péntek, január 2

karaxon, karaxon...

Kicsit felborítottam a menetrendet, mert takarítás közben kaptam esemesét, hogy kedvenc lakótársam már ma éjjel jön haza. Így aztán pánikszerűen estem neki a lakásnak, most csillog-villog, ahogy szokott. Még a vacsorameghívásomat is átraktam vasárnapra, pedig régnemlátott Angliában éldegélő (x)barátommal találkoztam volna, akivel nem találkozhatok minden nap. (Így aztán nem is láttam már vagy öt éve.) Most a bejegyzésközzététel időpontjához képest háromnegyed hét van, és már végeztem minden teendővel, beleértve az ajándékcsomagolást is, úgyhogy malmozhatok pár órát. De az elég uncsi lenne, úgyhogy inkább írok blogot. Szóval karaxon.

Az idei év slágere apám baszk szakadár karácsonyi dala volt, amit nagyjából ötpercenként adott elő a családnak, hogyaszondja (jó hangosan!) "Karaxoooon, karaxoooon, na jó egyefene, most egy pár napig senkire nem haragszom..."
(A karaxon valami olyasmi lehet, minthogy dr. G.I. ügyvédúr barátom szerint engem is taxinak szólítanának mondjuk Londonban.)

Idén kifejeztetten rendhagyóan teltek az ünnepek. Az eddigi menetrend (kevés kivételtől eltekintve) mindig az volt, hogy szenteste otthon töltendő (értsd: szülőkkel), kötelező a mákosguba és valamilyen formában a hal, vacsira természetesen jönnek a Hugomék is, aztán másnap nagymamázás, unokatesózás, illetve épp aktuális másik családom meglátogatása (ez nekem érdekes módon többnyire valami dél-dunántúli megyébe tett kirándulást jelentett).
Most nem kellett sehova kirándulni, Hugomék pedig jóelőre bejelentették, hogy ha valaki látni óhajtja őket, hát legyen kedves elfáradni hozzájuk, mert a gyerekkel nem akarnak tíz helyre rohangálni. Részünkre kijelölték a csütörtököt.
Ígyhát, sógor-szakács hiányában, szerdán átvonultunk nagymamámhoz halászlevezni és rakott zsemlézni. Ez utóbbi olyan szintű kaja, mint a mákos guba, csak almás-diós. Vacsira meg busát sütött anyu, párolt almával. Apám volt a legbusább, mert már nagyon várta a töltött káposztát, erre egész nap halat meg almát etettek vele. Itt szeretném megemlíteni, hogy Perger barátom mamája remek recept-blogot üzemeltet (két kategóriában is nagyon jó: az egyik a süti, a másik a nem süti), az áfonyás lazacot pl. muszáj leszek kipróbálni sürgősen.
Összességében elég kaotikusra sikerült a szenteste. Egyrészt baromi jól szórakoztam a karácsonyfa díszítéssel, mert idén minden régi díszt előástunk, amit tíz éve cikinek tartunk, és jó kis retro-fát hoztunk össze apámmal. Közben végigénekeltem neki a Muzsika hangját, mert pont az ment a tévében. (Na, pl. tévét se nagyon nézek máskor.) Másrészt ott volt a furcsa érzés, hogy 28 éves nő létemre otthon ücsörgök a szüleimmel... de elhessegettem, mert végül is kábé ez az egyetlen ilyen estém volt velük már kábé február óta, hagy örüljenek neki. Meg végül is tizenegykor megszöktetett egy szintén magányoskodó éjjeli betyár, mondván ne szingliskedjek már, inkább beszélgessek vele.

Folyt köv, mostan megjött Leah.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én meg 33 éves létemre ücsörögtem kicsit a szüleimmel. Aztán hazamentem és ücsörögtem a kutyusokkal. :)

Nincs ebben semmi rossz. Valahol csak kell ücsörögni, nem? Leah-t csókoltatom. :)