To kaj or not to kaj, that is the question

Nem igazán volt itt semmiféle kérdés, csütörtökön beültünk egy kisbuszba, aztán irány a Hegyalja Fesztivál. Utoljára ugyanitt (Tisza-Bodrog találkahely, környéklegjobbhalászleve-csárda, camping, stb) akkor jártam, hogy még főiskolás voltam és épp nagyon Húsvét volt, mi meg kenutúráztunk, ami enyhe túlzás, mert első nap eveztünk, aztán másnap reggel tíztől ültünk a csárda teraszán és vártuk, hogy elálljon az eső, de nem állt el, este tízre viszont a csárda majdnem kifogyott a jégerből. Ha már itt tartunk, életem ezen legemlékezetesebb (és egyetlen) vízitúráján a legjobb sztorik nem is velem történtek, mondhatni én teljesen megúsztam szárazon, bár ez sem annyira igaz, mert én a szárazon is elég sok folyadékkal találkoztam. Mások viszont közelebbről ismerkedtek hazai folyóvizeinkkel, ami elég elkeserítő találkozás lehetett, mert egytől egyig azt állították, hogy teljesen beborultak. De a csúcsot nem is labilis akkori haverjaim állították fel, hanem a társaság azon szórakozott pasija, aki lecipelte magával vadonatúj barátnőjét, majd az első napi közös túrán kissé lemaradtak az induláskor, így már a camping stégjénél eltévesztették az irányt, és a Bodrog helyett elindultak lefelé a Tiszán. Csak másnap reggel kerültek elő, akkor találtak ugyanis valakit, aki visszafuvarozta őket Tokajba csónakostul. Az éjszakát pár faluval lejjebb töltötték egy stégen, az eső elől a felborított kenu alá kucorodva. A lányzó nem szólt senkihez, mikor megérkeztek, csak elvonult a szobájukba, úgyhogy nagyon aggódtunk vajon túléli-e a harmatos kapcsolat ezt a kalandot, de este hatra kialudta magát és onnantól jókedvvel csatlakozott hozzánk.

Node, ez régen volt már, vagy hat éve (tyű!), vagyis akkor még csak kb. a negyedik Hegyalja fesztivált rendezték, most meg a tizediket. A tizediken pedig nagy jubileiumi ünneplést csaptak a szervezők és meghívták az Aiming For Sunday-t is fellépni. Valamit sajnos így is elszúrtak, mert tévedésből nem a nagyszínpadra rakták őket, de szerintem az történhetett, hogy a Machine Head énekese nem bírta megjegyezni, hogy "Borsodi Malátabár", és így rossz színpadhoz irányították, ezért kénytelenek voltak az AFS-t rakni a helyükre. Tulajdonképpen mindkét színpadon elég rémes volt a hangosítás, úgyhogy nem történt akkora végzetes baki. Kicsit belehallgattunk a Gonzo koncertjébe, de ők szintén a Malátabárban küzdöttek a (kon)troll hangfalakkal, úgyhogy mászkáltunk kicsit körbe, hátha valahol találunk valami jól hangzó dolgot. Valamicskét hallottam az Irie Maffiából meg a Kiscsillagból, de az egyetlen élményszerű hangzást az A38 sátra hozta, Ferenczi Gyuriékkal, bár előttük is volt valami jó kis angol zenekar (Transglobal Underground) ami a törpieknek tetszett.

Fél három körül bedőltünk a sátrunkba (amit Timi és Zoli állítottak fel nekünk, ezúton is kösziköszi! nem dőlt össze, juhé!), utána kétszer ébredtem az ájulásból: egyszer már világos volt, de még nagyon szólt a zene, másodszor világos volt, csend és iszonyú meleg. A szomszéd sátorban Anett és Jon is szenvedtek a száraz szaunától, ezt meg is tárgyaltuk két falon keresztül, aztán arra jutottunk, hogy nyilván bőven ideje már felkelni, ha ennyire süt ránk a nap... végül Jon megnézte az óráját és akkor volt 6.45... Nem tudom ők hogy bírták, de ott maradtak a szaunában aludni 11-ig, mi meg reménytelen menekülésbe kezdtünk a hőség elől. Sétáltunk egy órát Tokajban, ki a vasútállomásig, meg vissza, menetrendet és reggelit kutatva. Én nagyon örvendeztem, mikor találtunk tojásrántottát (ó, boldog balatoni vitorlásemlékek), majd nagyon dohogva, de beláttam, hogy az egy árban lévő kéttojásos rántotta és a hatalmas, telepakolt döner kebab közötti választás esetében kivételesen el kell ismernem, hogy a férfi agy által működtetett logika rátermettebb az ilyen helyzetek átlátására. Reggeli után félórás bolyongással sikerült a Tisza-part közelében találni egy árnyékos helyett, ahol kb. egy órát tudtunk aludni/relaxálni, aztán megkerestük sátorszomszédainkat és bementünk a városba ebédelni. Már előző nap kiszúrtunk egy remek halsütőt (nehéz volt, ez az első, ami szembejön a fesztiválról kifelé jövet), ott ettünk süllőt, meg keszeget, meg nutellás palacsintát. Déltől háromig nem szabad ugyebár napon tartózkodni, ezért ebéd után egy időre elbújtunk egy hűs pincébe. Végül is az zavart ki minket onnan, hogy nagyon lehűlni sem akartunk, meg nem volt térerő, és a szintén fesztiválozó Gonzolival akkor már három órája próbáltunk összefutni, de akárhányszor felhívtuk, mindig azt mondta, hogy mindjárt indul. Végül annyit sikerült belőle kiszednem, hogy most már tényleg elindul, de akkor induljunk el mi is felé a sétálóutcán, lesz ott egy bolt bal kéz felé, aztán meg egy téren egy kút. Megtaláltuk a kutat, ami igazán frissítő élmény volt, főleg, hogy ott hallottuk a nap beszélgetését, ami két másik víz alatt hűsölő fej között zajlott le:
"-... hogy nézel már ki!
- Ne idegesíts már fel, itt vagyok Tokajban és gally részeg vagyok, hát hogy néznék ki???
- Hát ja, ez van ám, én is tokaj részeg vagyok..."
Innentől természetesen ez szállóige lett, hogy "tokaj részeg", ami azért egy kellemes műfaj, mert ott egyszerűen nem mernek rossz bort árulni sehol, még az 50Ft/dl-es bortól sem lesz másnap fejfájása az embernek. De minek inna bárki is 50Ft-os szárazbort, ha 150-ért már szamorodnit is kap? (Most jöttem rá, ebben a pillanatban, hogy mi az igazán száraz bor: a bortabletta!)
A nap fénypontját tovább emelte Gonzolival folytatott aznapi tucatodik telefonbeszélgetésem, mikor is egymást próbáltuk lokalizálni a körülöttünk lévő tereptárgyak részletes leírásával. Én azt hittem, hogy nem lesz ez nehéz, mivel ott állunk a kútnál, amit emlegetett, de mikor ezt közöltem vele, az volt a válasz, hogy "Milyen kút?". Ha gyenge jellem lennék, itt feladtam volna, de nem vagyok az. Mondtam neki, hogy jöjjön csak, majd megtalálja, mi addig beülünk a kút melletti borozó teraszára, mert baromi meleg van. Jójó, de mi a borozó neve? - kérdezte Gonzoli teljesen jogosan. Felnéztem a kocsma falára és a röhögéstől nem bírtam szóhoz jutni: hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy BOROZÓ, előtte pici betűkkel annyi, hogy TOKAJ. Na, ez aztán a segítség. Ennél már csak akkor röhögtem jobban, mikor a teraszon állva, kezemben a telefonnal a 13+1. beszélgetés közben Gonzoli aszonta, hogy szerinte már jó helyen jár, mert lát valami teret, a téren viszont én nem láttam épp embert, illetve éppen érkezett egy szakállas, sárga napszemüveges, szalmakalapos, bevásárlókocsit toló furcsa jelenség... Dinnyét vett délelőtt a boltban, és így volt a legegyszerűbb elszállítani. :D
Innentől már sokkal több izgalom nem ért minket, pont mire kezdődtek volna a számomra érdekes koncertek (Jamie Winchester, Zagar, Quimby), addigra eldöntöttük, hogy inkább továbbállunk Hajdúböszörménybe. Kedves Jamie, LigetiGlissandoGyuri, Kisstibi, ezer bocs, majd legközelebb. Böszi most nagyobb újdonság, egy nagyi az meg mégiscsak a nagyi, főleg amelyik még kunsági hímzéshez is ért.