Önérdekű közlemény

Szeretném megkérni azt a valakit/ vagy valamit, aki/ vagy ami múlt hét pénteken, míg én vidéken ugrabugráltam egy MÉZ táncháznak álcázott elterelő hadművelet keretén belül, ellopta a régi, jól megszokott kétségekkel teli, hisztizős-panaszkodós életemet és kicserélte egy lenyűgöző, full-extrás, agyonkényeztetős újra, hogy NE merészeljen mégegyszer ilyet tenni a hátam mögött, mert a visszacserét előreláthatóan nem viselném ilyen mosolygósan. ;-)

Most, hogy így belegondolok, az is lehet, hogy a múltheti, pont a megadott idősávban zajlott mobilszolgáltató-váltás a ludas. Korábban is eszembe juthatott volna a veszélyes módon a legváratlanabb időpontokban lemeríthető feltöltőkártya (kupon, hehe) vásárolgatás helyett előfizetővé válni. Szép dolog az együtt, veled, meg a kapcsolat, de a dominó bármikor bedőlhet, az élvonal az meg élvonal. :-)

De az is lehet, hogy Tóthgyulabádogosés-vízvezetékszerelő unta meg a múltkori nyavalygásomat és kinyitotta a forró vízcsapot. Vagy megszerelte a bojlert.

Vagy az is lehet, hogy ez csak "a forró víz visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez?"

(Nemtökmindegy? Tücsök happy. Ez a lényeg. Ójee.)

Disznóság!

Reggel valami nagyon feltartotta a forgalmat a rakparton, mi is ott morgolódtunk kettesben, egyesben araszolva, aztán csak annyit láttunk, hogy áll egy tűzoltóautó a Petőfi híd lábánál, vontatóján egy motorcsónak, mögötte egy pici Smart rendőrautó, és öt tűzoltó valamint öt újságírónak látszó alak nagyon körbeáll valamit, ami a mentő hiányából ítélve nem ember, de mégis mintha most fogták volna ki a vízből.
A rejtélyre hamar fény derült, hála online bulvárújságíró barátnémnak, aki mindig minden sztoriból naprakész. (Nem, nem Scarlett Johansson ugrott a Dunába, de majdnem annyira rejtélyes, hogy az alany mit keresett a belvárosban...)

http://index.hu/bulvar/2009/05/27/vaddisznot_fogtak_a_rudasnal/

Kő-papír-olló-gyík-Spock

Új játék unatkozó zseniknek. Jó szórakozást. :)

Művészi hiúság

Le kéne szednem az előző blogbejegyzést, merhogy civil szemmel nézve olyan húdekonkrét, viszont ilyen alapon kicenzúrázhatom az összes Sunny Side Up nótát és így sosem halad semerre a banda. Úgyhogy dal marad. :) Amúgy is kaptam hozzá pozitív visszajelzéseket. Húdekonkrétakat is.

Persze belátom, hogy már megint kicsit elragadott az ihlet, lehetne sokkal kevésbé kifacsart szövegű nótákat is írni, minthogy pl.

Bí máj görl
bikóz áj láv jú
en áj nó jú láv mí tú.
(és innentől zúzás, rakkendroll, csinandratta, bumm)

Nekem pl. ez is bejön. De még mennyire.

Angol nyelvlecke óvatosan haladóknak c. dalunk következik

Végre hazajött az ihlet Tücsökhöz és sok hónapja hánykódó dalfoszlányok végére tesz pontot.


Read carefully and answer the questions below.


how come, I can shout at you
at whom I love the most?
how come, I wanted to give my best
but you awoke my worst?

how come, breaking up always
takes us two nights and a day?
how come, I still want you
you still tease me this way...?

how come, you send me away for ever
and call back, just to say hello?
how come, we leave a window open
whenever we shut the door?

how come, breaking up always
takes us two nights and a day?
how come, I still want you
you still tease me this way...?

we can't be best friends
'cause I'm a girl and you're a boy
look, now we are in the middle
of what we wanted to avoid

how come, you, the kindest of all
want to find ways to hurt me?
how come, me, the cheer-bug
finds out she's never been so angry?

how come, breaking up always
takes us two nights and a day?
how come, I still want you
you still tease me this way...?

believe me
life is not so cruel
we just can't brake the rule:
you're a boy, I'm a girl
and the world
can't turn
the other way around:
there must be sky above
- and below the ground

how come I'm your nightmare
while you're my sweetest dream?
how come you say we loose each other
when I think we've just won the game?

how come, breaking up always
takes us two nights and a day?
how come, I still want you
you still tease me this way?

we can't be best friends
'cause I'm a girl and you're a boy
but you still can count on me
if you don't count me out any more

(gotta go, gotta go
cause I can never know
when your embrace
turns 'to tossing me far
it's the same lips that kiss me,
that tell me good-bye

gotta stay, gotta stay
cause I'm not ready to fail
when you knock me
down again to the ground
will you lay down beside me
and hold me through the night?)

Kincskereső Tücsök

"Where your treasure is
There is your heart"


Gyertek ma Lighthouse koncertre a TreffOrt Kertbe, és akkor énekelünk nektek kincsekről
meg egyéb csodákról.
Vagy gyertek jövő szombaton a Pótkulcsba.
Mert az élet szép.

Fotó a reklamálósoknak

Hát kedves Strad, valahogy így festek:

Azaz sajnos nem, de jobb lenne. :(

Pap, csajok, BBC...

Hurrá, hurrá!
Roger szereti Molly-t!

12 to 12

Egész heti búgócsigáskodás és nemalvás után úgy döntöttem, hogy péntek éjféltől szombat délig ágyban töltök egyhuzamban 12 órát. Jelentem sikerült és máris szebb a világ. Ójee.

Vörös vagy szőke?

Már megint én festettem a hajam, és az úgy tűnik mindig nagyon vicces következményekkel jár. Főleg, ha hagyom magam rábeszélni, hogy valami platina szőke árnyalattal próbálkozzak. Sehogy sem sikerült meggyőznöm a Petit, hogy hiába bombázó a néni a dobozon, attól még az én hajam nem fog ugyanolyan árnyalatot ölteni, hanem inkább valami világos vöröshöz hasonlót, ahogy azt mindig is szokta. Nem hitt nekem, én meg persze nem viselem jól a "nemvagyteelégbátor,Tücsök" cukkolást, úgyhogy tettlegességig fajult a bizonygatási kényszerem. Naná, hogy kipróbáltam.
Az eredmény? Nos, a dobozon bűbájolgó nőcihez semmi közöm, főleg nem hajszínben. Világosnak világos, ennyire még talán sosem volt az. Legalábbis fejtetőn. Mert frufru tájékon kicsit sötétebb, gyanítom hátul is, mert ott nem látom annyira. Sokszínű - mondta Péter barátom. Kisugárzott a hajhagymáidon át az egyéniséged - fogalmazta meg kaján vigyorral Gergő.
Én magam továbbra is a világos aranyszőke kifejezésre szavaznék, ami köztudomásúlag világos vörös.
A kategorizálás problémája a reggeli gyors hetes busz pálinkával bútoló közönségét is megosztotta. Fültanúja voltam ugyanis az alábbi érdekfeszítő beszélgetésnek:
- Tefigyejjémá, ezek a szőke nők, ezek csak játsszák az agyukat...
- Esztmeg most honnan szeded?
- Hát nem figyelted ezt a csajt aki leszállt az előbb? Na ez pont itt tette az agyát...
- Milyen szőke? Itt egy vörös hajú csaj állt...
- Milyen vörös? Öregem, te ne igyá má többet reggel, hát összekevered a színeket!
- Ne viccelj már, hogy keverném össze, hát pont olyan volt a haja, mint itt a kishölgynek! (Ez volnék én...)
- Jajj, ne beszélj már hülyeségeket, hát a hölgy is szőke, nem vörös!
- Eeeeeeeez? Neviccejjémáááá, hát dehogynem vörös, hát kérdezd csak meg! Ugyekisnaccsád, magácskának vörös a hajszíne?

Na itt sajnos le kellett szállnom.

Amúgy is mindegy. Péter ma azzal fogadott, hogy egyre viccesebb árnyalatokat ölt a hajam. És szerinte amúgy konkrétan sárga.
Peti még drukkol, hogy lesz ez még jobb, mert azzal vigasztalom egy hete, hogy majd a hajmosás meg a nap még világosít rajta. Én meg csendben rettegek, hogy lenyisszantja-e a fejem a fodrászom, ha meglát jövő héten...
Amúgy vagány. Szerintem. De még lehet röhögni, további két hétig biztos ilyen marad.

Jájj. Búgócsiga lettem.

Bu-bu-bu-búúúúúúú.
Mélységesen elnézést mindenkitől. Az van, hogy két drága, tündéri ex-osztálytársnak köszönhetően blog írás helyett fészbúkolással és guglicseteléssel töltöm a drága bejegyzés-írogatós időmet. Vérlázító. Szerintem is. De átmenetileg annyira jó ez az érzés, hogy tíz év után felfedezi az ember, hogy kikkel is járt egy évfolyamra, akikkel két szót alig beszélt évente, pedig...
Na, jóvvan, azért nem kenem rájuk az egészet, mert mint megtudtam, magamtól is kényszeres pörgésben vagyok állandóan. Szóval ha lenne plusz két órám naponta... akkor átaludnám azt is... de ha mondjuk lenne plusz négy, akkor már abból kettőt írhatnék, és tudnátok róla,

• hogy milyen jó volt a törökbálinti ír táncház, meg az előtte a nyilvános próba a Feneketlen-tónál
• hogy vasárnap leutaztam Ceglédre és kiborított a MÁV, aztán meg a családom egyik fele az életvitelem vs. életkorom kritizálásával, de a másik fele meg nagyon jófej volt, aszonta rá se ránts és vett nekem jégkrémet
  
• hogy aztán voltunk pálinkafesztiválon és lenyűgözött a Kerekes Band és Gergővel táncoltunk, mint két őrült
• hogy a Gödörben csoda történt és a két söröző-beszélgető indológushoz odaült végre egy csaj, és ennek annyira megörültek, hogy még az sem zavarta meg az élményt, hogy csak én voltam
  
• hogy Marcsi napok óta tanul, mert ma vizsgázik, és ezért jófejségből esténként órákra elrabolom többedmagammal a csúnya jegyzetektől, és az nagyon vicces, kivéve másnap reggel, amikor legszívesebben ránk küldené az EU ötvenezer fős gyors reagálású hadtestét
• hogy TÉNYLEG kényszeres pörgésben élek és mellesleg, ha hat éve tudnám azt a sokmindent, amit most három óra alatt megtudtam a zenész pasikról, akkor sok félreértéstől megkímélhettem volna magam, dehát én már csak a saját hibáimból tanulok, vagy még abból sem
• hogy a langyos kád vízből ki kell szállni, főleg, ha kiszámíthatatlan időközönként hidegzuhanyt is kapsz az arcodba, mert odakint van padlófűtés, radiátor és forró száraz törölköző, de szerintem nem kizárt, hogy hamarosan hatalmas jacuzzit és szaunát is találok, vagy akár egy egész szórakoztató-kényeztető akvaparkot...

Na meg ilyesmik. Bocs, de mennem kell, nyolc olvasatlan üzenetem van...

Marcsinak :)

Süni Side Up!

A néni

Kedd este épp egy Meteorfolk koncertre igyekeztem otthonról. Barna csizma, drapp farmerszoknya, barna felső, drapp sál, drapp kordkabát, vállamon a hegedűtok, kezemben a mikrofonállvány, táskámban a mikrofon (na meg a szexésnyújork könyv), fülemben üvölt valami modern tehenészlány ráhangolódásképpen és várom a villamost...

(Van, hogy néha elbizonytalanodok induláskor, hogy merre is menjek? Busz vagy villamos? Aztán valami láthatatlan erő mindig húz ide vagy oda, mert érzem, hogy valami fontos találkozás/esemény vár az adott útvonalon. Valahogy így történt ez most is.)

Várom a villamost, mikor úgy vállmagasság alól egy pici ezüstös fejecske bukkan elő és kedvesen érdeklődik, hogy hol lesz a muzsikálás? Udvariasan kidugaszoltam a fülemet és igyekeztem megválaszolni a rám zúduló kérdéseket. A legjobban az tetszett, mikor a "milyen zenét játszanak, angyalom?"-ra válaszként eldünnyögtem egy szkeptikus, lusta magyaros "kantri"-t, mondván most aztán majd magyarázkodhatok. Zavartan is pislogott rám a néni, és visszakérdezett újból. Gyorsan rávágtam, hogy "amerikai népzenét", mire ő a legcsodásabb kiejtéssel lelkendezett, hogy nahát, COUNTRY zenét! Na, nesze nekem felsőfokú nyelvvizsga...
Együtt utaztunk pár megállót, ezalatt végig mesélt, hogy ő is hegedült, de jött a háború, és az írógépen zongorázás hasznosabbnak bizonyult... de otthon még meg van a hegedűje, talán majd előveszi... Nagyon bíztattam rá, mondtam, hogy pár hét biztos kell belerázódni, de nehogy megfutamodjon. Kaptam egy mosolygós "jajj-de-sajnálom-hogy-csak-ez-van-nálam" almát és egy "Isten adjon sok örömet a zenélésben" kívánságot ajándékba, aztán kedvesen megszorongatta a kezemet (kicsi puha törékeny keze volt, mint drága boldog nagymamámnak), hipp-hopp leugrott a villamosról és úgy átszaladt a zebrán, mint egy kis zerge. A sarokról még sokáig integetett nekem.
Olyan jó volt, de olyan. Szeretem a kicsi ezüstös angyalkákat.

Tűsarok

Mindig rá kell jönnöm, hogy nőnek lenni a legjobb dolog a világon.
Múltkor robogtam hazafelé, már amennyire a csini-bini barna tűsarkúmban robogni lehet. Nevezzük inkább tempós tipegésnek. Muris jelenség. Főleg, hogy a Deák téri mozgólépcső előtt fekvő rácson pont akkorák a lyukak, hogy abba éppenhogy bele lehet préselni egy ici-pici cipősarkat. Nem olyan egyszerű, de ha elég jól nekifut az ember és elég határozottan lép oda, akkor van esélye. Mármint beszorulni. Igazából elég kicsi esély ez ahhoz, hogy nagyon latolgassa az ember lánya menet közben, úgyhogy szerintem senki nem számol vele igazán. Ezért a leghatározottabban tovább is vonulna azonnal, ugyanazzal a lendülettel.
Hát valahogy így volt ez velem is.
Csak aztán... hirtelen egy pillanatra úgy tűnt, hogy valami visszafogja ezt a nagy határozottságot... majd gyorsan elengedi. Egyidejűleg éreztem, hogy megkönnyebbülök... igen, határozottan könnyebbé váltam hirtelen... pont egy saroknyi súllyal...
Az igazi bűvészmutatvány csak ezután jön ám. Ilyenkor egy büszke, határozott, energikus nő nem hátrál meg, nem esik kétségbe, de nem ám. Táskájába süllyeszti az elszökött rakoncátlan cipősarkat és ugyanolyan tempóval halad tovább, ügyesen egyensúlyozva lábujjhegyen, mintha mi sem történt volna. Ki is venné észre, hogy a majdnem földig érő farmerszárak egyike alatt nincs ugyanolyan támaszték, mint a másiknál?
Talán egyszerűbb lett volna bosszankodni mindezen, de annyira jó kedvem lett, hogy ihaj. Még sajnáltam is a pasikat, hogy velük nem történik ilyen, és sosem kacaghatnak ilyen apró kihívásokon.
Go, girls, go! Szmájli.

Ez történt a múlt héten 2.

Kit izgat, hogy mi történt a múlt héten, mikor ma teljesen MA van, és tegnap óta a Tücsökben elkezdett felszaporodni a hiszti-hormon mennyiség és úgy tűnik még ma sem éri el a csúcspontot, pedig már így is eléggé magaviselhetetlen a Tücsök. Sőt, már lehet, hogy régebb óta van ez így, mert példuál napok óta egyes szám harmadik személyben ír magáról, mintha így kevesebb köze lenne a vele és benne zajló történésekhez. Pedig ez ám csak az önámítás. Persze ahhoz a nők nagyon értenek.
A Tücsök egyértelműen megbolydult kissé, nyilván a napsütéses záporoknak, az ösztrogén-progeszteron hullámvasútnak, valamint a romantikus BBC sorozatok és a "Sex and the City" c. eredeti angolnyelvű könyv párhuzamos fogyasztásának köszönhetően.
A következő bejegyzés valószínűleg magas női hiszti tartalmú lesz, esetleg nagy női hiszti miatt a bejegyzésírás elmarad. Első esetben elnézést az olvasóktól, második esetben elnézést az épp utamba kerülő áldozattól (nőnemű indiánkutatók és hímnemű túljóbarátok előnyben). Előre is.

Amúgy minden rendben volt a hétvégén. Szombaton egész nap feküdtem és segítettem Petinek angol feltételes és passzív szerkezeteket elemezgetni, néztünk Madagaszkár 2-t, mert az vicces, meg Big Bang Theory sorozatot, mert az is vicces. Vasárnap meg felköszöntöttem anyámat, aki aznap leginkább nagymama volt és nagymamámat, aki meg leginkább dédnagymama volt, lévén hogy az unokaöcsim ránk volt bízva egész napra. Úgyhogy én is átvedlettem leginkábbnagynénibe és benyeltünk kétszer 170 ml bébitápot, közte meg lebüfiztük a fél teraszt (hajszál híján a dédnagyapót is), elvarázsoltunk mindenkit a huncut vigyorunkkal, húsz percen keresztül bámultuk gyakori csodálkozó "hööö" kiáltások közepette a macskát (mert otthon olyan nincs), pelenkázás közben bemutattuk a "meg tudom enni a cipőmet" gyakorlatot többször is (csakhogy ne legyen olyan egyszerű a folyamat), csúsztunk arcon (mert kúszni feltolt fenékkel, telitalpon érdemes, a fejünket szigorúan lent tartva, lehetőleg nehezítve a feladatot azzal, hogy a cumit a szánkban tartjuk), és etetések előtt mindig bealudtunk (rekordgyorsasággal, hogy az a lüke nagynénénk hagyja már abba az éneklést... mondom az éneklést, a pocisimogatással nincs semmi baj...).

Ez történt a múlt héten 1.

Nem lusta a Tücsök, csak már nagyon várta, hogy május legyen, és most, hogy végre tényleg május van, nagyon élvezi a helyzetet és sok egyéb kötelessége helyett (mint pl. blogírás) egyszerűen csak ül és néz bele a nagy májusba és ámul nagyokat, hogy milyen jó is ez. Eme nagyszerű tevékenységhez már partnert is talált, ma is pl. fél órán át ült a Bótosesztivel meg két bögre tejeskávéval a múzeum teraszán (a.k.a. portikusz) és felváltva sóhajtoztak, hogy húú meg hűűű, miközben hétágra sütött a nap.
Elsején meg Marcsival tette ugyanezt, de ne szaladjunk előre, mert előtte volt még szerda, ami még eléggé április volt.

Szerdán a Tücsök régi kedves zenélős törzshelyén, a Bonyai Étteremben játszott teljesen rendhagyó formációban. Tudniillik az Orsival (Meteorfolk) ketten fogták magukat és egy szál gitárral meg egy szál hegedűvel (és az égvilágon minden hangosítást mellőzve) leültek két sámlira és country dalokat játszottak. Olyanokat is, amiket szoktak, (mármint amikor három pasi üldögél mellettük és Meteorfolknak hívják így öten magukat), de volt még Wildflowers Dolly Partontól, meg I Believe in Love a Dixie Chickstől, nameg a Kántrirództékmíhóm.
Egészen sokan meg is hallgatták őket, pedig ők maguk elővigyázatosságból félve terjesztették csak az infót. Azért a Tücsök nagyon örül, hogy vannak ilyen barátai, mint a Marcsi, aki mindig mindenhova, a Bali, aki újabban szintén, főleg, ha kántri, meg a Perger, aki úgy jön, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy vacsizik egy jót, de a végén még meg is dicséri a csajokat.
A meghitt baráti légkört segítette a környéket elborító áramszünet is, de ez már a koncert után volt, és különben is a tárkonyos jérceleves gyertyafénynél is nagyon finom, és legalább megtudtuk, hogy a fagyikehely az egyetlen sötétben is elkészíthető desszert.

Volt valami csütörtök is, ami arról híres, hogy rövid munkanap volt, meg a Tücsök apukáját hazaengedték a kórházból és köszöni hálistennek jól van. Éjjel meg a Tücsök csipszet rágcsált és elkezdte nézni a Wives and Daughterst, amiről kiderült, hogy egy öt részes nagyon kosztümös, nagyon romantikus BBC sorozat, de a harmadik rész elejébe belealudt, így most még egyelőre nem tudja, hogy Roger mikor jön rá, hogy Molly szereti és ezért mégsem Cynthiát kéne feleségül vennie. (És hol marad már Mr Darcy???)

Pénteken éljenmájuselseje volt és a Tücsök meg a Marcsi megígérték, hogy aznap átmennek a farkasodúba segíteni Sanyinak és Gonzolinak palacsintát sütni. Nem annyira ajánlja a Tücsök, hogy mások is félig rétes-, félig pedig világos rozslisztből csináják a palacsintatésztát, mert bár jó ötletnek tűnt, de erősen szakadozott a végeredmény. Egy idő után bele is fáradt a Tücsök meg a Marcsi a nagy óvatoskodásba meg koncentrálásba, ami az ép palacsinták elkészítéséhez szükségeltetett, úgyhogy átadták a lelkes utánapótlásnak a stafétát (illetve a palacsintasütő nyelet) és kiültek az erkélyre rozéfröccsöt inni. No, hamar rájöttek ám, hogy ez kellemes ugyan, de nem biztos, hogy hasznos, mert bentről frenetikus kiáltások szűrődtek ki minden egyes feldobált (IIIIGEEEEEEEN!) és visszaesett (MÉÉÉÉGSEEEEM!) darab után, úgyhogy felhajtották a fröccsöt és visszaszerezték a fakanalat.
Meg kell jegyezni azért itten, hogy nem a fiúk hibája, hogy a palacsinták kábé fele furcsa, meghatározhatatlan körvonalú alakot öltött (bah, bár lett volna KÖRvonal, de nem az volt), lássuk be, sajnos a két dimenzió helyett a hármat preferálták a tér különböző irányaiban kiterjedve, mert bizony mi is kábé 60%-ban voltunk csak sikeresek. Ellenben a fiúk rendkívül kreatívnak bizonyultak a - Sanyi szavaival élve - "szexis" példányok újrahasznosításában: bepakolták az összes cafrangot egy tálba, raktak hozzá banánt, nyakon öntötték nutellával, csokiszósszal és tejszínhabbal és betolták a mélyhűtőbe. Kész is a finom palacsinta-jégkrém. Mi erről már lemaradtunk, mert néhány szalonképesebb bolognais, sajtos-pestos, nutellás és csokis-banános adaggal megpakolva meglátogattuk a stúdióban fagyoskodó Aiming gitárosokat.
Utána még ettünk fagyit a Szaniszló utcában, de a Gödör-beli Félóra koncertre így is visszaértünk.

Folyt.köv.