Bencebaba megérkezett

Régóta törtem a fejem, hogy milyen téma lenne elég méltó a 300. bejegyzéshez, de mint oly sok mindent, ezt is szépen rá lehetett bízni a zéletre, mert szokás szerint megfelelő időben szolgáltatja a megfelelő tökéletes megoldást. :)
Éjfél után sikerült elaludnom tegnap. Azt nem állítom, hogy túlságosan mélyen és nyugodtan, mert pl. fél ötkor úgy kipattant a szemem, hogy csak na, de új üzenetet nem kaptam, így visszafúrtam magam a párnácskámba. Háromnegyed hatkor hívott a sógorom, hogy éjfél óta bent vannak a kórházban és még kb. 1-1,5 óra van hátra. Hét előtt tíz perccel már ott topogtam a Jahn Ferenc kilencedik emeletén az izgatott nagyszülőkkel együtt. (Csókoltatom a BKV-t, ma igazán mesés menetrendet sikerült összeállítaniuk nekem, MINDEN jött azonnal és sehol nem kerültem dugóba.) Hét óra harminchat perckor a derült égből előbukkant a nagyon vigyorgó sógorom egy nővérkével, aki egy gyanúsan zizegő csomagot cipelt, majd kihajtogatott belőle egy nagyon lila fejű törpét, aki meglepetten pislogott ránk. Lilaság ide vagy oda - és hagyjuk, hogy elfogult vagyok, mert megmondanám az őszintét akkor is, ha másképp gondolnám - annyira de annyira de annyira szép az a baba, hogy csak na! Kicsit elvitték melegedni, de aztán visszahozták, és picit megnézhettük az anyukájával együtt is. Ügyes fiú, máris tudja mire jó egy női mell, és az álláspontját is jól megmondja, nagyjából úgy, hogy "Eeeee...nyeee...eeeijj."
Nagynéni vagyok. :) Szülőből kettő van neki, nagyszülőből meg négy, még dédből is öt, de ilyenje csak egy van. :)
(Mellesleg csak az én hugom képes ilyen gyönyörűséges friss kismama lenni. Fél kilenckor annyi látszott az egész éjjeles szülésből, mintha ici-picit keveset aludt volna.)