Relatív elegendő mennyiségű alvás után összepofoztam kicsit magam, hogy családi körben is megjelenhessek viszonylag kulturált formámban. Ezt valamiért muszáj voltam a vadiúj barna csizmámban (Get on your Boots!) és abban a világos miniruhámban abszolválni, amit Marcsi leszavazott, mint péntek esti öltözék, mert szerinte hiába dögös, akkor is délutáni viselet. (Ja, igen, talán pont ez volt az indok: hogy most kivételesen nappal kellett megjelenni valahol.)
Ritka nagy családi bulit szerveztünk, amiben az én szülinapom csak bronzérmes indoknak számított. A megosztott aranyérmet apám 55. és az unokahugom 18. szülinapját illeti. Ott volt a teljes apai ági család, ami Bencebabának az anyai ágat jelenti. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert szegénykém most szembesült vele, hogy anyai ágon teljesen lökött családba érkezett. Azt hiszem legalábbis ezt olvastam le az arcáról, mikor ébredés után szembesült az idegen éttermi környezettel és a feléje gügyörésző különböző rokonsági fokú egyedekkel. El is panaszolta gyorsan a véleményét rólunk, de aztán kapott kaját (a bébitáp meglehetősen gyorsabban elkészül, mint a diós bundában sült áfonyaszószos rántott pulykám) és onnantól nyugi volt, mindenkivel haverkodott és vigyorgott ezerrel. Mikor meg elfáradt, hagyta, hogy kicsit énekeljek neki gelóglesszes Song of Exile altatódalt és bealudt gyorsan. Nagyon rendes gyerek, de tényleg. És este fél tizenegytől reggel nyolcig alszik. Remélem a mi családunk génjeiben van ez nála kódolva. Remélem domináns gén és általam is öröklődik majd.
Családi buli után tartottam még egy hegedűórát, ami kicsit rendhagyóra sikeredett, mert az óra elején fel kellett vágnunk sűrgősen azt a csodás tortát, amit Leáék sütöttek nekem. Igazi dán szülinapi torta volt, lekvárral és vaníliapudinggal megkent piskótalapokból, rengeteg gyümölccsel, porcukorból készült jégmázzal és speciális dekorációval. Volt rajta "sweethearts"-ból (szív alakú dekorcukor, csak így neveztük el a közös konyhanyelvünkön) készült felirat, hogy TUCSI 29, volt rajta dán és olasz zászló (ez utóbbi a magyart volt hivatott helyettesíteni) és két sárga (10 pontértékű), egy rózsaszín (5 pontértékű) és négy darab fehér (1 pontértékű) gyertya. Van róla fotó, majd elkérem.
Este még elmentem egy koncertre az Akusztikus Klubba, mert miért pont ezt az estét hagytam volna üresen, ha lehet hallgatni Acusticure-t, ami a legjobb hazai bluegrass banda. Elvileg Zoltai Gyuri herflikirály barátommal csevegtünk volna kicsit, de őt felrángatták a színpadra, úgyhogy maradt az egyedül ámulás és bámulás. Úgy döntöttem, hogy csakazért is megfejtem már egyszer ezt a bluegrass zenét magamnak. (Azóta - ha hiszitek, ha nem - tanultam is új dolgokat a jútjúbról, igaz most három napig annyit gyakoroltam mindenféle ír, country meg blues cuccokat metronómra!!!, mint talán még soha.) Kicsit azért vegyes érzés volt lemenni a klubba, egyrészt örültem, hogy még megismernek, meg ugye jó a zene, másrészt viszont kérdezgették lelkesen, hogy hol hagytam a férjem... Beű.
Ja, a Jéger. Az koccintás volt a család egészségére. Semmi több.
Családi buli után tartottam még egy hegedűórát, ami kicsit rendhagyóra sikeredett, mert az óra elején fel kellett vágnunk sűrgősen azt a csodás tortát, amit Leáék sütöttek nekem. Igazi dán szülinapi torta volt, lekvárral és vaníliapudinggal megkent piskótalapokból, rengeteg gyümölccsel, porcukorból készült jégmázzal és speciális dekorációval. Volt rajta "sweethearts"-ból (szív alakú dekorcukor, csak így neveztük el a közös konyhanyelvünkön) készült felirat, hogy TUCSI 29, volt rajta dán és olasz zászló (ez utóbbi a magyart volt hivatott helyettesíteni) és két sárga (10 pontértékű), egy rózsaszín (5 pontértékű) és négy darab fehér (1 pontértékű) gyertya. Van róla fotó, majd elkérem.
Este még elmentem egy koncertre az Akusztikus Klubba, mert miért pont ezt az estét hagytam volna üresen, ha lehet hallgatni Acusticure-t, ami a legjobb hazai bluegrass banda. Elvileg Zoltai Gyuri herflikirály barátommal csevegtünk volna kicsit, de őt felrángatták a színpadra, úgyhogy maradt az egyedül ámulás és bámulás. Úgy döntöttem, hogy csakazért is megfejtem már egyszer ezt a bluegrass zenét magamnak. (Azóta - ha hiszitek, ha nem - tanultam is új dolgokat a jútjúbról, igaz most három napig annyit gyakoroltam mindenféle ír, country meg blues cuccokat metronómra!!!, mint talán még soha.) Kicsit azért vegyes érzés volt lemenni a klubba, egyrészt örültem, hogy még megismernek, meg ugye jó a zene, másrészt viszont kérdezgették lelkesen, hogy hol hagytam a férjem... Beű.
Ja, a Jéger. Az koccintás volt a család egészségére. Semmi több.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése