Back in the saddle again

Még elfelejtek gépelni, ez pedig a munkám minőségének rovására mehet, tehát összeszedem önmagam alkotói részét legalább, és írok.
Meg kaptam már egy csomó reklamációt, és bevallom jólesett. :)

Kezdem egy újabb kísérlet eredményhirdetésével. Nevezhetitek szánalmasnak szingli poénnak is, de a végeredményt ismeretében engem nagyon szórakoztat. Történt vala, hogy egyik este unalmamban átfirkáltam az iwiw adatlapom. Mivel nemrég épp arról folytattam elmélkedést valakivel, hogy ha nem tüntetünk fel semmit a családi állapot rovatban, az ugyanaz, mintha beismernénk, hogy egyedülállóak vagyunk, gondoltam heccből beállítom, hogy házas vagyok. Csak az érdekelt, hogy feltűnik-e valakinek. Már aznap éjjel kaptam egy emailt az egyik ex-pasimtól, hogy miafene? Másnap felhívott egy másik exem (a már emlegetett majdnem életem nagy szerelme, akit több mint egy éve nem láttam, azóta talán kétszer keresett), húsz perce csacsogtunk, mikor egyszer csak elhűlve megkérdezte, hogy tényleg férjhez mentem? (Kedves fiúk! Normális dolog nálatok, hogy telefonálás közben a volt csajotok profilját nézegetitek?) Ezek után már meg akartam várni a bronzérmest. Ma végül is gratulált az egyik kolleganőm és sok boldogságot kívánt, úgyhogy a játék véget ért.

Evezzünk szórakoztatóbb vizekre: szombaton az egyik legfontosabb szponzorunk karácsonyi partiján lépett fel a múzeum kórusa. Volt egy háromnegyed órás csúszás, amit el kellett ütni, úgyhogy addig páran meghúztuk magunkat a züzeméltetési osztályon. Aki már dolgozott itt, az sejti, hogy ez mivel járt, aki nem, annak legyen elég annyi, hogy én még ilyen magabiztosan és koncentráltan nem énekeltem soha. Utána mentem a Gödörbe Gonzo koncertre Marcsival és Sanyival, meg Sanyi barátaival. A Gonzo nagyon jó volt, szerintem úgy táncoltam, mint egy őrült, Sanyi szerint meg teljesen normálisan, mint akinek tetszik a zene. Sanyinak nagyon örültem, de nagyon, mert mostanában tényleg alig láttam, és ha mégis, akkor sem volt túl beszédes kedvében. Most megint a kedvenc felszabadult Sanyimmal bulizhattam, és beszélgettünk sokat-sokat mindenféle bizalmas témákról. Például, hogy sosem felejti el, mikor egyszer nálam vacsoráztak. Szerintem ezzel arra célzott, hogy jó néven venné, ha megint meghívnám. :)

A hétvégén tartottam táncworkshopot, amiben az volt a szenzáció, hogy egyszerre volt a teremben tizenhat ember. Ez nem csak a mennyiség miatt fontos, hanem mert a harminc versenytánc közül, amiket tanítok, van egy, amihez pont ennyi ember kell, és még sosem sikerült egyben eltáncolnunk. Legjobb esetben is hátizsákok vagy műanyag flakonok álldogáltak a hiányzó helyeken...

Tegnap tánc után mentem unokaöcsizni. Nagyon jóffej már a Bencus! Például nagyon szereti, ha a nagynénije énekel neki altatódalt. Nagyon nyüszögött, és állandóan kiköpte a cumiját, úgyhogy egy kis pocak-cirókával kíséreve előadtam neki Brahms bölcsődalát (minden felhúzhatós altató- kütyü azt játssza, biztos ismeritek). Teljes csöndben hallgatta végig az egészet és szép lassan leragadtak a szempillái... ekkor megpróbáltam kiosonni, de rögtön felháborodott hangon tájékoztatott, hogy szeretne ráadást. Hát mit tehettem? Még egy kis pocak-simi, még egy kis Brahms. Utána már aludt az esti kajáig rendesen.

Ma volt karácsonyi parti a múzeumban, de erről majd akkor írok bővebben, ha lesznek hozzá illusztrációk is. :)