Az úgy volt, hogy apámtól kaptam egy láda almát, ami ott dekkol a kamránkban (mert A Társasházban olyanunk is van), ill. egyes egyedei mostanában rossz útra tértek és nekiálltak bomlasztani a többieket is. Ezt a lázítást és puhányodást nem bírtam tovább tehetetlenül nézni, ideje volt a főkolomposokat reszelő általi halálra ítélni, mielőtt nagyobb baj kerekedik. Legutóbb Etus és Balázs lelkes almásrétes-fogyasztónak bizonyultak, szóltam hát nekik, hogy itt az ideje egy újabb látogatásnak. A rétes mellé ígértem egy nagy fazék forralt bort is, ezzel együtt sikerült még pár vendéget elcsábítani hozzánk, sőt ennek még Évi sem tudott ellenállni és itthon maradt. Ritkán tartózkodunk ugyanis egyszerre közös hajlékunk fedele alatt, ez talán a hosszútávú békés együttélés titka. Bár el nem tudom képzelni min tudnánk valaha is összezördülni. :)
Jött még a Marcsi, ami mondjuk triplán indokolt, merthogy nem véletlenül a blogom állandó szereplője, meg régen ő lakott az Évivel, meg ahhoz, hogy a Balázs nálam rétesezik mégiscsak neki van a legtöbb köze. Meg jött a Geregő és a Noé, akikről előzőleg Etus óránként megkérdezte, hogy kicsodák és van-e bárkájuk. Óránként elmondtam, hogy kedves zenész barátok és lököttségük abszolúte megüti a társaságunk színvonalát. Ezt igazolja, hogy lapzártáig nem bánták meg, hogy minket választottak a Takács Eszter koncert helyett. Beugrott még Sanyi és Peti is, de ők elég korán távoztak, mivel Sanyi valami Takács Eszter nevű csaj koncertjére sietett, Peti meg hazarohant dolgozni, mert mostanában rengeteg dolgozandója van.
A rétes, a minipizzák és a forralt bor szépen (el)fogyott, nem beszélve az egyéb téli védőitalokról. (Igen, a mézes tea is annak számít, de én most inkább vadászoknak ajánlott gyógyhatású készítményekre utalok.) Lassacskán elszabadult valami jókedv bomba, ami valahogy úgy kezdődött, hogy Etus elviekben a Loki-Liverpool meccs alakulását igyekezett követni a neten. Váratlanul azonban egy cikket kezdett el felolvasni nekünk a férfiak gondolatairól az ágyban... Az első jogos kérdés, ami felmerült bennünk, hogy mit keres Etus a femina.hu oldalon? (Aki nem követi elég figyelmesen az előzményeket, annak elárulom, hogy Etus 100%-ig hímnemű. Eddig legalábbis meg voltunk erről győződve.) A cikk nagyon tanulságos volt, leszámítva, hogy Etus szerint garantáltan nem férfi írta, szerintem pedig a nők lelkivilágáról nyilatkozik hülyeségeket. Mindezt olyan stílusban megfogalmazva kanyarították rá a világhálóra, hogy a csodálatos szófordulatok hangos felolvasását előbb ő adta fel, majd én, mivel konkrétan sírtunk a röhögéstől. Végül Balázs vállalta a narrátor szerepét, hála neki érte, mert így olyan kifejezésekkel bővíthettük szókincsünket, mint az "elcsúszott kicsit, mint a kocka alakú sárgadinnye", "nagy zsáknyi szúrós szagú önbecsülés", ill. "bogár a rendszerben", hogy csak néhány gyöngyszemet említsek. Innentől már nem lehetett olyat mondani, amitől ne gurultunk volna a konyhapadlón. Persze ha lett volna hely. Mert a legjobb bulik mindig a konyhában vannak, még ha kicsit kevés is ott a hely. De sok idióta kis helyen is. Persze a struccal nem számoltam...
***
(idézet a bulit megelőző 48 órás, hetvenakárhány levélfordulatot megélt köremail-áradat zárósoraiból:
Tücs: Etus, mennyi rétest eszel meg egyedül? Csak hogy annyit süssek, hogy jusson a többieknek is. :)
Etus: Tücsikém, én majd csak kicsit csipegetek, ahogy szoktam. :)
Tücs: Jól van, kicsi struccom, jól van.)

11 megjegyzés:
basszus! eddig a foci sosem jutott eszembe menet közben...
Kocka alakú csúszós sárgadinnye! Amúgy megyünk hozzád pálinkázni Bótossal, tudsz róla?
helyreigazítást kérek:
Gergőről nem kérdeztem semmit.
Csak Nojáról.
A Minszk nevű hűtő nem szerepel a leírásban, pedig ő is bulizott rendesen, amíg Évi ki nem húzta.
a strucc, aki csak csipegetett :)
...csipegetett...egy egész rétest egyedül.
Minszket ki KELLETT húzni, mert Noé már egészen összemelegedett volna vele, de ő kegyetlenül hűvös maradt.
Amúgy Kev, a Bótos tud róla? :)
nem is igaz, most csak kb. egy fél rétest toltam be. :)
a csipegető strucc
alma => cider
D.E.
Oké, elviszem az almákat Egerbe. :)
jujj, lám, ezt csak most olvastam:) egyet kell értenem, csendes perceimben még mindig sokat gondolok Minszkre :)
Ő is minden este sokat gondol rád... a szomorú morajlásból következtetek erre, amit rendszeresen produkál... :)
Megjegyzés küldése