem valami ismeretlen helyre, megrémiszt kicsit. Hülye dolog tudom, olyan vagyok, mint egy ötéves, akit először küldenek a boltba egy kiló kenyérért. Szóval már előző nap ezen kattogtam, hogy jajj, most majd megyek, jajj, ismeretlen emberek, jajj, ismeretlen helyszín. De összeszedtem magam és halált megvető bátorsággal beléptem azon a hatalmas kapun. Innentől olyan érzésem volt, mintha egy népmesébe csöppentem volna: hegyen-völgyön, különböző birodalmakon keresztül kellett átjutni, több sárkánnyal megküzdeni, mire eltaláltam végre a legfelső szint egyik eldugott szárnyába, ahol az utolsó sárkány közölte, hogy haladjontovábbkérem és a következő teremben ott várt a Jótündér. A Jótündér kedvesen mosolygott és iszonyúan elfoglalt volt. Mert a mesebeli hímzőkörben rengeteg néni üldögél és rengetegféle dologgal foglalkoznak. A rengeteg nagyon kedves nénin kívül voltunk négyen fiatal lánykák és egy fiatalka ifjú. A legtöbben éppen a subrikálás rejtelmeiben merültek el, de ezzel párhuzamosan készült többféle keresztszemes, palóc és úri hímzés is. Én nagy szemtelenül bejelentettem, hogy rábaközi mintákkal szeretnék foglalkozni. Jótündérnek fennakadtak a szemöldökei ekkor merészség hallatán, de aztán előrántott egy hatalmas mappát és elmerülhettem a szebbnél szebb mintaívekben. Mire kiválasztottam a nekem tetsző (természetesen madaras) mintát el is telt az első óra. Utána elzavartak lepedővászonért és normális meggypiros fonalért, mert amit vittem, az természetesen nem volt megfelelő. A Jótündér már csak ilyen. Teljesíti a kívánságom, csak előtte ki kell állnom néhány próbát. Mást ne mondjak Víziváros megmutatta igazi arcát, mert szakadt az eső. Én meg ugye gyalog, kapucniban. Útközben szereztem a Mária téren hamuban sült tökmagos pogácsát, az igazi szegényvándor fílinghez. Először sajnáltam kicsit, hogy a Corvin térről csak a Széna téri méteráruig kell sétálnom, mert bár csábítóan közel van oda a Fény utcai piac, ahol remek gyöngyhagymát tudtam volna vásárolni a vacsorához, de úgy sejtettem, hogy nem fogok még emiatt is kitérőt tenni. Aztán miután kivártam a soromat a kelmeboltban és elmondtam mit szeretnék, akkor a jóságos öreganyó összecsapta a két kezét, hogy "jajjaranyom, háménemmondtaazonnal, hátittencsakelasztikusattartunk, mennyenáltalapiacraaröltexbe". Hát általmentem. És vettem gyöngyhagymát is. Ezzel el is telt a második óra, ráadásul bőrig áztam, de a zsákmány megvolt. Jutalmul jött, amiről azt gondoltam, hogy én ilyet már biztos soha életemben nem fogok csinálni, mert ilyen már csak a népmesékben van: előnyomtam a mintát! A kilyuggatott pauszpapírt szépen fonákával felfelé ráhelyeztük a vászonra, kék színű porfestéket oldottunk hígítóval, majd egy rongyból készült nyomóbabával átdörzsöltük a mintát, így a lyukak helyén átfolyik a festék és kijelöli az utat a hímzőfonál számára. Már így önmagában is nagyon szép, főleg a hígítógőz mámorában, rögtön úgy érzi az ember, hogy a hímzéssel ezen már csak ronthat. Aztán még kellett egy nyomat a szimmetrikus minta egyik feléről, ahová a Jótündér berajzolgatta az öltéstípusokat, mert a rábaköziben nagyon sokféle van. Nagyon szépet rajzolt nekem, végig repesett a szívem közben, csak közben lejárt a harmadik óra, mindenki elindult haza és már nem maradt idő gyakorlatba is átültetni a zelméletet, úgyhogy mostan nem merem elkezdeni az öltögetést, csak nézegetem, nézegetem a kékpöttyös madaraimat... Aztán hazamentem és hímzettem egy tiri-tarka tornacipős kukacot a Hugom nagyobbik keresztlányának a rózsaszínű, pillangós tornazsákjára, mert most lett hatéves, már mingyá megy iskolába és hivatalosak voltunk a szülinapi zsúrra. Mindenki el volt tőle ájulva, de én tudom, hogy ha a Jótündér meglátná, ő is elájulna, mert annyi szebb népi minta van, mint ezek a modern nyugati csiricsárék. És igaza lenne, de egy királylánynak akkor is jár, ami jár.
Bejegyzések
2 megjegyzés:
Hat akkor most jol megtalaltam a Varrodobozt, es probalok lepest tartani zizegos eleted mindegyik teruletevel :)
A furtai már folyamatban van (az ágyneműtartó tartalma ezek szerint mégsem végezte maradéktalanul a sparheldtban), már csak azt kellene kitalálni, hogyan jut mindez ékes fővárosunkba...
V.
8)
Megjegyzés küldése