Éljen az év első munkanapja! Kábé mindjárt leesek a székemről az álmosságtól, de azért eddig még tudtam dolgozni elég jó hatékonysági fokkal. Rendet senki nem rakott az asztalomon az utóbbi két hétben, úgyhogy ez még mindig rejtély, hogy mikor lesz itt vállalható állapot. Addig meg ráfogom, hogy papírt gyűjtök. Ma úgyis megkaptam feladatnak, hogy szervezzem meg a szelektív hulladékgyűjtést idebent.
Szóval valahogy eltájoltam az időzónámat, de asszem ez szilveszter után normális. Reggel 8 körül aludtunk el az év első napján, és azóta minden nap nagyjából a "fél tízkor ébredünk, de délig még lustálkodunk" hozzáállást követtem. Még tegnap is. Ezért aztán ma éjjel sikerült vagy négy órát aludnom. Teljesen zombin jöttem dolgozni, mintha az éj közepén ráztak volna fel.
Nosztalgiából megpróbálom felidézni a rakkendroll pillanatokat. (Már amelyik publikus, hehe.) Ez mégiscsak egy erősen zenei beütésű blog, még ha a saját életem történéseibe burkolva is.
Volt például olyan, hogy két ünnep közt hétfő este elmentünk Timivel csajos filmet nézni. Kiválasztottuk a Négy karácsonyt, és inkább annyira nem ajánljuk senkinek. Timi szerint túl rövid volt, szerintem még így is túl hosszú. Biztos valami olyan közlendője lett volna a filmnek, hogy szeresd a családod, akkor is, ha nem normálisak. De inkább az jött le, hogy két antiszociális ember ha találkozik, akkor megérdemlik egymást. Mozi után további kultúrprogramként mentünk Könyvtárba, aztán én átnéztem a srácokhoz a Spájzba, akik jól elrángattak a Fészekbe. Ottan ugyanis ismerős csajszizenekar játszott, konkrétan négy nagyon vagány nő dob-basszus-gitár-ének felállásban, észrevehetően inkább a rajongók szemét, mint a fülét célozták meg... A kedvenc részem az volt, mikor koncert vége után két perccel a tánctér közepén tépte egymás haját az énekes meg a dobos. Hazafelé menet megkérdeztem a ruhatárban hüppögő dobos lányt, hogy mi a nevük, mire még jobban legörbült a szája, és aszonta, hogy "máháár felohoszlohottuunk...". Amúgy valaki and the hot lips, ennyit sikerült elcsípnem. Soha nem szeretnék olyan zenekarban zenélni, ahol csak csajok vannak. :)
A lányok után volt még Mocsok 1 Kölykök, ami az általam rajongva imádott Puliustomi egyik formációja (most felhördültek kecskeméti és holland ismerőseim, hehe). Na, ez már elég korrekt kis koncert volt. A legbüszkébb arra vagyok, hogy nem fejről ismertem fel a gitárost (a Soulblastersben is ő jáccik), hanem a PRS gitárjáról. A srácok megdícsértek, hogy ez már szakmai szint, ügyes vagyok.
Az est további fénypontja a rock-dj volt, aki elsőre benyomta a You Shook Me All Night Long-ot. Nagyon mosolyogtam. Aztán elhúztunk haza, mert már elmúlt fél három.
Kedden aztán Just Kiddin koncertet hallgattunk Marcsival a Lompos Farkas nevű helyen. Van szép új basszusgitárosuk, aki nagyon gitárosan basszerozik, de azt viszont kegyetlen jól. Eszti egyre jobban tépi a vonót és jól áll neki a Tankcsapda feldolgozás is; Noját kábé elfelejtették kihangosístani normálisan, de szépséges, mint mindig; Tibi végre énekel, ráadásul Tom Petty-t; Gergőt meg nem dícsérem, mert még elszáll. Na jó, csak halkan: a Mary Jane's Last Dance-ben hátborzongatóan jó a vokál, mintha minimum az eredetit hallanád, de inkább mintha ő maga lenne a Beatles egy személyben. (A Beatlesnek amúgy nem sok köze van ehhez a dalhoz, bár tény, hogy George Harrison zenélt Tom Pettyvel a Travelling Wilburysben, de ne villogjak már a minimális műveltségemmel ugye?)
Koncert után az épp soros gulyást mentem pusztítani, ami által abban a vicces élményben lehetett részem, hogy Sanyi ágyában összezsúfolódva néztük vacogva-kacagva az ágy tulajdonosával és két Zoli haverjával az Alien2-t. Én rettegtem, ők meg persze bealudtak.
A szilveszterről nem számolok be, mert nehéz lenne átadni az élményt pár sorban, az minimum egy önálló regényt érdemel. :) Így sosem tudjátok meg, hogy kik tartoznak a legjobbfej csajok VIP klubjába (Timi, Annamari, Marcsi és én, hát ki más?), hányszor hallgattuk meg Duffytól a Mercyt (nem elégszer, mert 40x akartuk, de volt az így is vagy 7x), hogyan kell véres avokádókrémet gyártani (Jamie Olivert megszégyenítő látványszakácsunk látványkonyhájában), érdemes-e miniszoknyában menni bulizni -5 fokban (erről megoszlanak a vélemények a miniszoknya viselője - azaz én - és a társaság férfitagjai között) és hogy ki volt az ismeretlen pucér páros a férfivécében (ezt mi sem tudjuk azóta sem).
Szóval valahogy eltájoltam az időzónámat, de asszem ez szilveszter után normális. Reggel 8 körül aludtunk el az év első napján, és azóta minden nap nagyjából a "fél tízkor ébredünk, de délig még lustálkodunk" hozzáállást követtem. Még tegnap is. Ezért aztán ma éjjel sikerült vagy négy órát aludnom. Teljesen zombin jöttem dolgozni, mintha az éj közepén ráztak volna fel.
Nosztalgiából megpróbálom felidézni a rakkendroll pillanatokat. (Már amelyik publikus, hehe.) Ez mégiscsak egy erősen zenei beütésű blog, még ha a saját életem történéseibe burkolva is.
Volt például olyan, hogy két ünnep közt hétfő este elmentünk Timivel csajos filmet nézni. Kiválasztottuk a Négy karácsonyt, és inkább annyira nem ajánljuk senkinek. Timi szerint túl rövid volt, szerintem még így is túl hosszú. Biztos valami olyan közlendője lett volna a filmnek, hogy szeresd a családod, akkor is, ha nem normálisak. De inkább az jött le, hogy két antiszociális ember ha találkozik, akkor megérdemlik egymást. Mozi után további kultúrprogramként mentünk Könyvtárba, aztán én átnéztem a srácokhoz a Spájzba, akik jól elrángattak a Fészekbe. Ottan ugyanis ismerős csajszizenekar játszott, konkrétan négy nagyon vagány nő dob-basszus-gitár-ének felállásban, észrevehetően inkább a rajongók szemét, mint a fülét célozták meg... A kedvenc részem az volt, mikor koncert vége után két perccel a tánctér közepén tépte egymás haját az énekes meg a dobos. Hazafelé menet megkérdeztem a ruhatárban hüppögő dobos lányt, hogy mi a nevük, mire még jobban legörbült a szája, és aszonta, hogy "máháár felohoszlohottuunk...". Amúgy valaki and the hot lips, ennyit sikerült elcsípnem. Soha nem szeretnék olyan zenekarban zenélni, ahol csak csajok vannak. :)
A lányok után volt még Mocsok 1 Kölykök, ami az általam rajongva imádott Puliustomi egyik formációja (most felhördültek kecskeméti és holland ismerőseim, hehe). Na, ez már elég korrekt kis koncert volt. A legbüszkébb arra vagyok, hogy nem fejről ismertem fel a gitárost (a Soulblastersben is ő jáccik), hanem a PRS gitárjáról. A srácok megdícsértek, hogy ez már szakmai szint, ügyes vagyok.
Az est további fénypontja a rock-dj volt, aki elsőre benyomta a You Shook Me All Night Long-ot. Nagyon mosolyogtam. Aztán elhúztunk haza, mert már elmúlt fél három.
Kedden aztán Just Kiddin koncertet hallgattunk Marcsival a Lompos Farkas nevű helyen. Van szép új basszusgitárosuk, aki nagyon gitárosan basszerozik, de azt viszont kegyetlen jól. Eszti egyre jobban tépi a vonót és jól áll neki a Tankcsapda feldolgozás is; Noját kábé elfelejtették kihangosístani normálisan, de szépséges, mint mindig; Tibi végre énekel, ráadásul Tom Petty-t; Gergőt meg nem dícsérem, mert még elszáll. Na jó, csak halkan: a Mary Jane's Last Dance-ben hátborzongatóan jó a vokál, mintha minimum az eredetit hallanád, de inkább mintha ő maga lenne a Beatles egy személyben. (A Beatlesnek amúgy nem sok köze van ehhez a dalhoz, bár tény, hogy George Harrison zenélt Tom Pettyvel a Travelling Wilburysben, de ne villogjak már a minimális műveltségemmel ugye?)
Koncert után az épp soros gulyást mentem pusztítani, ami által abban a vicces élményben lehetett részem, hogy Sanyi ágyában összezsúfolódva néztük vacogva-kacagva az ágy tulajdonosával és két Zoli haverjával az Alien2-t. Én rettegtem, ők meg persze bealudtak.
A szilveszterről nem számolok be, mert nehéz lenne átadni az élményt pár sorban, az minimum egy önálló regényt érdemel. :) Így sosem tudjátok meg, hogy kik tartoznak a legjobbfej csajok VIP klubjába (Timi, Annamari, Marcsi és én, hát ki más?), hányszor hallgattuk meg Duffytól a Mercyt (nem elégszer, mert 40x akartuk, de volt az így is vagy 7x), hogyan kell véres avokádókrémet gyártani (Jamie Olivert megszégyenítő látványszakácsunk látványkonyhájában), érdemes-e miniszoknyában menni bulizni -5 fokban (erről megoszlanak a vélemények a miniszoknya viselője - azaz én - és a társaság férfitagjai között) és hogy ki volt az ismeretlen pucér páros a férfivécében (ezt mi sem tudjuk azóta sem).
Bejegyzések
1 megjegyzés:
soha nem értettem, hogy a csajok (akik mellesleg ugye állandóan fáznak, pl. rendszeresen radiátornak nézik a fiúkat, stb.) hogyan képesek -5 fokban miniszoknyában flangálni odakint... :)
frank
Megjegyzés küldése