Remélhetőleg a cím egész pontosan úgy helyes, hogy Gárdony 2.0.0.9/1, mert még sok hasonló hétvégéről szeretnék beszámolót írni.
A tavalyi hétvége kedves emlékei alapján már nagyon vártam az idei első gárdonyi hétvégénket. Hétfőtől a Timivel való kommunikációm szókincse leszűkült a "Miiiiikoooooooooooor meeeeegyüüüüünk máááááár?" esszenciális kérdésre. Azért emellett igyekeztünk a praktikus részleteket is megvitatni, minthogy pl. miből mennyit vegyünk/vigyünk. Természetesen így sem sikerült ésszerű kajamennyiséget összeállítani, a hét ember két napi ellátmánya elég lett volna tíznek is egy hétre. Persze csak ha jól be tudják osztani, nem úgy, mint a mi sáskahadunk.
Már a süti mennyiséggel túllőttünk a célon: Évi és Timi gyártottak egy rakás darabonként egyedi sajtos rudat és rengeteg sonkás-tejfölös hordócskát. Plusz még Évinél volt elfekvőben két tucat csokis muffin, amit én még megfejeltem újabb két tucat csokis-banánossal. (A horror még nem ért véget, a súlyos tragikus végkifejletet jól érzékelteti, hogy még úgyis hoztunk haza világhírű tücsök-féle csokis-banános muffint, hogy hagytam otthon párat kedvenc dán lakótársaimnak és indulás előtt a muffinos doboz találkozott mindkét Nánási fiúval, vagyis érkezésnél korántsem volt tele...) Ehhez jött még hozzá, amivel nem számoltunk, pedig így utólag belegondolva teljesen evidens fordulat, hogy Timi tündéri anyukája is sütött nekünk egy halom palacsintát és a biztonság kedvéért két isteni csokis fonottkalácsot is.
Ha csak ennyi kajánk lett volna, már akkor is bőven bevállalhattunk volna egy sarkvidéki expedíciót, de mindez még csupán a teszkózás előtti mérleg.
Merthogy a fő attrakciónak (tadadadammm!!) a bográcsban főtt paprikás krumplit és a grillen sütött pácolt csirkemelleket szántuk, előbbit a méltán híres gárdonyi pékség frissen sült burgonyás kenyerével, utóbbit ipari mennyiségű saláta körettel.
Meg azért volt még nálunk némi felvágott, sajt, ilyesmi, hogy legyen mit reggelizni.
Mindezek fényében úgy rémlik ketten óhajtottak vacsorázni a társaságból este, ellenben legalább ennyien panaszkodtak hasfájásra és émelygésre... nem is értem...
No, akkor kezdjük a hétvége szétboncolását a bográcsolás művészetének kielemzésével...
Zoli barátunk eredetét illetően szakács. Ezt nem szokta sűrűn hangoztatni, mert manapság a keverésről hamarabb jut eszébe egy stúdiófelvétel, mint a rántás, de azért ha a helyzet megköveteli, akkor ellentmondást nem tűrően ragadja magához a fakanalat. Amúgy meg remekül ért a munka hatékony megszervezéséhez, úgyhogy amint elhangzott az "irány tüzet rakni" vezényszó, azonnal megbabonázva követte a másik három pasi a társaságból, mintha csak egy ősi ösztönnek engedelmeskednének. Mi csajok jót mulattunk ezen, aztán elmentünk bogyókat és gyökereket gyűjtögetni. Ja, nem: krumplit pucolni meg paradicsomot szeletelni.
A paprikáskrumpli aztán nagyon jól sikerült, teljes összhangban dolgozott rajta mindenki, hogy minden a megfelelő sorrendben kerüljön bele (hagyma, krumpli, fűszerek, paprika, kolbász, virsli, paradicsom), hogy a tűz (többé-kevésbé) állandó intenzitással égjen, és hogy megfelelő ütemben pótoljuk a forrás során elpárolgott vizet. Utóbbiról az égiek is gondoskodtak: esett bele egy kis eső is, meg egy kis kitin is... Le is takartuk gyorsan és leleményesen, bográcsfedő híján egy tepsivel. Ettől kicsit úgy nézett ki az egész rendszer, mint egy fejreállt Darth Vader, de ez senkit nem ijesztett el az evéstől. Szerencsére az sem, hogy egy leheletnyit csípősebb lett a kelleténél, bár erről megoszlottak a vélemények, még az ugyanattól a személytől származóak is.
Az első napunkat erőteljesen a rossz idő és az ennek köszönhető hideg határozta meg, ezért beüzemeltünk egy elektromos radiátort és ebéd után bemenekültünk a házba filmet nézni és pókerezni. Csak friss nikotint szívni merészkedtek ki néhányan hébe-hóba a teraszra. A filmnézéshez rendelkezésünkre állt egy kihúzhatós kétszemélyes ágy és egy felfújhatós kétszemélyes matrac, amely négy helyen remekül elfértünk heten, öt a kettőhöz illetve hat az egyhez megoszlási arányban, szigorúan tarva az egy fiú, egy lány sormintát, hogy optimálisan kihasználjuk a súrlódási energiák keltette plusz hőhatást. Nem volt mese, fázni senki nem szeret a bandában.
(Amúgy semmi izgi nem történt, szerintem mindenki békésen végigszunyókálta a délutáni és az esti fergeteges vígjátékot is. Aki mégsem, és eljutott idáig az olvasásban anélkül, hogy épp a számomat tárcsázná, hogy ledörögje a fejem az előző pár sorért - neeem, Zolikám, nem rád gondoltam, te már a fakanálnál kiakadtál, tudom -, az mesélje már el nekem a filmek végét...)
Én meg inkább elmesélem addig, hogy a felfújható matracot felfújni lábpumpával nagyon mókás dolog, főleg három csajnak, defőleg úgy, hogy csak az egyik lábukat használhatják. Ha láttok nyáron három isteni jobb lábat valamelyik fesztiválon, ahol az Aiming For Sunday is fellép, akkor ... hát akkor lebuktunk...
(Én megpróbáltam szteppelni is rajta, de az nem ment elég jól ritmusban.)
Szerencsénkre másnap a reggeli nagy zuhé után javult kicsit az idő, még a nap is kisütött, úgyhogy végre ringatózhattunk a hintaágyon, meg ping-pongozhattunk is. A ping-pong bajnokság első fordulóját 3-0-ra nyerte a fekete ruhás csapat (azaz "rettegett robotzombi szerváiról híres" Tücsök és "brutál ütős lecsapásairól híres" Zoli) a piros ruhás csapat (azaz "Zoli eltalálta egy durván megütött labdával a hasam" Timi és "Peti majdnem kiütötte a fél szemem" Évi) ellen. Szegény lányok. A második forduló (Zoli+Peti vs. Évi+Ati) eredményét tessék kilogikázni Évi idézőjeles jelzőjéből.
A grillezés nagyon jól sikerült, addigra visszamerészkedtünk a teraszra, a husik is jól bepácolódtak (agyonfokhagymáztuk őket, a sót viszont kispóroltuk, de azért ehető lett). Ezúttal Peti volt a grill-felelős, lelkesen forgatta ide-oda a csirkemelleket, kolbászokat és zöldségeket. Nagy derültséget okozott az amúgy nyugiban eszegető társaságban, a csendet hirtelen megtörő "Na gyere lódarázs!" felkiáltása. Drága barátaink ugyanis már egészen jól túltették magukat azon, hogy a Tücsök nem csak Tücsök, de néha (enyhébb esetben) Cica, amúgy meg valamilyen Mackószármazék. Mint ekkor kiderült, a "túltették magukat rajta" annyit tesz, hogy már nem nevetnek fennhangon egy-egy ilyen megszólításon, csak kaján mosolyra húzódik a szájuk, ellenben még simán képesek azt feltételezni, hogy a lódarázs is az én újdonsült beceneveim egyike... Pf... :-/
A tavalyi hétvége kedves emlékei alapján már nagyon vártam az idei első gárdonyi hétvégénket. Hétfőtől a Timivel való kommunikációm szókincse leszűkült a "Miiiiikoooooooooooor meeeeegyüüüüünk máááááár?" esszenciális kérdésre. Azért emellett igyekeztünk a praktikus részleteket is megvitatni, minthogy pl. miből mennyit vegyünk/vigyünk. Természetesen így sem sikerült ésszerű kajamennyiséget összeállítani, a hét ember két napi ellátmánya elég lett volna tíznek is egy hétre. Persze csak ha jól be tudják osztani, nem úgy, mint a mi sáskahadunk.
Már a süti mennyiséggel túllőttünk a célon: Évi és Timi gyártottak egy rakás darabonként egyedi sajtos rudat és rengeteg sonkás-tejfölös hordócskát. Plusz még Évinél volt elfekvőben két tucat csokis muffin, amit én még megfejeltem újabb két tucat csokis-banánossal. (A horror még nem ért véget, a súlyos tragikus végkifejletet jól érzékelteti, hogy még úgyis hoztunk haza világhírű tücsök-féle csokis-banános muffint, hogy hagytam otthon párat kedvenc dán lakótársaimnak és indulás előtt a muffinos doboz találkozott mindkét Nánási fiúval, vagyis érkezésnél korántsem volt tele...) Ehhez jött még hozzá, amivel nem számoltunk, pedig így utólag belegondolva teljesen evidens fordulat, hogy Timi tündéri anyukája is sütött nekünk egy halom palacsintát és a biztonság kedvéért két isteni csokis fonottkalácsot is.
Ha csak ennyi kajánk lett volna, már akkor is bőven bevállalhattunk volna egy sarkvidéki expedíciót, de mindez még csupán a teszkózás előtti mérleg.
Merthogy a fő attrakciónak (tadadadammm!!) a bográcsban főtt paprikás krumplit és a grillen sütött pácolt csirkemelleket szántuk, előbbit a méltán híres gárdonyi pékség frissen sült burgonyás kenyerével, utóbbit ipari mennyiségű saláta körettel.
Meg azért volt még nálunk némi felvágott, sajt, ilyesmi, hogy legyen mit reggelizni.
Mindezek fényében úgy rémlik ketten óhajtottak vacsorázni a társaságból este, ellenben legalább ennyien panaszkodtak hasfájásra és émelygésre... nem is értem...
No, akkor kezdjük a hétvége szétboncolását a bográcsolás művészetének kielemzésével...
Zoli barátunk eredetét illetően szakács. Ezt nem szokta sűrűn hangoztatni, mert manapság a keverésről hamarabb jut eszébe egy stúdiófelvétel, mint a rántás, de azért ha a helyzet megköveteli, akkor ellentmondást nem tűrően ragadja magához a fakanalat. Amúgy meg remekül ért a munka hatékony megszervezéséhez, úgyhogy amint elhangzott az "irány tüzet rakni" vezényszó, azonnal megbabonázva követte a másik három pasi a társaságból, mintha csak egy ősi ösztönnek engedelmeskednének. Mi csajok jót mulattunk ezen, aztán elmentünk bogyókat és gyökereket gyűjtögetni. Ja, nem: krumplit pucolni meg paradicsomot szeletelni.
A paprikáskrumpli aztán nagyon jól sikerült, teljes összhangban dolgozott rajta mindenki, hogy minden a megfelelő sorrendben kerüljön bele (hagyma, krumpli, fűszerek, paprika, kolbász, virsli, paradicsom), hogy a tűz (többé-kevésbé) állandó intenzitással égjen, és hogy megfelelő ütemben pótoljuk a forrás során elpárolgott vizet. Utóbbiról az égiek is gondoskodtak: esett bele egy kis eső is, meg egy kis kitin is... Le is takartuk gyorsan és leleményesen, bográcsfedő híján egy tepsivel. Ettől kicsit úgy nézett ki az egész rendszer, mint egy fejreállt Darth Vader, de ez senkit nem ijesztett el az evéstől. Szerencsére az sem, hogy egy leheletnyit csípősebb lett a kelleténél, bár erről megoszlottak a vélemények, még az ugyanattól a személytől származóak is.
Az első napunkat erőteljesen a rossz idő és az ennek köszönhető hideg határozta meg, ezért beüzemeltünk egy elektromos radiátort és ebéd után bemenekültünk a házba filmet nézni és pókerezni. Csak friss nikotint szívni merészkedtek ki néhányan hébe-hóba a teraszra. A filmnézéshez rendelkezésünkre állt egy kihúzhatós kétszemélyes ágy és egy felfújhatós kétszemélyes matrac, amely négy helyen remekül elfértünk heten, öt a kettőhöz illetve hat az egyhez megoszlási arányban, szigorúan tarva az egy fiú, egy lány sormintát, hogy optimálisan kihasználjuk a súrlódási energiák keltette plusz hőhatást. Nem volt mese, fázni senki nem szeret a bandában.
(Amúgy semmi izgi nem történt, szerintem mindenki békésen végigszunyókálta a délutáni és az esti fergeteges vígjátékot is. Aki mégsem, és eljutott idáig az olvasásban anélkül, hogy épp a számomat tárcsázná, hogy ledörögje a fejem az előző pár sorért - neeem, Zolikám, nem rád gondoltam, te már a fakanálnál kiakadtál, tudom -, az mesélje már el nekem a filmek végét...)
Én meg inkább elmesélem addig, hogy a felfújható matracot felfújni lábpumpával nagyon mókás dolog, főleg három csajnak, defőleg úgy, hogy csak az egyik lábukat használhatják. Ha láttok nyáron három isteni jobb lábat valamelyik fesztiválon, ahol az Aiming For Sunday is fellép, akkor ... hát akkor lebuktunk...
(Én megpróbáltam szteppelni is rajta, de az nem ment elég jól ritmusban.)
Szerencsénkre másnap a reggeli nagy zuhé után javult kicsit az idő, még a nap is kisütött, úgyhogy végre ringatózhattunk a hintaágyon, meg ping-pongozhattunk is. A ping-pong bajnokság első fordulóját 3-0-ra nyerte a fekete ruhás csapat (azaz "rettegett robotzombi szerváiról híres" Tücsök és "brutál ütős lecsapásairól híres" Zoli) a piros ruhás csapat (azaz "Zoli eltalálta egy durván megütött labdával a hasam" Timi és "Peti majdnem kiütötte a fél szemem" Évi) ellen. Szegény lányok. A második forduló (Zoli+Peti vs. Évi+Ati) eredményét tessék kilogikázni Évi idézőjeles jelzőjéből.
A grillezés nagyon jól sikerült, addigra visszamerészkedtünk a teraszra, a husik is jól bepácolódtak (agyonfokhagymáztuk őket, a sót viszont kispóroltuk, de azért ehető lett). Ezúttal Peti volt a grill-felelős, lelkesen forgatta ide-oda a csirkemelleket, kolbászokat és zöldségeket. Nagy derültséget okozott az amúgy nyugiban eszegető társaságban, a csendet hirtelen megtörő "Na gyere lódarázs!" felkiáltása. Drága barátaink ugyanis már egészen jól túltették magukat azon, hogy a Tücsök nem csak Tücsök, de néha (enyhébb esetben) Cica, amúgy meg valamilyen Mackószármazék. Mint ekkor kiderült, a "túltették magukat rajta" annyit tesz, hogy már nem nevetnek fennhangon egy-egy ilyen megszólításon, csak kaján mosolyra húzódik a szájuk, ellenben még simán képesek azt feltételezni, hogy a lódarázs is az én újdonsült beceneveim egyike... Pf... :-/
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése