Somlói

Történt pediglen, hogy a Lájtház Mjúzik zenekar a Somló Hangja Nagyszabású Összművészeti Fesztiválon lépett fel. (Nem viccelek, ez a neve.) A helyszín a Somló hegy északi lába, Doba községhez tartozó Erdődy-kastély parkja. A park hatalmas és gyönyörű, tele tiszteletet parancsoló óriásfákkal, titokzatos sátrakat alkotó japánfüzekkel, cikázó füstifecskékkel, patakkal, apró felháborodott varangyokkal ... (Jójó, muszáj voltam megfogni egyet Verának, mert ő rajong a békákért én meg mégiscsak biológia tanár vagyok, vagy mi a szösz.) A kastély maga kicsit lerobbant, de még mindig méltóságteljesen csücsül a park legmagasabb pontján. El is ábrándoztam, hogy milyen jó lenne egy ilyen helyen pihenni pár napot, aztán megtudtam, hogy az épület jelenleg szanatóriumként funkcionál, én meg beutaló helyett inkább üdülési csekkel mennék pihenni, ha lehet. (Nem lehet, mert olyanom sincs. :( )

A mi koncertünk viszonylag korán lezajlott, öt körül játszottunk. Pici késésünk miatt (valami rejtélyes oknál fogva megspóroltuk az autópálya matricát, így másfél óra alatt jutottunk Fehérvárra) csak villámgyors beállásra volt időnk, sajna elég dekoncentrált is volt a csapat, de nekem sikerélmény, hogy a kontroll hangfalakat kezelő technikust a negyedik számra sikerült leheletnyit dühödt integetésemmel annyira megszelidíteni, hogy végre hallottam magam, és még ő volt megszeppenve. Legalábbis akárhányszor ránéztem, riadtan kérdezte, hogy minden okés-e. Igyekeztem onnantól nagyon kedvesen mosolyogni, de lehet, hogy már eső után köpönyeg...

A koncert után felfedeztük kicsit a helyi borfesztivált. Én csak a kemencés lángosokat és a rongyos kifliket vettem célba, mert éjjel még vezetnem kellett haza a Sashegyről.

Utánunk prímástalálkozó volt, már a koncertünk előtt és alatt is szállingóztak a népzene élő legendái. Herczku Ági felbukkanásakor pl. elfelejtettem egy időre levegőt venni. Balogh Kálmán már a beállásunk alatt hangolta a cimbalmot, nem is akárhogy, hanem fél kézzel, a másik kezében meg mobiltelefon volt és már kötötte az újabb haknit. Tuti hakni volt, mert még ő is úgy fogalmazott, kissé lesajnáló hangnemben, hogy "ja, akkor maguknak ilyen zöld mellényes mulatós cigányzene kell". Ott volt még Pál István Szalonna (el is keseredtem, hogy már van ilyen nevű híresség, én akartam a gyerekemet Baltazár Szalonna névre keresztelni... ), Lakatos Robi, Vizeli Balázs, Doór Róbert, Mester László, ők jót táncikáltak a Tánc nevű instrumentális számunk alatt, pedig nem is tudhatták, hogy ez a címe. Dresch Mihály most csak klarinétozni hallottam, ami nem baj, mert szégyen-gyalázat, de ha jazzt játszik, még mindig félek tőle. A Both Miki meg nem normális, elektromos gitáron nyomja a népdalokat, jájj.

Este még megvártuk a Ghymes koncertjét, 9 helyett 9.45-kor már el is kezdték. Úgy tűnik elég sok új tagja van a formációnak, nekem rögtön a MÉZ ugrott be róluk, az is egy túlélőzenekar, még én is játszottam benne, úgyhogy tudom, hogy az ilyen bandáknál semmin nem szabad meglepődni. Az új Álombálom c. Ghymes album elég latinos, én jókat szambáztam a számokra, csak a látvánnyal volt nehéz társítani, hogy igen, azok ott a színpadon tényleg a Szarka testvérek. Valahogy nem kapott el az az igazi hangulat, amiért régen annyira szerettem őket, bár igazából csak a Tűzugrás - Rege - Smaragdváros albumokat ismerem. Az új formáció pozitívumai, hogy az altszaxofonos srác elég jóképű, a dobos meg messziről bal profilból kicsit hasonlít Larry Mullenre. De igazából egy szám tetszett csak igazán, amit elmenőben hallottunk, a Tüzet viszek, arra nagyon jót táncoltunk a parkolóban Verácskával. Ja, és hogy tovább kritizáljam őket: Verácska szerint csinosabb vagyok a gitárosnál. Mármint Szarka Gyuszi állt azon a helyen, ahol délután még én hegedültem, és a vizuális élmény állítólag összehasonlíthatatlan.

Az utunkról (ez ugye az együtt töltött idő nagy hányadát szokta kitenni) még annyit, hogy valahogy most Verácskával ketten nem győztük a kocsi elcsajosítását, így nemcsajos kocsi lettünk. Olyannyira, hogy elöl Gergő és Colmi két GPS készülékkel versenyt-lokalizáltak minket, de még így is remekül eltévedtünk Borszörcsökön, ahol a műszer szerint olyan helyen kellett volna mindenáron jobbra fordulnunk, ahol nem is volt utca.

A kedvencem mégis Gergő párbeszéde a túl szigorúra beállított sebességkorlátozás-figyelővel:

- Gyorsan mész.
- Igen, tudom, és ez így is marad.

- Gyorsan mész.
- Nem mondod!

- Gyorsan mész.
-Kösz, hogy szólsz, most jól felébresztetted a Kálmit...