Hebalm mégkicsit

Na most nem fogtok szeretni: éjjel fél három van, és én egy szimpi kis fotelben ücsörgök, a lobogó kandalló előtt, ölemben a laptoppal. Persze még egy pohár bor hiányzik a tökéletes giccses hangulathoz, de az a helyzet, hogy abból már volt épp elég. A mi drága Imrénk - aki az év többi, átlagos napján a múzeum alapvető üzemeltetéséért felelős, de itten mint főszakács és legvagányabb snowboard-tanonc működik -, tavaly bemutatott egy kedves jóbarátjának, I. Olivérnek, akiért azóta is rajongok. Szerencsére már első este ismét keblemre ölelhettem. Az elmaradhatatlan welcome-szaunázás után négyesben beszélgettünk hajnalig: ŐŐŐŐ, Eszter a shopból, Máté az egyiptomiról és jómagam. (Nem fogjátok elhinni, mi volt a kedvenc közös témánk egyiptológus kollegával: a Sebő Együttes. : ) Azóta rájöttünk, hogy ott van még a napirajz is. Szerencsére lett szélessáv, úh már tudjuk, hogyan járnak a romániai hackerek.) Aztán mikor Olivér kifogyott a témából, és már csak kiüresedett üveges tekintettel bámult ránk, akkor hűtlenül kiraktuk a teraszra, és pótoltuk hiányát Bacardi-kólával. Ma este viszont megtaláltam az ikertesóját, akinek még volt mondanivalója.

Persze mire ezt itt feltöltöm a blogra, már nem éjjel fél három lesz, úh nem muszáj ám annyira irigykedni.

Ma amúgy nem volt akkora nagy buli, mint az eddigi estéken, szerintem mindenki a holnapi búcsúestre gyúr. Tegnap pl. olyan csütörtök esti magyar táncházat nyomtunk, hogy ahhoz képest a Gödör, meg a szépemlékű Almássy elbújhat. Szerencsére zenei ízlésvilágunk elég különböző, úgyhogy szól itt minden a Muzsikástól a Rammstein-on át Chuck Berry-ig. Azért változó a tolerancia szint: vacsoránál nem mindenki emésztette jól köretként a sült csirkéhez az Apocalyptica-t, a Blájen Edemsz CD-met meg egyenesen halálra cikizték. Mondjuk sikerült is a legbénább albumát elhoznom, aminek már borítója sem szabadna, hogy grafikusok és designer őstehetséggel megáldott művészettörténészek kezébe kerüljön, de odakerült. Innentől a zene már huszadlagos.

* * *

Szép napot, ismét, illetve hát jó estét, mer éppen IP cím problémáim vannak, megint offline írok, és nemtom mikor lesz kedvünk/türelmünk ezzel szöszölni. Ma végül is nem mentem ki a pályára a többiekkel, majd Eszterrel mindjárt jól beülünk a Hüttébe, hogy az öt órás zárásig foglaljunk egy asztalt a kipirult sportos kollégának. Én úgy ébredtem, hogy a nyakam gyakorlatilag tökéletesen le van merevedve, a vádlim görcsöl és amúgy is fáj mindenem, és nem hiszem, hogy komolyabb húzódás nélkül megúsztam volna a napot, ha síelek. Na jó, ennél azért bevállalósabb csajszi vagyok, ez valójában nem aggasztana túlságosan, az viszont igen, hogy bármit megfogok a bal kezemmel, furcsán fáj, nyilván a síbot görcsös szorongatásának eredményeként. Mindenesetre nem kockáztatnám a két hét múlva esedékes négy koncertemet. Hiába, a síelő zenész mégiscsak elsősorban zenész. De ígérem nem most álltam utoljára sílécen. A kölcsönzős fickó viszont nagyon ari volt, mikor visszavittem a bakancsot meg a léceket. Mondta a három napi kölcsönzési díjat, én meg pislogtam rá szépen, hogy de hát csütörtökön vettem ki őket, és ma nem is használtam egyáltalán. Így elsőre még próbált keménykedni, hogy akkor legalább jöttem volna korábban kicsit, de aztán megmagyaráztam, hogy reggelit kellett gyártanom kilenc éhes sípajtinak (bundás kenyeret… na ezt nem mondtam, mer nemtom németül hogy hívják), és ettől rögtön megenyhült.