Hungarythm

Ezt a szívdobogtató címet adta a Presidance tánccsoport az egész estés táncprodukciójának. Én még csak hírből és immel-ámmal hallottam róluk, de aztán kaptunk egy fészbúk esemény-meghívót a Kerekes Band-től, hogy menjünk el a Millenárisra nov.27-én, mert ők fogják szolgáltatni a talpalávalót. Ez olyan jól hangzott, hogy csípőből visszaigazoltuk Marcsival, hogy naná, hogy megyünk. Akkor még nem volt gyanús, hogy az "ottleszek" emberek között kisorsolnak egy darab tiszteletjegyet. Aztán pár nappal a koncert előtt vettem észre, hogy bizony komplex produkció révén a jegyár sem mindennapi kategória. Ez majdnem meghiúsítani látszott az ihaj-csuhaj péntek esti terveinket, amin picit elszontyolodtunk, de még reménykedtünk az aznap esti sorsolásban. Összesen tízen regisztráltunk, volt tehát 20% esély, hogy valamelyikünk neve kibukkan a kalapból és akkor megússzuk 50%-os belépődíjjal.

Valahol odafent (vagy a Kerekes Bandben?) kell, hogy legyen egy jóakarónk, mert másnap Marcsit örömhír várta a postafiókjában: ő a nagyon-nagyon szerencsés nyertes. :)

Így hát mentünk ihaj-csuhaj.

Először is az előadás: kétszer 50 perces táncszínház, van benne minden, amit manapság egy megaprodukciótól elvárhatunk: tucatnyi táncos, hagyománnyal ötvözött modern jelmezek, élőzene, Madonna-mikrofonos énekeshattyú, acapella dübörgős fiúszólótánc, vizuális látványelemek, átkötő elemnek pedig bohóc. Ez utóbbit kicsit túlzásnak éreztük többnyire, de tisztában vagyunk vele, hogy a táncosoknak idő kell átöltözni. Később megbántam a bohóc miatti zsörtölődést, mert ledobálta a piros bohócfrakkját és Közép-Európa legtökéletesebben kidolgozott férfi-felsőtestével előadott egy olyan levegőben tekergőzős artistamutatványt, amitől egészséges lelkületű nőnek azért rendesen kikerekednek a szemei.
A tánc maga mondjuk 70%-ban tetszett. Ebből volt jópár koreográfia, ami nagyon. Profi táncosokból áll a csapat, tanultak ők balettól kezdve a néptáncon át a szteppig mindent és ezt bele is sűrítik alaposan. Eléggé a ritmus van a középpontban, de én mint ex-írsztyepptáncos ezen egyáltalán nem csodálkozom. Azért meglehetősen sok nosztalgikus érzés rohamozott meg. Ráadásul a közönségben is simán kiszúrom még mindig, hogy ki a szakmabeli: a táncosok valahogy teljesen másképp járnak-kelnek és az öltözködési stílusuk sem mindennapi.
Az előadás szünetében is csuda izgalmas dolgok értek, pl. a büfében vásárolt forró tea nagyon nem akart hűlni, a nézőtérre nem engedtek be vele, ellenben majdnem kizártak az előadásról. Végül a ruhatárban hagytam megőrzésre és utolsóként a helyemre rohanva beleütköztem a bohócba, aki kissé megdorgált a késésért. Így kell apró epizódszerepet szerezni...

Tíz körül véget ért az előadás, de jött az, amire tulajdonképpen vártunk: A KONCERT. A zenekarnak még át kellett magát teleportálnia a fenti színpadról a lentire. Ez alatt a hosszas művelet alatt volt alkalmunk pár mondatot váltani Doneszkó kollégával, aki nagyon fel volt dobva. A közönség nagyjából fele gyáván hazasomfordált, így hát előretörtünk a nézőtéren és eltulajdonítottunk két helyet az Első Sorban, bár rám súlyos lidércnyomásként telepedett a lehetőség, hogy esetleg ülve kell végighallgatnom őket. Ez a frusztráló érzés nagyjából az első fél perc után megszűnt, mert Zsombor első felszólítására felrángattam a Marcsit, hogy nehogy elálmosodjon. Ekkor még csak tízen ugráltunk a színpad előtt, de picit később egy túlbuzgó rajongó felugrott a színpadra, megkaparintotta a mikrofont és jól leszidta az ülve maradtakat. Tulajdonképpen hálásak vagyunk neki, mert a végére elég fergeteges táncparti kerekedett, még a Presidance tagok is püfölték lentől a színpadot. Marcsi is hiába fenyegetett, hogy félidőben hazamegy aludni, odaszegezte a zene a buliba. Így aztán a fináléban táncoltunk egy "Swing your partner" c. ír táncfigurát, amire már nagyon rég nem volt alkalmunk. :) Én már alig kaptam levegőt, de becsületesen végigpörögtem az egészet. Nem mintha lenne esélyem Kerekes koncerten nyugton maradni.

Hazafelé taxiztunk, mivel már éjfél is elmúlt. Éppen a hétvégi izgalmas családi eseményekről csevegtünk, amibe bekapcsolódott a sofőr bácsi is, mikor egy Moszkva téri piros lámpánál a mellettünk álló taxiból félig kilógó nagyon kapálózó fiatalembert vettünk észre. Marcsit győzködte, hogy tekerje már le az ablakot, de ő csak vigyorgott. Már ezen is jókat derültünk, de végül a sofőr bácsink megszánta, letekerte a saját ablakát és átkiabált neki: "Elkéstél kisfiam, most viszi haza bemutatni az udvarlóját a szüleinek." A srácot nem nagyon zavarta a lelombozó információ, telekiabálta az éjszakát azzal, hogy "Angela, hát most jöttem rá, hogy csak te kellesz nekem!" No, mondanom sem kell, bőven kitartott hazáig a jókedv.
Nos, Irina, így jártál, mostantól újabb álnevedről hullt le a lepel. ;)
(Kev, nehogy féltékenykedj, vigyáztunk rá! :-P )