Hétfőn is vasárnap

Amúgy meg egy szavam nem lehet az eheti hétfőre: pénteken sóhajtoztam egy sort, hogy úgy ennék egy jó húslevelet, mára főzött nekem a tündér kolléganőm. Olyan igazit, aranylót, sok tésztával, sok zöldséggel, sok hússal, pici májjal... Igazi vasárnapi ebéd hangulatom van.

Nem mintha a vasárnapi ebédemre panaszkodnom kéne. Anyuval alkottunk tejszínes édesköménylevest, valamint baconba göngyölt csirkemellet és sült oldalast krumplipürével és birsalmakompóttal.

Délután pedig szülinapi zsúrban voltam. Gondolnátok, hogy máris egy éves az unokaöcsém? Igyekeztem olyan ajándékot találni, amiben van koncepció. Nem tudom, hogy ez miért volt fontos, de az volt. Nyáron Vigántpetenden utánunk zenélt a Makám, akkor hallottam a gyerekműsorukban a Kormos c. dalt, amely Bencéről, a fekete kiscicáról szól. Most beszereztem az Ákom-bákom c. lemezüket, amelyen a dal hallható. (Nehogy már mindig csak Alma zenekart hallgasson szegény gyerek, mert még mérgezést kap.) A CD mellé pedig találtam ŐT:

Mittens névre hallgat és egy tavalyi Disney rajzfilm kóbormacska hőse. Mikor megláttam, szabályosan elolvadtam. Tipikus "neménvoltam" macskapofája van. Nagy sikert arattam vele: rajtakaptam Bencét, amint farkánál szorongatva a cicust kisurrant az ajándékokkal borított és vendégektől nyüzsgő nappaliból a konyhába, ott belefúrta az arcát a puha plüssbe és hangosan sikítozott neki. Vállon veregethetem magam, azt hiszem.
Amúgy is megállapítottuk a keresztanyjával, hogy a nagynénik csak jófejek lehetnek. A szülők persze nevelnek, meg szabályokat állítanak, meg szigorúan néznek néha, de a nagynéni az más. Az ő nővérének is vannak gyerekei, teljesen kompetens vitapartner volt. (Csak hogy mindenkit jól összezavarjak, elmondom, hogy én is lehetnék az ő unokaöcsijének a keresztanyja, ha egy osztályba jártam volna a nővérével és legjobb barátnők lettünk volna, de nem jártam. Máris érzem a felém áradó szeretetet. Köszönöm.) Mindezt tortaevés közben sikerült megtárgyalnunk, miközben az ünnepelt az ölemben tátogott szorgalmasan, én pedig lapátoltam bele lelkesen a gyümölcstortát. Egy idő után lankadt a figyelme, úgyhogy elengedtem szaladgálni egy sort. Nagyjából tíz perc múlva megjelent újra, nyúlt a tányérjáért, én pedig automatikusan kanalat ragadtam és már épp pakoltam volna a szájába a következő falatot, mikor a felháborodott azanyja előbukkant a semmiből, elkapta a gyereket a kanál elől és hangos "neeeeeehátmármosottfogat" kiáltással arrébb pakolta. Jófejnagynéni becsületemet mentve jól artikuláltan elmagyaráztam a görbülő szájú gézengúznak, hogy nem én voltam, hanem az anyukája, rám nem ér nézni csúnyán. Újabb vállveregetés.