Nem csak én vagyok helikopter

Csak rövid áttekintés, mert most valahogy nem vagyok olyan beszédes kedvemben:

Péntek (inkább szombat) : Aiming For Sunday a Fészekben játszott, több órás csúszással, de ilyen apróságok nem állhatnak az utamba. Sajnos a táncparketten sem állt senki az utamba, elég hely volt ahhoz, hogy végigőrjöngjük-kiabáljuk az egészet Jon barátnőjével. Pedig esküszöm nem voltam alkoholos befolyásoltság alatt. A többi rajongó (barátok és üzletfelek) egy sorral mögöttünk dülöngélt kulturáltan, illetve sokan képesek voltak ülve végighallgatni az egészet. Érthetetlen. Persze én meg csak reménykedhetek, hogy nem tiltanak ki a további bulijaikról helytelen magaviseletért.
A nap további pozitívuma, hogy több emberrel folytattam hosszas eszmecseréket a Zélet zűrös dolgairól, ami eléggé jól esett. Mármint az, hogy sok-sok rokonlélek vesz körül. Így már lehet sok hülyeség a világban, ha nem csak én vagyok helikopter.

Szombat: Könyvhét, családi nap. Hugomnak tündéri kis pocakja van, az unokaöcsémnek már helyre kerültek a szemei meg a fülei. (Bizomány, ezek a dolgok így működnek!) Vagyis már állítólag hall, úgyhogy biztosan nagyon örült, hogy Varró Dani bácsi dedikált neki is egy könyvet. A Maszat-hegyet meg majd én felolvasom neki. Anyukám a kedvemért lasagna-t sütött, az én többnyire kimozdíthatatlan apukám meg hazafuvarozott, hogy ne ázzak meg. Azt hiszem sokat hiányolhattak mostanában.
Ferihegyen meg minden olyan szép! Virágzik egy csomó réti gaz, van egész erdőnyi kétméteres ökörfarkkoró-had, meg hatalmas bóbítájú bakszakáll-termések.

Vasárnap: K&H maraton váltón futottunk, két múzeumi csapattal. Fejenként 7 km. 40 perc alatt mentem végig, ami elég hihetetlen, mert közben úgy tűnt, hogy mindenki csak megelőz. De ezek után gyanús, hogy a gyakorló köröm több, mint 5 km, mert az mindig hajszálpontosan 33 percig tart. Kis fejszámolás: 5,7 km. Vagy a versenyláz tényleg rádobott a teljesítményemre. Amúgy nem is hozott túlságosan lázba. Míg mindenki más izgult, fel alá futkosott, öblögetett, idegeskedett, én azzal voltam elfoglalva, hogy a három nálam levő nadrág közül melyikben a legtűrhetőbb a vállalhatatlan méretű fenekem. Hiúság, nő a neved.
A sok drukkoló hajrá-hajrá között az jutott eszembe, hogy jövőre HajráPeti csapatot is kell szervezni, de legalábbis kimenni jó nagy zsákokkal és győzködni a versenyzőket, hogy az üdítős/vizes üveg kupakják ne a kukába dobják már. Szívem szakadt, hogy mennyi elhagyatott flakon hevert szerteszét. A múzeumi csapat persze már jól nevelt, és automatikusan adták őket nekem. Meg Etus is hozott egy nagy szatyorral, úgyhogy nem jöttem haza üres kézzel. :)