Tűsarok

Mindig rá kell jönnöm, hogy nőnek lenni a legjobb dolog a világon.
Múltkor robogtam hazafelé, már amennyire a csini-bini barna tűsarkúmban robogni lehet. Nevezzük inkább tempós tipegésnek. Muris jelenség. Főleg, hogy a Deák téri mozgólépcső előtt fekvő rácson pont akkorák a lyukak, hogy abba éppenhogy bele lehet préselni egy ici-pici cipősarkat. Nem olyan egyszerű, de ha elég jól nekifut az ember és elég határozottan lép oda, akkor van esélye. Mármint beszorulni. Igazából elég kicsi esély ez ahhoz, hogy nagyon latolgassa az ember lánya menet közben, úgyhogy szerintem senki nem számol vele igazán. Ezért a leghatározottabban tovább is vonulna azonnal, ugyanazzal a lendülettel.
Hát valahogy így volt ez velem is.
Csak aztán... hirtelen egy pillanatra úgy tűnt, hogy valami visszafogja ezt a nagy határozottságot... majd gyorsan elengedi. Egyidejűleg éreztem, hogy megkönnyebbülök... igen, határozottan könnyebbé váltam hirtelen... pont egy saroknyi súllyal...
Az igazi bűvészmutatvány csak ezután jön ám. Ilyenkor egy büszke, határozott, energikus nő nem hátrál meg, nem esik kétségbe, de nem ám. Táskájába süllyeszti az elszökött rakoncátlan cipősarkat és ugyanolyan tempóval halad tovább, ügyesen egyensúlyozva lábujjhegyen, mintha mi sem történt volna. Ki is venné észre, hogy a majdnem földig érő farmerszárak egyike alatt nincs ugyanolyan támaszték, mint a másiknál?
Talán egyszerűbb lett volna bosszankodni mindezen, de annyira jó kedvem lett, hogy ihaj. Még sajnáltam is a pasikat, hogy velük nem történik ilyen, és sosem kacaghatnak ilyen apró kihívásokon.
Go, girls, go! Szmájli.