Ma nem sikerült sok időt töltenem a munkahelyemen, mert vészhelyzet állt elő, és már 12kor rohantam a Hugihoz, aki picit elveszetten hívott fel, hogy nincs túl jól, viszont kéne mennie dokihoz, a kedves sógoromat meg épp agyonhajszolja a számtalan munkahelye és főnöke.
Így hát sofőrködhettem egyet a lőrinci SZTK-ba. Még szerencse, hogy picit gyakoroltam hétvégén, mikor elhoztuk Sanyit a munkahelyéről. Szegény Sanyi szerintem a villamoson nagyobb biztonságban érezte volna magát, mert mikor viccből felajánlottam neki, hogy ha nem bírja az izgalmakat, meneküljön ki nyugodtan, akkor kedvesen felvilágosított, hogy ő egy kétajtós kocsi hátsó ülésén retteg, tehát semmi esélye. A Hugi viszont elég jól viselte az utat, kábé végig azon vigyorgott, hogy én kedvenc supervisorom hiányában magamnak magyaráztam egész úton, hogy "jajjde ügyes lány vagyok, jajjde szépen vettem be ezt a kanyart, húúú de ügyesen indultam el mostan meg..." A lényeg, hogy beértünk és csodák csodája elsőre leparkoltam gyönyörűen. (Azt, hogy előtte pont lefulladtam a hülye lejtőn, azt nem kell tudnia senkinek.) Sőt, haza is vittem őket épségben. A kettő között meg találkoztunk egy sejtelmesen mosolygó szülészorvossal, aki ilyeneket viccelődött a CTG eredmény láttán, hogy "görcsölgetünk, görcsölgetünk?", "na, maga se jön már ultrahangra csütörtökön, de semmi baj, van telefon, hívhat akár hajnalban is". Hugi próbálta még győzködni magát, hogy de ezek még csak jóslófájások, de aztán elkezdtük mérni és ugyan nem jöttek teljesen szabályos időközönként, de a 3-5 perces intervallumot jól tartja. Tartotta is este 8ig, amíg ott voltam. Egy próbát is lemondtam miatta, mert a világért sem hagytam volna egyedül. Szépen összepakoltunk mindent, ami kellhet a kórházban és megágyaztunk a babaágyban.
Kilenc óta nincs új hírem róluk, ezek szerint megpróbáltak elaludni, de telefonom itten van beélesítve, várom a fejleményeket. :)
Így hát sofőrködhettem egyet a lőrinci SZTK-ba. Még szerencse, hogy picit gyakoroltam hétvégén, mikor elhoztuk Sanyit a munkahelyéről. Szegény Sanyi szerintem a villamoson nagyobb biztonságban érezte volna magát, mert mikor viccből felajánlottam neki, hogy ha nem bírja az izgalmakat, meneküljön ki nyugodtan, akkor kedvesen felvilágosított, hogy ő egy kétajtós kocsi hátsó ülésén retteg, tehát semmi esélye. A Hugi viszont elég jól viselte az utat, kábé végig azon vigyorgott, hogy én kedvenc supervisorom hiányában magamnak magyaráztam egész úton, hogy "jajjde ügyes lány vagyok, jajjde szépen vettem be ezt a kanyart, húúú de ügyesen indultam el mostan meg..." A lényeg, hogy beértünk és csodák csodája elsőre leparkoltam gyönyörűen. (Azt, hogy előtte pont lefulladtam a hülye lejtőn, azt nem kell tudnia senkinek.) Sőt, haza is vittem őket épségben. A kettő között meg találkoztunk egy sejtelmesen mosolygó szülészorvossal, aki ilyeneket viccelődött a CTG eredmény láttán, hogy "görcsölgetünk, görcsölgetünk?", "na, maga se jön már ultrahangra csütörtökön, de semmi baj, van telefon, hívhat akár hajnalban is". Hugi próbálta még győzködni magát, hogy de ezek még csak jóslófájások, de aztán elkezdtük mérni és ugyan nem jöttek teljesen szabályos időközönként, de a 3-5 perces intervallumot jól tartja. Tartotta is este 8ig, amíg ott voltam. Egy próbát is lemondtam miatta, mert a világért sem hagytam volna egyedül. Szépen összepakoltunk mindent, ami kellhet a kórházban és megágyaztunk a babaágyban.
Kilenc óta nincs új hírem róluk, ezek szerint megpróbáltak elaludni, de telefonom itten van beélesítve, várom a fejleményeket. :)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése