Varrósdoboz

Ez az egész mostani varrósdoboz mánia onnan indul, hogy ünnepek között a nagy rendrakásban levertem az igencsak éles sarkokkal rendelkező varrósdobozomat, ami végigszántotta a bal lábszáramat, hosszú véres csíkot hagyva maga után, ÉS természetesen szét-szana gurultak belőle a cérnák és varrótűk.
A varrósdoboz számomra szimbolikus jelentőséggel bír. Hogy egészen konkrétan mit szimbolizál, azt ne kérdezzétek. A családom nőtagjaihoz kötöm. Anyukámnak is van egy fa varrósdoboza, amiben imádtam rendet rakni. Feltekergetni az összegabalyodott rakoncátlan cérnaspulnikat, szétválogatni a gombokat színek szerint. Apai nagymamám varrósládikája szintén nagy kedvenc volt. Réges-régi Gazdálkodj okosan! társasjáték kartondobozában laktak a cérnák, igazi cérnatartó hengerben, ahol minden egyes darabnak helye volt. Olyan volt, mint egy darabka szivárvány. A hímzőfonalak meg több szaloncukordobozt töltöttek meg és volt közöttük színváltós-cirmos is. Másik nagyim meg, hajajj! Neki nagypapám külön asztalt gyártott, amiben a villanyvarrógép lakott és a cérnák és ollók fiókokban sorakoztak. Nála a szivárvány helyett ésszerű szürkék, fehérek, kékek és barnák sorakoztak, ami stoppoláshoz és ruhajavításhoz kellhet és rendet tartott köztük nélkülem is. De engem ez a katonás és praktikus megközelítés is lenyűgözött, muszáj volt oda is bekukucskálni rendszeresen.
Kissé feljebb cseperedve nagyon vágytam hát egy saját varrósdobozra. Egyszer már kaptam egyet a nagybátyámtól, de az leginkább műanyag szerszámosládikára hasonlított, mert az is volt. Igazából egy harmonikaszerűen nyíló szerszámosládához hasonló, viktoriánus hangulatot árasztó, fa varróláda lenne álmaim netovábbja, de eddig mindig ledöbbentem az ilyen komolyabb csodák árain. Addig is, míg egyszer leküzdöm ezt a döbbenetet, vettem egy kézműves vásáron egy teásdobozhoz hasonló fadobozt, ami már elég emeletes-zegzugos ahhoz belülről, hogy izgalmas kincstartó váljék belőle. Szeretem is, főleg mert natúr külseje igazi egyedi díszítést kapott később: valaki nagyon lelkesen összedekupázsolta nekem virágokkal, hogy picit résztvehessen amúgy meglehetősen remeteszerű kreatív kirohanásaimban.
Most tehát ott hevert minden benne rejlő féltett kincs a szobám padlóján, belőlem meg patakozott a vér. Ez utóbbi nem is érdekelt, lekucorodtam a hirtelen kialakult káosz közepébe és nekiálltam rendet rakni. Végre!
Helyükre kerültek a gombok, a cérnák, az elkószált varró és hímzőtűk, színek és gyártó szerint külön rekeszekbe költöztek a hímzőfonalak, búcsút intettem a rövid, már úgysem felhasználható fonáldarabkáknak, akik valahogy mindig tömegestül gyülekeznek önkéntes rendbontóknak.

Elárulom nektek, hogy bár ez most úgy hangzik, mintha kis kézimunka-tündér lennék (Etus nem röhög!), és bár valóban tisztes mennyiségű hímzőkönyvet vásárolgattam össze antikváriumokban (hejj, mikor ugye nem albérletre kellett szórni a pénzt...), valamint alapanyag gyűjtésben is nagyon profi vagyok, a kivitelezés, mint olyan, tisztességes kos leány módjára már nem megy olyan gördülékenyen. Ünnepek előtt megint tele volt a fejem ötletekkel, hogy kinek mit lehetne hímezni, sőt MINDENKINEK gyártottam volna elvileg filcből karácsonyfadíszt, amire apró egyszerű minták kerültek volna, amihez fél lucfenyőerdőnyi papírt nyomtattam tele mintákkal. Hogymi lett mindebből? Nos, egy MAJDNEM kész vörösbegy és egy MAJDNEM kész rénszarvas. Ha nem tudnám, hogy mennyi hasonló hamvábaholt ötlet hever a szekrényben és a direkt az ilyen krejatív dolgoknak fenntartott hatalmas ikejás papírdobozokban, akkor mondanám, hogy sebaj, majd jövőre. De tudom.
Ezért hát bátran belevágtam egy másik projektbe, amit szintén évek óta tervezgetek. Olyan párnahuzatokat akartam gyártani, amik különböző kárpát-medencei (és picit osztrák) hímzésfajtákkal díszítettek, főleg madaras mintákkal. Jellemző módon a huzatokba való párnákat már évekkel ezelőtt megvettem. A huzatok alapjait már varrja nagymamám, mert hirtelen felindulásból vettem egy rakás színes vászont. Nagyjából a szükséges mennyiség kétszeresét.
Hat madárnál tartok. Kéretik drukkolni. Idén végighímzem kicsiny hazánkat, 365 nap alatt, hátha híres háziasszony-blogger leszek tőle. Lehet, nyitok egy új blogot, "Egymillió öltés Magyarországon" címmel. Csak bírjátok cérnával, én meg ne veszítsem el a fonalat...